2.évad 15.rész Jövőkép

A napok ugyan úgy teltek. Felkeltem, bevonszoltam magam a Studióba, letanítottam az óráim, hazamentem, befeküdtem az ágyamba, és bámultam a tv-t. Josh és anya nem rég találkoztak először, és egész jól kijöttek egymással. Napi programjuk volt megvitatni, vajon mi okozhatta hirtelen hangulatváltozásom. Anya egy gyerekre tippelt, de ezt gyorsan elfelejtettem vele, míg barátom egy seggfejt emlegetett. Tippje már közelebb volt mint anyáé, de igazából nem is German volt a hunyó. Inkább az esküvő.
- Na jó, ez így nem mehet tovább. - lépett be Josh, éppen amikor szokásos tevékenységeim közül a sorozatnézés volt soron.
- Szerintem sem. Esperanzo nem tudja, hogy a felesége csalja. - sóhajtottam, majd újabb adag popcorn-t tömtem a számba.
- Nem, te nem folytathatod így. - pontosított, és ez már kezdte felkelteni a figyelmem. - Egy hete és öt napja ezt csinálod. Ha elhívlak valahová, lerázol, Viluval alig beszélsz. Tudom, hogy holnap után itt az esküvő, de ez nem állapot. Alig eszel, szinte csak a szobádban vagy, ez határozottan nem egészséges.
- Teljesen jól vagyok. Abszolút. - tiltakoztam. Egyszer csak elment a kedvem mindentől, és belekezdtem ebbe az unalmas körforgásba.
- Nem vagy jól. Aggódom érted Angie. - ült le az ágyam szélére.
- Egyszerűen pihenésre van szükségem, de majd rendben leszek. - nyugtattam.
- Igazad van, pihenned kell, de nem így. Az esküvő után elmegyünk néhány hétre valahová a tengerpartra. - jelentette ki, mire felültem és elképedt tekintettel néztem rá.
- Hogy mi?
- Holnap után részt veszünk a szertartáson, és az azt követő bulin, majd felszállunk egy gépre, és irány Szicília. - ecsetelte tervét.
- Nem vehetek ki ennyi hetet a Studioból.- kerestem kifogásokat.
- Majd én beszélek Pabloval, te ne aggódj emiatt. - magához húzott, és lassan megcsókolt. - Fontos vagy nekem, ezért bármit megtennék azért, hogy visszakapjam azt a mosolygós Angiet, aki nem gubbasztott egész nap szappanoperákat nézve.
- Nem is nézek szappanoperákat. - a távirányítóért nyúltam, majd gyorsan kikapcsoltam a műsort. Ő halkan felnevetett, szorosan mellaksára vont, és megpuszilta a homlokom.
- Szóval jó lesz Szicília?
- Kicsivel kevesebb, mint három hónapja vagyunk együtt. Úgy gondolod, hogy készen állunk egymás társaságában heteket eltölteni?- kérdeztem vissza, miközben lehunytam szemeim.
- Maximum meggyilkolsz, és eljátszod az ártatlant, majd megöröklöd a vagyonom. Te mindenképp jól jársz. - mondta, de a hangja kicsit megremegett a feltörő nevetéstől.
- Hülye. - vágtam hozzá egy párnát, mire felém kerekedett, az ajkait pedig az enyémekre tapasztotta.
- Na mit szólsz? Te, én és egy csendes sziget? - kérdezte, nem távolodva el a számtól.
- Tudod mit? Benne vagyok. - Egy ilyen ajánlatra senki nem tudott volna nemet mondani, főleg én, mivel a világ leghelyesebb, legjobb és legcukibb pasija alig két centiméterre volt az arcomtól. Emellett pedig be kellett látnom, hogy tényleg pihennem kell. A Studióban minden munkát magamra vállaltam, ezáltal elkerülhettem a valós világban történő eseményeket. Az egyetlen ember, akivel beszéltem Josh volt, de őt is annyira távol löktem magamtól, amennyire tudtam. Ellentétben mindenki mással ő azonban nem adta fel, tovább próbálkozott, virágot hozott, reggelit csinált, randikra hívott, és igyekezett kirángatni a szürke felhőmből. Végül nem bírtam tovább, és éppen mielőtt belépett volna szobámba az ötletével, akkor készülődtem felállni, majd odamenni hozzá, és megköszönni mindent amit tett.
- Vilu aggódik érted, ugye tudod? - végigvándoroltatta ujjait a járomcsontomon. Beleborzongtam az érintésébe, pedig volt időm hozzászokni, de ehhez valószínűleg sosem lehet.
- Holnap felhívom, most késő van. - mondtam, válaszul pedig egy csókot kaptam. - De te esetleg itt maradhatnál éjszakára. - vigyorodtam el. Ő széles mosollyal bólintott, majd újra és újra megcsókolt. Reggel már nem volt mellettem, ezért felkaptam a köntösöm, és kimentem a konyhába. Josh éppen gofrit sütött, amikor mellé léptem, és a vállának döntöttem a fejem.
- Jó reggelt. - mondta, miután megpuszilta a homlokom.
- Neked is. - mosolyodtam el, miközben átkaroltam hátulról.
- Jó, hogy újra önmagad vagy. - mondta őszinte örömmel a hangjában. - Ezt csak magadnak köszönheted. - nyomtam egy csókot a szájára. Éppen kirakott a tányéromra egy gofrit, amikor a liftajtó hirtelen kinyílt, belőle pedig Jesse lépett ki, nyomában szüleivel.
- Josh, Josh itt maradok egész nap. - ugrándozott a kicsi boldogan.
- Tényleg? -kérdezte a nagyobbik, egyenesen Nathanre nézett.
- Úgy értette, hogy maradhat-e? - pontosított az apa. - El kell mennünk házakat nézni, és ő unatkozna, szóval rögtön rád gondoltunk.
- Persze, hogy maradhat. - előztem meg Josh-t, mire Jesse boldogan ölelt át. Barátom mosolyogva nézett minket, majd beleegyezően bólintott.
- Örök hála, este jövünk. - búcsúztak a szülők.
- Mennyire komoly ez az örök hála-dolog? - kérdezte Josh egy vigyorral. - Körülbelül most ért véget. - nézett órájára Nathan, és egy hasonló mosollyal ajándékozta meg öccsét.
- Ezeket még be fogom rajtad hajtani. - figyelmeztette barátom.
- Bármikor tesó. - ajándékozta meg a nagyobb egy kacsintással, mire nem tudtam magamba fojtani a nevetést. - Este látjuk egymást. - köszönt el végül, majd becsukódott a liftajtó.
- Szóval mit akarsz csinálni? - fordult Jesse felé, aki éppen a zongorát nyomkodta.
- Haver, nem is hozzád jöttem. - vágta rá a kisfiú. - Angie, mit szólsz egy ebédhez ma, úgy dél körül?
- Az a baj, hogy ő az én barátnőm. - Josh egy puszit nyomott az arcomra.
- Nem sokáig. - vigyorgott rá a kisebb, miután előhúzott egy jegyzetfüzetet. - Szóval tizenkettőkor, a konyhában találkozunk. - kacsintott rám.
- Az ajánlatom az, hogy elmegyünk oda, ahová szeretnél, cserébe nem akarod felszedni a barátnőmet. - próbálkozott Josh, amit Jesse fontolóra is vett.
- Bárhova?
- Buenos Airesen belül, igen, bárhova. - bólintott a nagyobbik Bomer. A kicsinek egy hatalmas vigyor ült ki az arcára, ahogy bejelentette az úticélt.
Egy óra múlva már a város legnagyobb játszóházában álltunk, a kisebb kiadású McCsábítót várva. Ő egy hatalmas plüssmacit rángatott maga után, de az végül mellettünk kötött ki, míg Jesse eltűnt az egyik csúszdában.
- Te vagy az egyetlen nő akit bír, ez jó hír. - mosolygott rám Josh, miután leültünk.
- Én is szeretem, aranyos gyerek. - válaszoltam. Ő összekulcsolta ujjainkat, és egyenesen a szemembe nézett.
- Tudom, hogy téged nem könnyű lenyűgözni. Azzal is tisztában vagyok, hogy neked nagy lépés a nyaralás, éppen ezért ha nem akarod, nem erőltetem. - mondta halkan. Az eltelt  három hónap alatt Josh jobban kiismert, mint German. Ez meglepett, minden alkalommal, amikor befejezte a mondataim, vagy a pillanásomból értette a dolgokat. Semmit nem sürgetett, várt rám türelmesen, amit nagyon becsültem. Emiatt tudtam, hogy ami közöttünk van, az valami lenyűgöző, olyan ami semmihez sem fogható, és ezért voltam teljesen biztos a nyaralásban.
- Mondtam én olyat, hogy nem akarok menni? - kérdeztem.
- Nem. - ismerte be, mire gyorsan megcsókoltam.
- Na látod. Felőlem mehetünk Szicíliába, kivéve he te félsz attól, hogy egy gyilkológép vagyok. - itt mindketten felnevettünk.
- Ha az vagy, nagyon jól titkolod. - válaszolt. - Már van ruhád holnapra?
- Nincs.- vontam vállat. Nem igazán foglalkoztatott az esküvő gondolata, sokkal inkább undorodtam tőle.
- Nem szeretnéd, hogy elmenjünk venni egyet? - kérdezte, tudva, az ajánlat csábítóan hangzik.
- Jesse? - néztem a kisfiú felé, hiszen ha ő nem lett volna, már rég egy ruhaboltban álldogállnánk.
- Ő is jön. Még egy kicsit várunk, hadd játszon, aztán keresünk neked valami dögöset. - kacsintott rám, mire játékosan vállba ütöttem. - Beszéltél Viluval?
- Nem, teljesen kiment a fejemből. - sóhajtottam, és a telefonomat kezdtem keresni. - Nem baj, ha most hívom fel?
- Nem, dehogy. - mosolyodott el, majd röviden megcsókolt. Unokahúgom pillanatokon belül lelkendezve vette fel.
- Angie, te jó ég, azt hittem soha nem beszélünk. Jól vagy? Josh ugye nem rabolt el? - zúdította rám mondanivalóját egyszerre.
- Sajnálom, de az elmúlt héten nem voltam olyan hangulatban, hogy bármit is csináljak. - válaszoltam, és mielőtt túlságosan aggódni kezdett volna, hozzátettem. - De már jól vagyok.
