2.évad 11.rész Hirtelen döntés

Joshsal percekig nem szólunk egy szót sem, csak hagytuk, hogy az eszünk és a szívünk megvitassák a dolgokat.
- Azt hiszem, beléd szerettem. - suttogta végül, mire csukott szemmel elmosolyodtam.
- Nekem is bejössz. - válaszoltam halkan.
- Vissza kellene mennünk mielőtt hiányolni kezdenének. - simította végig az arcom.
- Kár volt felhoznod ide. - néztem rá.
- Miért?
- Mert mostantól minden nap el fogok jönni, azért, hogy belássam a várost. - nevettem fel.
- Béreljek helikoptert? Akkor még magasabbról láthatnád. - ötletelt, én pedig elkerekedett szemmel fürkésztem az arcát.
- Eszedbe se jusson. - mondtam figyelmeztetően.
- Már késő. - nevetett. - Egyébként, ha fel akarsz jönni, bármikor jöhetsz.
- Észben tartom. - bólintottam egy mosollyal. Ahogy leértünk a nappaliba Josh annyit mondott, hogy ne mozduljak, mindjárt jön, és elszaladt a szobájába. Egy perc múlva, egy kicsi dobozzal a kezében tért vissza.
- Lehet, hogy beugrottam egy ékszerboltba, és vettem neked valamit. - nyúljtotta át a kis tasakot, amiben egy ezüst nyaklánc volt.
- Először egy ruha meg egy cipő, most meg egy nyaklánc. Még valami? - néztem rá hihetetlenkedve.
- Ki tudja? - vont vállat egy félmosollyal. - Gyere, felteszem. - a hátam mögé lépett, majd a nyakam köré tette a láncot és összekapcsolta.
- Köszönöm. - pillantottam rá a vállam felett.
- Igazán nincs mit. - nem tudom, hogyan lehetséges, de abban a pillanatban teljesen biztos voltam abban, hogy az univerzum legjobb pasiját tudhatom magam mellett.
   A liftben még mindig az új ékszeremmel voltam elfoglalva, amikor Josh hirtelen felnevetett.
- Úgy nézed azt a nyakláncot, mintha az örök élet kulcsa lenne.
- Egyszerűen azt gondolom, hogy túl sokat tettél már értem az elmúlt két napban. - válaszoltam egyszerűen. - Azt sem tudom, hogy háláljam meg.
- Elég ha velem töltöd az időd kis részét. - kulcsolta össze az ujjainkat. Elgyengültek a lábaim, amikor az ő bőre az enyémhez ért. Ahogy a lift ajtaja kinyílt Josh csak annyit mondott, hogy hajtsam le a fejem. Először nem tudtam miről beszél, majd megláttam a néhány fotóst, ahogy néhány méterre tőlünk képeket készítenek rólunk. Szóval voltak akik észrevetté eltűnésünk.
- Josh, Josh, Josh. - rohant hozzánk Jesse, amikor kiléptünk a felvonóból. - Az a néni veled szeretne táncolni. - akarva, akaratlanul egy féltékeny pillantást lőttem a szóbanforgó bombázó felé.
- Nem bánod? - partnerem a világ legédesebb tekintetével nézett rám, én pedig megráztam a fejem.
- Menj csak. - összehúzott szemmel figyeltem, ahogy Josh a nőhöz megy, és társalgást kezd vele. Legnagyobb döbbenetemre, néhány másodperc múlva visszasétált hozzánk, zsebre vágott kézzel.
- Nem táncolsz? - kérdeztem tőle. Mélyen belül azért kicsit megkönnyebbültem, hogy nem megy a parkettre más nővel.
- Ma este csak a tiéd a figyelmem. - mosolygott rám kedvesen.
- Fúj. - fintorodott el a kisgyerek, mire nevetve néztem rá.
- Te nem mondasz ilyet a barátnődnek?
- Csak hat éves vagyok. Nem esküvőt tervezek vele. - vágta rá.
- A korodhoz képes nagyon intelligens vagy. - dicsértem meg.
- Tudom, Josh mindig megengedi, hogy segítsek a munkájában. - büszkélkedett.
- Igen, de te sosem segítesz, hanem az ablakon nézegetsz kifelé, és kopogsz a lenti embereknek, hátha észre vesznek.- forgatta a szemét unokabátyja.
- És ugrálok az ágyadon. - tette hozzá Jesse.
- És több kiló gumicukrot rendelsz az irodámba. - egészítette ki Josh.
- Azt csak egyszer csináltam. - tiltakozott.
- Csak egyszer? - kérdőjelezte meg a kisebbet partnerem.
- Igen. - bólintott magabiztosan. - Gyere Angie, táncoljunk. - ragadta meg a kezem Jesse, de Josh megállította a kisfiút.
- Hová viszed az én kísérőmet?
- Táncolni egy igazi pasival. - húzta ki magát a gyerek. Alig tudtam magamba folytani a röhögést.
- Kishaver, alig vagy hat éves, és máris két nővel kavarsz? - kérdezte Josh.
- Tőled tanultam. - míg Jesse angyalian elmosolyodott, nekem az egekig kúszott a szemöldököm. - Nagy bajban vagy öreg. - nevetett fel a kiskölyök, amikor meglátta az arcom. - Menjünk táncolni. - húzott be a táncparkettre. A tánc körülbelül abból állt, hogy ide-oda lépegettünk, de attól még rettentően cuki volt.
- Nem baj, ha itt hagylak? Úgy látom, hogy hoztak új sütiket. - csillant fel a szeme Jessenek, én pedig halkan nevetve megráztam a fejem.
- Menj csak, de vigyázz, nehogy fájjon a hasad. - figyelmeztettem, de ő akkorra már elrohant még több édességet magába tömni. Nem akartam visszasétálni Joshhoz, mert éppen Priscilla tartotta szóval, de mivel nem volt jobb opcióm, így odamentem hozzájuk.
- Oh Angie. - hagyta el egy megkönnyebbült sóhaj a száját, amikor mellé léptem. - German beszélni szeretne veled. - mintha Josh szemében egy kis féltékenységet láttam volna, amikor néhány méterrel odaébb sétáltam exemmel.
- Mit szeretnél? - néztem rá, próbálva előszedni a kedvesebb énemet.
- Mi hamarosan hazamegyünk, ha szeretnéd elvihetlek. - ajánlotta fel udvariasan.
- Nem, köszönöm. - válaszoltam, figyelve a hangsúlyra.
- A szépfiú majd hazavisz? -kérdezte enyhe gúnnyal.
- Vagy hívok egy taxit. - rántottam meg a vállam.
- Igazi úriember. - motyogta.
- Szeretnél még belekötni Joshba vagy befejeztük ezt a beszélgetést? - kérdeztem csípősen.
- Ha esetleg mégis sorozatgyilkos lenne, tudd, hogy rám számíthatsz. - mondta German egy sokkal lágyabb hangszínen.
- Nem gondolom, hogy pszichopata.- forgattam a szemem.
- German. - lépett mellénk Priscilla. - Jajj zavarok?
- Nem. - ráztam meg a fejem.
- Remek. Indulunk?
- Persze, jó éjt Angie. - mosolygott rám exem, amit nehezen, de viszonoztam.
- Nektek is. - búcsúztam, majd végignéztem ahogy kisétálnak az épületből.
- Minden rendben? - lépett mögém Josh, mire bólintottam.
- Persze. - bólintottam.
Az este fennmaradó részében Joshsal beszélgettem, Jessevel faltam a sütiket, vagy Josh szüleivel ütöttem el az időt. Fél három körül hulla fáradtan léptem partneremhez, aki még mindig vidáman beszélgetett.
- Szerintem én megyek. - mondtam neki álmosan.
- Nem hagyhatom, hogy ilyenkor egyedül járkálj. - fogta meg a kezem óvatosan.
- Akkor majd alszok az asztalokon. - nevettem, de éreztem, hogy a humorom nincs teljes a helyén.
- Figyelj van még néhány szobám, az egyikben nyugodtan aludhatsz, majd adok egy inget. - ajánlotta fel.
- Nem, mint mondtam, már eleget tettél értem. - titlakoztam megszokásból.
