Aztán leszakadt az ég. Szó szerint. A napközben lévő forróság ellenére az eső jéghideg cseppekben hullott. Éppen visszaértünk, amikor villámlani kezdett. Josh gyorsan lenyergelte Queeniet, majd a villába rohantunk. Bent kellemes meleg fogadott, és ahogy becsuktuk az ajtót, Martha máris megmentésünkre sietett. Egy-egy csésze gőzölgő teával próbált segíteni, de először úgy döntöttünk, megszabadulunk teljesen vizes ruháinktól. Gyorsan magamra kaptam az első dolgot, ami a kezembe akadt. Ez barátom egyik inge volt. Mivel nem akartam megfázni úgy döntöttem, az is tökéletes lesz.
- A vihar tönkre tette az ajándékod. - sóhajtott Josh bosszúsan, mire felkaptam a fejem.
- Miért kapok ajándékot?
- Mert holnap szülinapod van. - közölte, én pedig hökkenten néztem rá. - Elfelejtetted a saját születésnapod? - nevetett fel, értetlen arckifejezésem látva.
- Annyira felpörgött az utóbbi időben minden, hogy nem is emlékeztem rá. - ismertem be. Josh ledobta ázott pólóját, felkapott egy fehér atlétát, majd magához húzott.
- A lényeg az, hogy én észben tartottam. - néhány pillanatig találkoztak ajkaink.
- A vihar tönkre tette az ajándékod. - sóhajtott Josh bosszúsan, mire felkaptam a fejem.
- Miért kapok ajándékot?
- Mert holnap szülinapod van. - közölte, én pedig hökkenten néztem rá. - Elfelejtetted a saját születésnapod? - nevetett fel, értetlen arckifejezésem látva.
- Annyira felpörgött az utóbbi időben minden, hogy nem is emlékeztem rá. - ismertem be. Josh ledobta ázott pólóját, felkapott egy fehér atlétát, majd magához húzott.
- A lényeg az, hogy én észben tartottam. - néhány pillanatig találkoztak ajkaink.
- Miért leptél volna meg előbb?
- Ez egy családi hagyomány. A kicsi ajándék egy nappal előbb érkezik, mint a nagy. - ecsetelte. Egy apró lépéssel eltávolodtam.
- Mit jelent nálatok a kis ajándék?
- Majd holnap meglátod. - kacsintott, és megfogta a kezem. - Menjünk le a teákért, mielőtt teljesen kihűlnek.
Az italokkal a kezünkben ültünk le a hatalmas tv elé a nagyszobában. Az egyik adón éppen a Szerelmünk lapjai ment, ezért a filmnél maradtunk. A végén én már természetesen könnyeimmel küzködtem, míg Josh szinte érzelemmentes arccal bámulta a képernyőt.
- Hogy tudsz nem sírni ezen a filmen? - kérdeztem, miután véget ért a vetítés.
- Hogy tudsz sírni rajta? - kérdezett vissza. - Annyira egyértelmű volt a vége. Az első pillanattól tudtam, hogy ez lesz. - vont vállat, mintha ez ennyire egyszerű lenne.
- Hihetetlen vagy. - csattantam fel, mire ő felnevetett.
- Ezt már sok nő mondta, csak más hanghordozással.
- Túl fáradt vagyok a humorodhoz Josh. - forgattam a szemem, majd felálltam, bevittem a bögréket a konyhába, és aludni indultam. A szobából tökéletesen rá lehetett látni a háborgó tengerre, ahogy a hatalmas szikláknak verődnek a hullámok. A csukott erkélyajtón keresztül is hallottam a víz csobogását. Bár bent kellemes volt az idő, szinte éreztem a kint tomboló vihar hűvös szellőit. Hiába próbáltam aludni, nem ment. Ez elsősorban a villámok miatt volt, ezért elhúztam a függönyöket. Josh éppen akkor érkezett meg.
- Jól vagy? - tekintetéből aggódás áradt, miután meglátta fáradt arcom.