- Ugye tudod, hogy velem beszélhetsz? - kérdezte bizonytalanul.
- Igen, ahogy te is beszélhetsz velem. - bólintottam. - Ezért szeretnék neked elmondani először valamit.
- Terhes vagy? - szinte láttam a ledöbbent tekintetét, ezért nevetve megráztam a fejem.
- Nem. Elmegyünk Joshsal néhány hétre Szicíliába. - jelentettem be, aminek eredménye egy perc sikítozás lett.
- Csináljatok egy csomó kicsiJosh-t. És feltétlenül küldjetek képeket.
- Az elsőt nem ígérem, a második viszont menni fog. - válaszoltam boldogan.
- Most az én hírem jön. - mondta hirtelen. - Összeköltöztem Leónnal. - konkrétan leesett az állam a meglepettségben.
- Miért? Mikor? Hogy? - kérdeztem azonnal.
- Apa miatt, és tegnap hoztuk át a cuccaim. - avatott be, én viszont leragadtam az apját érintő résznél.
- Történt valami Germannal? - érdeklődtem, miközben azon igyekeztem, hogy ne tűnjek aggódónak.
- Nem Apával van a baj, hanem Priscillával. - sóhajtott, mire éreztem ahogy a düh egyre csak gyűlik bennem.
- Mit csinált?
- Úgy viselkedik, mintha ő lenne a ház úrnője. Olga majdnem felmondott múlt héten. - ismerte be.
- Vilu felnőtt vagy, csak ünnepekkor látogasd meg őket, meg néha beszéljetek a Studióban, és akkor el tudod kerülni azt a nőt. - javasoltam. Nem mondthattam, hogy egyszerűen küldje el Priscillát a francba, majd térítse észhez az apját.
- Szeretem apát, és szükségem van rá, de a hárpia mellett már nem olyan az életünk. - válaszolt.- Beszélj vele Angie, kérlek. Rád hallgat. Mondd neki, hogy fújja le az esküvőt.
- Ezt nem tehetem meg. - bármennyire is jó lett volna, tudtam, nem kérhetem ilyenre.
- Akkor csak hívdd fel, könyörgöm. - esedezett. Képtelen voltam nemet mondani.
- Rendben, de nem ígérek semmit. - adtam be a derekam.
- Imádlak Angie, te vagy a legjobb. - lelkendezett, ami mosolyra késztetett. - Majd hívj, ha beszéltetek.
- Hívlak. - fújtam ki a levegőt lassan, majd bontottam a vonalat. Visszasétáltam Jessehez, aki éppen a cipőjét vette.
- Hova megyünk? - kérdeztem furcsállva a szituációt.
- Ruhát venni neked. - szembesített a kisgyerek a tényekkel.
- Alig várom. - sóhajtottam, egy unott pillantást küldve Josh felé. Fél nyolcig vásároltunk, beszélgettünk, és sétálgattunk a városban, pedig a második üzletben megtaláltuk a tökéletes, halványlila ruhát. A felhőkarcoló előtt Jesse szülei már vártak ránk, ezért el kellett búcsúznunk a kissráctól. Miután biztosítottam Vanessát arról, hogy fia nem evett túl sok gumicukrot, ők elmentek. A liftbe beszállva Josh egy apró mosollyal vizslatott.
- Baj van?- kérdeztem, de mielőtt válaszolhatott volna, nyílt az ajtó, és egy alulöltözött nő csatlakozott.
- Főnök, éppen önhöz indultam. - kezdte a szőke bombázó.
- Tényleg? Nem járt még le a munkaideje? - kérdeztem szarkaztikusan. Válaszul egy gyilkos pillantást kaptam.
- A Japán cég visszautasította az üzletet. - mondta, miközben egyre közelebb araszolt hozzá.
- Nem mondták miért? - érdeklődött Josh.
- Nem. - rázta a fejét. - Ma milyen jól néz ki. - tette hozzá. Ekkor úgy gondoltam, kilógatom a liftből. - Esetleg megbeszélhetnénk egy vacsora mellett.
- Már ettem, köszönöm Amelia. - utasította vissza Josh.
- Akkor egy ebéd holnap, vagy átjöhetne. Jól főzök. - ajánlotta fel. Ez volt az a pont, amikor csak addig akartam rúgni a csajt, amíg mozog. Persze barátom csak tetőzte azzal, hogy megajándékozta egy tipikus McCsábító-mosollyal.
- Jöjjön fel most, és megnézzük. - természetesen az ő javaslatainak senki nem tudna nemet mondani, így a csitri hevesen bólogatva beleegyezett. Amint beléptünk a lakosztályba, én szó nélkül a szobámba mentem, beakasztottam a ruhám a szekrénybe, majd előkerestem a telefonom, és felhívtam Germant.
- Angie? - a hangja meglepettnek tűnt.
- Szia. - köszöntem halkan. - Viluról van szó.
- Mi történt? - aggódott azonnal.
- Semmi baj, csak hallottam, hogy elköltözött.- nyugtattam. - Azt hiszem, Priscilla miatt.
- Most viccelsz? - kérdezte, mire megdermedtem. - Szórakozol velem Angie?
- Nem, én.. - nem hagyta befejezni a mondatot.
- Az esküvőm előtt van képed felhívni, és valami olyannal gyanúsítgatni a menyasszonyom, amihez semmi köze? - vágta a fejemhez durván. - Ehhez semmi jogod. Nem teheted ezt, még akkor sem, ha utálod Priscillát. Itt nem rólad van szó, fogd fel! - egy lépést hátra kellett tántorodnom, szinte fizikailag vágtak mellbe a szavai. - Menj, legyél a barátoddal, keress magadnak valami elfoglaltságod, de egyszer, csak egyszer próbálj meg nem a rosszat látni valakiben, akit szeretek. - nem várt a reakciómra, egyszerűen lecsapta a telefont. Egészen biztos voltam abban, hogy valaki fent nagyon utálhat engem. Leültem az ágyamra, a kezemet az ölembe ejtettem, és csak bámultam magam elé. Igen, soha nem szerettem Priscillát, de nem gondoltam, hogy German ennyire azt hinné, a házassága ellen vagyok. Ilyen gondolatok keringtek a fejemben, egészen addig, amíg meghallottam a nappaliból beszűrődő nevetést. Kiléptem, Joshoz sétáltam, és megálltam előtte.
- Elkérhetem a kocsikulcsot? - kérdeztem merev tekintettel.
- Hova mész ilyenkor? - kérdezett vissza.
- Keresek egy bárt, és leiszom magam. - közöltem vele, mire ő döbbenten nézett rám.
- Amelia, máskor folytatjuk, most elmenne kérem? - egy másodpercig sem fordult a nő felé, aki gyorsan összeszedte a cuccait, és már ott sem volt. - Ezt felejtsd el. Nem adok kulcsot, nem mész inni. Mondd el mi a baj.
- Megyek gyalog. - vontam vállat, majd a lifthez indultam.
- Nem! - elkapta a karom, és maga felé fordított. - Mi történt?
- Te történtél Josh. - vágtam a fejéhez, nem is gondolkozva a kimondott szavakon. - Nem tudhatom, hány nővel kavarsz, míg én azt hiszem, csak velem vagy. Talán tényleg nem változtál.
- Változtam. Miattad. Nem kavarok senkivel, mivel te vagy az egyetlen nő az életemben. - közölte, de én szemforgatással jeleztem, hogy nem vagyok meggyőzve.
- Itt van ez az Amelia csaj. Flörtölt veled, de te nem csináltál semmit. - csattantam fel. Semmi értelmét nem láttam a dolognak, de valakin le kellett vezetnem a stresszt és szerencsétlenségére Josh volt a legközelebbi ember.
- Tudod mit? Most addig itt állunk, amíg el nem mondod, mi a baj. - jelentette ki. Percekig néztem a szemébe, majd egy másodperc alatt patakokban kezdtek folyni a könnyeim. Ő gondolkodás nélkül átölelt, szorosan a mellkasába fúrtam a fejem, míg Josh a hátamat simogatta. - Mi történt? - kérdezte halkan, de nem tudtam válaszolni. Fáradt voltam, elegem volt mindenből és ezt mind a legsegítőkészebb és legaranyosabb emberre akartam rásózni.
- Ne haragudj. - suttogtam szipogva.
- Nem haragszom. - válaszolt, majd felemelt. - Kimerült vagy, megértem. Két hete csak dolgozol, nem pihensz. Jó, hogy nem valami súlyos bajod lett. - mondta halkan. Nem úgy tűnt mintha leszídna, inkább aggódott értem. - Holnap után már indulunk is Szicíliába, ott majd kikapcsolsz egy kicsit.
- Lefoglaltad a repjegyeket, és a szállást? - kérdeztem, természetemhez híven a legapróbb dologra is rákérdezve.
- Majd magángéppel lemegyünk, és van egy nyaralóm, egy kis faluban, pont a tenger mellett. Imádni fogod. - suttogta a hajamba.
- Köszönöm. - néztem rá hálásan, miközben az ágyra helyezett, letörölte  könnyeim és betakart.
- Bármit megtennék érted, ugye tudod? - kérdezte, míg az ujjai az arcomat simogatták.
- Ahogy én is érted. - rövid csókot váltottunk, majd ő bebújt mellém, szorosan a mellkasához húzott, és megpuszilta a homlokom. Reggel Josh még mellettem aludt, ezért próbáltam óvatosan kimászni az ágyból, de ő elkapta a kezem, és végül a mellkasán landoltam.
- Hova mész? - kérdezte halk, rekedt hangon.
- Csinálok egy kávét. - válaszoltam, majd gyorsan megcsókoltam.
- Mit szólnál ahhoz, ha itt maradnál, és valami mással indítanánk a napot? - a kezei szorosan a derekam köré simultak, miközben az ajkait hosszan az enyémekhez érintette.
- Csábító ajánlat, de jelenésünk van egy esküvőn. - motyogtam, bár szívesebben töltöttem volna a napot ágyban fekvéssel, és beszélgetéssel.
- Nem szereted a menyasszonyt, csak udvariasságból akarsz menni, nyugodtan kihagyhatjuk. - ellenkezett, miközben a nyakamhaz hajolt, és lassan csókolgatni kezdte.
