2.évad 15.rész Jövőkép

A napok ugyan úgy teltek. Felkeltem, bevonszoltam magam a Studióba, letanítottam az óráim, hazamentem, befeküdtem az ágyamba, és bámultam a tv-t. Josh és anya nem rég találkoztak először, és egész jól kijöttek egymással. Napi programjuk volt megvitatni, vajon mi okozhatta hirtelen hangulatváltozásom. Anya egy gyerekre tippelt, de ezt gyorsan elfelejtettem vele, míg barátom egy seggfejt emlegetett. Tippje már közelebb volt mint anyáé, de igazából nem is German volt a hunyó. Inkább az esküvő.
- Na jó, ez így nem mehet tovább. - lépett be Josh, éppen amikor szokásos tevékenységeim közül a sorozatnézés volt soron.
- Szerintem sem. Esperanzo nem tudja, hogy a felesége csalja. - sóhajtottam, majd újabb adag popcorn-t tömtem a számba.
- Nem, te nem folytathatod így. - pontosított, és ez már kezdte felkelteni a figyelmem. - Egy hete és öt napja ezt csinálod. Ha elhívlak valahová, lerázol, Viluval alig beszélsz. Tudom, hogy holnap után itt az esküvő, de ez nem állapot. Alig eszel, szinte csak a szobádban vagy, ez határozottan nem egészséges.
- Teljesen jól vagyok. Abszolút. - tiltakoztam. Egyszer csak elment a kedvem mindentől, és belekezdtem ebbe az unalmas körforgásba.
- Nem vagy jól. Aggódom érted Angie. - ült le az ágyam szélére.
- Egyszerűen pihenésre van szükségem, de majd rendben leszek. - nyugtattam.
- Igazad van, pihenned kell, de nem így. Az esküvő után elmegyünk néhány hétre valahová a tengerpartra. - jelentette ki, mire felültem és elképedt tekintettel néztem rá.
- Hogy mi?
- Holnap után részt veszünk a szertartáson, és az azt követő bulin, majd felszállunk egy gépre, és irány Szicília. - ecsetelte tervét.
- Nem vehetek ki ennyi hetet a Studioból.- kerestem kifogásokat.
- Majd én beszélek Pabloval, te ne aggódj emiatt. - magához húzott, és lassan megcsókolt. - Fontos vagy nekem, ezért bármit megtennék azért, hogy visszakapjam azt a mosolygós Angiet, aki nem gubbasztott egész nap szappanoperákat nézve.
- Nem is nézek szappanoperákat. - a távirányítóért nyúltam, majd gyorsan kikapcsoltam a műsort. Ő halkan felnevetett, szorosan mellaksára vont, és megpuszilta a homlokom.
- Szóval jó lesz Szicília?
- Kicsivel kevesebb, mint három hónapja vagyunk együtt. Úgy gondolod, hogy készen állunk egymás társaságában heteket eltölteni?- kérdeztem vissza, miközben lehunytam szemeim.
- Maximum meggyilkolsz, és eljátszod az ártatlant, majd megöröklöd a vagyonom. Te mindenképp jól jársz. - mondta, de a hangja kicsit megremegett a feltörő nevetéstől.
- Hülye. - vágtam hozzá egy párnát, mire felém kerekedett, az ajkait pedig az enyémekre tapasztotta.
- Na mit szólsz? Te, én és egy csendes sziget? - kérdezte, nem távolodva el a számtól.
- Tudod mit? Benne vagyok. - Egy ilyen ajánlatra senki nem tudott volna nemet mondani, főleg én, mivel a világ leghelyesebb, legjobb és legcukibb pasija alig két centiméterre volt az arcomtól. Emellett pedig be kellett látnom, hogy tényleg pihennem kell. A Studióban minden munkát magamra vállaltam, ezáltal elkerülhettem a valós világban történő eseményeket. Az egyetlen ember, akivel beszéltem Josh volt, de őt is annyira távol löktem magamtól, amennyire tudtam. Ellentétben mindenki mással ő azonban nem adta fel, tovább próbálkozott, virágot hozott, reggelit csinált, randikra hívott, és igyekezett kirángatni a szürke felhőmből. Végül nem bírtam tovább, és éppen mielőtt belépett volna szobámba az ötletével, akkor készülődtem felállni, majd odamenni hozzá, és megköszönni mindent amit tett.
