2.évad 12.rész Vége?

- Miért? - ez volt Vilu első kérdése. Nem tudtam, miért. Talán German miatt, vagy azért, mert magánéletet akartam, lehet, egyszerűen csak ezt éreztem jónak. Sokáig álltam csendben, nem tudva mit mondjak.
- Mert szeretném, ha lenne egy kis terem. Szeretnék egyedül lenni, külön mindentől. - érveltem, de láttam, nem sikeresen.
- És Josh? - kérdezte unokahúgom. - Csak a családodtól akarsz eltávolodni Angie?
- Nem, nem erről van szó. - próbáltam menteni a menthetőt. Violetta azonban csalódott arccal nézett rám.
- Ennyi erővel visszamehetnél Párizsba. - vágta a fejemhez, majd felment az emeletre.
- Ezt elcsesztem. - sóhajtottam.
- Nem, dehogy. Idővel megérti. - nyugtatott Josh, miközben körém fonta az egyik kezét. Néhány percig senki nem szólt, majd Josh felé fordultam.
- Magunkra hagynál minket egy pillanatra?
- Ahogy szeretnéd. - mosolyodott el, és a konyhát célozta meg.
- Tényleg elmész? - kérdezte German halkan.
- Igen. - bólintottam. - Meg kell ígérned, hogy rengeteget fogsz foglalkozni Viluval.
- Természetesen. - egyezett bele. - Neked pedig át kell jönnöd mindig amikor unatkozol.
- Bármikor, amikor Violettának szüksége van rám. - pontosítottam.
- Béke? - nézett rám reménykedve, mire felhorkantam.
- Arra még határozottan várnod kell. - jelentettem ki.
- Sajnálom, őszintén. - suttogta.
- Ez nem elég. - ráztam a fejem.
  Fél órával később már a szobámban álltam, egy bőröndbe gyömöszölve a ruháimat, miközben Josh minden mozdulatomat követte.
- Hol fogsz lakni? - ült le az ágyamra. Felnéztem rá, és megráztam a fejem.
- Ötletem sincs. A régi lakásomat eladtam, szóval szerzek egy albérletet vagy valami. - túrtam a hajamba.
- Költözz hozzám. - javasolta Josh. Megrökönyödve néztem rá, míg ő folytatta. - Itt van a top három érv. Először is velem lakhatnál. - ennél a résznél egy mosollyal végigmutatott magán. - Másodszor, háromszor ekkora szobád lenne, tökéletes kilátással. Harmadszor pedig minden este a tetőről nézhetnéd a naplementét. Sőt a Studio is közel van.
- Nézd Josh, alig ismersz. Honnan veszed, hogy nem vagyok sorozatgyilkos? - ellenkeztem.
- Szívesen megnéznélek egy késsel a kezedben. - nevetett fel, mire én is elengedtem egy apró mosolyt. - De most komolyan. Egy hetet kérek. Egy hétre költözz oda, utána eldöntöd, hogy maradsz vagy mész. Kérlek. - az utolsó szót szinte könyörögve mondta ki, amire én képtelen voltam nemet mondani.
- Egy hetet kapsz, egy nappal sem többet. - mutattam rá figyelmeztetően.
- Rendben. - mosolyodott el szélesen. - Életed legjobb hete lesz. - ígérte meg.
  Amint összepakoltam a dolgaimat, Josh hívta Alfredet, hogy elvigyen minket.
- Megvan minden? - kérdezte Josh egy apró mosollyal, miközben lefelé vittük a cuccokat.
- Szerintem igen. - bólintottam. German ekkor lépett ki az irodájából.
- Beszélhetünk? - nézett rám reménykedve.
- Egy perc és megyek. - mondtam Joshnak, aki egy másodpercig farkasszemet nézett exemmel, végül kiment.
- Mondd. - fordultam vele szembe.
- Egy barom vagyok. - sóhajtott.
- Teljesen egyetértek. - bólogattam.
- Bocsáss meg, kérlek. Nem tudom, miért tettem, amit tettem, de határozottan hülyeség volt. - folytatta alig hallhatóan.
- Egy kérdés German. - néztem mélyen a szemébe. - Amikor Justin megcsókolt, te megbocsátottál nekem? - némán állt előttem. - Akkor ne várdd el tőlem, hogy megtegyem. - vágtam a fejéhez.- Puszilom Vilut.- tettem hozzá, majd otthagytam. A ház előtt Josh egy apró mosollyal várakozott.