- Gyere, menjünk fel. - nevetett fel édesen. Az álmosságom legyűrte a józan eszem, így Josh vállának dőlve vártam, hogy a lift felérjen a legfelső emeletre. - Erre. - húzott az egyik ajtó felé, ami mögött egy óriási szoba volt. Hatalmas ablakok, nagy szekrények, franciaágy, és minibár. - Dőlj le, addig hozok egy pólót. - puszilta meg a homlokom, én pedig szinte bezuhantam az ágyba. Az ágyneműnek fenyő illata volt, amit mélyen magamba szívtam, és csukott szemmel vártam Josht.
- Próbáltam nem túl nagyot keresni. - lépett be a szobába halkan nevetve.
- Nekem mindegy, hogy mekkora. - motyogtam félálomba.
- Segítsek átöltözni? - kérdezte pimasz mosollyal. Igazságtalannak tartottam, hogy ő még éjjel is tökéletes.
- Tűnés kifele. - böktem az ajtóra, de elengedtem egy apró mosolyt.
- Aludj jól. - nyomott egy puszit a kezemre.
- Te is Josh. - néztem rá álmosan. Ahogy kilépett gyorsan ledobtam a ruhámat, és belebújtam Josh pólójába, aminek öblítő illata volt. Akaratlanul is azon kaptam magam, hogy összehasonlítom German illatával.
- Ő a múlt, koncentrálj a jelenre. - mondtam magamba, mielőtt elaludtam.
Reggel arra ébredtem, hogy besüt a nap az ablakon. A telefonomra néztem, ami tizenegy órát mutatott. Kintről palacsinta illat szállt be, mire szinte feltöltődtem energiával.
- Jó reggelt. - köszöntem Joshnak, aki éppen egy adag palacsinta sütésével volt elfoglalva, de egy apró mosollyal megajándékozott.
- Kényelmes volt az ágy?
- Néha majd kölcsönkérem. - Be kell hogy valljam, ha nem süt be a nap, valószínűleg az egész napot az ágyneműk között forgolódva töltöttem volna.
- Viheted. - válaszolt nevetve. Egészen eddig fel sem tűnt, hogy Josh nem zavartatja magát, és egy alsónadrágban álldogáll a tűzhely előtt. Éreztem, ahogy elpirulok. A felsőteste tökéletesen kidolgozott, mintha tényleg egy félisten lenne. Az aranyos mosoly az arcán, és a kócos haja még festőibbé tette kinézetét. Felnevetett amikor meglátta, hogy a testét bámulom. Abszolút kifogásolhatatlan volt. - Ha reggeliztünk hazadoblak.
- Köszönöm. - motyogtam még mindig piros arccal.
- Már néhány kész van. Raktam ki Nutellát, és a fehér tálon ott vannak a palacsinták.
- Megvárlak vele. - ültem le az asztalhoz.
- Egyél csak, én még felöltözök. - mutatott végig meztelen mellkasán. Majdnem kicsúszott a számon egy 'nem kell, így is tökéletes vagy' de inkább megtartottam magamnak. Inkább újra elvörösödve bólintottam, majd magam elé húztam egy palacsintát.
- Finom lett. - mondtam teli szájjal, mire ő csak elmosolyodott.
-Életemben másodjára csinálok palacsintát, de úgy tűnik jól megy.
- Mehetsz szakácsnak. - tanácsoltam.
- Jó nekem ez a munkahely. - pillantott ki az ablakon. - Kérdezhetek valamit?
- Persze. - bólintottam, és érdeklődve figyeltem.
- Germannal volt valami közötettek? - sokkal inkább kijelentésnek hangzott, mint kérdésnek.
- A mi kapcsolatunk nagyon bonyolult. - magyaráztam.
- Értem. - mosolyodott el, és nem kérdezett többet, amit értékeltem. - Vetettem neked néhány ruhát Roberttel. - mondta témaváltásként. - Nem akartam, hogy a tegnapiba kelljen lenned.
- Még egy dolog, amit nem kellett volna. - motyogtam. - Komolyan úgy bánsz velem, mintha valami hercegnő lennék.
- Az vagy. - kacsintott, és elém tolt egy fehér dobozt, amiben egy egyszerű fekete nadrág, és egy halvány rózsaszín felső feküdt.
- Honnan tudod, hogy hányas a méretem? - néztem rá megrökönyödve.
- Mint már említettem az embereim többet tudnak az FBI-nál. - nevetett.
   Hazafelé kocsikázva beszélgetéssel telt az idő. Hihetetlennek tartottam, hogy valakivel ennyire gyorsan teljenek az órák.
- Ms. Carrara. - nyitotta ki az autóajtót Josh, mire elpirulva szálltam ki, egy kis szatyorral a kezemben, amibe a ruháimat tettem.
- Ne hívj így. - motyogtam.
- Miért? - kérdezte halkan nevetgélve vörösségemen.
- Mert olyan, mintha nekem dolgoznál. - vallottam be.
- A legtöbb nő imádja, ha a pasik őket szolgálják, erre te közlöd velem, hogy ne fáradozzak ajtónyitogatással, mert nem szereted. Mit tettem, amivel kiérdemeltelek? - nézett látványosan az égre. Játékosan vállba ütöttem, leplezve újabb zavarom. - Négyre itt vagyok, ha van valami hívj. - mondta a bejárati ajtó előtt megállva.
- Hívlak. - ígértem neki, majd egy puszit adtam az arcára.
- Látlak később. - kaptam tőle egy szokásos kacsintást, majd néztem, ahogy elhajt a fekete Mercedes-szel.
- Valaki van itthon? - léptem be a lakásba, ami nem tűnt annyira hatalmasnak Josh konkrét lakosztálya után.
- Hol voltál? - rohant le a lépcsőn Vilu.
- Joshnál aludtam, mert túl késő volt. - vontam vállat, mintha ez lényegtelen lenne.
- Te jó ég. Vele aludtál? Egy ágyban? Milyen volt az illata? Alsónadrágban alszik? - kérdezgetett unokahúgom, én pedig egyre csak ráztam a fejem.
- Nem aludtam vele egy ágyban. - állítottam le, mielőtt túlságosan beleélte volna magát.
- Ne már. Legalább megcsókolt? - nézett rám reménykedve.
- Talán. - mondtam, mire Vilunak elkerekedett a szeme.
- Jól csókol? - villantott rám egy 'megyek és elrabolom, ha igen' mosolyt.
- A jó nem elég erős szó. - mosolyogtam vissza sejtelmesen.
- El kell mondanod mindent. - parancsolta, és a szobájába ráncigált. A következő két órában elmeséltem neki mindent, aztán beszélgettünk a Studióról, és mindenről ami az eszünkbe jutott. Violettának azonban randija volt Leónnal így mennie kellett.
- Este találkozunk. - nyomtam egy puszit a homlokára, mielőtt becsukta az ajtót. Olga éppen abban a pillanatban szólt, hogy menjek ebédelni.
- Szia. - ültem le German mellé, aki egyetlen pillantást sem vetetett rám.
- Szia Angie. - köszönt vissza, egy újságba mélyedve.
- Angie, drágám, hol voltál éjszaka? - lépett ki a konyhából Olga, egy tál lasagnéval.
- A pasijánál. - előzött meg exem a válasszal. Ekkor már tudtam, hogy mi a problémája Germannak.
- Nem a pasim. - ellenkeztem.
- Mikor találkozhatok az udvarlóddal? - mosolygott rám a házvezetőnő.
- Ebben a házban soha. - mondta German, én pedig egy dühös pillantást küldtem felé.
- Olga megunkra hagynál minket néhány percre? - kérdeztem tőle, mire ő visszament a konyhába. - Neked mi a problémád? - fordultam exemhez.
- Te lettél az új játékszere? - vonta fel a szemöldökét.
- Miről beszélsz? - ráncoltam a homlokom. German elém tolta az újságot aminek címlapjáról én néztem vissza magamra, Josh oldalán. Azonnal a cikkhez lapoztam, ahol a kedves újságíró kifejtette a véleményét.