- Vilu aggódik érted, ugye tudod? - végigvándoroltatta ujjait a járomcsontomon. Beleborzongtam az érintésébe, pedig volt időm hozzászokni, de ehhez valószínűleg sosem lehet.
- Holnap felhívom, most késő van. - mondtam, válaszul pedig egy csókot kaptam. - De te esetleg itt maradhatnál éjszakára. - vigyorodtam el. Ő széles mosollyal bólintott, majd újra és újra megcsókolt. Reggel már nem volt mellettem, ezért felkaptam a köntösöm, és kimentem a konyhába. Josh éppen gofrit sütött, amikor mellé léptem, és a vállának döntöttem a fejem.
- Jó reggelt. - mondta, miután megpuszilta a homlokom.
- Neked is. - mosolyodtam el, miközben átkaroltam hátulról.
- Jó, hogy újra önmagad vagy. - mondta őszinte örömmel a hangjában. - Ezt csak magadnak köszönheted. - nyomtam egy csókot a szájára. Éppen kirakott a tányéromra egy gofrit, amikor a liftajtó hirtelen kinyílt, belőle pedig Jesse lépett ki, nyomában szüleivel.
- Josh, Josh itt maradok egész nap. - ugrándozott a kicsi boldogan.
- Tényleg? -kérdezte a nagyobbik, egyenesen Nathanre nézett.
- Úgy értette, hogy maradhat-e? - pontosított az apa. - El kell mennünk házakat nézni, és ő unatkozna, szóval rögtön rád gondoltunk.
- Persze, hogy maradhat. - előztem meg Josh-t, mire Jesse boldogan ölelt át. Barátom mosolyogva nézett minket, majd beleegyezően bólintott.
- Örök hála, este jövünk. - búcsúztak a szülők.
- Mennyire komoly ez az örök hála-dolog? - kérdezte Josh egy vigyorral. - Körülbelül most ért véget. - nézett órájára Nathan, és egy hasonló mosollyal ajándékozta meg öccsét.
- Ezeket még be fogom rajtad hajtani. - figyelmeztette barátom.
- Bármikor tesó. - ajándékozta meg a nagyobb egy kacsintással, mire nem tudtam magamba fojtani a nevetést. - Este látjuk egymást. - köszönt el végül, majd becsukódott a liftajtó.
- Szóval mit akarsz csinálni? - fordult Jesse felé, aki éppen a zongorát nyomkodta.
- Haver, nem is hozzád jöttem. - vágta rá a kisfiú. - Angie, mit szólsz egy ebédhez ma, úgy dél körül?
- Az a baj, hogy ő az én barátnőm. - Josh egy puszit nyomott az arcomra.
- Nem sokáig. - vigyorgott rá a kisebb, miután előhúzott egy jegyzetfüzetet. - Szóval tizenkettőkor, a konyhában találkozunk. - kacsintott rám.
- Az ajánlatom az, hogy elmegyünk oda, ahová szeretnél, cserébe nem akarod felszedni a barátnőmet. - próbálkozott Josh, amit Jesse fontolóra is vett.
- Bárhova?
- Buenos Airesen belül, igen, bárhova. - bólintott a nagyobbik Bomer. A kicsinek egy hatalmas vigyor ült ki az arcára, ahogy bejelentette az úticélt.
Egy óra múlva már a város legnagyobb játszóházában álltunk, a kisebb kiadású McCsábítót várva. Ő egy hatalmas plüssmacit rángatott maga után, de az végül mellettünk kötött ki, míg Jesse eltűnt az egyik csúszdában.
