2.évad 21.rész Our Last Kiss

Még két hetet töltöttem Josh társaságában, a Föld egyik legszebb szigetén, ahol a napok villámgyorsan teltek, mégis egy örökké valóságnak tűnt, mire végre felszállt velünk a repülő. Próbáltam elhitetni magammal, hogy csak egy rossz álom volt az egész, de az üzenet túl élesen rajzolódott ki, minden egyes alkalommal, amikor becsuktam a szemem. Joshnak nem szóltam egy szót sem, hiszen nem akartam feszültséget generálni, amíg nem volt biztos a dolog. Az óceánt bámulva próbáltam mindent kizárni a fejemből, de a gyűrű az ujjamon nem hagyta. Egy gyors mozdulattal levettem, és a zsebembe csúsztattam. Ki akartam dobni, egyenesen a vízbe, de képtelen voltam akár egy másodpercnél több ideig a kezembe tartani. Josh majdnem az egész út alatt dolgozott, kivéve, mikor aludt, így nem aggódtam amiatt, hogy meglátná az ékszer hiányát. Este volt, mire Buenos Aires repterén landolt a gép. Ott már Alfred várt ránk, és egyenesen a felhőkarcolóhoz vitt minket. Amint újra Josh lakosztályába voltam, emlékek százai lepték el az agyam, és nem tudtam elhinni, hogy minden tönkre mehet.
- Jól vagy?- kérdezte barátom, látva leblokkolásom, mire gyorsan bólintottam.
- Csak egy kicsit álmos vagyok. hazudtam, majd elléptem tőle. - Megyek alszok egyet.- mondtam halkan.
- Még el kell intéznem néhány dolgot, de utána csatlakozok hozzád.- nyomott puszit a homlokomra, és az asztala felé vette az irányt.
   Gyorsan lefürödtem, majd felkészültem egy újabb álmatlan éjszakára. Josh fél tizenegy körül jött be, és bebújt mellém.
- Miért nem alszol? - motyogta. Tudtam, felesleges megjátszanom magam.
- Csak jó itthon lenni - válaszoltam.
- Nekem is hiányzott.- csókolt a nyakamba.
- Köszönöm az utazást. - tettem hozzá. Nem reagáltam arra amit ezután mondott, remélve, megérti, nem vagyok beszédes hangulatban.
   Reggel kávé illat szállt be a konyhából. Az óra hét órát mutatott, jelezve, fél óra múlva a Studióban kellene lennem.
- Jó reggelt.- léptem ki, miután felöltöztem, és visszahúztam a gyűrűt az ujjamra. Josh megajándékozott egy mosollyal, és az asztal felé pillantott, ahol már minden készen állt a reggelihez.
- Violetta azt mondta, tíz perc múlva érkezik. - informált. Bólintottam, majd mindkettőnknek kentem egy- egy nutellás kenyeret. - Minden rendben?
- Persze. - bólintottam nagyot nyelve. - Miért ne lenne?
- Csendes vagy. Alig beszélgetünk. Ez kicsit megijeszt. - ismerte be.
- Csak nem vagyok olyan hangulatban. - válaszoltam.
- Rendben. - bólintottam, és leült mellém. - De mondd el, ha van valami. - nem szóltam semmit. Talán Joshnak semmi köze nem volt hozzá. Esetleg valaki rákényszerítette az esküvőre. Nem tudtam, Natalienek meddig ér el a keze, és a hatalmával esetleg meg tudja-e zsarolni barátomat. Nem akartam felhozni a témát, amíg nem volt bizonyítékom, ezért inkább elviseltem a némaságot. Szerencsére nem kellett sokáig csendben ülnünk, hiszen unokahúgom egy perc múlva meg is érkezett.
- Jó reggelt. - mosolygott ránk, mielőtt leült az asztalhoz. - Csendkirályt játszunk?
- Nem.- ráztam meg a fejem. - Reggelizünk.
- Aha, oké. Angie, ha egy kicsit sietnél azt nem bánnám, mivel nem sokára a suliban kell lennünk. - Vilu okot adott arra, hogy az átlagnál gyorsabban végezzek a reggelivel, és kevesebb időt kelljen Joshssal töltenem.
- Este látlak.- mosolygott rám.
- Este.- egyeztem bele, és megcsókoltam. Ahogy a lift ajtaja becsukódott megkönnyebbülve dőltem az oldalának.
- Mi folyik köztetek? - kérdezte Violetta néhány másodperc után. Óráknak tűnt, mire végre összeszedtem mondandóm, és mindenről beszámoltam unokahúgomnak.
- Te jó ég. - suttogta, mikor az utca kellős közepén befejeztem a történetet. - Szétrúghatom Natalie seggét?
- Felőlem.- nevettem fel keserűen.
- Figyelj, lehet, hogy valami másról van szó. Talán Natalie küldte, szóval így közétek tud állni. - gondolkozott.
- Nem hiszem, hogy bemocskolná a kezét. Inkább fizet le embereket.
- Russelt is lefizethette. - próbált felvidítani, kevés sikerrel.
- Vagy az egész univerzum megint ellenem játszik, és Josh-t csak azért küldték, hogy többet lehessen nevetni a hiszékenységemen.- jegyeztem meg, mire Vilu megállított és magával szembe fordított.
- Angie, talán apával nem működött a dolog, de Joshsal még van remény. Csak ki kell derítened, mi folyik itt. Ha pedig vele sem jön össze, akkor majd lesz valaki, akit neked teremtettek. A lényeg az, hogy ne add fel. - nézett rám komolyan, mielőtt szorosan megölelt.
   A Stúdióban elfogott az ismerős "otthon" érzés, ami valahogy megnyugtatott. A tanáriban Pablo üdvözölt, majd gratulált az eljegyzéshez. Sikerült kikényszerítenem magamból egy mosolyt, ő viszont azonnal tudta, hogy nem őszinte. Nem kérdezett semmit, csak átnyújtotta az órarendem, és magamra hagyott. Főztem magamnak egy teát, átnéztem az óráim, papírmunkát csináltam annak érdekében, hogy ne lássam magam előtt a mélykék szempár átható pillantását. Nyolcig lassan telt az idő, de végre eljött, én pedig boldogan sétáltam a tanterembe. Egész nap csak ebédelni hagytam el a helységet. A nap végén fáradtan mentem vissza a tanáriba, ahol German ült, papírokba mélyedve. Ő és Priscilla egy héttel előttünk jöttek haza. Azóta már visszaszokott a rendes kerékvágásba, így nem volt annyira kimerülve mint én.
- Szia.- mondtam halkan. Ő felém kapta a fejét és biccentett.
- Szia. - válaszolt. Lehuppantam vele szembe, és a saját tantervemet kezdtem nagy odafigyeléssel méregetni. Minnél több időt töltök a Stúdióban, annál kevesebbet kell Joshsal. Bár legbelül tudtam, nem kerülhettem el a sorsot, azért meg akartam próbálni. Nagyot sóhajtva dobtam le a tollam az asztalra, majd hátra dőltem és lehunytam a szemem.
- Jól vagy?- teljesen elfelejtettem, hogy nem vagyok egyedül, ezért ijedten néztem fel.
- Persze, csak..- kezdtem, de elhallgattattam magam. Ezt nem Germannal kellene megosztanom. - Minden rendben.
- Mit szólnál, ha fegyverszünetet kötnénk, és elmondanád, mi a baj?- kérdezte finoman. Sokáig hezitáltam, mielőtt feleltem volna.
- Csak Josh. De ezt nem veled kellene megbeszélnem.- ráztam a fejem.
- Barátok vagyunk, vagy nem? Azt mondasz el, amit szeretnél. - mosolygott rám, én pedig úgy döntöttem, ideje tényleg barátként tekinteni rá.
- Sosem veszem észre, ahogy minden újra és újra tönkre megy. Előttem történnek a dolgok, és mégsem látom őket. A végén pedig én maradok a földön, egyedül, megint ugyanabban a szituációban. - hadartam, és először fel sem tűntek a könnycseppek.
- Hé, semmi baj. - German felállt, hozzám sétált, és leguggolt előttem. - Erősebb vagy mint gondolod.
- Nem. Egy idióta vagyok, egy címeres ökör. Mindig ez van. Azt hiszem, hogy végre van valaki nekem, és kiderül, hogy mekkorát tévedtem. Először te, és most Josh.- nem akartam sírni előtte, ezért bár remegő kézzel, de letöröltem könnyeim. - De mindegy.- ráztam meg a fejem. - Valakinek örökbe kell fogadnia az összes macskát a menhelyekről. - mondtam, beletörődve sorsomba. Szánalmasan éreztem magam előbbi kiborulásom miatt, ezért kínomban elmosolyodtam és felálltam. - Kérsz egy kávét? - fordultam a kávéfőző felé.