- Bepakoltam a dolgaidat a csomagtartóba, amikor csak szeretnél indulhatunk.
- És a motorod? - húztam össze a szemem.
- Alfred majd hazaviszi. - vont vállat. A felhőkarcoló legfelső emeletén egy komplett család meredt ránk, mikor beléptünk.
- Josh. - Jesse azonnal felpattant és unokabátyjára ugrott.
- Mizu kishaver? - kapta fel a nagyobbik, majd megpörgette. Én kínosan álldogálltam, egészen addig, amíg Kate odasétált hozzám egy tálca sütivel.
- Jó újra látni, drágám. - mosolygott rám. - A fiam barátnőivel nem igazán találkozom egy alkalomnál többször. Gyere, bemutatlak. - ragadott karon, és beszélgető társasághoz húzott. - Ő itt Nathan, Josh bátyja. - az említett szintén olyan istenien nézett ki mint partnerem, de egy jegygyűrű csillogott az ujján, szóval úgy döntöttem, nem hívom Vilut azzal, hogy kettő Mennyből érkezett van.
- Angie Carrara. - nyújtottam neki kezet, mire egy mosoly kíséretében megrázta.
- Nathan Bomer, ő pedig a feleségem Vanessa. - a mellette álló nő kézfogás helyett, megölelt.
- Üdv a családban. Ha Josh idegesít, csak szólj nekünk. - tette hozzá, amire mindketten felnevettünk.
- Szóval - csapta össze Josh a kezeit. - Miért telepedett ide az egész család?
- Erre jártunk, és gondoltuk, Barcelona előtt beugrunk. Persze mehetünk is, ha zavarunk. - vont vállat Nathan.
- Ha nem zavar titeket, hogy nincs kaja, felőlem maradjatok. - mosolyodott el a kisebb Bomer.
- Josh, Josh ugye játszhatok a sötét szobában? - ugrándozott boldogan Jesse.
- De ha még egyszer teletömöd magad popcornnal, nem fogom utánad takarítani a wc-t. - figyelmeztette unokabátyja, de a kissrác már el is tűnt. - Kérlek bocsáss meg ezért a káoszért, nem számítottam rájuk. - súgta nekem Josh.
- Igazából szimpatikus családod van. - válaszoltam halkan.
- Két óra múlva nem ezt fogod mondani. - nevetett.
Az óramutatók fél nyolcat jeleztek, amikor a kis csapat elment. Vanessa és Nathan a következő napon már repültek is vissza Spanyolországba, és még nem voltak összepakolva, szóval távozniuk kellett. Sok-sok órányi beszélgetés, régi képnézegetés, és társasozás után jól esett egy kis csend, de Josh családja inkább kikapcsolódásnak számított.
- Annyira sajnálom, Angie. Még a szobádat sem mutattam meg. - sóhajtott. A bőröndömet egyszerűen a nappaliban hagytuk, és nem igazán foglalkoztunk vele, de most újra képbe került.
- Ne kérj bocsánatot, én remekül éreztem magam. - nyugtattam meg, de úgy tűnt, ez nem segít.
- Akkor jó. - fújta ki a levegőt hosszan.- Bal oldalon vannak a szobák, a másik szárnyban pedig edzőterem, játékterem és a házimozi. - mutogatta a liftel szemben állva.
- Akkor felköltözök a tetőtérre. - válaszoltam kis morfondírozás után.
- Nem, dehogy. - ellenkezett. - Az a szoba, ahol tegnap aludtál csak rád vár.
- Josh, komolyan lakbért fogok fizetni. - jelentettem ki halál komoly arccal, de csak egy édes mosolyt kaptam.
- Mit szólsz ahhoz, hogy eljössz velem holnap vacsorázni?
- Ezek után, nincs más választáson. - egyeztem bele, miközben azon igyekeztem, hogy elfojtsam a kis vigyort az arcomon.
- De ha nem szeretnél, nem kell. -tette hozzá.
- Josh, örömmel vacsorázom veled. - egy másodpercet haboztam, de végül megpusziltam az arcát.
- Ennek örülök. - mosolyodott el. - Beviszem a cuccod a szobádba és lezuhanyzom, addig nézz körül. - javasolta.