- Persze, csak zavart a vihar. - sóhajtottam. Ő bólintott, és átölelt. Mellkasába fúrtam az arcom, míg mélyen belélegeztem illatát. Ez mindig nyugtató hatással volt rám. Lehunytam szemem, amit Josh valószínűleg úgy vett, hogy elaludtam. Felemelt, az ágyra fektetett, és betakart. Tényleg elálmosodtam, így pillanatokon belül már az álmok világában jártam.
Az éjszaka közepén mintha felerősödött volna a vihar, hiszen az esőcseppek hangosan kopogtak az ajtó üvegén. Hiába próbáltam nem a hangra figyelni képtelen voltam visszaaludni. Belebújtam egy köntösbe, és az erkélyre mentem. A hideg levegőre kilépve vissza akartam fordulni, de volt valami hívogató a tenger látványában, ami maradásra késztetett. Némán, kissé dideregve figyeltem a hullámokat, míg mozgolódásra lettem figyelmes a bal oldalamon. Pár pillanat múlva exem jelent meg néhány méterre tőlem. Nem gondoltam, hogy ennyire közel van az ő szobájuk. Tekintetünk szinte azonnal találkozott, majd mindketten végigmértük a másikat. Ő egy fekete pólót, és pizsomanadrágot viselt. Úgy tűnt, German sem aludt túl sokat.
- Boldog születésnapot. - mondta, mire elmosolyodtam. Reméltem, hogy nem látja ahogy kissé elpirulok szavai hallatán.
- Már születésnapom van? - kérdeztem halkan. Szerencsére hallotta, mert azonnal bólintott.
- Elmúlt éjfél, szóval lényegében igen. - bólintott bizonytalanul.
- Akkor köszönöm. - válaszoltam. Hosszú percekig kínos csend állt be közénk, amit meg kellett törnöm. - Felébresztett a vihar?
- Melegem volt bent. - javított ki. - Kinyitottam az ajtót szellőztetni, aztán láttam, hogy itt állsz, és gondoltam csatlakozom. - vont vállat.
- Priscillát nem zavarja? - nem tudtam megállni, hogy feltegyem a gúnyos kérdést.
- Nem itt alszik. - közölte, mire döbbent tekintettel néztem rá. - Külön szobában vagyunk, mert neki így kényelmesebb.
- Házasok vagytok. - jegyeztem meg.
- Ti együtt alszotok Buenos Airesben a pasiddal? - kérdezte csípősen. Igazat kellett adnom neki, hiszen gyakran, mikor Josh sokáig dolgozott és nem akart felébreszteni, a saját szobájában aludt.
- Rendben, megadom magam. - tettem fel a kezem lemondóan. Ő egy halk nevetéssel díjazta.
- Angie Carrara megadja magát? Szokatlan ez a helyzet. - legszívesebben hozzávágtam volna egy párnát, de ehelyett csak vállat vontam.
- Kezdek elgyengülni. - magyaráztam. Megint csend. Miután a némaság kezdett kínos lenni, úgy gondoltam, ideje elköszönni. - Kezdek fázni itt kint, szóval jó éjt. - búcsúztam habozva.
- Jó éjt. - válaszolt. Visszamásztam Josh mellé, aki szorosan körém fonta karjait.
- Jól vagy? - mormogta, alig hallhatóan.
- Igen. - válaszoltam. Úgy tűnt, megelégedett a válasszal, mert gyorsan visszaaludt, míg én órákig feküdtem álmatlanul.
Reggel később keltem, mint terveztem, de még így is nagyon fáradt voltam. Fél óráig csak feküdtem és a mennyezetet bámultam, mikor nyílt az ajtó.
- Boldog születésnapot! - lépett be Josh, majd megcsókolt. - Lent vár valami.
- Ugye nem meglepetésbuli?