- Te vagy az egyetlen nő akit bír, ez jó hír. - mosolygott rám Josh, miután leültünk.
- Én is szeretem, aranyos gyerek. - válaszoltam. Ő összekulcsolta ujjainkat, és egyenesen a szemembe nézett.
- Tudom, hogy téged nem könnyű lenyűgözni. Azzal is tisztában vagyok, hogy neked nagy lépés a nyaralás, éppen ezért ha nem akarod, nem erőltetem. - mondta halkan. Az eltelt  három hónap alatt Josh jobban kiismert, mint German. Ez meglepett, minden alkalommal, amikor befejezte a mondataim, vagy a pillanásomból értette a dolgokat. Semmit nem sürgetett, várt rám türelmesen, amit nagyon becsültem. Emiatt tudtam, hogy ami közöttünk van, az valami lenyűgöző, olyan ami semmihez sem fogható, és ezért voltam teljesen biztos a nyaralásban.
- Mondtam én olyat, hogy nem akarok menni? - kérdeztem.
- Nem. - ismerte be, mire gyorsan megcsókoltam.
- Na látod. Felőlem mehetünk Szicíliába, kivéve he te félsz attól, hogy egy gyilkológép vagyok. - itt mindketten felnevettünk.
- Ha az vagy, nagyon jól titkolod. - válaszolt. - Már van ruhád holnapra?
- Nincs.- vontam vállat. Nem igazán foglalkoztatott az esküvő gondolata, sokkal inkább undorodtam tőle.
- Nem szeretnéd, hogy elmenjünk venni egyet? - kérdezte, tudva, az ajánlat csábítóan hangzik.
- Jesse? - néztem a kisfiú felé, hiszen ha ő nem lett volna, már rég egy ruhaboltban álldogállnánk.
- Ő is jön. Még egy kicsit várunk, hadd játszon, aztán keresünk neked valami dögöset. - kacsintott rám, mire játékosan vállba ütöttem. - Beszéltél Viluval?
- Nem, teljesen kiment a fejemből. - sóhajtottam, és a telefonomat kezdtem keresni. - Nem baj, ha most hívom fel?
- Nem, dehogy. - mosolyodott el, majd röviden megcsókolt. Unokahúgom pillanatokon belül lelkendezve vette fel.
- Angie, te jó ég, azt hittem soha nem beszélünk. Jól vagy? Josh ugye nem rabolt el? - zúdította rám mondanivalóját egyszerre.
- Sajnálom, de az elmúlt héten nem voltam olyan hangulatban, hogy bármit is csináljak. - válaszoltam, és mielőtt túlságosan aggódni kezdett volna, hozzátettem. - De már jól vagyok.
- Ugye tudod, hogy velem beszélhetsz? - kérdezte bizonytalanul.
- Igen, ahogy te is beszélhetsz velem. - bólintottam. - Ezért szeretnék neked elmondani először valamit.
- Terhes vagy? - szinte láttam a ledöbbent tekintetét, ezért nevetve megráztam a fejem.
- Nem. Elmegyünk Joshsal néhány hétre Szicíliába. - jelentettem be, aminek eredménye egy perc sikítozás lett.
- Csináljatok egy csomó kicsiJosh-t. És feltétlenül küldjetek képeket.
- Az elsőt nem ígérem, a második viszont menni fog. - válaszoltam boldogan.
- Most az én hírem jön. - mondta hirtelen. - Összeköltöztem Leónnal. - konkrétan leesett az állam a meglepettségben.
- Miért? Mikor? Hogy? - kérdeztem azonnal.
- Apa miatt, és tegnap hoztuk át a cuccaim. - avatott be, én viszont leragadtam az apját érintő résznél.
- Történt valami Germannal? - érdeklődtem, miközben azon igyekeztem, hogy ne tűnjek aggódónak.
- Nem Apával van a baj, hanem Priscillával. - sóhajtott, mire éreztem ahogy a düh egyre csak gyűlik bennem.