- Angie.- sóhajtott.

- Te hogy vagy? - kérdeztem, mielőtt bármit mondhatott volna. Mikor újra ránéztem tűnt fel közelsége. Megakadtam levegővétel közbe, ahogy folyamatosan a szemét fürkésztem. Óráknak tűnt míg ott álltunk, centiméterekre egymástól. Hirtelen erősebben tört rám hiánya, mint bármikor ezelőtt. Még egy másodpercig várt, majd megcsókolt. Először nem tudtam reagálni, de végül én is visszacsókoltam. Ujjaimmal az asztal szélébe kapaszkodtam, a csók pedig egyre szenvedélyesebb lett. Azt kívántam, bárcsak meg tudnám állítani.

- Hiányzol.- suttogta, nyakamat csókolgatva. - Hiányzik, ahogy reggel felébredsz, hiányzik a mosolyod, a nevetésed, hiányzik ahogy a zongoránál ülsz, hiányzik, hogy az illatod belengte a szobánkat, hiányzik minden ami te vagy. Hiányzol. 

- German.- toltam el magamtól finoman. - Nős vagy. 

- Nem érdekel. - súgta, mielőtt újra megcsókolt.

- De engem igen. - szakítottam félbe újra.- Nem akarok az a lotyó lenni, akivel néha találkozgatsz, lefekszel vele, és visszamész a feleségedhez. Mellesleg, már így is ribancnak hívtál, ezután mi lennék? 

- Angie.- finoman az arcomra helyezte a kezét. - Elvenni Priscillát életem legnagyobb hibája volt. Csak rád van szükségem. Bármit megtennék azért, hogy adj még egy esélyt. 

- Szeretem Josht. - tettem kezére a sajátom. - De ez már így is egy szerelmi háromszög, amit nem szeretnék tovább bonyolítani. Nekünk amúgy sem szabadna - mielőtt folytathattam volna, újabb csókkal hallgattatott el.

- Hagyd ezt a 'nem szabad' szöveget.- súgta fülembe, miközben kezei a fenekemre vándoroltak. - Nem érdekel semmi más rajtad kívül. Semmi és senki. - még egyszer hagytam, hogy ajkai az enyémet érjék, majd elléptem tőle. 

- Valakinek kettőnk közül tisztán kell látnia.- magyaráztam, értetlen arckifejezését nézve. - Köztünk sosem működött a dolog. Ha Priscilla nem az igazi, később találsz valakit, de én Joshsal vagyok. Nem tudom meddig, vagy hogy fog alakulni a kapcsolatunk, de szeretem őt, és egy viszonyért nem adnám fel. Sajnálom.- fejeztem be halkan. - Sajnálom.- ismételtem el magam, mielőtt hezitálva megpusziltam az arcát, felkaptam a táskám és kisétáltam a szobából. Az illatát még mindig éreztem a ruháimon, kezei melegét az arcomon, száját pedig a sajátomon. Mintha élve égtem volna, vissza akartam menni, befejezni, amit elkezdtünk, de tudtam, hiba lenne. Nem működne. Ez mondogattam hazafelé, de nem segített. 

  Otthon Joshsal találtam magam szemben. Ő éppen ebédelt, és közben dolgozott. 

- Szia.- intettem neki, mire hasonlóan válaszolt. - Milyen napod volt?

- Túl hosszú, és még nincs vége. - sóhajtott, majd rámemelte kék szemeit. - Nincs kedved velem vacsorázni? 

- Sajnálom, kismillió bepótolni való papírmunkám van. - utasítottam vissza. Egy pillanatig kétkedően elidőzött rajtam a tekintete, de végül bólintott. A hirtelen beálló csendet telefonom szakította meg. 

- Bocsi, ez Vilu. - néztem mobilomra, mielőtt a szobámba sétáltam. - Szia.- szóltam bele, és kihangosítottam, hogy közben át tudjak öltözni. 

- Szia Angie. Rosszkor hívlak? 

- Dehogy. - hajítottam pulóverem a még mindig kipakolatlanul álló bőröndre. 

- Holnap Pablo gyűlést tart a végzősöknek, és megkért, hogy szóljak neked, mivel a tanárok is kelleni fognak. - mondta. Lehangoltan sóhajtottam.

- Azt hittem,  valami érdekesebb miatt hívtál.- jegyeztem meg. Ő halkan felnevetett, és szinte láttam magam előtt ahogy megrázza a fejét.

- Nem. Nem igazán történnek mostanában érdekes dolgok. 

- Ha te mondod. - vontam vállat. A telefon kijelzője újra felragyogott, és German neve jelent meg. - Vilu, leteszem, mert apád keres, valami hasonlóan fontos okból.- tudtam, exem egész más miatt hív, és nem voltam biztos abban, hogy hallani akarom. 

- Rendben, holnap látlak.- búcsúzott unokahúgom, majd letette, én pedig fogadtam a bejövő hívást. 

- German.- szóltam bele. Válaszul egy száraz nevetést kaptam.

- Semmi szia?- kérdezte szarkasztikusan. 

- Mint mondtam, nem áll szándékomban a lotyódnak lenni.- suttogtam, remélve, Josh nem hallja. 

- Nem kértelek rá. - tiltakozott. Most én nevettem fel. 

- Sajnálom, félreértettem azokat a csókokat délután. 

- Angie.- fújta ki a levegőt lassan. 

- Szeretem Josht. Szeretem őt, German. Teljes szívemből szeretem. Mi már végeztünk, felejtsük el egymást örökre, és ne  szórakozzunk a másikkal többé.- súgtam belefáradva a szituációba. 

- Komolyan ezt szeretnéd? 

- Igen. - válaszoltam. Reméltem, hangom magabiztosabb, mint éreztem.

- Rendben. - mondta hosszú percek után. - Szia Angie. - mielőtt válaszolhattam volna, kinyomta a hívást. Mozdulatlanul álltam, megfagyott az idő. 

- Istenem. - temettem a tenyerembe a fejem. Mintha minden megváltozott volna. Hirtelen ötlettől vezérelve felkaptam a táskám és a telefonom, de amint kiléptem az ajtón, megtorpantam. 