Tegnap este a Palmer Tech. éves buliján a vezérigazgató, Josh Bomer legújabb barátnőjével jelent meg. A híres nőcsábász most egy énektanárnővel randizik, de nem erősítették meg kapcsolatukat. Reméljük, hogy a nő tudja, kivel találgozgat, mert Bomer nem kispályás csajozó. Hajnali három körül a pár együtt szállt be egy liftbe, ami egyenesen Josh lakosztályába vitte őket. Reggelig egyikőjüket sem látták. Ennyi idő alatt elcsavarta volna a milliárdos a tanárnő fejét? Egyenlőre nincs biztos információnk.

- Ennyi idő után máris az ágyában végezted? - kérdezte gúnyosan German, de én megráztam a fejem.
- Külön szobában aludtunk, nem történt semmi. - magyarázkodtam, de tudtam, hogy felesleges.
- Tudtad, hogy ez az ember a múlt hónapban hét nővel játszotta el ugyanezt? - nézett rám szinte megvetően.
- Te nem ismered. - keltem Josh védelmére.
- És te ismered? - csattant fel German.
- Igen, és tudom, hogy megváltozott. - jelentettem ki.
- Megváltozott? Na ne nevettess Angie. - forgatta a szemét.
- Csak hogy tisztázzuk. Ez az én életem, és azt kezdek vele, amit akarok. - kiabáltam rá magamból kikelve.
- Nem veszed észre, hogy hétről hétre más nővel jár ez a pasi? Két múlva a nevedet sem tudja majd. - vágott vissza.
- Miért olyan elhinned, hogy már nem olyan mint régen?
- Miért nem keresel magadnak olyan pasit aki szeret is, és nem azt akarja, hogy minnél hamarabb hancúrozhasson veled? Ne legyél hülye. - kiabált.
- Hogy mondhatsz ilyet? - néztem rá, és próbáltam visszanyelni a könnyeimet.
- Szeretlek Angie, és nem akarom, hogy egy barom miatt sérülj. - mondta sokkal halkabban.
- Úgy szeretsz, hogy fájdalmat okozol vele. Nekem nincs szükségem ilyen szeretetre. - kiáltottam rá, és könnyes szemmel felálltam. 

- Angie, várj. - kapta el a karom.
- Engedj el. - kiabáltam, miközben a könnycseppek folyamatosan csorogtak lefelé az arcomon. - Nem érdekel amit mondani akarsz.
- Kérlek. - suttogta, de én megráztam a fejem.
- Hagyj békén. - szabadítottam ki a kezem.
- És most mész a drága barátodhoz? - nézett rám gúnyos tekintettel, ami egy újabb késként hatott, amit egyenesen a szívembe döftek.
- Igen. - bólintottam, szinte zokogva. - Még valami. Menj a francba. - mondtam, majd kiviharzottam az ajtón.
Sírva rohantam az utcákon, miközben arra gondoltam, hogy hogy tudtam szeretni Germant. A Palmer Technél Robert állított meg, majd tárcsázta Josht.
- Mi az Robert? - kérdezte az illető.
- Ms. Carrara szeretne felmenni.
- Engedje fel. - mondta Josh. A hangján hallottam, hogy érzi, baj van.
- De Mr. Bomer. Hamarosan tárgyalása lesz a spanyolokkal. - ellenkezett az asszisztens.
- Mondja le. - vágta rá.
- Mr. Bomer, a múltkor is lemondtuk. Lehet, hogy elveszítjük az üzletet.
- Leszarom a rohadt értekezletet Robert. - emelkedett Josh hangereje, amire a szerencsétlen asszisztens arcára pánik ült ki. - Engedje fel Angiet. - sziszegte végül, majd kinyomta a hívást. Robert óvatosan a lift felé mutatott.
- Sajnálom, ha problémát okoztam. - motyogtam, és beszálltam a felvonóba. A hatvanötödik emeletig igyekeztem csillapítani a rámtörő zokogórohamokat, kevés sikerrel. Ez azt eredményeztem, hogy ahogy kinyílt a lift ajtaja, én szó szerint Josh karjaiba estem.
- Mi a baj? - kérdezte halkan, miután hosszú percekig öleltem.
- German. - válaszoltam, a könnyeimet törölgetve.
- Mit csinált az a seggfej? - nem hallottam még ilyen stílusban beszélni.
- Azt mondta, hogy csak kihasználsz. - mondtam remegő hangon, amikor újra bevillant a veszekedésünk.
- Hidd el, hogy életemben először teljesen komolyak a szándékaim. - simogatta meg a hátam finoman.
- Nem erről van szó. - állítottam meg. - Soha nem mondott még ilyeneket. Egyszerűen fáj, hogy ennyire megváltozott.
- Minden ember változik. Valaki jobb útra tér, és vannak akik kifordulnak önmagukból. Nem érdemlik meg a könnyeket. - puszilta meg a homlokom.
- Igazad van. - suttogtam. Josh egy apró mosollyal letörölte a könnyeimet de éreztem, hogy még mindig feszült.
- Van egy ötletem. - mondta és megfogta a kezem. - Megnézünk valami csöpögős filmet együtt. - húzott be egy sötétített terembe, ahol egy popcorn gép, egy adag üdítő, és egy kanapé mögött néhány szék meg egy vászon volt.
- Mit szólsz a Csillagainkban a hibához? - pörgette végig az összes romantikus filmet.
- Rendben. - egyeztem bele, bár nem igazán volt kedvem semmihez amiben akár egyetlen csók is van.
- Na jó. - nevetett fel Josh, és a kanapéra ült. - Csak egyetlen mosolyt kérek. - fogta meg a kezem, amikor lehuppantam mellé.
- Holnap kapsz kettőt is. - mondtam neki kissé szomorúan.
- Kérlek Angie. Borzalmas így látni. - simított végig az arcomon.
- Üdv a világomban. - motyogtam szarkaztikusan.
- Szívem szerint megverném azt a szemétládát, aki elszomorított. - szorította ökölbe a kezét. Nem szóltam semmit, csak a mellkasára hajtottam a fejem. Néhány másodperc múlva, már aludtam is. Amikor legközelebb felébredtem már egy ágyban feküdtem. Ahogy körülnéztem, mindenhol Josh ruhái hevertek, ezért úgy gondoltam, hogy az ő szobájában vagyok. Ő nem volt mellettem, de helyett találtam egy apró levelet az éjjeli szekrényét.
Angie!
El kellett mennem, nagyon sajnálom. Szólj Alfrednek, ő majd hazavisz.
Este hívlak.

Álmosan a hajamba túrtam, és magamra kaptam a cipőm, majd vártam, hogy a lift leérjen a földszintre, ahol egyenesen Roberthez sétáltam.
- Josh mikor ment el? - kérdeztem tőle egy barátságos mosollyal.
- Néhány perce, azt mondta, hogy siet. - válaszolt. - Alfred ott áll. - mutatott a sofőrre, aki az épület előtt álldogállt az autóval.
- Köszönöm. - bólintottam hálásan. Az autóba beszállva, hiába próbáltam hívni Josht nem vette fel.
- Köszönöm a fuvart. - mondtam a sofőrnek idegesen, amikor a ház elé értünk. Láttam German kocsiját, és az utca másik oldalán megpillantottam egy ismerős motort is. Nagyon rossz előérzetem támadt, nem ok nélkül. A lakásba lépve az első ember akit észrevettem Josh volt, ahogy nekem háttal áll.
- Nem akarom, hogy Angie akár egy másodpercig is szomorú legyen. - mondta tekintélyt parancsoló hangon.
- Kérlek, néhány nap múlva már más nővel fogsz járni. - forgatta a szemét German.
- Igen, én is ezt hittem, aztán megismertem. És tudod mit? Egész életemben egyszer sem találkoztam valakivel aki ennyire hibátlan. -válaszolt Josh, nekem pedig lángba borult az arcom, miközben igyekeztem láthatatlan maradni. - Szóval szeretném, ha ez tiszta lenne. Ha még egyszer megbántod, garantálom, hogy eljövök és beverem az arcod.- Josh annyira fenyegető volt, hogy még az én karomon is felállt a szőr.
- Angie már nem az a nő akit szerettem, és én is megváltoztam. A te fajtád pedig mindig megunja az átlagosat. - vágott vissza German.
- Ő közel sem átlagos.
- Persze. Az első két napban nem lesz az, aztán meggondolod magad. Egy ruha nem jelenti azt, hogy vele akarod leélni az életed.
- Nem tudod, hogy milyen vagyok, és azt sem, hogy mit érzek. - szűrte a fogai között Josh. - Én itt befejeztem a témát. - mondta, majd megfordult, egyenesen velem szembe.
- Mióta állsz itt? - kérdezték egyszerre.
- Öt perce, nagyjából. - válaszoltam, de nem néztem Germanra. Képtelen voltam akár egy pillantást is vetni rá.
- Angie, beszélhetünk kettesben? - próbálta kapcsolatot teremteni German.
- Nem vagyok rád kíváncsi. - jelentettem ki.
- Csak egy percet kérek. - szinte könyörgött.
- Már elég időt kaptál. - néztem a szemébe egy másodpercig.
- Angie, apa, félisten, mi történt? - lépett be Vilu az ajtón.- Baj van? - sétált mellém, mire bólintottam. A hirtelen jött döntésem engem lepett meg a legjobban, de onnantól kezdve nem volt visszaút.
- Elköltözök Vilu. - jelentettem be. 