- Rendben. - bólintottam. Három perc keresgélés után végül megtaláltam egy borospoharakat, és a hozzá tartozó italt. Töltöttem magamnak egy keveset, majd a tetőtérre mentem, ahol felfedeztem egy medencét, ami eddig elkerülte a figyelmem. Körülbelül a hely felét elfoglalta, így nem értettem, hogy miért nem láttam meg hamarabb. A víz nyugodt volt, az aljáról világító lámpák fényét semmi nem törte meg. Belekortyoltam a borba, és a medence szélén ülve belelógattam a lábam a vízbe. Kellemes volt, nem hideg és nem meleg. A fényeket megtörték azok az apró hullámok, amiket én keltettem. Csend volt. Az utak zaja olyan távolinak tűnt, míg a hold szinte megérinthetővé vált. Sevilla óta először éreztem, hogy minden rendben van. Csak élveztem a víz melegét, és az éjszaka nyugalmát. Némán iszogattam a bort, amikor Josh ült le mellém.
- Egyenesen ide jöttél, igaz? - kérdezte egy halvány mosollyal. Aprót bólintottam.
- Nem is láttam a medencét. - mondtam halkan.
- Mert a kilátással foglalkoztál. - érvelt. - De most hogy itt vagyunk, akár be is mehetnénk.
- A vízbe? - csodálkozva felhúztam a szemöldököm.
- Gyere. - felpattant, ledobta a fehér pólóját, majd alsónadrágban belecsobbant a medencébe. - Ez nagyon jó. - egy másodpercre lemerült,miután feljött, felém nyújtotta a kezét.
- Nincs rajtam fürdőruha. - tiltakoztam.
- Majd megszárad a ruhád. - ellenkezett. Még egyet kortyoltam a borból, majd lassan belementem a vízbe.
- Na látod. - mosolygott rám Josh, miközben mellém úszott. A víz a mellkasomig ért, így nem kellett azon aggódnom, hogy nem érinti a lábam a talajt.
- Halljuk Josh, hány nőt nyűgöztél már le ezzel? - mutattam magam köré.
- Nem szoktam felhozni ide az alkalmi barátnőimet.- vallotta be.- A családomon kívül csak te láttad ezt a helyet.
- Most különlegesnek érzem magam. - ismertem be lángba borult arccal.
- Nem volt alkalmam elmondani, hogy mennyire sajnálom a délutáni dolgot. Nem tudom mi történt.- a tekintetünk találkozott.
- Köszönöm. - vágtam közbe. - Köszönöm, hogy meg akarsz védeni. Nagyon sokat jelent nekem.
- Csak szerettem volna, ha neki is tiszta lett volna, hogy nem szórakozhat veled. - a hajába túrt, majd bűnbánóan elmosolyodott.
- Ez a legrendesebb dolog, amit tettek értem. - én is megajándékoztam egy mosollyal.
- Semmiség. - végre visszanyerte önbizalmát, és rámkacsintott.
Még úgy fél óráig maradtunk a vízben, beszélgetve, majd kezdtem elálmosodni, ezért Josh hozott nekem egy törölközőt. A szobámhoz tartozó fürdő nagyobb volt mint a Castillo házban lévő. Gyorsan lezuhanyoztam, majd felvettem a pizsim, és kimentem elköszönni Joshtól.
- Jó éjszakát. - mosolygott rám, mikor meglátott.
- Neked is. - válaszoltam.
- Holnap mész a Studioba? Ha igen, szívesen elviszlek. - ajánlotta fel.
- Azt megköszönném. - bólintottam beleegyezésként.- Jó éjszakát.
- Jó éjt. - a mosolyát láttam magam előtt amikor a takaró alá bújtam, és lehunytam a szemem. Alig három percen belül elaludtam a puha ágyneműk között. Éjszaka arra keltem, hogy fázom, ezért felforgattam az egész szobát egy vastagabb pléd után kutatva, de sehol nem találtam. Kisétáltam a kanapéhoz, hátha ott van, de ez a próbálkozás is kudarcba fulladt, ezért csak Josh maradt. Fájó szívvel ébresztettem fel, és csak reméltem, hogy ezért nem rak ki.
- Tessék. - kócos hajjal, de isteni mosollyal átadott egy bundás takarót. - De ha szeretnéd odabújok melléd.- még éjjel is tökéletesen pimasz volt.
- Azt hiszem megoldom, de köszönöm. - utasítottam vissza halkan nevetve.
- Alszol te még velem. - motyogta, mire finoman a vállába ütöttem.
- Arra még várhatsz. - tettem hozzá.
- Majd szólj, amikor kezdhetek reménykedni. - mosolygott rám. Erre a szívem megint gyorsabban kezdett verni.
- Jó éjt Josh. Megint. - mosolyogtam vissza, majd becsuktam a szobám ajtaját. Az éjszaka hátralévő része gyorsan elrepült, és a reggel túl hamar érkezett.