- Russel, szeretem őt, és ha ő nem szeretne engem, nem jönne hozzám. Natalie még nem tett közzé semmit erről, de szerintem kellőképp összezavartuk. - lemerevedtem. A tüdőmből az összes levegő kipréselődött és a torkomból nem jött ki hang. Csak álltam ott, mint egy szobor, és Josht néztem. Nem gyűlt a szememben, számítottam erre. Túl szép volt, ahhoz, hogy igaz legyen. - Figyelj, majd hívlak, mindjárt tárgyalásom van. - mielőtt lerakhatta volna a telefont, visszamentem a szobámba, és becsuktam az ajtót. Ő néhány másodperc múlva kopogott be. 

- Gyere.- szóltam neki, nyugodtságot színlelve. 

- Megyek egy tárgyalásra, de egy óra és jövök. - mosolygott rám. Bólintottam, viszonozva mosolyát. 

- Jó szórakozást.- tettem hozzá. Egy gyors csókot nyomott a számra, majd kisétált. 

   Azt az egy órát azzal töltöttem, hogy összepakoltam a cuccaim, és egy bőröndbe gyömöszöltem őket, és kitaláltam, mit akarok mondani Joshnak. Mikor ő visszaért, én az egyik bárszéken ültem, az ujjaimmal babrálva. Amint nyílt a  liftajtó, felpattantam, és megköszörültem a torkom.

- Szia.- köszönt, de megtorpant a bőröndömet látva.- Hova mész?

- Haza.- válaszoltam, enyhén remegő hangon. 

- Miért? - kérdezte döbbenten.

- Az elkerülhetetlen miatt. Az is csoda, hogy eddig tartott. - mondtam.

- Ez új, szakítottunk volna?- ráncolta a szemöldökét, mire keserűen felnevettem.

- Josh.-  rövid szünetet tartottam. - Minden jó volt, de mi egészen más emberek vagyunk. 

- Ne beszélj úgy, mintha ezt nem tudtad volna. - rázta a fejét. 

- Igaz.- mosolyodtam el. 

- Na ugye? - húzta halvány mosolyra ajkát, aztán újra elkomorodott. - Ha jól sejtem, rájöttél a jövőnk zálogára.- hallgatásom mindent elmondott. - Pedig klassz lett volna. 

- Tudom. - suttogtam, a könnyeimmel küszködve. - Josh, te a fellegekben élsz, míg én Buenos Airesben. 

- Van ott fent még egy hely. - mondta szomorúan.

- De nem nekem.- ráztam a fejem, és lehúztam a gyűrűt az ujjamról. - Nagyon kérlek vigyázz magadra Bomer.- csúsztattam tenyerébe, majd még egyszer, utoljára megcsókoltam. Nem néztem vissza rá, ahogy beszálltam a liftbe. Úgy éreztem, kitéptek belőlem egy darabot. Ez a darab Joshhoz tartozott, és vele is maradt örökre. Az álomvilágában, a drága éttermekben, a rózsákban, az ékszerekben, Szicíliában, és minden emlékben, ami hozzá köthető. Sosem kaphattam vissza. Elveszett a feketelyukban, amit az utolsó csókunkkal hoztunk létre. 

2.évad 20.rész Marry me Juliet!

- Josh.- sóhajtottam, még mindig mellkasán feküdve. Mielőtt bárhogy is folytathattam volna, trappolás törte meg a csendet, majd egy pillanat múlva egy női hang is csatlakozott.
- Nathan, akkorát fogsz esni, hogy leszakad a lépcső.- kiabálta lentről Vanessa, férje azonban nem figyelj és másodperceken belül megjelent a lépcső tetején.
- Helloka.- mosolygott ránk, majd mikor meglátta, testtartásunk vigyorogva elfordult. - Legyetek gyorsan és csendesek.
- Barom.- küldött felé egy párnát Josh, ami fejbe is találta. Gyorsan talpra álltam, és megvártam amíg barátom is megteszi ezt. - Mit keresel itt?
- Anya mesélte, hogy leruccantatok nyaralni, és gondoltuk, beugrunk. Apáék csak holnap jönnek.
- Ők is jönnek?- döbbente le Josh.
- Még szép. Hogy lenne családi grillezés nélkülük?- tette fel a költői kérdést bátyja.
- Hol fogtok aludni?- kérdezte a mellettem álló.
- Itt. Minimum húsz szoba van, ne mondd, hogy mindegyiket használjátok. - forgatta a szemét a nagyobbik.
- Legközelebb azért dobhatnál egy üzenetet, amikor átjöttök.- válaszolta Josh.
- Hé, direkt hangosan jöttem, hogy ha kell gyorsan be tudjátok zárni az ajtót.- védekezett Nathan.
- Szívem, ezt meg sem hallottam.- csatlakozott hozzánk felesége, és Jesse is.
- Még szép, hogy nem drágám.- motyogta.
- Angie, remélem nem baj, hogy beugrottunk. - fordult felém Vanessa, mire gyorsan megráztam a fejem.
- Nem, dehogy.- mosolyodtam el végül.
- Josh, ugye téged sem zavar?- kérdezte magát barátom.
- Fogd be, te Bomer vagy, nálatok mindent nők intéznek.- vágott vissza Vanessa.
- Ez van tesó. Szokj hozzá.- vont vállat Nathan.
- Anya, elmegyünk gelatot enni?- szólt közbe Jesse. Érdeklődve fordultam Josh felé, nem tudva mit jelent a gelato kifejezés. Ő egyből értette pillantásom.
- A gelato olyan, mint a fagyi, de az olaszok ezerszer jobban csinálják, mint bárhol máshol a világon. Az olasz fagyit ha egyszer megkóstolod, másodpercek alatt beleszeretsz.
- Szóval olasz fagyi.- összegeztem.
- Nem.- ingatta a fejét Jesse.- Ez gelato.
- Rendben.- adtam be a derekam.
- Történetesen a legjobb gelateria itt van Taorminan.- mesélte Vanessa.- Jöttök?
- Igen.- feleltem Josh helyett is. Ő egy bizakodó mosollyal nézett rám.
- Igen?
- Nem.- vágtam rá gyorsan.- Nem nem. Nem tudom. - suttogtam.
- Valamiről ti ketten szavak nélkül beszélgettek, amire lehet, hogy nem vagyok kíváncsi, szóval megkérdeztem még egyszer. Jöttök? - kérdezte újra Vanessa.
- Megyünk.- válaszoltam
   Fél óra múlva már Taormina zegzugos utcáit róttuk, a titkos gelateriát keresve. Az út nagy részén vagy Jesset szórakoztattam, vagy Josht bámultam és próbáltam kitalálni, mit válaszoljak. Örökre nem kerülhettem a témát. Igent, és nemet is akartam mondani. Mindkettő mellett voltak érveim. Joshsal akartam lenni, miközben egyedül is. El akartam köteleződni, de szükségem volt a szabadságomra. Ha Buenos Airesben lettünk volna, mindent hátrahagyva rohantam volna olyan messze Joshtól, amennyire csak lehetséges, de itt Szicíliában nem volt menekülési lehetőség. Szembe kellett néznem az akadállyal, bármennyire is ijesztő volt. Josh óvatosan kezemért nyúlt. Bár habozva, de végül összekulcsoltam ujjainkat.

Vanessáék előtt nem igazán akartam szóbahozni a dolgot, hiszen amint tudomást szereznének róla, máshogy néznének rám. 