2.évad 10.rész Valami új kezdete

Egész éjszaka azon járt az agyam, hogy mit tehetnék, hiszen nem akartam sem lemondani a találkozót, sem pedig Germannal és az új barátnőjével lenni. Végül arra a döntésre jutottam, hogy megpróbálom olyan messziről elkerülni őket, amennyire csak lehetséges. Reggel szokatlan csend uralkodott, amit természetesen szóvá tettem.
- Történt valami?
- Igen Angie. - Vilu szinte ledobta a pirítósát. - Apa történt. Nem akar elengedni Leónhoz.
- Kicsit fiatal vagy ahhoz, hogy egy fiúnál aludj. - vágott vissza German.
- Ha te döntenéd el, életem végéig egyedül lennék. - forgatta a szemét unokahúgom.
- Violetta menj a barátnőidhez, ne pedig egy fiúhoz.
- Mégis mi a baj azzal, ha barátom van? - csattant fel Vilu. - Hamarosan 18 leszek. Ha azt szeretnéd elérni, hogy elköltözzek, akkor gratulálok, jó úton jársz.
- Violetta! - kiáltott fel exem idegesen.
- Apa! - kiabált vissza a lány, majd felrohant az emeletre.
- Igaza van. - sóhajtottam, mire German rámnézett.
- Ne kezd te is, kérlek.
- Csak annyit mondok, hogy tényleg úgy kezeled, mintha alig múlt volna öt. - válaszoltam higgadtan.
- Megengedem, hogy elmenjen a barátnőihez, sőt nem kémkedtem utána és León után. - ellenkezett.
- Nézd, Vilu okos lány. El kéne engedned Leónhoz.
- Ez majd én döntöm el. - csattant fel.
- Félre tudnád tenni a személyes nézeteltéréseinket, és tudnál egy pillanatra Violettára gondolni? - vágtam vissza hasonló hangsúllyal.
- Nem nézeteltérésnek nevezném azt ami közöttünk van. - mondta nyugodtabban.
- Most nem rólunk van szó. - sütöttem le a szemem, amikor Olga lépett be, egy dobozzal a kezében, ami mellé két szál rózsa járt.
- Angie, ez neked jött. - nyújtotta felém a csomagot, amit döbbenten vettem át. A kísérőkártyát olvasva egészen egyértelmű lett, hogy ki küldte.

Nagyon boldog lenné, ha ezt a ruhát vennéd fel.
Josh.

- Na ez már túlzás. - motyogtam, majd a telefonomért nyúltam. Josh pár pillanat múlva felvette.
- Megkaptad a ruhát? - kérdezte, és hallottam a hangján ahogy mosolyog.
- Nézd, ezt igazán nem kellett volna. - sóhajtottam.
- Tudtam, hogy ezt fogod mondani. - nevetett fel. - Figyelj, tényleg semmiség a dolog, de ahogy elképzeltem rajtad eszméletlenül állna. - Észre sem vettem, amikor elpirultam.
- Nem fogadhatom el. - ráztam meg végül a fejem, miután összeszedtem a gondolataim.
- Próbált fel, aztán majd eldöntöd, hogy milyen.
- Josh én tényleg nem. - kezdtem bele, de félbeszakított.
- Fél nyolcra ott vagyok érted. - mondta, mielőtt kinyomott.
- Csak nem a szőkeherceg? - kérdezte gúnyosan German.
- Szőkének nem szőke. - javítottam ki. - Ott tartottunk, hogy gondolkodj el azon, hogy elengeded-e Vilut. Nagyot nőnél a szemében, ha elmehetne. - óvatosan megérintettem a vállát, majd a szobámba sétáltam. Ahogy leültem az ágyamra, rögtön a dobozzal kezdtem foglalkozni. Amint leemeltem a tetejét teljesen megdöbbentem. Egy halvány rózsaszínes -inkább fehér- ruha, tökéletesen összehajtogatva, egy pár hozzá illő cipővel.

- Te jó ég. - suttogtam ámuldozva. Nem tudom, hogy Josh honnan tudhatta, de méretre is tökéletesen passzolt a cipő és a dressz is. 

- Beszéltél apával? - kérdezte Vilu az ajtómból, mire odakaptam a fejem. 

- Igen, miért?

- Azt mondta, hogy átgondolta az előző álláspontját, és elenged Leónhoz. - mosolyodott el.

- Ez nagyszerű. - léptem hozzá, majd megöleltem. 

- Figyelj Angie. - kezdte halkan. - Én örülök annak, hogy Joshsal ennyire jól kijöttök, de amikor apa veled van, más ember lesz. 

- Vilu. - sóhajtottam fel.

- Ne, várj. Hadd fejezzem be. - intett csendre. - Tudom, sok dolog történt közöttetek, és nem mondom, hogy nem értem meg, de adhatnátok egymásnak egy második esélyt.

- El sem tudod képzelni, mennyi esélyt adtunk már egymásnak. - válaszoltam halkan. - Elég egyértelmű, hogy nem működünk egy párként. 

- De te nem látod, ahogy rád néz. Soha, senkire nem fog úgy nézni. - mondta Vilu.

- Figyelj, apukád szereti Priscillát, és ez ellen nem tehetek semmit. - ültem le az ágyamra.

- Tehetnél. - vágta rá. - De mindketten gyávák vagytok ahhoz, hogy cselekedjetek. 

- Lehet. - értettem egyet halkan. - Vagy egyszerűen csak barátokként tekintünk egymásra.

- Barátokként? - nevetett fel. - Akkor lesztek ti barátok, amikor havazni fog Afrikában. 

- Na jó, ezt a témát lezárom. - mondtam komolyan, de unokahúgom nem hagyta annyiban.

- Gondold át. - huppant le mellém, majd mély levegőt vett. - Szóval, honnan van ez a ruha? - örömmel nyugtáztam, hogy új tárgya lett a beszélgetésnek.

- Josh küldte estére. - mosolyodtam el büszkén.

- Ha megunnád a pasit, nekem jöhet. - mondta halál komoly arccal Vilu.

- Jelen pillanatban egyáltalán nem unom. - vigyorogtam rá. 

    A délután csigalassúsággal telt. Priscilla úgy döntött, beugrik meglátogatni Germant, ami azt eredményezte, hogy Viluval felvonultunk a szobámba Dirty Dancing-et nézni. Fél hét körül félre tettem a pattogatott kukoricát, és öltözködni kezdtem. A gyomrom akkora kisebb volt mint egy golflabda, de sikeresen felvettem a ruhát, az új cipőmmel, majd Vilu megcsinálta a hajam, és a sminkem. 

- Gyönyörű vagy. - unokahúgom elégedetten szemlélte munkáját. - Ha ma nem csókol meg soha nem fog. 

- Azért egy csók sok lenne. Néhány napja találkoztunk. - motyogtam.

- Ez a második randitok két napon belül. Én már megvenném az esküvői ruhát. - kacsintott, mire elpirultam.

- Ennyire azért ne rohanjunk előre. - mondtam halkan. 

- Hányra jön érted? - kérdezte Vilu.

- Fél nyolc. - néztem a telefonom kijelzőjére. - Tíz perc.

- Gyere. - ragadta meg a karom, és lehúzott a földszintre. 

- Mit csinálunk? - húztam fel a szemöldököm.

- Gyakorlunk. - mondta, majd megállt velem szembe. - Én vagyok Josh, te meg önmagad.

- Na jó Vilu. - nevettem fel. - Ezt felejtsd el. 

- Na de komolyan. Képzeld azt, hogy én egy szexi pasi vagyok. - vigyorgott rám. 

- Nem megy. - ráztam a fejem.

- A fantáziád nulla. - forgatta a szemét szomorúan.

- Rendben, rendben. Csináljuk. - adtam meg magam.

- Szia Angie, gyönyörű vagy ma. - kezdte unokahúgom.

- Köszönöm. - válaszoltam.

- Nem, nem, nem. - hunyta le a szemét Violetta. - Te is jól nézel ki. 