- Mit csinált?
- Úgy viselkedik, mintha ő lenne a ház úrnője. Olga majdnem felmondott múlt héten. - ismerte be.
- Vilu felnőtt vagy, csak ünnepekkor látogasd meg őket, meg néha beszéljetek a Studióban, és akkor el tudod kerülni azt a nőt. - javasoltam. Nem mondthattam, hogy egyszerűen küldje el Priscillát a francba, majd térítse észhez az apját.
- Szeretem apát, és szükségem van rá, de a hárpia mellett már nem olyan az életünk. - válaszolt.- Beszélj vele Angie, kérlek. Rád hallgat. Mondd neki, hogy fújja le az esküvőt.
- Ezt nem tehetem meg. - bármennyire is jó lett volna, tudtam, nem kérhetem ilyenre.
- Akkor csak hívdd fel, könyörgöm. - esedezett. Képtelen voltam nemet mondani.
- Rendben, de nem ígérek semmit. - adtam be a derekam.
- Imádlak Angie, te vagy a legjobb. - lelkendezett, ami mosolyra késztetett. - Majd hívj, ha beszéltetek.
- Hívlak. - fújtam ki a levegőt lassan, majd bontottam a vonalat. Visszasétáltam Jessehez, aki éppen a cipőjét vette.
- Hova megyünk? - kérdeztem furcsállva a szituációt.
- Ruhát venni neked. - szembesített a kisgyerek a tényekkel.
- Alig várom. - sóhajtottam, egy unott pillantást küldve Josh felé. Fél nyolcig vásároltunk, beszélgettünk, és sétálgattunk a városban, pedig a második üzletben megtaláltuk a tökéletes, halványlila ruhát. A felhőkarcoló előtt Jesse szülei már vártak ránk, ezért el kellett búcsúznunk a kissráctól. Miután biztosítottam Vanessát arról, hogy fia nem evett túl sok gumicukrot, ők elmentek. A liftbe beszállva Josh egy apró mosollyal vizslatott.
- Baj van?- kérdeztem, de mielőtt válaszolhatott volna, nyílt az ajtó, és egy alulöltözött nő csatlakozott.
- Főnök, éppen önhöz indultam. - kezdte a szőke bombázó.
- Tényleg? Nem járt még le a munkaideje? - kérdeztem szarkaztikusan. Válaszul egy gyilkos pillantást kaptam.
- A Japán cég visszautasította az üzletet. - mondta, miközben egyre közelebb araszolt hozzá.
- Nem mondták miért? - érdeklődött Josh.
- Nem. - rázta a fejét. - Ma milyen jól néz ki. - tette hozzá. Ekkor úgy gondoltam, kilógatom a liftből. - Esetleg megbeszélhetnénk egy vacsora mellett.
- Már ettem, köszönöm Amelia. - utasította vissza Josh.
- Akkor egy ebéd holnap, vagy átjöhetne. Jól főzök. - ajánlotta fel. Ez volt az a pont, amikor csak addig akartam rúgni a csajt, amíg mozog. Persze barátom csak tetőzte azzal, hogy megajándékozta egy tipikus McCsábító-mosollyal.
- Jöjjön fel most, és megnézzük. - természetesen az ő javaslatainak senki nem tudna nemet mondani, így a csitri hevesen bólogatva beleegyezett. Amint beléptünk a lakosztályba, én szó nélkül a szobámba mentem, beakasztottam a ruhám a szekrénybe, majd előkerestem a telefonom, és felhívtam Germant.
- Angie? - a hangja meglepettnek tűnt.
- Szia. - köszöntem halkan. - Viluról van szó.
- Mi történt? - aggódott azonnal.
- Semmi baj, csak hallottam, hogy elköltözött.- nyugtattam. - Azt hiszem, Priscilla miatt.
- Most viccelsz? - kérdezte, mire megdermedtem. - Szórakozol velem Angie?