- Semmi baj.- súgta Josh, mintha érezné, mire gondolok. Azt akartam mondani, hogy de, nagyon is van baj, mivel fél órája megkérted a kezem, és nem tudok mit válaszolni, ezeket a szavakat azonban visszaszívtam, és csak megszorítottam a kezét. - Hé, - gyorsan megállított, majd megvárta, amíg Nathanék előre mennek. - Mindenhogy szeretlek. Gyűrűvel, és anélkül is.
- Josh.- döntöttem a homlokom az övének. - Csak had gondolkodjak.
- Annyit, amennyit szeretnél.- mondta, mielőtt megcsókolt.- Nem megyek sehová.
- Reméltem is.- nevettem fel, majd újra elindultunk. Újabb utcákba befordulva végre megálltunk egy apró gelateria előtt, ami bejárata felé a "Giorgio's" feliratot helyezték, bent pedig barátságos mosollyal egyenesen a tulaj fogadott minket.
- Mr. Bomer, micsoda öröm.- nyújtott kezet először Nathannek, majd Joshnak is. - Jesse, - fordult a kisfiú felé, erős akcentussal ejtve a nevet. - Nagyra lettél kisember.
- Giorgio bácsi.- vigyorgott az említett.
- Vanessa drága, unokahúgom érdeklődni az új ruhái után. Alba azt mondta,te volt Rómában beszélni a kollekcióról.
- Már készül. Ha minden jól megy egy hónap múlva lesz a bemutató.- informálta a férfit, aki végül felém fordult.
- Te pedig biztos lenni Angie. Josh sokat mondott rólad.- mosolygott rám, amit azonnal viszonoztam.
- Remélem, nem rosszakat.
- Nem, dehogy. Azt mondta, te lenni élete szerelme. - nagyot nyelve fordultam barátom felé, aki az ajtónak dőlve állt. - Josh mindig igaza lenni. Ti ketten aranyos együtt.
- Köszönjük.- mondtam, teljesen elpirulva.
- Kérhetek először én?- érdeklődött Jesse türelmetlenül.
- Mondd mit kérni kisember.- állt vissza Giorgio a pult mögé. A kisfiú nagyjából fél percig méregette a 20 féle gelatot, míg végül döntött.
- Mindegyiket.
- Azt nem lehet, szüleid mérgesek lenni utána. - rázta a fejét az idősebb. - Mit szólsz, én választok neked hármat?
- Rendben.- csillant fel a szeme. Az úr komótosan három gombócot rakott egy tölcsérre, majd magyarázni kezdett.
- Legalsó lenni fekete erdő, középső csokis keksz, felső szeder. - mutogatta, mielőtt átadta mind a három óriási gombócot. Miután mindannyian megettük a gelatot - Giorgio kihangsúlyozta mennyire lényeges tudni a különbséget a gelato és a fagyi között- elköszöntünk a tulajtól, és haza indultunk. Az út beszélgetve telt, majd újra a villába érve Josh és Nathan eldöntötték, hogy a régi idők emlékére kimennek lovagolni, Jesse leült tv-t nézni, én pedig egyedül maradtam Vanessával, aki átható tekintettel fürkészett.
- Megkérte a kezed.- jelentette ki végül. - Ne próbáld letagadni, velem választott gyűrűt.
- Tényleg?- húztam fel a szemöldököm. Hiába próbáltam elterelni a témát, nem sikerült.
- Tíz éve vagyunk házasok Nathannel, tizenegy éve ismerem Josht, és te is tudod, milyen karizmatikus. Mindig az volt, és a világnak mindig az lesz. De ott voltam, amikor Natalie összetörte a szívét, és láttam sírni. Ott voltam, amikor minden éjszakát más csajjal töltött, és láttam a kamumosolyt, minden alkalommal amikor azt mondta, jól van. De még soha, soha nem hallottam dadogni, aztán találkozott veled, és bármikor rólad volt szó dadogott, és nem tudott mást mondani azon kívül, hogy szeret. Nem arra kérlek, hogy menj hozzá. Azt nem tehetem. Egyszerűen imádom, hogy nem találja a szavakat, mikor szóba kerül. Te vagy élete szerelme. Lehet, hogy neked nem ő az, de neki te jelented a világot, és Josh Bomer világa még sosem forgott saját magán kívül más körül. Tudod mikor választottuk ki azt a gyűrűt? - nem tudtam költői kérdés volt- e, de azért megráztam a fejem. - Két nappal a bál után. Egy hónapja esküvőkről sem akart hallani, és mégis már akkor tudta, hogy mit jelentesz neki. Tudom, milyen kevés ez a három hónap, tudom, még vannak kérdéseid, de csak a pillantásból, amivel ránézel azt is tudom, hogy szereted. Van egy hely Josh mellett a családi asztalnál, megítélésem szerint neked volt odarakva.- mosolyodott el.
- Három hónap. Három hónap után összekötnéd valakivel az egész életed?
- Szívem, Bomerekről beszélgetünk. Még szép, hogy megtenném. - nevetett.
- Én, én nem tudom.- hadartam, majd tenyerembe temettem fejem.
- Nem kell most tudnod. Csak ne várasd sokáig.- gyorsan megölelt, és felállt a kanapéról. - Na megyek, megnézem Jesset.- búcsúzott, végül eltűnt a lépcsőfordulóban. Hosszú percekig csak ültem, és gondolkodtam, azon amit Vanessa mondott, de arra a következtetésre jutottam, hogy még egy ember tanácsa szükséges. Felkaptam telefonom, és tárcsáztam Pablo otthoni számát. Szerencsémre nem ő vette fel, hanem az akit kerestem.
- Haló?- szólt bele a női hang mire megkönnyebbülten sóhajtottam.
- Jackie, szia, Angie vagyok.
- Angie? Nem Szicíliában vagy? - kérdezte, furcsállva a hívást.
- De, csak lenne egy kérdésem. - válaszoltam halkan.
- Hívjam Pablot?
- Nem, ez....- egy másodpercig elgondolkoztam a helyes befejezésen.- Csajos téma.
- Ha te mondod.- sosem voltunk nagy barátnők, de most értékeltem segítségét.
- Három hónap után hozzámennél valakihez? - hosszú szünet. Már éppen el akartam ismételni magam, mikor újra megszólalt.
- Attól függ, mennyire szeretem.
- Nagyon szereted. Talán ő életed szerelme.
- Akkor igen. Miért? - érdeklődött.
- Ezt majd később elmesélem.- mosolyodtam el.- Még ne szólj róla Pablonak, ha kérhetem.
- Nem fogok.- hallottam a hangján ahogy elmosolyodik..- Szurkolok nektek.
- Köszi.- válaszoltam.- És a tanácsot is.
- Bármikor. - mondta, majd bontotta a hívást. A készüléket magamhoz szorítva igyekeztem dönteni fekete és fehér között, miközben csak egy mondtad járt a fejemben. Ő életem szerelme. Ezt a legelső pillanattól kezdve tudtam, ámbár nem akartam beismerni. Viszont most hogy biztos vagyok benne, a döntő érv is megvan. Túl rövid az élet ahhoz, hogy életed szerelmét hagyd elmenni, nem igaz?
  - Josh! Josh!- kiabálva rohantam végig az istálló mögötti mezőn, de ő sehol nem volt. - Josh!
- Angie?- jött a távolból egy hang, majd megpillantottam a keresett személyt, ahogy leszáll Queenieről, és felém indul. - Baj van?
- Nem csak, - újra futásnak eredtem - Igen Josh!- kiabáltam, de elfogyott a levegőm.
- Igen? - kiáltott vissza, de csak akkor feleltem amikor bár méter választott el minket.
- Igen.- suttogtam végül.