- De már megvettük a ruhát. - vágtam vissza, majd meg sem várva válaszát folytattam. - Szóval kérlek ne vondd el a figyelmem.
- Eszembe sem jutna ilyen. - nevetett fel halkan. Feltápászkodtam mellkasáról, ellenkezését figyelmen kívül hagyva a fürdőbe sétáltam, lezuhanyoztam, megcsináltam a hajam és a sminkem, eredményként emberi külsővel sétáltam vissza a szobámba. Josh még mindig az ágyon feküdt, ahogy meglátott felcsillant a szeme, és hívogatóan nyújtotta felém egyik kezét.
- Gyerünk, mindjárt mennünk kell. - két percébe telt kikászálódni az ágyból, és a saját szobája felé venni az irányt. Én mosolyogva csináltam mindkettőnknek egy-egy kávét, majd leültem a konyhaasztalhoz olvasni.
- Még meggondolhatod magad. - ült le mellém Josh, mire unottan fordultam felé. Ő elégedetten nyugtázta, hogy nem a könyvemmel, hanem vele foglalkozok.
- Elmegyünk arra az esküvőre. Lehet, hogy nem szeretnénk menni, de ha másért nem Viluért meg kell tennünk. Szóval maradj csendben, és idd meg a kávéd.- jelentettem ki határozottan.
- De csak mert ilyen szépen kéred.- motyogta, majd belekortyolt az italába. Miután megreggeliztünk felvettem a ruhám, és még egy utolsó pillantást vetettem a tükörre. Barátom türelmesen várt rám a liftnél, azonnal felkapta a fejét amikor meghallotta a cipőm kopogását a padlón.
- Gyönyörű vagy. - mondta, miközben magához húzott. Lassan megcsókolt, míg a felvonóra vártunk. Ahogy leértünk, Alfred már nyitotta is a kocsiajtót nekünk, mi pedig beszálltunk. A helyszínen szinte mindenki ott volt. Először unokahúgomat láttuk meg, ezért odasétáltunk hozzá.
- Csodásan nézel ki Vilu. - öleltem meg.
- Ezt a nagynénikémtől örököltem. - vigyorgott rám.
- Egyetértek. - szállt be Josh, mire enyhén elpirulva tűrtem a fülem mögé a hajam.
- Gyertek, megmutatom a helyeteket. - ragadott karon Violetta, majd keresztül húzott egy baráti társaságon, és megállt két második sorban található, nevünkkel ellátott szék mellett.
- Azt hittem hátrébb leszünk. - jegyeztem meg, utalva a Priscilla és köztem lévő viszonyra.
- Én is. - értett egyet barátom. Vilu hirtelen meglátta barátnőit, ezért sürgősen el kellett mennie.
- Angeles, - szólalt meg mögöttem az a mély hang, amitől minden alkalommal libabőrös lettem. Ez most is így volt, ezért a karom gyors dörzsölésével igyekeztem elfedni ezt a tényt. Mivel German a teljesen nevemet használta, feltételeztem, még mindig dühös volt rám. - Jól áll ez a ruha.
- Köszönöm. - bólintottam, felvéve azt a távolságtartó hangnemet, amit tőle hallottam.
- Körülbelül tíz perc múlva kezdünk. - jelentette be, amire egy bólintással reagáltam.
- Sok boldogságot. - tettem hozzá, igyekezve nem undorodottan mosolyogni.
- Köszönjük. - egy apró mosoly suhant át az arcán, ami el is tűnt. - Josh. - biccentett partnerem felé, mintha csak most fedezte volna fel.
- German. - üdvözölte ő is, komoly, hideg hangon.
- Mennem kell, mindjárt kezdünk. - búcsúzott exem, mielőtt távozott. Izgatottnak hangzott, de nem tudtam, jó vagy rossz értelemben. Abban viszont biztos voltam, hogy ha valami rosszul sül el Priscilla élve eltemet majd.
- Üljünk le. - ajánlotta fel Josh, majd mindketten elhelyezkedtünk a helyünkön. Lassacskán minden vendég helyet foglalt, és ezután felcsendült a nászinduló. Amint megláttam a menyaszonyt, vegyes érzelmek öntöttek el, mégis belül örültem exemnek. Mert muszáj volt örülnöm. - Baj, ha szerintem rajtad jobban állna ez a ruha? - kérdezte partnerem halkan, mire elmosolyodtam, és összekulcsoltam az ujjainkat.
- Ha eleget vársz, látni fogsz ilyen ruhában. - válaszoltam, míg a vállára hajtottam a fejem.
- Kedves egybegyűltek, azért gyűltünk ma itt össze, hogy tanúi legyünk Priscilla Ferro és German Castillo házasságának. Ha valakinek ellenvetése van a frigy ellen, most szóljon vagy hallgasson örökre. - kezdte a pap a beszédet. Josh felhúzott szemöldökkel nézett rám, mintha tiltakozásomat várná. - German Castillo feleségül veszi a mellette álló nőt, vele marad jóban, rosszban, egészségben, betegségben, gazdagságban, szegénységben, míg a halál el nem választja?
- Igen. - válaszolta exem habozás nélkül. A szívem hatalmasat dobbant, nem tudtam, hogy szomorúság vagy öröm tölt el belülről, de abban biztos voltam, hogy ez így volt a legjobb.
- Priscilla Ferro férjéül fogadja a mellette álló férfit, vele marad jóban, rosszban, egészségben, betegségben, gazdagságban, szegénységben, míg a halál el nem választja?
- Igen. - mondta ő is, majd felhúzták a gyűrűket.
- Ezennel a rámruházott hatalomnál fogva háztársakká nyilvánítom önöket. - jelentette ki a pap. Ők megcsókolták egymást, miközben Joshsal egy pillanatig találkozott a tekintetünk, de nem tartott sokáig, mivel mindannyian felálltunk tapsolni.
A formai rész után gratuláltunk a házaspárnak, majd a hatalmas épületbe vonultunk, ahol megterített asztalok vártak az érkezőkre. Barátommal egy csendes helyet választottunk, két főre terítve. Ő kihúzta nekem a széket, megvárta míg leülök, végül ő is helyet foglalt.
- Próbálom elfelejteni, hogy azt mondtad, ha türelmes vagyok, lehet, hogy hozzám jössz, de nem megy. - sóhajtott fel hirtelen, mire odakaptam a fejem.
- Azt mondtam, láthatsz olyan ruhában, nem beszéltem esküvőről. - válaszoltam, kerülve a témát.
- Ha így akarod játszni. - fújta ki a levegőt, de mielőtt folytathatta volna, megfogtam a kezét.
- Nem tudom, mit akarok. Te sem tudod, mit akarsz. Az biztos, hogy szeretlek, és még több időt szeretnék veled tölteni, de nem tudom, képes leszek-e elköteleződni. Nem vagyok sem a házasság mellett, sem ellene. Majd idővel eldől minden. - mondtam halkan, ő pedig egy bólintással válaszolt.
- Ugyanígy gondolom, de nem szeretném, ha bárki más elcsábítana mellőlem. - mosolyodott el, mire halkan felnevettem.
- Josh, láttad már magad? Nem hiszem, hogy bárki meg tudná haladni a személyiséged, vagy a kinézeted. - ő áthajolt az asztalon, majd finoman megcsókolt.
- Jó ez hallani. - válaszolt. - Beszéltem Pabloval. - váltott témát, mellőzve bármiféle felvezetést. - Azt mondta, addig maradunk, amíg szeretnénk, mert látja mennyire rossz passzban vagy.
- Imádlak. - sóhajtottam. Egy akadálya volt a nyaralásunknak, az ha Pablo nem engedett volna el annyi időre. - Komolyan, nem tudom, hogy háláljam meg mindezt.
- Majd együtt kitaláljuk. - kacsintott rám.
- Remek ötlet. - egyeztem bele. Újabb csókot váltottunk, majd beszélgetve töltöttük el az éjszaka hátralévő részét. Éjjel fél háromkor sétáltam Germanhoz, aki még nagyban beszélgetett, elmondani neki, hogy nem leszek az országban néhány hétig.
- Angie. - hangja meglepetten csengett, mintha nem számított volna rám. - Baj van?
- Nem, csak beszélni szerettem volna. - válaszoltam. Ő bólintott, majd arrébb sétált velem.
- Szóval, mi történt? - kérdezte érdeklődve.
- Elmegyek néhány hétre. Csak szerettem volna, ha tudod. - mondtam.
- Fáradt vagy? - úgy tűnt, mindig tudni fogja, mire gondolok.
- Honnan tudod? - kérdeztem vissza. Elmosolyodott, és a fülemhez hajolt. Mintha megfagyott volna az idő, ahogy az ajkai súrolták a nyakam.
- Ismerlek. - suttogta. Tudta, milyen hatással van rám, ezért direkt nem mozdult még néhány másodpercig. Annyira szerettem volna nem úgy érezni, ahogy abban a pillanatban tettem. - Egyébként nagyon jól áll ez a ruha.
- German. - suttogtam, és azon igyekeztem, hogy ne remegjen a hangom. - Te vagy nagyon részeg vagy, vagy nagyon hülye. Most vettél el valakit, ne próbálj meg felszedni.
- Ha megpróbáltalak volna felszedni, már nem itt álldogállnánk. - mosolyodott el, mire felhúztam a szemöldököm.
- Ezt most vegyem flörtölésnek?
- Ha azt szeretnéd. - vont vállat.
- Na jó McKábító, elég a gyerekes játékaidból. Barátom van, neked meg feleséged, szóval ideje elfelejtetnünk egymást. - sóhajtottam.
- Tetszik ez a McKábító név. - válaszolt. Szemforgatva megpusziltam az arcát, majd búcsút intettem.
- Mehetünk. - léptem Josh mellé, aki már az autó mellett várt.
- Csak a hölgy után. - nyitotta ki nekem az ajtót. Miután ő is beszállt a vállára döntöttem a fejem, és lehunytam szemeim. Az exem kikezdett velem, az esküvőjén, és én hagytam neki. Az sem könnyít a helyzeten, hogy Josh a legtökéletesebb pasi a Földön, ráadásul velem van. Nekem pedig még van bőr a képemen, amiért egy másodpercre is, de láttam a jövőmet, German oldalán.