- Nem, én.. - nem hagyta befejezni a mondatot.
- Az esküvőm előtt van képed felhívni, és valami olyannal gyanúsítgatni a menyasszonyom, amihez semmi köze? - vágta a fejemhez durván. - Ehhez semmi jogod. Nem teheted ezt, még akkor sem, ha utálod Priscillát. Itt nem rólad van szó, fogd fel! - egy lépést hátra kellett tántorodnom, szinte fizikailag vágtak mellbe a szavai. - Menj, legyél a barátoddal, keress magadnak valami elfoglaltságod, de egyszer, csak egyszer próbálj meg nem a rosszat látni valakiben, akit szeretek. - nem várt a reakciómra, egyszerűen lecsapta a telefont. Egészen biztos voltam abban, hogy valaki fent nagyon utálhat engem. Leültem az ágyamra, a kezemet az ölembe ejtettem, és csak bámultam magam elé. Igen, soha nem szerettem Priscillát, de nem gondoltam, hogy German ennyire azt hinné, a házassága ellen vagyok. Ilyen gondolatok keringtek a fejemben, egészen addig, amíg meghallottam a nappaliból beszűrődő nevetést. Kiléptem, Joshoz sétáltam, és megálltam előtte.
- Elkérhetem a kocsikulcsot? - kérdeztem merev tekintettel.
- Hova mész ilyenkor? - kérdezett vissza.
- Keresek egy bárt, és leiszom magam. - közöltem vele, mire ő döbbenten nézett rám.
- Amelia, máskor folytatjuk, most elmenne kérem? - egy másodpercig sem fordult a nő felé, aki gyorsan összeszedte a cuccait, és már ott sem volt. - Ezt felejtsd el. Nem adok kulcsot, nem mész inni. Mondd el mi a baj.
- Megyek gyalog. - vontam vállat, majd a lifthez indultam.
- Nem! - elkapta a karom, és maga felé fordított. - Mi történt?
- Te történtél Josh. - vágtam a fejéhez, nem is gondolkozva a kimondott szavakon. - Nem tudhatom, hány nővel kavarsz, míg én azt hiszem, csak velem vagy. Talán tényleg nem változtál.
- Változtam. Miattad. Nem kavarok senkivel, mivel te vagy az egyetlen nő az életemben. - közölte, de én szemforgatással jeleztem, hogy nem vagyok meggyőzve.
- Itt van ez az Amelia csaj. Flörtölt veled, de te nem csináltál semmit. - csattantam fel. Semmi értelmét nem láttam a dolognak, de valakin le kellett vezetnem a stresszt és szerencsétlenségére Josh volt a legközelebbi ember.
- Tudod mit? Most addig itt állunk, amíg el nem mondod, mi a baj. - jelentette ki. Percekig néztem a szemébe, majd egy másodperc alatt patakokban kezdtek folyni a könnyeim. Ő gondolkodás nélkül átölelt, szorosan a mellkasába fúrtam a fejem, míg Josh a hátamat simogatta. - Mi történt? - kérdezte halkan, de nem tudtam válaszolni. Fáradt voltam, elegem volt mindenből és ezt mind a legsegítőkészebb és legaranyosabb emberre akartam rásózni.
- Ne haragudj. - suttogtam szipogva.
- Nem haragszom. - válaszolt, majd felemelt. - Kimerült vagy, megértem. Két hete csak dolgozol, nem pihensz. Jó, hogy nem valami súlyos bajod lett. - mondta halkan. Nem úgy tűnt mintha leszídna, inkább aggódott értem. - Holnap után már indulunk is Szicíliába, ott majd kikapcsolsz egy kicsit.
- Lefoglaltad a repjegyeket, és a szállást? - kérdeztem, természetemhez híven a legapróbb dologra is rákérdezve.
- Majd magángéppel lemegyünk, és van egy nyaralóm, egy kis faluban, pont a tenger mellett. Imádni fogod. - suttogta a hajamba.