- Az annyira sablonos lenne. - rázta a fejét. A földszintre érve már hevesen dobogott a szívem, amit Josh is érzett, ezért bátorítóan megszorította a kezem. A nappali helyett a konyhába mentünk, ahol egy torta fogadott. Látszott, hogy barátom minden tőle telhetőt beleadott a dekorációba. Az egészet apró marcipán szívecskék díszítették, középre pedig egy "szeretlek" felirat volt illesztve. - Én nagyon próbálkoztam. - biccentett műve felé.
- Köszönöm. - fordultam felé. Ajkaink hosszú másodpercekig találkoztak.
- Ez még nem minden. - a zsebébe nyúlt, és egy apró dobozt húzott elő. Amint kinyitottam, majdnem kiesett a kezemből. A nyakékről több kisebb-nagyobb gyémántból kirakott lánc lógott.
- Ezt nem fogadhatom el. - suttogtam teljesen ledöbbenve.
- Ajándékot visszautasítani nem szép dolog. - nevetett fel.
- Josh ez a nyaklánc többet ér mint az autóm, és egy évi fizetésem. - sóhajtottam, finoman visszacsukva a dobozt.
- Oké, akkor azt mondom, hogy hamisítvány. Mostmár nyugodtan elfogadhatod. - nyitotta ki újra, és elmosolyodott. - Jut eszembe. Vennék neked egy új kocsit. Kicsit öreg már a mostani.
- De én szeretem. - tiltakoztam, mire ő felnevetett. - Visszatérve a nyakláncra. A szülinapodon én nem tudok neked ilyeneket venni.
- Nem kérlek arra, hogy az autód és egy évi fizetésed értékű ajándékot vegyél nekem. - válaszolt. - Ha sütsz egy tortát, és nem hívod meg a bátyámat, hogy tönkretegye a sütit, az bőven elég.
- Nekem is elég lett volna a torta. - tiltakoztam, de ő kivette a kezemből a dobozt, magához húzott, és lassan megcsókolt.
- Előbb is mondhattad volna. - kacsintott, majd elengedett. - Na gyerünk, kóstold meg! - egy késért nyúltam, aztán bizonytalan mozdulattal belevágtam. Josh két tányért vett elő, én pedig mindkettőre raktam egy szeletet. Az első falat után kiderült, hogy kicsit sem annyira jó, mint amilyennek kinéz.
- Milyen? - kérdezte barátom, arcomat tanulmányozva.
- Nagyon szeretlek, de ez borzalmas. - töröltem meg számat egy szalvétával.
- Nem kéne erőltetnem a sütést. - mondta nevetve.
- Ez így igaz. - helyeseltem, mielőtt rövid csókot nyomtam a szájára. - De legalább jól néz ki.
- Pozitívum a negatívumban. - mosolygott rám. - Nem kínáljuk meg Priscillát?
- Nem süllyedünk annyira mélyre. - nevettem. - Bár értékelem az ötletet.
A nap további részét együtt töltöttük. Sétáltunk a parton, beszélgettünk, és Martha híres epres tortáját ettük, amit születésnapom alkalmából sütött. Este felé Joshnak valami "hihetetlenül fontos" dolga akadt. A mosolyából feltételeztem, hogy ellenem tervez merényletet. Hét körül Martha szólt, hogy barátom lent vár.
- Csukd be a szemed. - mondta azonnal.
- Nem igazán szeretem a meglepetéseket. - tiltakoztam.
- Ezt szeretni fogod. - nyugtatott, és bátorítóan rámnézett. - Bízz bennem.
- Remélem, hogy nem fogom megbánni. - sóhajtottam, és lehunytam szemem. Ő kisegített az udvarra, le a lépcsőn, onnan a partra. Nagyjából öt perc sétálás után megállt.
- Itt vagyunk. - mondta. A homokban egy hatalmas szív volt kirakva gyertyákból, a közepén pedig egy pavilon állt egy asztallal, és két székkel.
- Nem tudom, hogy tudnám ezt megköszönni. - kapkodtam fejem Josh és a látvány között.
- Boldog születésnapot. - válaszolt nevetve, majd felemelt, egyszer megpörgetett, végül megcsókolt.