 

- Szeretlek.- nem tudtam válaszolni, mert ajkait máris az én számra tapasztotta. 

- Szerintem nem.- csatlakozott hozzánk Nathan, megtörve a pillanat varázsát.

- Fogd be tesó, épp most lett menyasszonyom.

- Az emberkereskedelem tiltva van Szicíliában, nem? 

- Nathan.- sóhajtottam fel. - Átfogalmazom neked. Eljegyeztek.

- Josh, őt is bebuktad.- mindkettőnk unott arckifejezését látva, elvigyorodott, majd megölelt minket. - Gratulálok.

    A villába visszaérve, rögtön Vilut hívtam, aki néhány csengés után vette fel. 

- Nagyon fontos kérdésem van.- szóltam bele azonnal.

- Jézus, mondd.- válaszolt idegesen, mire drámaian nagy levegőt vettem. 

- Történt néhány dolog, és nem tudom, mit fogsz hozzá szólni, de - hosszú szünet.- Leszel a koszorúslányom? 

- Te jó ég!- kezdett sikítozni, és talán ugrálni, de abban nem voltam biztos. - Úristen Angie, esküvőd lesz!  Mikor történt, vagy hogy, mesélj el mindent!- követelte. 

- Egy kicsit összevesztünk, és aztán megkérte a kezem.- fogtam rövidre történetet, miután meghallottam, hogy valaki a háttérben Vilut szólongatja. - Rosszkor hívlak? 

- Nem, dehogy, csak egy pillanat.- válaszolta hevesen. Bárkivel is folytatott hívást gyorsan megszakította, majd újra beleszólt a mobilba. - Na mesélj.

   Csak fél óráig beszéltem unokahúgommal, mivel ezzel is eléggé megugrott a telefonszámla. A telefont az éjjeliszekrényemre raktam, és elterültem a franciaágyon. Nem tudom, meddig feküdtem ott, arra figyeltem fel, hogy valaki az ajtóban halkan nevet. Értetlenül felültem, Josh pedig arcomról olvasva már válaszolt is.

- Semmi nincs, csak aranyos vagy. - mosolygott, majd leült mellém. - És hoztam valamit. 

- Josh.-sóhajtottam.- Nem szeretem az ajándékokat. 

- Ez nem az.- nyugtatott, mielőtt egy kis, piros dobozt húzott elő.- Remélem tetszik.- nyitotta ki. A kis tokban az univerzum legszebb gyűrűje feküdt. Egy nagyobb, de nem óriási, kör alakú gyémántot több kisebb vett körbe, és a drágakő mellett is apróbb kövek borították a karikát. 

- Josh, ez gyönyörű.- suttogtam, teljesen lenyűgözve. Ő magához húzott, és megcsókolt.

- Beszéltem az anyukáddal, azt akartam, hogy az áldását adja. Apa azt mondta mikor

 kisebb voltam, hogy az úriemberek kérnek engedélyt a szülőktől, és bár nem vagyok teljesen úriembert, azért ezt a szabályt gondoltam, betartom. - mesélte, majd felállt és féltérdre ereszkedett. - Emellett az eljegyzés nem úgy történt ahogy terveztem, szóval megkérdeztem újra. Angeles Carrara megtisztelnél azzal, hogy velem éled le életed hátra lévő részét? - alig bírtam visszatartani könnyeimet, mikor ezek a szavak elhagyták ajkait. 

- Igen Josh Bomer, veled töltöm életem hátralévő részét.- bólintottam. Ő az ujjamra húzta a gyűrűt, végül felállt és hosszan megcsókolt. - Szeretlek.

- Én is szeretlek.- súgta, még mindig nem engedve el.

  Az este fennmaradó részét Nathanékkel töltöttük, társasjátékokat játszva, és beszélgetve. Vanessa szinte azonnal meglátta a gyűrűt, utána pedig egy büszke mosollyal ajándékozott meg. Tizenegy körül már mindenki aludt, én viszont ébren feküdtem Josh mellett, az ujjamon lévő karikát tapogatva. Azt hittem, egyszer el fog tűnni, és felébredek Buenos Airesben, összetört szívvel, és Josh Bomer nélkül. Minden eltelő perccel biztosabb lettem a valóságban, bár még így is maradtak kérdéseim. Mi lesz ha Kate nem fog majd támogatni? Vagy ha kiderül, hogy mégsem illünk össze. Ezek a gondolatok nem hagytak aludni, és idegességemet valószínűleg érezte a mellettem fekvő is, mivel néhány pillanat múlva szorosabban ölelt magához.

- Tudod mire jó az alvás?- kérdezte kómásan. Válaszra nem várva folytatta.- Arra, hogy elfelejtsd az aggodalmaid. Szóval kérlek, aludj egyet Angie. - suttogta a hajamba. Bólintottam, és gyorsan lehunytam szemeim.

- Felébresztettelek? - motyogtam.

- Nem aludtam. Vártam, hogy te elálmosodj végre.- nevetett fel rekedten. - Szeretnéd, hogy énekeljek neked? 

- Igen.- bólintottam, félig komolyan véve ajánlatát. Megdöbbentem amikor tényleg elkezdett énekelni, ráadásul a hangja újra lenyűgözött. Ahogy a Desperado szövege a vége felé közeledett, én is teljesen elfelejtkeztem mindenről. Nem sokára már aludtam.

   Reggel remek időzítésemnek köszönhetően pont akkor ébredtem, amikor Josh kilépett a fürdőből, egyetlen törülközővel a dereka körül. 

- Jó reggelt.- mosolyogtam rá. Ő visszamászott az ágyba és felém hajolt. 

- Neked is.- mondta, mielőtt megcsókolt. Éreztem, hogy nem akar megállni, de én mégis finoman eltoltam magamtól.

- A szüleid hamarosan jönnek. 

- Nem, már itt vannak, de csendben leszünk.- mosolyodott el kihívóan.

- Josh, te jó ég. Ők lent vannak, és te tényleg most akarsz lefeküdni velem? - kérdeztem idegesen. Ő finoman végigsimított arcomon, majd megpuszilta homlokom.

- Nyugalom, már beszéltem velük, és nagyon örülnek nekünk. - mondta, mielőtt átölelt.

- Nekem kellett volna elmondani nekik. Josh, mi van akkor, ha titokban utálnak? - leginkább saját magamat hergeltem, amit barátom is észlelt, ezért felhúzott az ágyról, és karjait szorosan körém fonta. 

- A szüleim imádnak. Apa közölte, hogy végre hoztam egy jó döntést, és használom is valamire az életem, ami azért egy kicsit fájt, de megértem. Anya pedig elkezdett bőgni, ami jót jelent. Nagyjából fél órája vannak itt, nem akartalak felkelteni, nekik is ezt mondtam, és talán azt, hogy tegyenek úgy, mintha nem tudnának semmiről, mivel úgyis te akarod majd elmondani nekik. Bár ez azt hiszem, már tárgytalan.- mosolygott rám bíztatóan. - Szóval ne aggódj, öltözzünk fel, és hadd mutassalak be anyáéknak úgy, mint a menyasszonyom.- csókolt meg. Gyorsan felvettem egy halványkék nyári ruhát, megfésültem a hajam, és a kanapén vártam, míg Josh is elkészül.

- Mehetünk?- nyújtotta felém a kezét. Megfogtam azt, ő felhúzott és ráérősen megcsókolt. - Na most mehetünk. 

    Lent Josh szülei az üvegasztalnál beszélgettek, majd elhallgattak, amint meghallották a lépteket. 