- Te is jól nézel ki. - motyogtam unottan, miközben abban reménykedtem, hogy valaki jön és megment. 

- Van kedved inni valamit?

- Persze. - bólintottam. 

- Nem, nem persze. Mondd, hogy hozzon Vodkát. - javított ki Vilu.

- Akkor már inkább bor. - húztam el a számat. 

- Violetta egyiket sem fog inni Leónnál. - szólalt meg German a lépcsőről. 

- Persze, hogy nem apa. - mondta unottan. - Még a végén részegen felhívom a tudakozót. 

- Eszedbe se jusson. - figyelmeztette exem. 

- Csak poén volt. - vágta rá unokahúgom. - Megyek összepakolok. Jussatok el a csókig. - suttogta nekem. 

- Nem fogunk. - válaszoltam. Amint Violetta távozott, kínos csönd telepedett közém és German közé.

- Úgy tűnik van divatérzéke a barátodnak. Gyönyörű vagy. - törte meg a némaságot exem. 

- Köszönöm. - egy halvány mosoly jelent meg az arcomon, ami azonnal óriásira nőtt ahogy meghallottam a csengőt. - Egy, kettő, három. - számoltam magamban, mielőtt kinyitottam az ajtót. 

- Biztos voltam abban, hogy nagyon dögös leszel. - mosolyodott el Josh. 

 

- Még mindig úgy gondolom, hogy nem kellett volna ruhát venned nekem. - sütöttem le a szemem. 

- Abszolút megérte az árát. - kacsintott rám, miután újra ránéztem. - Megyünk? 

- Persze. - bólintottam, majd Germanra pillantottam aki szomorú arccal kereste tekintetem. - Ott találkozunk. - búcsúztam. A ház előtt egy hatalmas fekete autó parkolt, mellette pedig egy ember ácsorgott. 

- Ms. Carrara, Mr. Bomer. - mondta, mielőtt kinyitotta előttünk az ajtót. 

- Köszönöm. - kicsit kínosan éreztem magam, mivel egyáltalán nem voltam hozzászokva az ilyen életstílushoz. Kényelmesen elhelyezkedtem a puha ülésen, és Joshra mosolyogtam. 

- Ha tehetek érted valamit, szólj. - nézett a szemembe, én pedig German óta először éreztem azt, hogy elveszek valaki tekintetében. A sötétkék szempárból melegség, és törődés áradt. 

- Eleget tettél eddig is. - mondtam halkan. 

- Ez még csak a kezdet. - újra rám villantotta azt a mosolyát, amibe mindenki másodpercek alatt beleszeretne. - Mindjárt ott vagyunk. 

- Mindenki a nagyfőnököt fogja nézni? - kérdeztem, mire felnevetett.

- Sokkal inkább téged fognak nézni. - lehajtottam a fejem, hogy ne lássa ahogy elpirulok. - Ott van. - mutatott ki az ablakon, amikor elhaladtunk egy óriási felhőkarcoló mellett. 

- Oda megyünk? - döbbenten néztem az épületet. 

- Igen. - bólintott, majd az autó megállt egy 'Josh Bomer' tábla előtt, ami valószínűleg a kifejezetten neki fenntartott parkolóhely volt. 

- Ms. Carrara, Mr. Bomer. - az ajtó újra kinyílt és a sofőr kisegített. 

- Köszönjük Alfredo. - mondta Josh.

- Köszönöm. - ismételtem el. 

- Gyere. - Josh óvatosan a derekam köré fonta a karját, majd a bejárat felé indultunk. - Ne figyelj a fotósokra, csak hajtsd le a fejed. - figyelmeztetett, mielőtt fényképezők hada támadott le minket. 

- Mr. Bomer kivel érkezett ma? - kiáltotta valahonnan egy nő. 

- Mr. Bomer már nincsenek együtt a polgármester lányával? - hallottam a másik irányból.

- Nem is voltunk. - motyogta Josh, mire halkan felnevettem. 

- Mr. Bomer, Ms. Carrara. - egy öltönyös ember kedvesen ránk mosolygott, mielőtt beléptünk a felhőkarcolóba. Mindenhol emberek nyüzsögtek, szólt a zene és villogtak a fények. 

- Honnan tudják a nevem? - kérdeztem Joshtól.

- Ezek az emberek többet tudnak az FBI-nál. - válaszolt nevetve. - Gyere bemutatlak néhány embernek. - mutatott egy csapatra.

- Mr. Bomer, a Japánok nem akarják megkötni az üzletet. - lépett ki a tömegből egy férfi hirtelen. 

- Robert, a hölgy előtt nem beszélünk üzletről. - Josh egy gyilkos pillantással ajándékozta meg a pasit aki visszahúzódva végigmért 

- Rendben uram. A szülei már várnak önre. - mondta óvatosan. 

- Azt hittem a szüleid Afrikában vannak. - néztem rá döbbenten.

- Az év legnagyobb buliját soha nem hagynák ki. - mosolyodott el. - Ne aggódj, imádni fognak. - mintha tudta volna, hogy mire gondolok. Gyorsan összeszedtem a gondolataimat, és megigazítottam a ruhámat, éppen mielőtt megálltunk volna két ember előtt. - Anya, apa. - ahogy megfordultak, elmosolyodtak és megölelték a fiukat. - Ő itt Angie. 

- Jó estét Mr. és Mrs. Bomer. - köszöntem a lehető legilledelmesebben. 

- Csak Brad és Kate drágám. - mosolygott rám a nő. - Egy jótanács, ha Josh sajátkészítésű sütivel kínál, soha ne fogadd el.

- Ezt megjegyzem. - nevettem fel, érezve, hogy oldódik a hangulat. 

- Miért nem mutatod be a hölgyet az unokaöcsédnek? - kérdezte Brad a fiától. 

- Itt van Jesse? - Josh arcára meglepettség ült ki. 

- Szerintem a csokiszökőkútnál tömi magát. - mutatott a hátunk mögé Kate.

- Gyere. - Josh megragadta a kezem, és az ételes pult felé húzott, ahol egy kissrác álldogált. - Hé kishaver. - szólt oda neki partnerem.

- Josh. - ahogy a fiú hátrafordult, szinte unokabátyja nézett vissza rám kicsiben. 

- Nagyon hiányoztál. - mondta Josh, miután felemelte a kisgyereket. 

- Te is nekem. - motyogta a kisebbik Josh. - Te ki vagy? - ahogy újra talpra állt felém fordult.

- Angie. - mosolyogtam rá. 

- Én Jesse. - mosolygott vissza. - Motoroztál már Joshsal?

- Igen. Te is?

- Igen. Múltkor azt is megengedte, hogy vezessem az autóját. - mondta büszkén, majd megfogta a kezem. - Gyere, van egy csomó csoki. 

- Előtte nem kéne vacsorázni? - kérdezte tőle Josh. 

- Nem vagyok éhes. - válaszolt. 

- Kár, pedig ehettél volna velem, de ha nem akkor nem. - vont vállát Josh, majd egy apró mosolyt lőtt felém. 

- Várj, várj mégis éhes vagyok. - pontosított a kissrác. 

- Akkor gyere, együnk valamit. - Jesse unokabátyja kezét is megfogta, így hármasban mentünk sült csirkét, és krumplisalátát szedni. 

- Te mit kérsz? - fordult felém Josh, mire megráztam a fejem.

- Köszönöm, semmit. - mosolyogtam rá.

- Ne mutass rossz példát a kisebbeknek. - nézett Jessere aki már nagyban evett. 

- Rendben. - adtam be a derekam. 

- Mit szedjek? 

- Salátát. - böktem az egyik tál felé. 

- Jó étvágyat. - Josh kihúzott egy széket nekem, annál az asztalnál, ahol a kisfiú is evett. 

- Képzeld Angie nekem már van barátnőm. - újságolta Jesse. - Úgy hívják, hogy 

Kelly, és ő a legszebb lány. Neked van barátod?

- Alakul valami. - sejtelmesen elmosolyodtam, és a szemem sarkából láttam, hogy Josh is így tesz. 

- Majd elmehetünk együtt vacsorázni. - csillant fel a szeme.

- Nem vagy te még egy kicsit fiatal ilyesmihez? - borzolta össze a haját Josh. 

- Oké, akkor játszótérre. - javította ki magát a kiskölyök. 

- Na látod, ez már neked való. - mosolygott rá a mellettem ülő. 