- Köszönöm. - suttogtam két csók között. Az asztalon csak egy üveg bor, plusz poharak voltak.
- Műsor is lesz? - érdeklődtem, meglátva a gitárt Josh székének támasztva.
- Igen.. igen, fogjuk rá. - dadogta idegesen, mire elmosolyodtam.
- Te Bomer vagy, nehogy már egy gitártól félj. - néztem a szemébe. Ő habozva biccentett.
- Csak mondom, hogy még sosem írtam dalt, és nem gondoltam, hogy valaha is fogok, de úgy tűnik tévedtem. - amint felemelte a hangszert, éreztem, ez többet fog érni, mint bármelyik ajándéka. - Szóval nem lett sláger, de neked írtam, és remélem, hogy jobb mint a tortám. - mindketten felnevettünk, majd Josh megpengette a húrokat.
Close your eyes
Let me tell you the reasons why
Think you’re one of a kind
Here’s to you
The one that I suppose is true
Do what you got to do
You’re one of a kind
Thank god your mine
You’re an angel dressed in armor
You’re the fair in every fight
You’re my life and my safe harbor
Where the sun sets every night
And if my love is blind
I don’t want to see the light
It’s your beauty that betrays you
Your smile gives you away
'Cause you’re made of strength and mercy
And my soul is yours to save
And when this much is true
When my world was dark and blue
I know the only one who rescued me was you
Close your eyes
Let me tell you all the reasons why
You’re never going to have to cry
Because you’re one of a kind
Yeah here’s to you
The one that always poses true
You always do what you got to do babe
Because you’re one of a kind
When your luck was down in me
I know I’m finally free
So I tell you gratefully
Yes you’ll be in my heart
Is yours to keep
Close your eyes
Let me tell you all the reasons why
You’re never going to have to cry
Because you’re one of a kind
Yeah here’s to you
You’re the one that always poses true
You always do what you got to do babe
Because you’re one of a kind
You’re the reason why I’m breathing
With a little look my way
You’re the reason that I’m feeling
It’s finally safe to stay
Észre sem vettem, hogy könnyezni kezdek.
- Ennyire rossz? - kérdezte aggódva, miután befejezte a dalt.
- Nem. - suttogtam szipogva. - Ez gyönyörű. - újra elcsuklott a hangom.
- Angie, jól vagy? - felpattant, és a székem elé guggolt.
- Igen. Ez a legnagyszerűbb ajándék amit valaha kaptam. - mondtam, miközben folyamatosan szememet törölgettem.
- Örülök, hogy tetszik. - mosolygott rám, majd megfogta kezem, és puszit nyomott kézfejemre.
. - Mondtam már, hogy szeretlek?
- Nem zavar, ha még néhányszor elismételed. - nevettem fel.
Tíz körül értünk haza, vizesen, kicsit ittasan, de nevetve. Gyorsan lezuhanyoztam, majd lementem a nappaliba, míg barátom volt a fürdőben.
- Leülhetek ?- a csendet hirtelen megtörő hang hallatán egy másodpercre megrémültem, és miután összeszedtem magam arrébb csusszantam, helyet adva Germánnak.
- Lehet, hogy egy kicsit részeg vagyok. - motyogtam, a barna szemekbe nézve.
- Születésnapod van, senki nem szólhat semmit. - nyugtatott mosolyogva.
- Láttad mit vett nekem Josh? Gyémántból van a medálja. Ha eladnám egy évig eléldegélhetnék belőle.- egész váratlanul tört rám a beszélhetnék, de exem nem panaszkodott miatta.
- Azért ne add el. Ajándékba vette. - válaszolta, bár éreztem, nem biztos abban, hogy mit mondjon.
- Nagyon szeretem, de a milliókat érő kedvességei kiborítanak.- sóhajtottam.
- Szerintem, ezt nem velem kellene megbeszélned.- mondta, de még mielőtt felállhatott volna elkaptam a kezét.
- Ennyivel jössz nekem.- érveltem. - Még mindig hihetetlenül dühös vagyok rád.