- Angie, drágám, gratulálok. Annyira boldog vagyok!- ugrott fel Kate azonnal, majd hozzám rohant és megölelt. 

- Köszönjük. - válaszoltam. Észre sem vettem, hogy Brad is csatlakozott hozzánk. 

- Igazából, meg kellene köszönnünk, hogy Josh- t normálissá változtattad. - mindannyian felnevettünk, kivéve az említett. 

- Nem is tudtam, hogy ennyi probléma volt veled.- fordultam felé mosolyogva. 

- Nem volt.- tiltakozott.

- Nem értek egyet.- karolt belém Kate, majd mesélni kezdett. 

  A grillezés közben remekül éreztem magam, egészen addig, amíg egy újabb adag üdítőt keresve a konyhába nem mentem. Nem láttam Josh telefonját, míg meg nem csörrent. Felemeltem, hogy megnézzem, ki kereste, de későn jöttem rá, hogy mekkora hiba volt. Az üzenet Russeltől jött, és túl világos volt, ahhoz, hogy félreértsem.

Szép volt az eljegyzés, Natalie kezdi feladni a harcot. Tudtam, hogy megoldod. 

 

2, évad 19.rész This Love

   Josh-sal egész nap minimalizáltuk a kommunikációt. Lefekvés előtt csak egy "jó éjt"-tel búcsúztunk, majd mindketten távol húzódtunk egymástól és kifelé fordultunk. Egy darabig nyitott szemmel feküdtem, aztán mély levegőt véve belekezdtem mondandómba. Nem tudtam, ő alszik- e, de úgy éreztem, ezt nem tudom magamban tartani reggelig. 

- Ez az én hibám.

- Borzalmas a szakítós szöveged. - nevetett fel keserűen. Megdöbbentett, hogy ébren van. Az még inkább, hogy szóba áll velem, ezért úgy döntöttem, folytatom.

- Nem Josh, ez tényleg az én hibám. Bennem van a hiba. Genetikailag belém van kódolva. Hozzászoktam ahhoz, hogy második vagyok mindenkinek. Második az anyámnak, a tökéletes nővérem mellett. Második Mariának, a tökéletes családja mellett, második Germánnak, a tökéletes lánya mellett, és második Vilunak, a tökéletes élete mellett. De veled végre úgy éreztem, valakinek én állok az első helyen. És te is az első lettél nekem. Nem a Studio vagy az unokahúgom a legfontosabb számomra, hanem te, mert a családom, a legjobb barátom és a párom lettél. Erre Natalie csak besétált, miután az a kósza ötlete támadt, hogy tönkretesz mindent, és én ezt képtelen vagyok ölbe tett kézzel végig nézni. - suttogtam, majd megálltam, reakcióra várva. Néhány másodpercig semmi, aztán Josh derekam köré fonta karjait, és belecsókolt a nyakamba.

- Nekem te vagy az első, nem számít mi történik. Akkor is ha veszekedünk, és olyan dolgokat vágunk egymás fejéhez, amiket nem gondolunk komolyan. Te leszel a legfontosabb, a kapcsolatunkkal együtt. Sajnálom, hogy egy hihetetlenül nagy seggfej voltam, de ez az egész ügy elveszi az eszem. - súgta a fülembe. - Emellett örülök, hogy nem terveztél szakítani. - újabb apró csókokkal borította be a nyakam, és még közelebb húzott magához.

- Josh. - nevettem, szembe fordulva vele. - Ezt nem oldhatod meg szexszel. 

- Fogadunk? - kérdezte egy csábító mosollyal. Természetesen buktam a fogadást. 

  Alig lehetett hat óra amikor felébredtem, de Josh már ébren volt, és a karomat simogatta.

- Amit tegnap csináltál, nem volt fair. - kezdtem, amint magamhoz tértem.

- Este nem ezt hangoztattad. - vigyorodott el, mire fejbe vágtam egy párnával,

- Akkor a hatásod alatt álltam. - érveltem. Ő egy másodperc alatt maga alá gyűrt, és hosszan megcsókolt.

- Azt most is meg tudom oldani.

- Nem, nem csinálhatod ezt. Beszélgetnünk kell. - tiltakoztam. Barátom nagyot sóhajtva visszadőlt mellém. 

- Rendben. Miről szeretnél beszélni? – pillantott rám.

- Natalieről. - jelentettem ki, mire ő azonnal felült. - Ne menj el.

- Nézd, róla majd a sajtósaim, és legrosszabb esetben az ügyvédjeim fognak beszélgetni, nem mi ketten. – választolt, majd felállt.

- Ne hagyj itt Josh, csak azért mert valami komoly témáról van szó. – utánanyúltam, de nem értem el.

- Nem hagylak itt. – ellenkezett. – Te sem szeretsz Germánról beszélni, én utálom, ha az exem a téma. – érvelt. Én is kiszálltam az ágyból, és megálltam vele szemben.

- De az én volt barátom nem tud olyan nemzetközi balhét kirobbantani, ami akár a karrieremet is befolyásolhatja. – vágtam vissza.

- Natalie csak ugat és nem harap. – tiltakozott. Szinte végszóra megszólalt a házitelefon.

- Mr. Bomer sajnálom, hogy ilyenkor zavarom, de azt hiszem, valamit látnia kell. - szólt bele Martha.

Én felkaptam egy köntöst, Josh pedig félmeztelenül vágtatott le a lépcsőn. A nappaliba érve a házvezetőnő azonnal átnyújtotta az aznapi újságot, amin jól látható szalagcímként szerepelt Natalie Graves őszinte vallomása miszerint azért szakítottunk, mert Josh egy másik nővel is együtt kavart.

- Ha ez a nő így ugat, nem akarom látni amikor harap is. – jegyeztem meg halkan.
Miután Josh nagyjából nyolcvanszor sétált körbe a szobában, úgy döntöttem, közbelépek.

- Elég.- fogtam meg a kezét, mikor megint elhaladt előttem. Egy másodpercre rám nézett, majd leült mellém.
- Miért nem jöttél előbb?- kérdezte halkan, mire összezavarodva néztem rá. – Miért nem találkoztunk mondjuk két évvel korábban? Nem lenne Natalie, nem lenne probléma Germannal vagy Priscillával, már házasok lehetnénk, egy gyerekkel.- elmélkedett. Elmosolyodtam, és átöleltem.
- Gondolj bele. Megismerkednénk, összejönnénk, lenne egy kicsi esküvőnk, nem lógnának rajtunk az exeink. Semmi akció nem lenne a kapcsolatunkban. – érveltem.

- Most meg akarsz győzni arról, hogy igazából hálásnak kéne lennem, azért amit Natalie csinált?- tudakolta mosolyogva.

- Csak azt mondom, hogy ha ő nem lenne, unatkoznánk ezen a gyönyörű szigeten.- válaszoltam, és egy apró csókot nyomtam a szájára.- Menjünk fel az emeletre, és fejezzük be a tegnapit.- javasoltam, miután csókjaink egyre hosszabbra nyúltak. 