- Köszönöm. - néztem rá hálásan, miközben az ágyra helyezett, letörölte  könnyeim és betakart.
- Bármit megtennék érted, ugye tudod? - kérdezte, míg az ujjai az arcomat simogatták.
- Ahogy én is érted. - rövid csókot váltottunk, majd ő bebújt mellém, szorosan a mellkasához húzott, és megpuszilta a homlokom. Reggel Josh még mellettem aludt, ezért próbáltam óvatosan kimászni az ágyból, de ő elkapta a kezem, és végül a mellkasán landoltam.
- Hova mész? - kérdezte halk, rekedt hangon.
- Csinálok egy kávét. - válaszoltam, majd gyorsan megcsókoltam.
- Mit szólnál ahhoz, ha itt maradnál, és valami mással indítanánk a napot? - a kezei szorosan a derekam köré simultak, miközben az ajkait hosszan az enyémekhez érintette.
- Csábító ajánlat, de jelenésünk van egy esküvőn. - motyogtam, bár szívesebben töltöttem volna a napot ágyban fekvéssel, és beszélgetéssel.
- Nem szereted a menyasszonyt, csak udvariasságból akarsz menni, nyugodtan kihagyhatjuk. - ellenkezett, miközben a nyakamhaz hajolt, és lassan csókolgatni kezdte.
- De már megvettük a ruhát. - vágtam vissza, majd meg sem várva válaszát folytattam. - Szóval kérlek ne vondd el a figyelmem.
- Eszembe sem jutna ilyen. - nevetett fel halkan. Feltápászkodtam mellkasáról, ellenkezését figyelmen kívül hagyva a fürdőbe sétáltam, lezuhanyoztam, megcsináltam a hajam és a sminkem, eredményként emberi külsővel sétáltam vissza a szobámba. Josh még mindig az ágyon feküdt, ahogy meglátott felcsillant a szeme, és hívogatóan nyújtotta felém egyik kezét.
- Gyerünk, mindjárt mennünk kell. - két percébe telt kikászálódni az ágyból, és a saját szobája felé venni az irányt. Én mosolyogva csináltam mindkettőnknek egy-egy kávét, majd leültem a konyhaasztalhoz olvasni.
- Még meggondolhatod magad. - ült le mellém Josh, mire unottan fordultam felé. Ő elégedetten nyugtázta, hogy nem a könyvemmel, hanem vele foglalkozok.
- Elmegyünk arra az esküvőre. Lehet, hogy nem szeretnénk menni, de ha másért nem Viluért meg kell tennünk. Szóval maradj csendben, és idd meg a kávéd.- jelentettem ki határozottan.
- De csak mert ilyen szépen kéred.- motyogta, majd belekortyolt az italába. Miután megreggeliztünk felvettem a ruhám, és még egy utolsó pillantást vetettem a tükörre. Barátom türelmesen várt rám a liftnél, azonnal felkapta a fejét amikor meghallotta a cipőm kopogását a padlón.
- Gyönyörű vagy. - mondta, miközben magához húzott. Lassan megcsókolt, míg a felvonóra vártunk. Ahogy leértünk, Alfred már nyitotta is a kocsiajtót nekünk, mi pedig beszálltunk. A helyszínen szinte mindenki ott volt. Először unokahúgomat láttuk meg, ezért odasétáltunk hozzá.
- Csodásan nézel ki Vilu. - öleltem meg.
- Ezt a nagynénikémtől örököltem. - vigyorgott rám.
- Egyetértek. - szállt be Josh, mire enyhén elpirulva tűrtem a fülem mögé a hajam.
- Gyertek, megmutatom a helyeteket. - ragadott karon Violetta, majd keresztül húzott egy baráti társaságon, és megállt két második sorban található, nevünkkel ellátott szék mellett.
- Azt hittem hátrébb leszünk. - jegyeztem meg, utalva a Priscilla és köztem lévő viszonyra.