2.évad 14.rész Nem könnyű

Majdnem két hónap telt el a bejelentés óta, és Joshsal a kapcsolatunk csak erősebb lett. Minden időnket együtt töltöttük, néha leruccantunk a családja vidéki házába egy hétvégére, majd vissza a Buenos Aires-i nyüzsgésbe. Úgy döntöttünk, ideje hivatalosan is együtt járnunk. Egyszerűen jól éreztem magam mellette, mintha a sötét, és sérült Angie nem létezne, és mindig a jobbik oldalam jönne elő. Persze, voltak negatívumok is. Elsősorban, kiderült, Vilu és Ludmilla nem bírnak egy légtérben lenni fél óránál tovább, a szüleik rájuk nem gondoltak. Egyre kevesebbet jártam a Castillo házba, mivel minden alkalom veszekedést eredményezett Priscillával, ebből kifolyólag leginkább unokahúgom jött fel új otthonomba. Josh ilyenkor elvonult edzeni, vagy focit nézni, nem akart mindenről tudni, amit hihetetlenül értékeltem. A Studioban szerencsére megoldódtak a dolgok, ami mindenkit boldoggá tett. Az élet újra normális lett, és ebbe a normális életbe már Josh is beletartozott.
Reggel alapból jókedvűen ébredtem, amit az ágyam mellé helyezett kéttucat vörösrózsa tetőzött. A virágok egy kör alakú dobozva voltak tökéletesen beillesztve, és egy szalag kötötte át az egészet, amit Be My Valentine felirat díszített.
- Boldog Valentin- napot. - léptem ki a szobámból mosolyogva, miután felöltöztem.
- Neked is. - válaszolt Josh, majd hozzám lépett, és megcsókolt. Ekkor valaki a kanapéról egy 'aw' hangot hallatott, mire majdnem kiugrott a szívem a helyéről.
- Betörtek? - kérdeztem Joshtól, aki megrázta a fejét.
- Vilu ma unatkozott. Reggel nyolckor. - motyogta kicsit fáradtan.
- Ez így nem egészen igaz. - tiltakozott unokahúgom. - Csak gyorsabban sétáltam, mint gondoltam.
- És egy órával előbb ideértél. - vágta rá Josh. Az ő kapcsolatuk barátivá alakult, miután Violetta elfogadta, hogy nem rabolhatja el barátom.
- Itt mindig olyan jó kaják vannak, és láttad már a kilátást? Az egész Studio féltékenyen, amiért innen nézhetem a napfelkeltét. - érvelt a lány.
- Van benne valami. - adtam neki igazat.
- De nem azért jöttem, hogy erről beszélgessünk. - tért a tárgyra. - Apa szeretné, ha ma együtt vacsoráznátok.
- Persze. - bólogattam. Ők ketten és mi nem igazán jöttünk ki. - Használhatod a zongorát, nem kellenek indokok.
- Komolyan mondom. - erősködött. - Tegnap este hívott is, de nem vetted fel.
- Tényleg pont Valentin- napon akarnak velünk vacsorázni? - nem hittem el amit Vilu állított.
- Igen. Idézem "el akarják ásni a csatabárdot". - magyarázta, miközben felállt a kanapéról. - Apa csak békét szeretne kötni, hidd el nem fognak elrabolni. Kérlek Angie, ha másért nem, értem gyere el. - fogta könyörgőre. Joshra néztem, aki bár habozva, de bólintással adta tudtomra, hogy felőle rendben van.
- Rendben. - adtam meg magam. - De csak miattad.
- Köszönöm. - ugrott rám vigyorogva.
- Vilu, óvatosan. - szóltam rá nevetve, miután majdnem hátraestem. Ő rémülten nézett rám, majd a hasamra tette a kezét.
- Úristen, terhes vagy? - kérdezte döbbenten.
- Mi? Nem, dehogy. - ráztam a fejem elképedve.
- Kár. - itt alább hagyott a lelkesedése. - Én legyek az első akinek elmondod, ha az vagy.
- Te leszel. - biztosítottam. - De nem kéne neked a Studioba menni?
- Te is jössz?
- Igen, csak reggelizek. - bólintottam. - Te ettél?
- Kifosztotta a hűtőt, úgy fél órával ezelőtt. - Josh mosolyogva tudatta velem a dolgokat.
- McCsábító is kivette a részét. - védekezett Vilu.
- Azért drágám, - a pasi közelebb lépett unokahúgomhoz, mintha egy titkot osztana meg vele. - Mert ez az én hűtőm.
- Persze, vágj fel a hűtőddel. - vágott vissza Violetta nevetve. A beszélgetésük közben én leültem az asztalhoz, bekanalaztam egy tál müzlit, majd felhúztam a magassarkú csizmám, és a kabátom.
- Indulhatunk? - kérdeztem unokahúgommal, aki éppen Joshsal vitatta meg egy titkos hűtő előnyeit és hátrányait.
- Igen. - bólintott, de még felkapott egy üveg vizet, és elrohant a kabátjáért, amit a tetőn hagyott. Addig én elköszöntem Joshtól, ami egy sziá-t és egy csókot jelentett, amiből általában kettő, majd három vagy négy lett, és végül legtöbbször azon kaptunk magunkat, hogy mindketten késésben vagyunk.
- Cukik vagytok meg minden, de mennünk kell Angie. - Vilu idegesen kezdte a lifthívó gombot nyomkodni, míg én még mindig Joshsal voltam elfoglalva.
- Délután találkozunk. - mondtam egy utolsó csók előtt, majd szomorúan beszálltam a liftbe. Amint az ajtó becsukódott, unokahúgom vigyorogva fordult felém.
- Tippelj, ki randizik ma Leónnal.
- Remélem, hogy te és nem Ludmilla. - nevettem fel.
- Azt mondta, hogy elvisz valahova ebédelni, és utána együtt töltjük a napot. Ez olyan romantikus. Mintha mi is olyanok lennénk, mint te és Josh. - ecsetelte mosolyogva. Az utat beszélgetve tettük meg, majd beérve külön váltunk. Ő a lányokhoz ment, míg én a tanári felé vettem az irányt.
- Jó reggelt. - léptem be mosolyogva.
- Neked is. - válaszolt Pablo a papírok közül.
- Segítsek valamit? - érdeklődtem, miközben letettem a táskám.
- Nem, megoldom, de köszi. - lőtt felém egy mosolyt.
- Mit vettél a feleségednek Valentin- nap alkalmából? - kérdeztem, majd egy tiszta pohárba kávét töltöttem.
- Semmit. - vont vállat, de egy másodperc múlva sokkoltan fordult felém. - Ez megmagyarázza, hogy miért nem szólt ma hozzám.
- Majd én befejezem, indulj ajándékot venni. - nevettem fel. Ő felpattant, és elviharzott. Mosolyogva álltam neki az adminisztrációnak, ami alig öt percet vett igénybe. Pont mikor befejeztem, nyílt az ajtó és German lépett be.
- Korán itt vagy. - jelentette ki köszönésképp.
- A lányod reggel ébresztett minket, és gondoltam, bejövök. - mondtam. A tekintetünk találkozott, némán kérdezett a vacsoráról, én pedig hangosan válaszoltam. - Igen.
- Remek. - mosolyodott el boldogan.
- Az időzítés érdekes. - jegyeztem meg.
- Reméltem, hogy nincs programotok estére. - válaszolt gúnyosan.
- Nem volt. - ráztam a fejem. A szempárbajunk a csengő szakította félbe. Egyszerre álltunk fel, az órarendemre nézve rájöttem, hogy German is be fog velem jönni. A terembe a srácok már elő voltak készülve, és miután beénekeltünk, el is kezdtük az órát. Exem tekintete azonban a kották helyett leginkább engem fürkészett. Muszáj volt emlékeztetnem magam arra, hogy ő valaki vőlegénye, és hogy én együtt járok a világ legédesebb pasijával, de hiába próbálkoztam, nem tudtam kontrollálni az érzéseimet. Amint az engem megmentő csengő megszólalt, én csapot-papot hátrahagyva viharzottam ki a teremből, German pedig egyenesen utánam. Hiába próbáltam lerázni, nem ment, ezért egy szertárban akartam lenyugodni, de ő oda is követett. Nem hagyott más választást, én pedig forrófejűként azonnal nekiestem.
- Nem nézhetsz így rám mindenki előtt. - mondtam hangosabban a kelleténél.
- Nem néztelek. - tiltakozott.
- Igenis rám nézel. És figyelsz is. És Josh szeret engem, és én is őt. Ő tökéletes nekem, minden erőmmel próbálok boldog lenni mellette, de megfulladok, nem kapok levegőt ha így nézel rám, szóval ne csináld! - kiabáltam rá. Egy ideig nem szólt semmit, majd halkabb hangon belekezdett.
- Azt hiszed nézni akarlak? Azt hiszed, nem nézném inkább a menyasszonyom? El vagyok jegyezve, hamarosam esküvőm lesz, de Priscilla nem őrjít meg, nem nehéz mellette normálisnak érzezni magam, és soha nem rándul görcsbe a gyomrom a gondolattól, hogy egy másik pasi hozzáér a kezével. Tudod, bármit megadnék, ha nem téged néznélek. - válaszolt egy fokozódó hangerővel. Egy ideig csend volt közöttünk, alig két centiméter választott el minket, mégsem cselekedtünk. Joshra gondoltam. Arra, aki valószínűleg egy vagyont ajánlott fel a Studionak, a kedvemért. Ő, aki egy mosollyal megkaphatna bárkit, mégis engem választott. Josh, akivel mindig hosszabbra nyúlnak a csókjaink, és aki mellett boldogabb vagyok, mint bárki mással. Ez alig egy másodperc alatt futott át az agyamon, és tudtam, mit fogok tenni.
- Szeretem Josh-t. Jobban, mint bárkit ezelőtt, és hiába próbálsz ezen változtatni, nem tudsz. Ha nézni akarsz, rendben, tedd, de én nem fogom azzal tölteni az életem, hogy valami olyat próbálok elkapni, ami nem is létezik. Mi nem létezünk German, fogdd fel, és fogadd el! - mondtam higgadtan, majd kiléptem a szertárból. Nem tudom, ő meddig maradt még, de a vacsora hangulatára kihatott a beszélgetésünk. A társalgás főleg munkáról szólt, vagy családról, szerelmeről azonban szó sem esett. Mindannyian kínosan kerültük a témát.
- Ki kér még desszertet? - kérdezte Olga, aki minden szót hallani akart, így újabb és újabb indokokat keresett azért, hogy az asztal közelében lehessen.
- Szerintem, mi hamarosan megyünk. - Joshra pillantottam, ő egyetértően bólintott. Neki sem tetszett, hogy egy beosztottjával kell töltenie az estéjét.