- Remek ötleteid vannak.- mondta, mielőtt felemelt, és a szobánkba vitt.
  Nagyjából dél lehetett, amikor újra felébredtem. Josh mellettem feküdt, és apró mozdulatokkal simogatta a karom.
- Jó reggelt. Megint. - motyogtam, alig hallhatón. 
- Gondolkoztam.- kezdte, köszönésre nem méltatva.
- Büszke vagyok rád.- válaszoltam, egy mosollyal.
- Én is magamra.- vigyorgott vissza. - De most komolyan. Annyi kérdésre nem kaptunk még választ egymást illetően. Persze, a fontos tudnivalókat ismerjük, de azokról a pici, jelentéktelennek tűnő dolgokról fogalmunk sincs. Lehet hogy neked nem fontos, hogy melyik filmet nézed meg minden karácsonykor, de nekem az. Mert jövőre, a fa alatt, szeretném veled nézni.- magyarázta. Először nem tudtam hogyan reagáljak. Igen, három hónap alatt megismertük egymást, de nem tudtam, mi volt a kedvenc zenekara tiniként, vagy hogy mikor ismerte meg az első barátnőjét. Jó ötletnek tartottam, bár nem igazán akartam minden kínos részletet megosztani eddigi életemről.

- A Reszkessetek betörők!- et. - mondtam végül. - Pingpong kérdéseket játszunk?
- Pontosan.- bólintott.- Egyszer te, egyszer én. Nincs tabu téma. Teljes őszinteség.- fektette le a szabályokat gyorsan, mielőtt beleköthettem volna.
- Rendben. - egyeztem bele. - Én jövök. 
- Az előbbi nem számított.- ellenkezett. - Arra csak úgy válaszoltál.
- Ez nem fair.- tiltakoztam. - Neked ez lenne a második kérdésed.
- Tudod mit? - sóhajtott fel.- Hölgyeké az elsőbbség. 
- Én is így gondolta.- mosolyodtam el büszkén.
- Hihetetlen, hogy mennyire makacs vagy.- motyogta, bár ez már nem jutott el teljesen az agyamig, mivel a kérdésemen agyaltam.
- Milyen koncertre mentél először?- néztem rá, egy perc gondolkodás után. 
- Nem emlékszem tisztán, de azt hiszem Michael Jackson. - felelte, majd már kérdezett is. - Mit gondoltál, amikor először találkoztunk?
- Azt, hogy jól nézel ki, de azt hittem egy seggfej vagy, miután nem mondtad meg a neved.- felnevetett, és hajamba csókolt. - Hogy hívták a legelső barátnőd?
- Kerry Young.- mondta, előtte rövid szünetet tartva. 
  Órákon át kérdezgettük egymást, és észre sem vettük ahogy repült az idő, egészen addig, amíg mindketten éhesek nem lettünk. Martha közölte velünk, hogy várjunk a nappaliban, amíg összedob nekünk valamit, ezért Joshsal letelepedünk a kanapén. 
- Szóval elég mára a kérdésekből?- néztem rá, halvány mosollyal.
- Igen.- bóintott, és röviden megcsókolt.
- Mr. Bomer beszélhetnénk négyszemközt?- szólt közbe egy öltönyös, kigyúrt pasas, akit eddig nem láttam. 
- Mindjárt jövök.- nyomott puszit a homlokomra barátom, majd felállt és otthagyott. Néhány másodpercig elgondolkozva néztem utánuk. Nem tudtam, ki volt ez az ember, de biztos voltam abban, hogy ha Josh ennyire sietett, fontos dolog lehet. 
- Zavarok?- egy másodpercig lehunytam a szemem, mielőtt felálltam, és válaszoltam.
- Nem Priscilla, nem zavarsz.
- Remek. Még véletlenül se vedd fenyegetésnek, de ha még egyszer a férjemmel töltöd az éjszakádat, garantálom, hogy megtudod, mi az a bosszú.- unottan felsóhajtottam, és felé fordultam.
- Látott már orvos?
- Mi van?- kérdezett vissza, meglepve.
- Komolyan Priscilla, neked üldözési mániád van. Ezzel pszichiátriára kellene menned. Nem feküdtem le Germannal, sőt nagyjából két napja nem is beszéltünk. Nem tudom, miért nem bízol benne, de miattam nem kell tartanod, nem lopom el a pasidat. - mondtam higgadtan.
- Ribanc. - suttogta, mégis tisztán értettem.
- Nem én hemperegtem végig egy egész cégen.- vágtam vissza reflexből.
- Csak a Studio igazgatójával, aztán egy multimilliomossal, aki a sógorod, utána egy mezei énektanárral és most újra visszaültél a nyeregbe, mivel Dél- Amerika egyik leggazdagabb emberével kavarsz. - mosolygott rám. Megfagyott a lélegzetem. Egyedül German tudott az előző kapcsolataimról, és csak így tovább adta őket, valakinek, akinek semmi köze a magánéletemhez. - Igen, múlt éjjel beszélgettünk egy kicsit. Még csak nem is én hoztam fel a témát. Egyszer csak közölte, hogy az exe mekkora lotyó. - meg sem vártam, hogy befejezze. Felrohantam German szobájába, és becsaptam az ajtót.
- Nincs jogod ribancnak nevezni.- sziszegtem. Ő értetlenül nézett rám, majd mintha minden világos lett volna.- Amikor megismertelek, azt hittem, te leszel az akivel az egész életemet leélem majd. Rendben voltam. A hibák, és hazugságok semmissé váltak, mert rendben voltam. Te hagytál el. Te Priscillát választottad. De most, Josh mellett megint rendben vagyok, és nem fogok bocsánatot kérni azért, ahogy rendbe hoztam magam, miután te darabokra törtél. A feleséged végighancúrozta a Palmer Tech.- et, őt annak hívod, aminek akarod, de engem semmi jogod ribancnak nevezni. - fejeztem be lassan, mély levegőt véve. Ő közelebb lépett, majd hosszú másodpercekig a szemembe nézett.
- Bármi volt közöttünk, most ért véget. - suttogta.
- Nem. Ennek már a legelső pillanattól kezdve vége van.- válaszoltam, majd ahogy az ajtóhoz fordultam, az már vágódott is ki, és Josh rontott be. Már előre tudtam, hogy ennek csak rossz vége lehet. Nem is tudtam reagálni, olyan gyorsan jött az első ütés.
- Nem beszélhetsz így vele.- szűrte barátom, mielőtt újra orrba verte Germánt. A következőt sikerült megakadályoznom, de amint Josh felém fordult, exem húzott be neki.