- Mr. Bomer. - lépett mellénk Robert. - Fontos hívás Olaszországból.

- Robert, hacsak nem haldoklik valamelyik családtagom, nem érdekel. - némán hallgattam a beszélgetést. 

- Uram, ez tényleg fontos. - próbálkozott az asszisztens.

- Robert, elmondom megint, és utoljára. Nem érdekel, akkor sem, ha egyenesen az olasz elnök keres. Mondja meg nekik, hogy elfoglalt vagyok. - mondta Josh, komoly hangszínen. 

- Rendben Mr. Bomer. - motyogta Robert, majd elment. 

- Jól elvagytok? - kérdezte Kate, mielőtt leültek hozzánk a férjével. 

- Igen. - bólintott feszülten Josh. 

- Baj van?- fordultam felé, amikor a két idősebb a gyerekkel foglalkozott. 

- Nem szeretem keverni a magánéletemet a cég dolgaival. - válaszolta, majd elmosolyodott. - De ne aggódj. 

- Magatokra hagyunk titeket egy kicsit. - álltak fel a szülei Jesse-vel. 

- Kérdezhetek valamit? - néztem Joshra, aki bólintott. - Dolgozik itt valaki, akinek Priscilla Ferro a neve?

- Igen. - húzta el a száját undorodva. - Az a nő a cég.. Hogy mondjam finoman? 

- Ribanc? - kerestem a szót, ő pedig helyeslően bólogatott.

- Igen, a cég ribanca. Miért? Ha kell, kirakathatom innen. - ajánlotta kedvesen.

- Nem, de köszönöm. Amíg nem jön ide, nem érdekel. - sóhajtottam, majd megpillantottam exemet Josh háta mögött. - A falra festett ördög. 

- Hé főnök. - lépett hozzánk a szőkeség egy elég kivágott ruhában. 

- Hello Priscilla. - mondta unottan parnerem.

- Angie, te mit csinálsz itt? - nézett rám lesajnálóan, amit Josh is észrevett.

- Ő a partnerem. - kelt a védelmemre. 

- Komolyan? - a nő arcára kiült a döbbenet. 

- Teljesen komoly vagyok. - válaszolt Josh. - De mi most megyünk is. Jó szórakozást. 

- Hova mentek? - szólt utánunk exem, aki eddig csendben állt. 

- Táncolni. - mondtam a vállam fölött. 

- Kell egy nyitótánc. - mosolyogott rám.

- A miénk lesz a nyitótánc?- kérdeztem rémülten. 

- Gyere. - megfogta a kezem, és finoman a terem közepére húzott, majd intett a zenekarnak, akik keringőt kezdtek játszani. Éreztem, ahogy a teremben lévő összes szem ránk tapad, de Josh annyira szorosan tartott, hogy nem volt esélyem elesni. - Nyugalom. - mosolyodott el, majd óvatosan megsimogatta az arcom, amitől libabőrös lettem. Azelőtt, soha senkivel nem táncoltam még úgy, mint vele. Egy idő után, fel sem tűnt az emberek mennyisége, és csak hagytam, hogy Josh vezessen. 

- Mindenki minket néz. - suttogtam, de ő megrázta a fejét.

- Téged néznek. - válaszolt halkan, majd újra megforgatott. 

 Amikor abbahagytuk, a többi vendég is a parkettre vonult, és újabb táncba kezdett. 

- Nem iszunk valamit? - kérdezte Josh, az italos pult felé vezetve, mire beleegyezően bólintottam. - Két pezsgőt.

- Itt is vannak. - nyújtotta át nekünk az italokat a kiszolgáló. 

- Köszönjük. - mosolyogtam rá. 

- Ígértem neked valamit, nem? - nézett rám Josh.

- Ígértél? - ráncoltam a szemöldököm. 

- Akkor meglepetés lesz. - mosolyodott el, ami azt eredményezte, hogy a szívem háromszor gyorsabban kezdett verni. 

- Hova megyünk? - kérdeztem, miután megálltunk a lift előtt. 

- Az titok. - kacsintott. A felvonóba Josh megnyomta a 65- ös gombot, nekem pedig tátva maradt a szám. 

- Oda megyünk? - néztem rá döbbenten. 

- Igen. - mondta, mielőtt belekortyolt pezsgőjébe. - Nem félsz a magasságtól, igaz?

- Nem. - ráztam meg a fejem. - De ugye nem akarsz kilökni az ablakon? 

- Hosszú évek óta, először hoztam egy buliba olyan vendéget, akit anyáék bírnak, Jesse nem akart leköpni, és én is szeretek. Mit nyernék azzal, ha leesnél? - nevetett fel. Éreztem, ahogy szavai hallatán elpirulok. - Édes, amikor elpirulsz. - tette hozzá. 

- Ne mondj ilyet. - kértem kínosan. 

- El sem tudod képzelni, hogy mióta nem voltam együtt olyan nővel, akin nem volt hatszáz réteg smink. - sóhajtott. 

- Ez bók? - néztem rá. 

- Igen. - bólintott, halkan felnevetve. - Tudod, lehet hogy ez furcsa lesz, mert alig néhány napja találkoztunk, de úgy érzem, mintha évek óta ismernénk egymást. 

- Én is pontosan így gondolom. - ismertem be. 

- Nem lenne kedved holnap valamihez? - kérdezte mosolyogva. 

- 3 nap alatt három randi. - néztem a szemébe beleegyezésként.

- Érted megyek négy körül. - mondta, pont ekkor állt meg a lift. Kilépve belőle, egy hatalmas lakosztály tárult elém, üvegablakkal, ahonnan be lehetett látni az egész várost. Tökéletesen elrendezett bútorok, középen egy zongora, az ablak előtt pedig egy fekete íróasztal, előtte néhány székkel. 

- Ez a te irodád? - fordultam felé.

- Sokkal inkább a lakásom. - nevetett fel a hajába túrva. - Még nem láttad a legjobbat. - mutatott egy felfelé kanyarodó lépcsősor felé. A lépcső a tetőre vezetett, ahonnan Buenos Aires legtávolabb zugai is kivehetőek voltak. A szél belekapott a hajamba, ahogy lassan körbefordulva szemügyre vettem minden apró részletet. A szomszédos üzleti központokban égő lámpák bevilágították az épületeket, míg a kisebb házak a távolban már kisebb fénnyel ragyogtak. 

- Ez gyönyörű. - suttogtam ámuldozva. 

- Imádok itt lenni. - mosolygott rám, miközben közelebb lépett. Tudtam, hogy történni fog valami. - Nem akarok semmit elsietni. - kezdte halkan, majd megérintette az arcom. - De nem tudok tovább várni. 

- Akkor ne tedd. - lehunytam a szemem, és egy pillanaton belül az ajkai az enyémet érték. Semmihez nem volt fogható az az érzés. Abban a pillanatban tudtam, hogy valami új és nagyszerű kezdődik közöttünk. Láttam magam előtt a szikrákat, amik körülöttünk pattogtak, ahogy az éjszaka közepén, egy felhőkarcoló tetején csókolózunk. Gyengéd volt, és mégis határozott, a testemet melegség járta át, amikor Josh finoman a derekamra helyezte kezeit. Éreztem, hogy percről percre egyre jobban bele szeretek, és onnantól kezdve biztos voltam abban, hogy lezártam mindent ami German és közöttem volt. Az a múlt, és nekem a jelenben kell élnem.