- Megtudhatom, hogy miért?- érdeklődött finoman.
- Mert elvetted Priscillát. És a barátom villájába hoztad nászútra. - mondtam, majd a vállának dőltem. - Féltékeny vagyok. Nagyon féltékeny. Meg voltam győződve arról, hogy mi majd együtt öregszünk meg, de az univerzum megint gyomorszájba vágott. Lehet, hogy valaki utál odafent. Nem mintha panaszkodnék. Mármint Josh tökéletes. Több, mint tökéletes, és ezért rettegek attól, hogy egyszer majd ennek is vége lesz, én pedig megint egyedül maradok.
- Angie, holnap úgy fogok tenni, mintha ezeket nem is hallottam volna.- figyelmeztetett, mire én folytattam.
- Még egy dalt is írtam neked. Nem akartam megmutatni, de most jó kedvem van, szóval ha szeretnéd eljátszhatom.-ajánlottam fel, egy meggyőző mosollyal.
- Felkísérlek a szobádba, és te ágyba fogsz bújni. Nem kellene innod.- mondta,és felállt. A szobában csend volt, egyedül a fürdőből hallatszott vízcsobogás. Miután kényelmesen elhelyezkedtem az ágyban, Germanra néztem.
- Josh még fürdik,én meg egyedül leszek. Nem akarsz itt maradni?- kérdeztem reménykedve, ő pedig bizonytalanul megrázta a fejét.
- Nem túl jó ötlet.- fel sem tűnt, hogy nyílik a fürdőszoba ajtaja.
- Angie?- nézett rám barátom, magyarázatot várva.
- Sokat ittam.- válaszoltam, és magamra húztam a takarót.- Jó éjt fiúkák.
Reggel enyhe fejfájással ébredtem, ami egy óra alatt elviselhetetlenné erősödött. A földszintre mentem, egy Aspirin reményében, de ehelyett egy sokkal rémesebb látvány tárult a szemem elé. Már majdnem szégyenkeztem köntösöm miatt, miközben Natalie kihúzott háttal, egy Red Valentino blúzban és szaténnadrágban ült a kanapén. Sikerült észrevétlenül a konyhába surrannom, ahol Josh állt, feltűnően sokat babrálva a borospoharak kiválasztásával.
- Van arra bármi esély, hogy halucinálok, és Natalie még véletlenül sem ül a nappaliban? - kérdeztem reménykedve.
- Bárcsak így lenne. - sóhajtott. Ő sem igazán lelkesedett a hirtelen látogatásért. Egy bögréért nyúltam, de Josh megelőzött és pár másodperc múlva már nyújtotta is nekem a még gőzölgő kávét.
- Ha tegnap bármit is mondtam, akkor azt máris visszaszívom, mert nem gondoltam komolyan.- fordultam felé egy korty után.
- Ezt majd később megbeszéljük, rendben?- kérdezte, de nem csengett túl bíztatóan hangja.
- Rendben.- bólintottam. - Ha kell valami, itt leszek.
- Nagyából tizenöt perc múlva behoznád a telefonom, azzal a szöveggel, hogy az apám keres, és valami nagyon fontos ügyről van szó?- átnyújtotta a készüléket miután bólintottam, majd gyorsan megcsókolt. - Nem lehetne szebb reggelem.- motyogta kifelé menet.
Azt a negyed órát azzal töltöttem, hogy felöltöztem, helyrehoztam a hajam, és megittam a kávém. A nappaliba lépve azonnal éreztem, hogy Josh és Natalie között szinte vibrált a levegő, a feszültség miatt.
- Josh - köszörültem meg a torkom. Barátom azonnal felém kapta tekintetét, és hálásan elmosolyodott. - Apád hívott, valami fontosról van szó.
- Ne már Josh. - sóhajtott Natalie. - Tényleg azt hitted, hogy ez be fog jönni?
- Tessék? - fordult vissza.
- Micsoda véletlen, hogy pont most lett szükség rád. Hallottam már ennél jobb kifogást is.