- Én is. - értett egyet barátom. Vilu hirtelen meglátta barátnőit, ezért sürgősen el kellett mennie.
- Angeles, - szólalt meg mögöttem az a mély hang, amitől minden alkalommal libabőrös lettem. Ez most is így volt, ezért a karom gyors dörzsölésével igyekeztem elfedni ezt a tényt. Mivel German a teljesen nevemet használta, feltételeztem, még mindig dühös volt rám. - Jól áll ez a ruha.
- Köszönöm. - bólintottam, felvéve azt a távolságtartó hangnemet, amit tőle hallottam.
- Körülbelül tíz perc múlva kezdünk. - jelentette be, amire egy bólintással reagáltam.
- Sok boldogságot. - tettem hozzá, igyekezve nem undorodottan mosolyogni.
- Köszönjük. - egy apró mosoly suhant át az arcán, ami el is tűnt. - Josh. - biccentett partnerem felé, mintha csak most fedezte volna fel.
- German. - üdvözölte ő is, komoly, hideg hangon.
- Mennem kell, mindjárt kezdünk. - búcsúzott exem, mielőtt távozott. Izgatottnak hangzott, de nem tudtam, jó vagy rossz értelemben. Abban viszont biztos voltam, hogy ha valami rosszul sül el Priscilla élve eltemet majd.
- Üljünk le. - ajánlotta fel Josh, majd mindketten elhelyezkedtünk a helyünkön. Lassacskán minden vendég helyet foglalt, és ezután felcsendült a nászinduló. Amint megláttam a menyaszonyt, vegyes érzelmek öntöttek el, mégis belül örültem exemnek. Mert muszáj volt örülnöm. - Baj, ha szerintem rajtad jobban állna ez a ruha? - kérdezte partnerem halkan, mire elmosolyodtam, és összekulcsoltam az ujjainkat.
- Ha eleget vársz, látni fogsz ilyen ruhában. - válaszoltam, míg a vállára hajtottam a fejem.
- Kedves egybegyűltek, azért gyűltünk ma itt össze, hogy tanúi legyünk Priscilla Ferro és German Castillo házasságának. Ha valakinek ellenvetése van a frigy ellen, most szóljon vagy hallgasson örökre. - kezdte a pap a beszédet. Josh felhúzott szemöldökkel nézett rám, mintha tiltakozásomat várná. - German Castillo feleségül veszi a mellette álló nőt, vele marad jóban, rosszban, egészségben, betegségben, gazdagságban, szegénységben, míg a halál el nem választja?
- Igen. - válaszolta exem habozás nélkül. A szívem hatalmasat dobbant, nem tudtam, hogy szomorúság vagy öröm tölt el belülről, de abban biztos voltam, hogy ez így volt a legjobb.
- Priscilla Ferro férjéül fogadja a mellette álló férfit, vele marad jóban, rosszban, egészségben, betegségben, gazdagságban, szegénységben, míg a halál el nem választja?
- Igen. - mondta ő is, majd felhúzták a gyűrűket.
- Ezennel a rámruházott hatalomnál fogva háztársakká nyilvánítom önöket. - jelentette ki a pap. Ők megcsókolták egymást, miközben Joshsal egy pillanatig találkozott a tekintetünk, de nem tartott sokáig, mivel mindannyian felálltunk tapsolni.
A formai rész után gratuláltunk a házaspárnak, majd a hatalmas épületbe vonultunk, ahol megterített asztalok vártak az érkezőkre. Barátommal egy csendes helyet választottunk, két főre terítve. Ő kihúzta nekem a széket, megvárta míg leülök, végül ő is helyet foglalt.
- Próbálom elfelejteni, hogy azt mondtad, ha türelmes vagyok, lehet, hogy hozzám jössz, de nem megy. - sóhajtott fel hirtelen, mire odakaptam a fejem.
- Azt mondtam, láthatsz olyan ruhában, nem beszéltem esküvőről. - válaszoltam, kerülve a témát.