2. évad 9.rész Első benyomások

Az érkezésem nem úgy sikerült ahogy azt elterveztem ezért levegőért kapkodva törtem a felszínre pár másoderc víz alatti kapálózás után.
- Jól vagy?- nyújtotta a kezét valaki.
- Igen- bólintottam, majd felnéztem az illetőre aki az unokahúgom volt.
- Baj van?- kérdezte gyanúsan mire megráztam a fejem.- Majdnem megfulladtál- közölte velem Vilu.
- Nem igaz, tudok úszni- tiltakoztam megszokásból.
- Angie- sóhajtott.- Mondd azt hogy nem akarsz beszélni, ne letagadd a dolgokat.
- Akkor nem akarok beszélni- tápászkodtam fel és kifele indultam a medencéből, tudva, hogy German bármelyik pillanatban megérkezhet.
- Apával volt valami?- fürkészett, én pedig úgy éreztem, hogy ideje terelni a témát.
- León?- kérdeztem gyorsan.
- Jégkrémet vesz- mosolyodott el.
- Te nem kísérted el?- húztam fel a szemöldököm.
- Nem, titeket kerestelek apával. Feltételezem ő is hamarosan jön- pillantott a csúszda felé, mire bólintottam. Pillanatokon belül a keresett is megérkezett és haragomat feltérképező tekintettel mért végig.
- Történt valami amiről nem tudok? - kérdezte Vilu.
- Nem. Semmi nem történt.- vágtam rá.
- Gondolom. - húzta össze a szemét. - Megyünk?
- Menj előre, egy perc és mi is indulunk. - válaszolt German helyettem. Unokahúgom bólintott, majd Leónhoz sétált. - Nézd, sajnálom. - kezdte exem.
- Nem, egy francot sajnálod. - fakadtam ki. - Nem bírod elviselni annak a gondolatát, hogy valaki mással legyek. Tudod mi javít a helyzeten? Az, hogy Buenos Airesben rengetek étterem van, és reményeim szerint nem ugyanabba fogunk menni. Ettől függetlenül szánalmas a viselkedésed. - fejeztem be nagyot sóhajtva.
- Csak nem akarom, hogy olyan emberekkel vedd körül magad, akik nem megbízhatóak. - nézett a szemembe egy hosszúra nyúlt másodpercig.
- Majd én döntök a saját életemről. - vágtam vissza határozottan.
  Az aquaparkban töltött idő további részét napozással, és csúszdázással töltöttem, miközben próbáltam kizárni Germant a gondolataimból. A nap hamar elrohant, fél kilenckor értünk haza hulla fáradtan.
- Ez egy jó nap volt. - sóhajtott Vilu ahogy ledobtuk magunkat a kanapéra.
- Egyetértek. - bólintottam. - Kibékültetek?
- Abszolút. - mosolyodott el, jelezve, hogy több van a dolog mögött.- Nem nézünk valamit?
- Drágám nagyon szívesen néznék filmet, de itt alszok el. - nyomtam egy puszit a homlokára.
- Majd legközelebb. - vont vállat mosolyogva. - Szép álmokat.
- Neked is Vilu. - öleltem meg gyorsan, majd felsétáltam a szobámba. Lefürödtem és miután kényelmesen elhelyezkedtem az ágyamon előhúztam a telefonom ami 2 új üzenetet jelzett. Először azt nyitottam meg amit Pablo küldött, ami csak arról szólt, hogy másnap rendkívüli értekezletet tart, a másik pedig Joshtól jött.

Mihez lenne kedved holnap? Valami puccos hely, vagy egy kis étterem, egy eldugott utcában?
Josh.

Elmosolyodtam, ahogy olvastam. Meglepett a figyelmessége. Ő szervezte a vacsorát, mégis törődött azzal amit én szerettem volna.

A második jobban tetszik, de ha te egy elegánsabb helyre szeretnél menni, nekem az is jó.
Angie.

Ahogy elküldtem, már érkezett is a válasz.

Én is valami családiasabb helyre gondoltam. Tudok egy kis éttermet, ahol remek a pizza, és nincs messze.
Josh.

Jól hangzik.
Angie.

Akkor holnap látlak. Hétre érted megyek.
Josh.

Rendben. Addig jó éjszakát.
Angie.

Neked is. Álmodj velem.
Josh.

Halkan felnevettem, az utolsó üzenetet olvasva, majd leraktam az éjjeli szekrényemre a mobilt. Joshnak végül igaza lett, tényleg szerepelt az álmomban, amit az ébresztő hangja tett tönkre. Előretekintően este beállítottam, hogy ne legyen szundi gomb, így akarva-akaratlanul ki kellett szállnom az ágyból. Éppen elkészültem, amikor Vilu nyitott be a szobámba.
- Ilyen is csak egyszer van. A kedvenc nagynénim képes volt felkelni időben. - nevetve megölelt.
- Mi ez a hirtelen vidámság?- kérdeztem tőle egy mosollyal.
- Nem tudom. Egyszerűen így keltem fel. - vont vállat. - Olga szólt, hogy kész a reggeli.
- Egy pillanat és megyek. - bólintottam. Beledobáltam a táskámba a dolgaimat, majd felkaptam a telefonom, és lementem az asztalhoz. Unokahúgomon kívül senki nem ült ott, úgyhogy megkönnyebbülve huppantam le.
- Elkérhetem a telód?- mosolygott rám Vilu. Már akkor sejtettem, hogy tervez valamit, de odaadtam neki. - Itt van. - nyújtotta vissza egy perc múlva.
- Mit csináltál? - ráncoltam a szemöldököm.
- Megszereztem a jóképű pasid számát. - vigyorodott el.
- És mostantól zaklatni fogod. - sóhajtottam fel.
- Mit írjak neki? Megvan. - csillant fel a szeme. - Karácsonykor legyél a fa alatt. - pötyögte.
- Neked nincs véletlenül barátod?
- León nem fog haragudni. - vont vállat.
- Kinek a számát mentetted el?
- Azt hiszem, hogy valami G♡.- gondolkozott. - Mindegy, elküldtem.
- Elfelejtettem kitörölni a szívecskét apád neve mellől. - húztam el a számat, mire a mellettem ülő megfagyott. - Nem ismerted fel a számát?
- Ha kérdezné, már régen elmentem. - motyogta.
- Violetta! - nevetve figyeltem, ahogy Vilu felpattan, és kirohan az ajtón, miközben German a lépcsőn jön lefelé a lányát szólongatva.
- Már kora reggel elment. - tettettem az ártatlant.
- Gondoltam. - horkant fel, de végül leült mellém. Hirtelen némaság telepedett közént, amit nem akartam megtörni. - Elvigyelek? - kérdezte halkan hosszú percek után.
- Köszönöm, inkább sétálok. - válaszoltam ridegen.
- Tehetek valamit azért, hogy enyhüljön az irántam érzett dühöd?
- Igen. Megoldható lenne, hogy nem szólsz bele a saját dolgaimba? Azt megköszönném.- vetettem rá egy mérges pillantást.
- Sajnálom Angie. Komolyan.
- Én is. - bólintottam, majd felálltam. - Majd a Studióban találkozunk. - leemeltem a táskám az asztalról, és a suliba indultam.
- Baj van? - érdeklődött tapintatosan Pablo, amikor beléptem a tanáriba.
- Nem, dehogy. - ráztam a fejem. - Tényleg ennyire komoly problémák vannak?
- Valahogy meg fogjuk oldani. - ült le sóhajtva. - Beszéltem Germannal, és azt mondta, hogy ő tudna segíteni.
- Nincs rajta kívül más opció? - határozottan önzően hangzott, hogy exemmel való kapcsolatomat előrébb helyezem mint a Studiót.
- Felnőtt emberként félre tudjátok tenni a nézeteltéréseiteket?- kérdezett vissza csípősen.
- Igazad van. - fújtam ki lassan a levegőt. - Megyek órára. - szedtem össze a cuccaim, majd a tantermembe mentem. Az órák után a srácokkal együtt a nagyteremben gyűltünk össze, hogy megbeszéljük a dolgokat.
- Srácok, tudom, hogy rengeteget készültetek a turnéra, és higgyétek el, ha rajtam múlna már a színpadon állnátok. Viszont van egy jóhírem is. Néhány elég neves lemezkiadó meglátogat majd minket a közeljövőben, azért, hogy néhány ember leszerződtessenek. - ezt a kijelentést hatalmas taps fogadta. Pablo folytatta, én pedig érdeklődve hallgattam egészen addig, amíg megrezzent a telefonom. Eleinte nem akartam mindenki előtt elővenni, de végül úgy helyezkedtem, hogy a zongora takarásában legyek, így meg tudtam nézni az üzenetet.

Ettől a pillanattól kezdve mindennél jobban vártam, hogy vége legyen az értekezletnek.

- Srácok holnap találkozunk. - búcsúzott Pablo, mire olyan hévvel álltam fel a székről, mint egy iskolás a nyáriszünet előtti utolsó nap végén. - Angie egy percre. 

- Mondd. - mosolyodtam el, és éreztem ahogy hatalmába kerít a boldogság.

- Mennyire emlékszel abból amit mondtam?

- Az elejére és az utolsó mondatra. Nézd Pablo sajnálom, de nem tudtam koncentrálni. - sóhajtottam.

- Legközelebb azért próbálj figyelni. - mondta komolyan, én pedig bólintottam. - Reggel találkozunk. 