- Köszönjük, hogy itt voltatok. - Germannal egy pillantaig találkozott a tekintetünk, de én rögtöm elkaptam szemeim.
- Mi köszönjük a meghívást. - válaszolt Josh illedelmesen. Ahogy kiléptünk a házból megkönnyebbültem, mintha több tonna szakadt volna le rólam.
- Ezen is túl vagyunk. - sóhajtottam a liftben állva.
- Legalább a kaja jó volt. - nevetett fel. Helyeselve bólintottam, majd elkomolyodott az arcom. - Történt valami. - jelentette ki váratlanul. Nem tudtam, honnan tudja, de csak reméltem, hogy nem lesz mérges.
- Majdnem csókolóztam Germannal. De rád gondoltam, és rájöttem, milyen fontos vagy az életemben. Az egyik legfontosabb. Szeretlek Josh, melletted boldogabb vagyok. Neked köszönhetem, hogy nem lettem fagyit evő, húsz macskával élő nő, és ezért hihetetlenül hálás vagyok. - nem tudtam befolyásolni a szavaim, ki kellett adnom őket magamból.
- Szóval, - itt szünetet tartott. - Húsz macskával akartál megöregedni? - elvigyorodott, mire megkönnyebbülten engedtem ki a levegőt.
- Komolyan ez a reakciód? - csattantam fel nevetve.
- Nem. - megrázta a fejét, és közelebb hajolt. - Ez a reakcióm. - ahogy megcsókolt, mintha megfordult volna a világ. Más volt mint az eddigi csókot. Sokkal szenvedélyesebb, hosszabb. A hátam a lift egyik oldalának támaszkodott, miközben az ujjaimmal kigomboltam Josh ingét. A liftajtó kinyílt, mi pedig villámgyorsan kiszálltunk, de nem engedtük el egymást. Lerúgtam a cipőm, ő ledobta a felsőjét, majd felkapott, és a szobájába vitt. A csókjai a nyakamra vándoroltak, mire a dereka köré fontam a lábaim. Innentől kezdve ami történt, az csak kettőnkre tartozott.
Reggel Josh mellettem feküdt, és a karomon húzogatta fel-le az ujjait.
- Jó reggelt. - mosolygott rám.
- Neked is. - válaszoltam, egy álmos vigyorral.
- Fáradt vagy? - kérdezte vigyorogva.
- Miért nem csináltuk ezt eddig? - kérdeztem vissza, mire megcsókolt.
- Majd bepótoljuk. - végül megajándékozott egy kacsintással.
- Elmúlt már hét óra? - próbáltam megfordulni, de ő megelőzött.
- Fél tíz van. - szembesített a tényekkel. Rémülten ültem fel. - Ne aggódj, szóltam Pablonak, hogy ma később mész be.
- Köszönöm. - mosolyodtam el hálásan, majd visszadőltem mellé. Ő bekapcsolta a tv-t, és szorosan felsőtestéhez húzott.
- Vannak terveid mára? - kérdezte úgy tíz perc után.
- Miután sikerül kimásznom ebből az ágyból?
- Igen. - felnevetett, én pedig megráztam a fejem.
- Csak le kell tanítanom az óráim a Studioban, de utána szabad vagyok.
- Remek. - látni lehetett a szemében, hogy tervez valamit.
- Fel kell öltöznöm. - mondtam szomorúan, majd fel akartam ülni, de ő finoman visszarántott, és megcsókolt. Josh egy másodpercen belül felém hajolt, de még mielőtt bármi történhetett volna, én elhúzódtam.
- Mennem kell a Studioba. - hangoltam le.
- Megértem. - bólintott kicsit szomorúan.
- Sajnálom. - egy utolsó csókot nyomtam a szájára. - Majd este jövök.
- Addig én itt fekszek, és várlak. - mondta vigyorogva, mire szemforgatva otthagytam. Kihalásztam a szekrényemből a lehető legegyszerűbb ruhát, majd belebújtam az egyik magassarkúmba, és visszamentem barátomhoz. Ő éppen félmeztelenül feküdt, a tvben lévő főzős műsort bámulta.
- Megyek. - gyorsan megcsókoltam, és igyekeztem leküzdeni azt az érzést, hogy visszafekszem mellé.
- Hiányozni fogsz. - szólt utánam.
- Foglald el magad, amíg visszajövök. Például süthetnél valamit. - ajánlottam, majd becsuktam az ajtót. A Studioban minden csendes volt, mindenki a termekben volt, órán. A tanáriban egyedül az a személy ült, akivel nem akartam találkozni.
- Kicsit késtél. - fogadott.
- Este nem pihentem túl sokat. - motyogtam, válaszul egy fintort kaptam.
- Képzelem. - gúnyosan felnevetett. Természetesen tudta, mire célzok, és nem igazán értékelt, hogy Joshsal töltöttem az éjszakám.
- Szóval. - igyekeztem valami normális beszélgetést kezdeményezni, elterelve a témát rólam. - Hogy álltok az esküvővel?
- Ha ma visszaigazolják a helyszínt, akkor két hét múlva megtartjuk. - avatott be. Nem tudtam túl sok mindent kiolvasni a szeméből. Úgy tűnt, boldog, de nem voltam benne biztos.
- Hol akarjátok tartani?
- Van nem messze egy kastély, és annak az udvarán. - mesélte, bár öröme nem tűnt igazinak.
- Biztos szép hely. - be kellett látnom, neki mindig jó ízlése volt ilyen téren.
- Nem kell ilyeneket kérdezned, amikor nem is érdekel. - jelentette ki . Nem válaszoltam. Az elmúlt hetekben volt valami szinte tapintható feszültség kettőnk között. Mondhatnám, hogy ő generálta, de én is kivettem a részem. Ez a negatív energia azt eredményezte, hogy alig beszéltünk, ha mégis akkor Viluról esett szó, de nem rólunk. Néha úgy éreztem, rendesen meg kellene tárgyalnunk a közöttünk történő dolgokat, azonban ezt soha nem mondtam ki. Nem néztem a szemébe, úgy kezdtem rendezgetni az iratokat az asztalom. Éreztem, minden mozdulatom figyeli, és ezt nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Éppen szólásra nyitottam a szám, amikor megcsörrent a telefonom.
- Josh ég a ház? - szóltam bele, miután megláttam a hívó nevét.
- Olyan rosszul érzem magam. - kezdte drámai hangon.
- Hívd Robertet. - German tekintetével egy másodpercre találkozott az enyém. Mintha féltékenységet láttam volna a szemében. Lefagytam miattam, a vibrálást tapintani lehetett közöttünk. Hosszú másodperceimbe telt, amíg az agyam újra működni kezdett, és reakicóként az asztal kezdtem bámulni.
- De rád van szükségem. - mondta Josh, ami visszahozott a saját kis világomból. Éreztem, ahogy teljesen elpirulok, amit barátom is nagyon jól tudott, ezért hozzá tette. - Édes, amikor elpirulsz. - erre természetesen rákvörösbe váltottam.
- Figyelj, nekem dolgoznom kell. - sóhajtottam, miután kicsit lejjebb hagyott az arcom lángolása. - Még három órát bírj ki.
- Kérlek, könyörgöm gyere vissza, utána annyit dolgozol amennyit akarsz, csak ma legyél itthon. - nem tudtam mit mondani. Legszívesebben hazamentem volna, de nem tudtam megtenni. Nem akartam Pablora hagyni minden terhet. Muszáj volt visszautasítanom a világ legcsábítóbb javaslatát.
- Én annyira sajnálom, de nem lehet. - válaszoltam szomorúan.
- Akkor majd megyek én. - szinte láttam, ahogy mint a rajzfilmekben egy lámpa gyúlt a fejében.
- Rendben, gyere. - adtam be a derekam.
- Máris indulok. - válaszolta lelkesen, majd kinyomott.
- Idejön McCsábító? - kérdezte German egy gúnyos mosollyal. Igen, ők ketten még mindig utálták egymást. Csak azt nem tudtam,hogy ha olyan egyértelműen elmondtam exemnek a kapcsolatom Joshsal, miért nem fogadta még el a helyzetet.
- Honnan tudsz a McCsábító névről? - kérdeztem vissza.
- Van egy lányom, aki többet van a nagynénje barátjaval mint az apjával. - mondta, megint Josh ellen szólva.
- Arra nem gondoltál, hogy ez azért van, mert nem tud együtt élni Ludmillával? - vágtam vissza. Nem akartam megint veszekedni, de nem tudtam megállni, hogy ne mondjak valamit.
- Violettának meg kell tanulnia kezelni a helyzetet. - válaszolt ingerülten.
- 18 éves elmúlt, örülhetnél, hogy még nem költözött el. - motyogtam. Unokahúgom egy hónapja töltötte be a felnőttkor határát.
- Hogy bírtuk mi egymás mellett? - kérdezte halkan. Be kell látnom, ez a kérdés engem is foglalkoztatott.
- Gőzöm sincs. - sóhajtottam. Igazából tényleg nem tudtam. Az utóbbi időben annyira távol álltunk egymástól. Ha én fehéret mondtam, ő feketét, ha ő ellenzett valamit, én azonnal támogattam az ötletet. Úgy taszítottuk egymást, mintha a köztünk lévő távolságon az életünk múlna rajta. A tekintetem a papírokra tévedt, amit olyan szépen, de felületesen elrendeztem. Az egyik alól egy kotta pár hangjegye látszott ki. Rögtön érte nyúltam, ahogy German is. Nem tudtam, miért reagált ilyen hevesen, de ezzel csak felkeltette az érdeklődésem. A ujjaink összeértek, libabőrös lettem, és hagytam, hogy másik kezével végigsimítson az arcomon. Képtelen voltam tenni ellene, csak sodródtam.
- Ne. - suttogtam. Ez volt minden, amit ki tudtam préselni magamból.
- Sajnálom. - válaszolt, és leengedte a kezét. - Tudom, hogy Josh tökéletes neked, tudom, hogy mennyire szeretem, és azt is tudom, hogy el kell engedjelek, de nem könnyű. - mielőtt válaszolhattam volna az említett lépett be, a tőle megszokott hihetetlenül szexi mosolyával.
- Sziasztok. - köszönt mindkettőnknek. German nem szólt semmit, egyszerűen kisétált a teremből, kettesben hagyva engem Joshsal.
- Tényleg nem bírod nélkülem? - néztem rá mosolyogva.
- Lásd be, te is hiányoltál engem. - nevetettt fel, majd megcsókolt. - Ha hazaérünk, van neked egy meglepetésem.
- Alig várom, hogy lássam. - a vállára hajtottam a fejem, és mélyen belélegeztem az illatát. Bármennyire próbáltam tenni ellene, agyamban folyton exem szavai kattogtak. Nem könnyű elengedni egymást.