- Ha így akarod játszni. - fújta ki a levegőt, de mielőtt folytathatta volna, megfogtam a kezét.
- Nem tudom, mit akarok. Te sem tudod, mit akarsz. Az biztos, hogy szeretlek, és még több időt szeretnék veled tölteni, de nem tudom, képes leszek-e elköteleződni. Nem vagyok sem a házasság mellett, sem ellene. Majd idővel eldől minden. - mondtam halkan, ő pedig egy bólintással válaszolt.
- Ugyanígy gondolom, de nem szeretném, ha bárki más elcsábítana mellőlem. - mosolyodott el, mire halkan felnevettem.
- Josh, láttad már magad? Nem hiszem, hogy bárki meg tudná haladni a személyiséged, vagy a kinézeted. - ő áthajolt az asztalon, majd finoman megcsókolt.
- Jó ez hallani. - válaszolt. - Beszéltem Pabloval. - váltott témát, mellőzve bármiféle felvezetést. - Azt mondta, addig maradunk, amíg szeretnénk, mert látja mennyire rossz passzban vagy.
- Imádlak. - sóhajtottam. Egy akadálya volt a nyaralásunknak, az ha Pablo nem engedett volna el annyi időre. - Komolyan, nem tudom, hogy háláljam meg mindezt.
- Majd együtt kitaláljuk. - kacsintott rám.
- Remek ötlet. - egyeztem bele. Újabb csókot váltottunk, majd beszélgetve töltöttük el az éjszaka hátralévő részét. Éjjel fél háromkor sétáltam Germanhoz, aki még nagyban beszélgetett, elmondani neki, hogy nem leszek az országban néhány hétig.
- Angie. - hangja meglepetten csengett, mintha nem számított volna rám. - Baj van?
- Nem, csak beszélni szerettem volna. - válaszoltam. Ő bólintott, majd arrébb sétált velem.
- Szóval, mi történt? - kérdezte érdeklődve.
- Elmegyek néhány hétre. Csak szerettem volna, ha tudod. - mondtam.
- Fáradt vagy? - úgy tűnt, mindig tudni fogja, mire gondolok.
- Honnan tudod? - kérdeztem vissza. Elmosolyodott, és a fülemhez hajolt. Mintha megfagyott volna az idő, ahogy az ajkai súrolták a nyakam.
- Ismerlek. - suttogta. Tudta, milyen hatással van rám, ezért direkt nem mozdult még néhány másodpercig. Annyira szerettem volna nem úgy érezni, ahogy abban a pillanatban tettem. - Egyébként nagyon jól áll ez a ruha.
- German. - suttogtam, és azon igyekeztem, hogy ne remegjen a hangom. - Te vagy nagyon részeg vagy, vagy nagyon hülye. Most vettél el valakit, ne próbálj meg felszedni.
- Ha megpróbáltalak volna felszedni, már nem itt álldogállnánk. - mosolyodott el, mire felhúztam a szemöldököm.
- Ezt most vegyem flörtölésnek?
- Ha azt szeretnéd. - vont vállat.
- Na jó McKábító, elég a gyerekes játékaidból. Barátom van, neked meg feleséged, szóval ideje elfelejtetnünk egymást. - sóhajtottam.
- Tetszik ez a McKábító név. - válaszolt. Szemforgatva megpusziltam az arcát, majd búcsút intettem.
- Mehetünk. - léptem Josh mellé, aki már az autó mellett várt.
- Csak a hölgy után. - nyitotta ki nekem az ajtót. Miután ő is beszállt a vállára döntöttem a fejem, és lehunytam szemeim. Az exem kikezdett velem, az esküvőjén, és én hagytam neki. Az sem könnyít a helyzeten, hogy Josh a legtökéletesebb pasi a Földön, ráadásul velem van. Nekem pedig még van bőr a képemen, amiért egy másodpercre is, de láttam a jövőmet, German oldalán.