- Nem mondhatom az arcodba, hogy nem akarlak látni botrány nélkül.- vágott vissza.
- Ezért az aktuális barátnődet használod ürügyként. - nevetett fel gúnyosan.- Bocsi, hogy is hívnak? Nem tudom megjegyezni az exem barátnőinek nevét, mert túl sok van belőlük.- pillantott rám. Mielőtt válaszolhattam volna, Josh dühösen közbeszólt.
- Kifelé!
- Hogy mondod?- kérdezett vissza a nő.
- Tűnj el a házamból Natalie, most!
- Tényleg nyilvános balhét akarsz ebből?- mosolygott rá fenyegetően.
- Ha az kell ahhoz, hogy felfogd, nem akarlak a házamban, és az életemben.- válaszolta Josh hidegen, mire Natalie egyenes háttal felállt, és vállára akasztotta táskáját.
- Meg kell hagyni, elég jól választasz partnert. Ha jól számoltam, jövő héten a vörösök lesznek soron, légyszíves, mutass majd be neki is.
- Ne feszítsd túl a húrt.- most már barátom is fenyegető hangra váltott.
- Igazad van, nem jegyezném meg a nevét.- egy mosolyt lőtt felém a válla felett, majd távozott. Percekig nem szóltunk semmit.
- Josh.- kezdtem halkan.
- A francba!- kiáltott fel, majd azzal a lendülettel lesöpört mindent az előtte lévő asztalról.
Annyira hirtelen történt, hogy hátratántorodtam. Felállt és öklét a falnak támasztva mély levegőt vett.
- Ha valakivel beszélsz, az megnyugtat.- javasoltam halkan. Egy pillanatig sem nézett rám. - Beszélj velem Josh.- ajánlottam fel. Végre találkozott tekintetem az óceánkék írisszel.
- Angie, kérlek - kezdte, minden erejével visszafojtva haragját.
- Az emberiség alapja a kommunikáció. Neked is ezt kell tenned.- próbáltam meggyőzni.
- Vannak dolgok, amiket nem veled fogok megtárgyalni. - mondta ridegen.
- Ha most nem bízol bennem, akkor mi lesz később? Josh a kapcsolatok a bizalmon, és egymás segítésén múlnak. Hagyj segíteni.- szinte kérleltem.
- Nem tudsz segíteni.- szűrte fogai között.- Ne próbálj mindent megoldani. Nőj fel végre Angie, az élet néha olyat dob, amit nem tudsz megoldani. Fogadd el!- megrökönyödve néztem rá. Óráknak tűnő ideig néztünk farkasszemet, majd ő megtörte a csendet.- Sajnálom - kezdte óvatosan.
- Valakinek ki kellett mondania.- vágtam közbe nagyot nyelve. Lesütött szemmel próbáltam összeszedni gondolataim, de csak annyira jutottam, levegő kell. - Sétálok egyet.- közöltem vele végül. Nem ellenkezett, nem kérte, hogy meghallgassam, egyszerűen bólintott, és elfordult.
A partra érve rögtön megcsapott a sós levegő, amit mélyen belélegeztem. A hullámokon kívül semmi nem zavarta a csendet. Letelepedtem az egyik szikla takarásában, és felhúzott térdeimet átkarolva bámultam a tengert.
Nem Josh volt az, akire dühös voltam, hanem magamra. Neki volt igaza. Fel kellett volna nőnöm, már nagyon rég, és miután Germannal szakítottunk, majdnem meg is tettem, de jött Josh, a fehér lovon, és viszarántott abba világba, amiből ki akartam szakadni. Egyszerűen nem tudtam nem azt hinni, hogy ami történik velem az egy tündérmese. Mintha befogták volna a szemem, nem vettem észre, hogy ez a nagybetűs élet, amiben semmi nem megy rendeltetésszerűen, és közel sem mindig nyernek a jók. Egyedül magamnak köszönhettem, hogy amint láttam a napfény legapróbb jelét is, az ég újra elsötétült.