2.évad 13.rész Örülök neked

Az i Latina természetesen tele volt. Mindenhol családok, barátok, párok vacsoráztak, ezért nehéz volt elképzelnem, hogy nekünk is szorítottak helyet.
- Mr. Bomer az asztaluk. - a pincér egy eldugottabb asztalhoz vezetett minket, majd kihúzta nekem a széket. Mikor Josh is leült a srác elénk rakott két étlapot. - Megkérdezhetem, hogy mit szeretnének inni?
- Angie? - Partnerem érdeklődve nézett rám.
- Vörösbort. - válaszoltam.
- Amit a hölgy kért nekem is. - mondta a fiúnak Josh. Ő bólintott, majd eltűnt.
- Még mindig nem tudom, hogy tudtál asztalt foglalni. - sóhajtottam, miközben végigvándorolt a tekintetem az étkező embereken.
- A tulaj közeli barátom, nem volt nehéz. - vont vállat. Felnevettem, ő pedig a kezem után nyúlt. Beleborzongtam az érintésébe, mintha áram rázott volna meg. Összekulcsolta ujjainkat, és egyenes a szemembe nézett.
- El sem tudom mondani, hogy mióta keresek valakit, aki nem azért van velem, mert rengeteg dolgot tud venni a pénzemből. - mondta halkan. Éreztem, ahogy elpirulok szavai hallatán. - Veled, mintha megállna az idő, nem számít semmi más. Tudom, azt mondtad egy hétig maradsz, de szeretném ha nem mennél el. Szeretem amikor mellettem vagy.
- Josh ne, nem kell ezt mondanod. - lesütöttem a szemem.
- Azért mondom, mert ezt érzem, és tudom, borzalmasan csinálom, de még sosem voltam ilyen helyzetben. - nem gondolkoztam, egyszerűen áthajoltam az asztalon, és megcsókoltam. Alig néhány másodpercig tartott, majd mindketten belemosolyogtunk, és szétváltunk.
- Remekül csinálod. - mosolyogtam rá.
- Mondtam már, hogy gyönyörű vagy ma este? - kérdezte hirtelen, miközben végigmért.
- Az autóban, az étterem előtt, és amikor kijöttem a szobámból. - soroltam vigyorogva.
- Akkor elmondom most is. - nevetett fel. Ekkor ismerős hangot hallottam a hátam mögül. Amikor odafordultam Pablo állt ott, mellette Jackie, German és Priscilla.
- Angie! - Pablo meglepetten nézett rám, amikor találkozott a tekintetünk.
- Hogy, hogy itt vagytok? - kérdeztem érdeklődve.
- A Studio dolgait beszéljük át. - válaszolta, majd Josh felé intett. - De úgy látom, randid van, szóval mi megyünk is. - itt egy vigyort küldött nekem. Kivételesen örültem, hogy megint egyedül lehetek partneremmel, így bólintottam, de csak akkor fordultam el amikor ők leültek a mögöttünk lévő asztalhoz.
- Szeretsz a Studioban lenni, igaz? - mosolygott rám Josh.
- Honnan tudod? - húztam fel a szemöldököm, mosolygva.
- Csillog a szemed. Mindig csillog a szemed, amikor valami számodra fontosról van szó. Általában akkor, mikor az unokahúgodról beszélsz. - ecsetelte, én pedig lenyűgözve néztem rá.
- Tudod, a Studioban nőttem fel. Ott tanultam meg zongorázni, ott írtam a dalaim legnagyobb részét, az a hely az életem. Most viszont anyagi gondjai vannak, és talán be kell zárni. Nem tudom elképzelni, milyen lenne a suli nélkül. - úgy gondoltam, ha tényleg komoly dolgot akarok Joshsal, őszintének kell lennem és elmondani mindent. - A nővéremre emlékeztet a hely. El sem tudod képzelni mennyire fájdalmas elveszíteni a testvéredet, és ha a Studio bezárna akkor mintha végleg elengedném Maria-t. - a végét szinte suttogva mondtam. Josh megszorította a kezem, és együttérzően bólintott.
- Soha nem meséltél még a nővéredről. - sokkal lágyabb hangszínre váltott.
- A tökéletes nő. - röviden összefoglalva. - Gyönyörűen nézett ki, és csodálatosan énekelt. Tudta, mennyi mindent kaphat meg, ezt pedig kihasználta. Kicsit öntelt volt, de nagyon szerettem. Bárkit el tudott csábítani, azután megismerte Germant, és megváltozott. Addig mindent megosztottunk egymással, majd egyik napról a másikra csak az idegesítő húga voltam. Megszületett Violetta, de sosem anyaként viselkedett. Mintha a lánya csak teher lett volna neki. Nem tudott énekelni mellette, de jött a lehetőség egy utolsó turnéra, és ő gondolkodás nélkül elfogadta. Apa csak tett a tűzre azzal, hogy támogatta. Legközelebb akkor hallottunk róla, amikor autóbalesetben meghalt. - Josh nem szólt semmit. Úgy tűnt, nem tudja mit mondjon, de nem vártam el tőle, hogy beszéljen.
- Köszönöm, hogy bízol bennem. - ez volt minden, de mégis rengeteget jelentett. - Csak mondd meg mennyi pénz kellene a Studionak, és megoldom. - annyira hirtelen jött, hogy nem tudtam azonnal reagálni.
- Nem Josh, nem kérhetek tőled pénzt. - tiltakoztam, miután összeszedtem magam.
- Dehogynem. - bólintott mosolyogva. - De ha te nem mondasz semmit, akkor majd holnap bemegyek.
- Nem kell ezt tenned. Megoldjuk. - hiába jött volna jól a segítség, nem tudtam elfogadni.
- Segíteni szeretnék, mert fontos neked az a hely. - Josh kék szemei mélyen az enyémbe néztek. Nem tudtam mit mondani, egyszerűen ültem ott, és képtelen voltam szavakba önteni a hálám.
- Tényleg? - kérdeztem végül, ő pedig bólintott.
- Jobb, mintha egy újabb hajót vennék, amit irányítani sem tudok. - nevetett fel halkan.
- Ez már majdnem romantikus volt. - mosolyodtam el én is.
- Holnap bemegyek veled a Studioba, és megbeszélem a nagyfőnökkel a dolgokat. - tért vissza a tárgyra.
- Nem tudom, hogy háláljam meg. - sóhajtottam.
- Majd keresünk rá alkalmat. - mondta, és az étlapért nyúlt. - Szóval, mit eszünk?
- Van specialitásokból összeállított tál.- javasoltam.
- Ha neked jó, nekem is. - mosolygott rám.
- Nekem tökéletes. - válaszoltam.
Este tíz körül egy együttes lépett a színpadra, és halkan zenélni kezdtek.
- Táncolunk? - kérdezte Josh egy apró mosollyal az arcán. Nem túl sok ember volt, így nem sokat gondolkodtam válaszomon.
- Persze. - bólintottam, mire ő kivezetett a parkettre. A kezei a derekoman pihentek, miközben közelebb húzott magához, majd keringőzni kezdünk.