- Jó reggelt, hogy aludtál? - kérdeztem Joshtól, amint kiléptem a szobámból.
- Remekül, te?
- A melegebb takaró után jól. - válaszoltam. Ő éppen rántottát csinált, így odasétáltam mellé, és vártam.
- Van az asztalon valami. - mondta hirtelen, majd elmosolyodott.
- Neked vagy nekem? - húztam össze a szemem.
- Neked. - nevetett fel, de nem fordult el a pulttól. A fehér asztalon egy csokor rózsa volt.
- Ezek gyönyörűek. - pillantottam hátra Josh felé.- Köszönöm.
- Nincs mit megköszönnöd. - válaszolt, majd hozzá tette. - Estére van asztalfoglalásunk az i Latina-ba.
- Oda lehetetlen ennyi idő alatt helyet szerezni. -szinte teljesen lehetetlennel tűnt, hogy ott vacsorázzunk. Buenos Aires legnépszerűbb étterme, ahová hónapokkal a kiválasztott este előtt be kell jelentkezni.
- Én mégis megoldottam. - két tányérral a kezében lépett hozzám, majd letette őket az asztalra. - Hányra kell menned?
- Körülbelül tíz perc múlva. - a telefonomra néztem. Csak egy másodpercre láttam, de úgy nézett ki mintha négy nem fogadott hívásom lett volna.
- Akkor reggelizz meg nyugodtan, utána elviszlek. - mosolygott rám kedvesen.
Még beszélgettünk egy kicsit a Studio előtt, majd őt hívta Robert, egy tárgyalás miatt, a tanítás pedig perceken belül kezdődött.
- Szólj, ha jöjjek érted. - búcsúzott mosolyogva.
- Hívlak. - ígértem neki, majd egy puszit nyomott az arcomra. Kicsit elszomorodva néztem, ahogy elhajt, de valaki megérintette a vállam.
- Milyen volt? - érdeklődött Vilu vigyorogva. Megkönnyebbülve sóhajtottam, hiszen nem tűnt dühösnek.
- Nem vagy dühös? - kérdeztem, félve a választól.
- Beláttam, hogy el kellett menned, hiszen az időd nagy részét velem töltötted és kellett egy kis szabadság. - válaszolt.
- Nem ez a baj. Imádok veled lenni, csak..- nem hagyta, hogy befejezzem.
- Csak Priscillát és apát nem imádod. - szinte a számból vette ki a szavakat.
- Pontosan. - beszélgetésünket a csengő szakította félbe. - Suli után beszélünk.
- Igen. - bólintott Vilu, majd a táncterembe indult.
Az óráim végeztével a tanáriba mentem, ahol Pablo ült.
- Lemaradtam. - jelentette ki, mire értetlen arccal néztem rá. - Germannal szakítottatok, Justin elment, és most itt van ez az új pasi.
- Na jó. - sóhajtottam. - Ne legyen a magánéletem a téma.
- Csak annyit mondj, hogy ki ő. - kérlelt, de tudta, úgyis elmondanám.
- Josh Bomer. - vontam vállat, mintha ez mellékes lenne.
- Bomer? A milliárdos Bomer? Hogy lehet neked ekkora mázlid? - szinte leesett az álla.
- Még lottón nem nyertem. - jegyeztem meg. Tisztában voltam azzal, hogy nem minden nap fut bele az ember egy milliárdosba, akivel összeköltözik, de nem a pénz érdekelt. Ha nem öltönyben járna, akkor is szeretném vele tölteni az időmet. A személyisége nyűgözött le, és hihetetlen teste.
- Csak Argentína harmadik leggazdagabb emberét. - vágott vissza. Nem tudtam mit mondani, egyszerűen elmosolyodtam, és a gondolataimban megjelent Josh. Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és German lépett be.
- Mennem kell. - jelentettem ki. - Holnap találkozunk. - egy gyors pillantást vetettem Pablora, majd sarkon fordultam, és elhagytam a tanárit.
- Angie, Angie. - Vilu rohant hozzám. - Nem jössz át vacsizni? Olga tortát is csinál. - nem akartam tönkretenni a boldogságát, de az i Latina-ba nem jut be az ember akármikor.
- Vilu, sajnálom, de Joshsal megyünk vacsorázni. - egy pillanatra elszomorodott, de visszatért a mosolya.
- Akkor majd máskor. Hova mentek?