- Igen. Reggel. - intettem, majd felkaptam a táskám, és kifelé indultam. A Studió előtt Josh egy motornak támaszkodva állt, egy szál vörös rózsával a kezében, ami olyan látványt nyújtott, mint egy félisten, aki leruccant a Földre pihenni.

- Rég láttalak. - mosolyodott el amint meglátott, majd átnyújtotta a virágot. 

- Sok idő telt el tegnap óta. - nevettem fel. - Köszönöm. - néztem a rózsára.

- Nekem soknak tűnt. - kacsintott. - Ugye nem félsz a motorozástól?

- Amíg nem végzem egy teherautó szélvédőjén, addig nem. - ráztam a fejem. 

- Nagyszerű. - mondta és a kezembe nyomott egy sisakot. 

- Angie. - German mindig a legmegfelelőbb pillanatot választja. 

- Egy pillanat. - adtam vissza Joshnak a fejvédőt, majd exemhez fordultam.

- Ugye nem terveztél felülni arra a motorra? - kérdezte German, én pedig hihetetlenkedve néztem rá.

- Na jó, erre nincs időm. - mondtam dühösen, de mielőtt felszállhattam volna a járműre, ő óvatosan visszahúzott.

- Csak annyit akartam, hogy láttad-e Vilut? - nézett rám, mire megráztam a fejem.

- Nem. Szerintem elment valahova Leónnal. 

- Helló. - lépett mögém Josh, majd kezet nyújtott Germannak. Úgy éreztem, két tűz közé szorultam. German, aki mindig romantikus és elegáns, és Josh aki a tipikus rosszfiú, aranyszívvel. - Josh Bomer. 

- German Castillo. - válaszolt. A feszültség szinte tapintható volt közöttük. - Ha esetleg nem motorozni szeretnél, hazadoblak. - ajánlotta fel exem. Josh egy pillanatra felvonta a szemöldökét, majd visszaült a motorjára. 

- Nem, de köszönöm. - mosolyodtam el hidegen. - Otthon találkozunk. 

- Vigyázz magadra. - mondta halkan, mire komoran bólintottam.

- Nem vagy az apám. - tettem hozzá, majd felraktam a sisakot a fejemre, és felpattantam Josh mögé. 

- Kapaszkodj. - mosolygott rám, mielőtt elindult volna. Imádtam, ahogy a táj elsuhant mellettünk, éreztem, hogy ellazulok, ezért behunytam a szemem, és kizártam a külvilágot. Alig egy napja találkoztam Josh-sal, mégis úgy éreztem, mintha évek óta ismerném. Néhány perc múlva megállt valahol. Az első amit megláttam, az egy apró étterem volt, ahonnan áradt kifelé a pizza-illat.

- Imádni fogod. - nézett rám bíztatóan.

- Felültem érte egy életveszélyes járműre. Ajánlom, hogy megérje. - motyogtam, amire halk nevetéssel válaszolt.

- Gyere. - Josh kinyitotta előttem az ajtót, én pedig ámuldozva fordultam körbe a családias étteremben. Minden a nyolcvanas éveket idézte fel benne, az asztalok, a pult, a kockás csempével borított fal, még egy zenegép is volt az egyik sarokban. 

- Miért nem tudtam erről a helyről? - kérdeztem sokkal inkább magamtól, mint a külvilágtól. 

- Foglalj helyet, addig rendelek valami italt. - húzta ki nekem Josh a széket. 

- Semmi alkoholos. - figyelmeztettem.

- Narancslére gondoltam. - nevetett fel. 

- Az tökéletes.- mosolyogtam vissza. Alig két percen belül elém csúsztatott egy pohár narancslevet, szívószállal, majd leült velem szembe. 

- Szóval mivel foglalkozol? - kérdezte hirtelen.

- Énektanár vagyok. - vontam vállat egyszerűen. - Te?

- Vezérigazgató. Nem olyan menő szakma, mint a tanítás. - mosolyodott el. Innentől kezdve fel sem tűnt ahogy elrepül az idő. A társasága egyszerűen magával ragadott, és elfeledtett velem minden mást. Amikor kiléptünk az étteremből már sötét volt. 

- Nagyon jól éreztem magam. - mosolyogtam rá, miután megállt a ház előtt a motorral. 

- Én is. Holnap lesz egy buli a Palmer Tech.-nél. Van kedved jönni? - húzta félmosolyra a száját. 

    

- Hánytól van? - kérdeztem.

- Nyolctól. Lesz műsor, meg vacsora, és az irodám az épület tetején van, úgyhogy belátni az egész várost. - szinte biztos voltam abban, hogy Josh tudta, az utolsó érv végérvényesen meg fog győzni. 

- Benne vagyok. - bólintottam boldogan. 

- Nagyszerű. Fél nyolcra érted jövök. - nyomott egy puszit az arcomra. 

- Alig várom. - mosolyogtam rá. - Jó éjt Josh.

- Neked is. - kacsintott, mire nevetve csuktam be az ajtót. 

- Megnyerted a lottót ezzel a pasival nénikém. - sóhajtott Vilu a kanapén.

- Tudom. - huppantam le mellé. 

- Hol voltál egész délután?

- Elmentünk ebédelni, utána pedig maradtunk vacsorázni is. - ecseteltem a történteket. 

- Komolyan, bármit megteszek azért, hogy megadd a számát. - nézett rám könyörögve.

- León nem elég jó? - vontam fel a szemöldököm.

- Angie, ezt a pasit a Mennyből küldték. És pont te fogtad ki. Az élet szívás. - biggyesztette le a száját.

- Épp itt volt az ideje annak, hogy találjak valakit. - motyogtam. 

- Tudod mit? - kérdezte Vilu, és megfogta a kezem. - Te jobban megérdemled őt. 

- Te vagy a kedvenc unokahúgom. - mosolyogtam rá. 

- A kedvenc, és egyetlen. - tette hozzá, mielőtt megölelt. 

- Szóval történt valami amíg nem voltam itt? 

- Igen. Priscilla és Ludmilla velünk vacsoráztak. Azt hittem, apa elviszi valahova, de itthon ette.- sóhajtott. 

- Még mindig itt vannak? - kérdeztem, remélve, hogy a válasz 'nem' lesz.

- Priscilla még apával van az irodában, de Ludmilla szerencsére hazament. - Vilu fáradtan hunyta le a szemét egy pillanatra.

- Menj aludni. - mosolyogtam rá. 

- Jó ötlet. - bólintott, majd felállt. - Jó éjt Angie.

- Neked is. - pusziltam meg az arcát. Miután unokahúgom a szobájába ment, egy óriási mosollyal az arcomon ültem egyedül. Ez a boldogság azonban alig három percig tartott, akkor azonban a szőkeség lépett ki German dolgozószobájából, exemmel a nyomában. 

- Holnap találkozunk a bulin. - búcsúzott Priscilla. 

- Felveszlek fél nyolc körül. - egyikőjüknek sem tűnt fel jelenlétem.

- Rendben. Tudod hol lakok. - mosolygott a nő. - Jó éjt. 

- Jó éjt. - ahogy German becsukta az ajtót felálltam a kanapéról.

- Szóval mégsem mentetek vacsorázni? - kérdeztem, mire felém kapta a fejét.

- Mikor jöttél? - kérdezett vissza.

- Körülbelül tíz perce. - pillantottam az órámra. 

- Elhúzódott a dolog a motoros pasival? - nevetett fel keserűen.

- Josh. De igen. Elég jól kijövünk. - bólintottam visszagondolva az együtt töltött időre. 

- Eddig messziről elkerültél minden pasit, aki egy pillantással levarázsolja a ruhát az összes nőről, most meg elmész egy ilyennel vacsorázni. - mondta gúnyosan.

- Az emberek változnak, de ezt te is tudod. - húztam össze a szemem.

- Holnap is mentek valahova? - kérdezte mosolyogva.

- Igen. Meghívott egy Palmer Tech.- es buliba. Remélem, nem kell az engedélyeded kérnem. - vágtam vissza. 

- Palmer Tech.? 

- Mi van vele? 

- Priscillával mi is egy ottani buliba megyünk. - válaszolt. 

- Kérlek, mondd hogy viccelsz. - sóhajtottam fel.

- Komolyan mondom. - nézett a szemembe. Pont amikor azt gondoltam, hogy megúsztam a velük közös randit, természetesen mindig van valami ami tönkretesz mindent.