Halkan énekeltem a dallammal, és úgy tűnt a dalnak sosem lesz vége. Ahogy a zene végül elhalkult, Josh finoman megcsókolt. Nem tartott sokáig, mégis melegséggel töltötte el a testem, és azt kívántam, bárcsak örökre úgy maradhatnánk. 

De ahogy mindennek, az estének is vége lett, így búcsúzóul elköszöntünk Pabloéktól, akik még mindig ott voltak, majd hazamentünk. Lefürödtem, és felmentem a tetőre, ahol Josh állt, és nézett maga elé. 

- Köszönöm a vacsorát. - mondtam halkan, mire felém kapta a tekintetét. 

- Nincs mit megköszönnöd. - válaszolta. Odasétáltam mellé, és az előttünk fekvő várost néztem. - Minden este kijövök ide, és csak figyelem a fényeket. 

- Elmegyek, ha szeretnéd. - ajánlottam fel, de ő megrázta a fejét. 

- Maradj, kérlek. - mondta alig hallhatóan. Némán álltunk, hagyva, hogy a csend beszéljen helyettünk. Nem gondoltam, hogy Joshnak, aki hihetetlenül magabiztos van egy ilyen oldala is. Sokáig álltunk, néztünk, ahogy fel-le kapcsolódnak a lámpák a szemközti épületben. A város teljesen kihaltnak tűnt, mintha az a felfordulás, ami napközben van csak álca lenne, és valójában senki nem lakna itt. Néha egy kisebb szellő csapta meg a hajam, és ezekbe minden alkalommal beleborzongtam. Egyikőnk sem szólt, csak bámultunk magunk elé, a napfelkeltét várva. Az idő egyre hűlt, én pedig a köntösöm alatti vékony pizsiben fázni kezdtem, így úgy döntöttem, bármennyire is fáj, de bemegyek a hálószobámba, és ledőlök aludni. 

- Jó éjt. - néztem Joshra, megtörve a kellemes csendet. 

- Jó éjt. - elmosolyodott, majd megpuszilta az arcom. Örültem a sötétnek, így legalább nem látta, ahogy elpirulok. A szobámban megálltam a hatalmas panoráma ablak előtt, és vártam, hogy felmelegedjek. Az utca fényei felszűrődtek, de nem volt zavaró. Olyan volt, mintha már évek óta ebben az épületben laknék. A párnák fenyőillata, az ágy kellemes puhasága, az óriási szekrény, és a virágokkal teli váza csak hab volt a tortán. Végighúztam az ujjaimat az ablak tükörsima felületén, és lehunytam a szemem. Tudtam, hogy bármelyik pillanatban elaludhatok, ezért leeresztettem a kezem, és ágyba bújtam. Álmomban megint az ablak előtt álltam, de azon törések futottak végig. Ahogy megérintettem, az egész darabokban hullott le a járdára. Döbbenten álltam, lesokkolva a magasságtól. El akartam távolodni, de nem tudtam. Egyre közelebb és közelebb kerültem a széléhez, míg végül elhagyta a lábam a talajt. Zuhantam lefelé, sikítozva, segítségért kiáltva, de semmi nem történt. Valaki a nevemet szólongatta, mire rémülten kinyitottam a szemem. Josh aggódva ült az ágyon, és az arcomat simogatta. 

- Csak álom volt. - mondta halkan. A szívem erősen lüktetett, a póló megcsavarodott rajtam, nem tudtam megnyugodni. Ő befeküdt mellém, és hajta, hogy a mellkasára hajtsam a fejem. Nem bántam a közelségét, örültem a jelentlétének. A hajamat simogatva megvárta amíg újra normális lett a légzésem, majd feltápászkodott, de én elkaptam a kezét. 

- Maradj. - kérleltem suttogva. Habozás nélkül visszabújt a takaró alá, szorosan magához húzott, és megpuszilta a homlokom. Lehunytam a szemem, és vártam, hogy újra elaludjak.

Reggel álmosan ébredtem, és semmire nem vágytam jobban egy pohár kávénál. A konyhában Josh ült, pirítóst evett, és teát kortyolgatott. 

- Hogy aludtál? - kérdezte, miután lehuppantam mellé. 

- Egész tűrhetően. - mosolyogtam rá, miközben egy szelet kenyérért nyúltam. - Te?

- Remekül. -kacsintott, mire szemforgatva beleharaptam a kajámba. 

- Szóval. - kezdtem bele, miután lenyeltem a falatot. - Hogy is van ez a dolog? Csak napközben játszod a McCsábítót, este pedig visszaváltozol átlagos emberré? 

- McCsábító? -nevetett fel. - Ez az új becenevem?

- Igen. - mosolyodtam el én is. 

- Nehéz téged lenyűgözni, tudod? - húzta fel a szemöldökét hirtelen.

- Magasra tették a mércét. - vontam vállat egy kósza mosollyal.

- Majd én még magasabbra teszem. - rámnézett, mintha nem lenne biztos abban, hogy meg tud nyerni.

- Kitartást hozzá. - mondtam, mire ő magabiztosan elmosolyodott, majd felállt. 

- Kávét? - kérdezte, miközben megtöltötte a saját bögréjét a konyhapultnál. 

- Igen. - bólintottam, és visszafordultam a reggelimhez. Hamarosan meg is érkezett az ital, a tetején hab, és benne egy szívecske. - Próbálsz lenyűgözni? - pillantottam rá, de nagyon tetszett, hogy kaptam rá díszítést. 

- Igen. - ismerte be mosolyogva. 

- Jó úton jársz. - néztem rá, mire felcsillant a szeme. 

- Egy pohár kávé elég is? 

- Nem mondtam, hogy le vagyok nyűgözve, csak azt hogy jó úton kezdted el. - hangoltam le, egész jól szórakozva az összezavart arcán. - Akkor bejössz ma? 

- Igen, amikor szeretnél, indulhatunk. - bólintott.

A Studioban egyenesen a tanáriba mentünk, és szerencsére Pablo is bent volt. 

- Jó reggelt. - nézett ránk mosolyogva. - Segíthetek? 

- Angie mesélte, hogy a sulinak anyagi problémái vannak, és szeretném felajánlani a segítségem.- mondta Josh. Pablo lényegében lefagyott. - Annyi pénz tudok adni, amennyit csak kell, egy feltétellel. - a feltételről eddig nem esett szó.

- Bármi is lenne az, megoldható. - válaszolt legjobb barátom.

- Néha szeretném elrabolni Angiet nap közben egy-két órára. - itt nekem ugrott az egekig a szemöldököm.