- Az i Latina-ba. - mosolyodtam el. Unokahúgom elkerekedett szemmel nézett rám.
- Jézusom, oda évekig tart asztalt foglalni.
- Joshnak sikerült egy éjszaka alatt. Nem tudom, hogy csinálta. - meséltem.
- Este el kell mondanod mindent. - mosolygott rám bizalmasan.
- Majd felhívlak. - bólintottam.
- Annyira szerencsés vagy. - sóhajtott.
- Miért mondja ezt mindenki?- emeltem az égre a tekintetem.
- Mert Josh Bomerrel laksz együtt. - válaszolt. - Ölni tudnék azért a pasiért.
- Most már félek. - nevettem fel.
- Angie, nekem mennem kell táncpróbára, de este beszélünk. - Vilu gyorsan megölelt.
- Elfelejtetted a próbát? - nevettem.
- Ezt tőled örököltem. - vágta rá, majd elsietett. Unokahúgom távozása után az univerzum legirritálóbb nője sétált be a suliba.
- Angie. - ahogy megszólított, tudtam, nem lesz jó vége. - Azt pletykálják összeköltöztél a főnökömmel.
- Ki pletykálja ezt Priscilla? - kérdeztem unottan.
- Az egxik munkatársam látott titeket. - mondta mellékesen. - Csak azt akartam mondani, hogy jókor mentél el. German ma megkért, hogy költözzek hozzá. - bármennyire próbáltam, elmaradt a féltékenység. Egyszerűen nem éreztem a kötődést exemhez.
- Ez remek, gratulálok. - mondtam monoton hangszínen, miközben a telefonomat kerestem.
- Nem is érdekel? - kérdezte döbbenten.
- Priscilla őszintén szólva teljesen hidegen hagy a kapcsolatotok. Nem zavar, ha German elvesz, vagy elköltöztök együtt Ausztráliába. Ő az exem. Azt kezd az életével, amit akar. Felőlem, ha veled akar lenni, legyen, nem izgat. Nem vagyunk ugyanolyanok, nem illettünk egymáshoz, de megtalált téged, nekem pedig itt van Josh. Külön élünk, nem szólunk bele egymás dolgaiba. Az egyetlen dolog, amiért még beteszem a lábam abba a házba, az Vilu, nem German, szóval nem, nem érdekel hogy mit csináltok, vagy mit nem. Nem kell megosztanod velem, nem vagyunk kebelbarátnők. Egészen nyugodtan kihagyhattok a privát életetekből mert nem rám tartozik, és én sem fogom veletek megosztani, ha Joshsal vacsorázni megyünk, vagy bármi más. Remélem, érthető voltam, most pedig, ha megbocsátasz el kell intéznem egy hívást. - hihetetlenül jó érzés volt mindent kiadni magamból. Mintha rengeteg súly szakadt volna le rólam. Hirtelen már nem az ellenséget láttam Priscillában, hanem egy hozzám hasonló embert, aki túlságosan akart ragaszkodni Germanhoz, és minden áron el akart lökni tőle mindenkit. Egyszerűen elmosolyodtam, és hívtam Josht. Azt mondta tíz perc, és jön, addig úgy döntöttem megnézem Vilu próbáját. Ez persze nem jött össze, mert German állított meg.
- Hallottam mit mondtál Priscillának. - kezdte. - Tényleg ezt gondolod?
- Nem, csak szórakoztam. - horkantam fel. - Igen, persze, hogy ezt gondolom.
-  Ezt azt jelenti, hogy megbocsátottál? - kérdezte halkan.
- Talán. - bólintottam, de egy apró mosoly jelent meg az arcomon.
- És most? Ennyi volt? Közöttünk mindennek vége? - fürkészte a tekintetem.
- Nem működött, nem is fog, akkor minek erőltessük? - úgy tűnt megérti a mondanivalóm lényegét. Két dudálás töltötte be az épületet. Amikor megfordultam, a fekete Mercedes már ott állt a sulival szemben. - Mennem kell. - búcsúztam.
- Holnap találkozunk. - mosolyodott el. Bólintottam, majd a rám váró autó felé vettem az irányt. Josh kinyitotta nekem az ajtót, én behuppantam a kényelmes bőrülésre. Ő kikanyarodott a főútra, én pedig egy pillanatra még láttam Germant, ahogy Priscillával beszélget. Josh pillantása a visszapillantóban találkozott az enyémmel.
- Boldog vagy. - állapította meg vidáman.
- Ez egy szép nap. - válaszoltam mosolyogva. Az egyik legszebb.