- Vidd nyugodtan. - egyezett bele Pablo, mire méginkább megdöbbentem.

- Mi van akkor, ha sorozatgyilkos és meg akar ölni? - csattantam fel. 

- Reménykedem abban, hogy megoldod. - vont vállat. Josh nevetve hallgatott minket, egészen addig, amíg Priscilla lépett be a terembe. 

- Jó reggelt. - mondta, miközben végigmért engem, és Josht.

- Priscilla. - partnerem csak egy biccentéssel ajándékozta meg, én pedig elmotyogtam egy sziát. 

- Az összegről pedig.. - Josh nem tudta befejezni a mondatot.

- Nagyon sok. - mondta Pablo, mire a mellettem álló előhúzta a csekkfüzetét, lefirkantott egy összeget, majd az igazgató elé tolta. 

- Ennyi elég? - kérdezte végül egy apró mosollyal.

- Ez kicsit több, mint ami kell. - válaszolt Pablo, de a piros arcáról leolvasva, sokkal több volt a szükségesnél. 

- A többit költsétek arra, amire szeretnétek. A Palmer Tech mostantól bármiben támogatja a sulit. - jelentette be Josh. Ez hihetetlenül kedves húzás volt tőle, még akkor is, ha csak értem tette. - És ha szeretnétek felvenni dalokat, egy kedves barátomnak van egy lemezkiadója, nem messze innen. Ha kell, megadom a számát. 

- Köszönjük a segítséget, pont akkor jött, amikor a legnagyobb szükségünk volt rá. - mondta hálásan Pablo, és kezet fogott a támogatóval. A társalgást a csengő szakította félbe, jelezve, hogy órára kell mennem.

- Majd otthon látlak. - nyomtam egy puszit Josh arcára, majd felkaptam a cuccaimat, de kifelé menet ő még utánam szólt. 

- Szerintem még maradok egy kicsit. - mondta lazán. 

- Tényleg? 

- Most órád lesz? Szívesen bemennék. - mindketten Pablora néztünk. Ő beleegyezően bólintott, így Josh búcsút intett a többieknek, és mellettem lépkedve indult a terem felé. 

- El fogod vonni a figyelmet. - pillantottam rá, kicsit dühösen. 

- Kinek a figyelmét? 

- Az egész osztályét. - sóhajtottam.

- És a tiédet? - kérdezte a tőle megszokott hihetetlenül szexi, de pimasz mosolyával. 

- Az enyém lesz az élen. - ismertem be. 

- Akkor majd nem nézek rád. - ajánlotta fel, mire szarkaztikusan felnevettem.

- Igen, sokkal jobb lesz ha valamelyik lányt nézed, úgy majd képes lesz figyelni. - forgattam a szemem. 

- Oké, - megállt, és a karom után nyúlt. - Mi a baj?

- Nincs baj. - ráztam a fejem. 

- De, van. Ma mindent jól csináltam, rá sem néztem egyetlen csajra sem, most megérdemlem, hogy elmondd.- igaza volt. 

- Akkor alszok együtt pasikkal, amikor már járunk, nem akkor, mikor rosszat álmodod. - ez szinte egész nap az eszembe volt, de nem tudtam, hogy tálaljam. 

- Ha szeretnéd lassíthatok. - az arcomra helyezte az egyik kezét, és végigfuttatta ujjait a járomcsontomon. 

- Csak azt nem tudom, hogy barátok vagyunk, randizgatunk, vagy járunk-e. - mondtam halkan, eközben az órámról természetesen késésben voltam.

- Mit szólnál ahhoz, hogy randizgatunk? - kérdezte mosolyogva. - Aztán később eldöntjünk, hogy mi legyen. 

- Rendben. - bólintottam, és egy apró mosoly ült ki az arcomra. - Most gyere, mert máris elkéstünk. 

Az osztály halkan beszélgetve várt rám, de amint meglátták Josh-t mindenki elnémult. 

- Srácok, ő Josh Bomer, és meg szerette volna nézni az egyik óránkat. - ismertettem a helyzetet. - És ha mindenki idefigyel, akár kezdhetejük is. - hogy erősítsem a hatást, kettőt tapsoltam, mire a gyerekek rámnéztek. Az óra alatt Josh nem szólt egy szót sem, de elég volt jelenléte is ahhoz, hogy ne tudjak koncentrálni. A lányok többségben a vendéget bámulták, így egyedül a fiúkkal tudtam foglalkozni. Óra után még néhányan maradtak, akiket nem kötött le Josh látványa, és velük átbeszéltem pár dolgot, majd ők is elmentek. 

- Mondtam, hogy nem lesz jó vége. - sóhajtottam, miközben az asztalom tetejére ültem. 

- Pedig nem csináltam semmit, csak álltam az ajtóban. - tiltkozott.

- Láttad már magad? - kérdeztem nevetve. - A lányoknak a jelenléted is elég volt. 

- Nem tehetek arról, hogy így nézek ki. - mondta tettetett szomorúsággal. - Maradhatok a következő órádon is?

- Viluékkal lesz. Körülbelül négyen férjül akarnak majd venni. - szembesítettem a tényekkel. 

- Nem baj. - vont vállat. Eddig fel sem tűnt, hogy milyen közel áll. - Már foglalt vagyok. 

- Tényleg? Ki a szerencsés? - kérdeztem egy kisebb vigyorral. 

- Barna hajú, Callienek hívják, és egész kedves. - itt vállba ütöttem, mire elmosolyodott. - Te vagy az a szerencsés. - mondta pimasz mosollyal, majd lehajolt és meg akart csókolni. 

- Nem McCsábító. - ráztam a fejem, és finoman ellöktem magamtól. - Felejtsd el.

- Miért? - nézett rám értetlenül. 

- Callie miatt. - mérges arcot vágtam, és leszálltam az asztalról. 

- Ne már. - nevetett fel. - Nem is létezik. 

- Ezt már nem mosod le magadról. - hihetetlenül élveztem a helyzetet. 

- Callie nem jelent nekem semmit. - mondta, és DiCaprio-t megszégyenítő előadással játszotta az ártatlant. - Te vagy az egyetlen nő az életemben, ő csak egy hiba volt. 

- Remek színész lennél. - nevettem fel. - De válaszolva egy régebbi kérdésedre, nem maradhatsz. 

- Callie miatt? 

- Nem, azért, mert ők a legjobb osztály, és nem akarom, hogy a bámulásoddal foglalkozzanak egész órán. - magyaráztam. 

- Csak egy kicsit hadd maradjak. - fogta könyörgőre. 

- Na jó. Mi foglalkoztat annyira az énekórákban? - kérdeztem.

- Te. - válaszolta egyszerűen, mire lángba borult az arcom. 

- Meg kell ígérned, hogy a lehető legrosszabb formádat hozod, és senkire nem nézhetsz rá. - soroltam a szabályokat, ő pedig beleegyezően bólogatott. 

- Megértettem főnökasszony. Nem vagy szomjas? - kérdezte hirtelen. 

- Olvasol a gondolataimban? - kérdeztem vissza, mivel ölni tudtam volna egy kávéért. 

- Kávé? - mosolyodott el.

- Igen. - bólintottam, és előhúztam a pénztárcámat. 

- Azt tedd szépen vissza. - előzött meg. - Inkább azt a csókot szeretném behajtani, amit ki kellett hagynom Callie miatt. 

- Te minden alkalmat kihasználsz arra, hogy McCsábító legyél. - forgattam a szemem nevetve. 

- Ez így igaz. - ismerte be, majd a derekamra helyezte a kezeit, és megcsókolt. 

Nem volt rövid, de nem tartott percekig sem. Éppen a pillanathoz illett. Ő csak elmosolyodott, nem szólt semmit, egyszerűen kisétált. Én az asztalomon kezdtem rendezgetni a dolgokat, előkészültem a következő órámra, eközben pedig egy óriási vigyor ült ki az arcomra. 

- Összeilletek. - a hang megijesztett, de tudtam, csak German áll mögöttem. 

- Gondolod? - kérdeztem, de már nem mosolyogtam olyan vidáman.

- Ő tökéletes neked. Látszik rajta, hogy szeret. - mondta halkan. 

- Én is szeretem. - válaszoltam azonnal. 

- Tudom. - bólintott szomorú mosollyal. 

- Miért jöttél? - néztem rá.

- Szeretném, ha tőlem tudnál meg egy dolgot. -mély levegőt vett, ami csak idegesebbé tett.

- Mit? 

- Szeretem Priscillát. - jelentette ki. Éreztem, hogy a durvább fele csak most jön. - Tegnap beszélgettünk, és rájöttünk arra, hogy szeretnénk összekötni az életünket.

- Elveszed. - nem kérdés volt, nem kellett rá válasz, hiszen tudtam, hogy így van. Mégsem éreztem azt a várva várt fájdalmat. Igazából nem éreztem semmit. Se öröm, se szomorúság nem volt bennem. Szinte várható volt valami ilyesmi. Nem lepett meg. - Gratulálok. - a hangszínem monoton volt, érzelemmentes. 

- Nem kiabálsz velem, nem borulsz ki? - kérdezte döbbenten. 

- Miért tenném? Felnőttek vagyunk, saját életünk van. Nem szólhatok bele a te dolgaidba, és nem is fogok, mert nem rám tartozik, és éppen ezért elvárom tőled ugyanezt. Örülök neked. - ez életem legnagyobb hazugságai közé tartozott.