- Álljatok le!- kiabáltam, de nem figyeltek rám. Kiáltásomat azonban Josh öltönyös alkalmazottja meghallotta, és pillanatokon belül szétszedte őket. Priscilla az ajtóban állt, és olyan pillantással méregetett, amivel ölni lehetne. - Josh, nyugalom.- tettem a vállára a kezem. Ő egy pillanatig rám nézett, majd újra öklével volt elfoglalva. - Gyere.- ragadtam meg a kezét, és a második felvonás elkerülése érdekében kihúztam a szobából.
  A mi szárnyunkba érve leültem a kanapéra, míg ő megállt előttem.
- Mi volt ez?- szegeztem neki a kérdést, miután végre rám nézett. Mivel nem válaszolt, újra nekikezdtem.- Josh, éppen most verekedtél össze a az exemmel. Erről beszélnünk kéne.
- Elmennél?- válaszolta, percek után.
- Tessék?- húztam fel a szemöldököm. Nem voltam biztos abban, hogy jól hallottam.
-Magamra hagynál?- nem nézett rám.
- Nem.- vágtam rá, mire tekintetünk végre találkozott.- Nem.- ismételtem el magam.- Amikor én voltam rosszul, te tudod mit csináltál? Hoztál egy pohár bort, és megnéztél velem valami sablonos, romantikus filmet, vagy egész éjjel beszélgettünk. Szóval nem, Josh, nem megyek sehova. Szólok Marthanak, hogy hozzon fel egy üveggel valamelyik drága borból, amit te iszol, aztán leülsz mellém, és arról beszélgetünk, amiről szeretnél.
- Angie, a tűzzel játszol.- figyelmeztetett, de engedelmesen helyet foglalt mellettem.
- Vállalom a kockázatot.- mosolyodtam el. Martha öt perc múlva már hozta is az italt, és két poharat.
- Szóval, miről szeretnél beszélgetni?- néztem rá, miután a házvezetőnő elment.
- Tudod, hogy meg tudnám ölni őt, ha rólad van szó, igaz?- kérdezte, egy nagy korty vörösbor után.
- Tudom.- bólintottam. Josh már rengetegszer bizonyította, hogy meddig menne el értem, és a verekedés csak megerősített elméletem, miszerint bárkit föld alá juttatna értem.- De ezt azért ne hangoztasd. Hogyan hallottad, amit mondott?
- Biztonsági okokból minden helység be van kamerázva. Tom éppen egy tegnapi felvételt mutatott meg, amikor megláttalak titeket.- egy ideig mindketten hallgattunk.
- Mutasd a kezed.- mondtam, megtörve a csendet.
- Semmiség.- rázta a fejét, de végül felém nyújtotta. Csak egy apró seb volt az öklén semmi más, szóval megnyugodva néztem rá. Újra némaság telepedett közénk. - Sajnálom.- szólalt meg.
- Nincs mit.- motyogtam, és hátra dőltem a kanapén.
- Angie, összeverekedtem az expasiddal. Hidd, el, van mit sajnálni.- válaszolt.
- Ne beszéljünk róla.- ráztam a fejem hirtelen, mire ő keserűen felnevetett.
- Azt mondtam, arról beszélgetünk, amiről csak szeretnék, de úgy tűnik, ez így nem teljesen igaz, szóval kérlek adj nekem egy beszélgetés- kódexet, amiben listázod, hogy miről eshet, vagy nem eshet szó.- mondta felém fordulva. Dühösen pillantottam rá, de visszanyeltem először feltörő szavaimat.
- A verekedésről nem beszélünk, minden más jöhet.- feleltem kurtán.
- Rendben.- bólint.- Beszéljünk Priscilláról.
- Josh.- sóhajtottam fel.
- Újabb téma kilőve. German?- kérdezte, enyhén gúnyos hangnemmel.
- Jól elszórakozol?- vágtam vissza csípősen.
- Hihetetlenül.- biccentett mosolyogva.
- Na jó Josh, idd meg egyedül a borod, én megyek keresek valami szappanoperát, és addig nézem amíg el nem alszom.- pattantam fel idegesen, de ő elkapta a kezem, és visszahúzott.
- Sajnálom.- suttogta.- Ha elegem van, mindig másokon vezetem le, átlagban Roberten.- ismerte be, míg én újra elhelyezkedtem mellette.
- De most nincs Robert, ezért Angie is jó.- folytattam szarkaztikusan.
- Nem, ez csak - hiába próbálta megmagyarázni, nem tudta.- Amióta Natalie ott hagyott, én egyedül voltam. Másfél évig a munkám volt, plusz a családom a világ másik felé. Velük alig beszéltem, Nathan néha áthozta Jesset, ha a városban voltak, de semmi más. Konkrétan Robert lett a partnerem. Nem olyan értelemben, de szerencsétlent minden nap, minden órájában csesztettem valamivel. Aztán jöttél te, és bumm, minden megváltozott. Szerelmes lettem, és ezt az agyam egy része a mai napig nem tudja feldolgozni. Ezért töltöttem ki rajtad minden dühömet. amit őszintén és mélységesen sajnálok.- Josht hallgatva, szinte semmissé vált apró vitánk. Fel sem fogtam a dolgot, de mára kanapén csókolóztunk. Akkor hallottam először azt a két szót, ami megváltoztatta az életem. Megmerevedett minden körülöttünk, és csak a szívverésemet hallottam. Nem voltam biztos abban, hogy nem csak álmodom, amíg Josh meg nem ismételte magát.
    - Hozzám jössz?

  

2.évad 18.rész Sky turned dark

  Aztán leszakadt az ég. Szó szerint. A napközben lévő forróság ellenére az eső jéghideg cseppekben hullott. Éppen visszaértünk, amikor villámlani kezdett. Josh gyorsan lenyergelte Queeniet, majd a villába rohantunk. Bent kellemes meleg fogadott, és ahogy becsuktuk az ajtót, Martha máris megmentésünkre sietett. Egy-egy csésze gőzölgő teával próbált segíteni, de először úgy döntöttünk, megszabadulunk teljesen vizes ruháinktól. Gyorsan magamra kaptam az első dolgot, ami a kezembe akadt. Ez barátom egyik inge volt. Mivel nem akartam megfázni úgy döntöttem, az is tökéletes lesz.
- A vihar tönkre tette az ajándékod. - sóhajtott Josh bosszúsan, mire felkaptam a fejem.
- Miért kapok ajándékot?
- Mert holnap szülinapod van. - közölte, én pedig hökkenten néztem rá. - Elfelejtetted a saját születésnapod? - nevetett fel, értetlen arckifejezésem látva.
- Annyira felpörgött az utóbbi időben minden, hogy nem is emlékeztem rá. - ismertem be. Josh ledobta ázott pólóját, felkapott egy fehér atlétát, majd magához húzott.
- A lényeg az, hogy én észben tartottam. - néhány pillanatig találkoztak ajkaink.

- Miért leptél volna meg előbb? 

- Ez egy családi hagyomány. A kicsi ajándék egy nappal előbb érkezik, mint a nagy. - ecsetelte. Egy apró lépéssel eltávolodtam. 

- Mit jelent nálatok a kis ajándék? 

- Majd holnap meglátod. - kacsintott, és megfogta a kezem. - Menjünk le a teákért, mielőtt teljesen kihűlnek. 

   Az italokkal a kezünkben ültünk le a hatalmas tv elé a nagyszobában. Az egyik adón éppen a Szerelmünk lapjai ment, ezért a filmnél maradtunk. A végén én már természetesen könnyeimmel küzködtem, míg Josh szinte érzelemmentes arccal bámulta a képernyőt. 

- Hogy tudsz nem sírni ezen a filmen? - kérdeztem, miután véget ért a vetítés. 

- Hogy tudsz sírni rajta? - kérdezett vissza. - Annyira egyértelmű volt a vége. Az első pillanattól tudtam, hogy ez lesz. - vont vállat, mintha ez ennyire egyszerű lenne.

- Hihetetlen vagy. - csattantam fel, mire ő felnevetett.

- Ezt már sok nő mondta, csak más hanghordozással. 

- Túl fáradt vagyok a humorodhoz Josh. - forgattam a szemem, majd felálltam, bevittem a bögréket a konyhába, és aludni indultam. A szobából tökéletesen rá lehetett látni a háborgó tengerre, ahogy a hatalmas szikláknak verődnek a hullámok. A csukott erkélyajtón keresztül is hallottam a víz csobogását. Bár bent kellemes volt az idő, szinte éreztem a kint tomboló vihar hűvös szellőit. Hiába próbáltam aludni, nem ment. Ez elsősorban a villámok miatt volt, ezért elhúztam a függönyöket. Josh éppen akkor érkezett meg.

- Jól vagy? - tekintetéből aggódás áradt, miután meglátta fáradt arcom. 

- Persze, csak zavart a vihar. - sóhajtottam. Ő bólintott, és átölelt. Mellkasába fúrtam az arcom, míg mélyen belélegeztem illatát. Ez mindig nyugtató hatással volt rám. Lehunytam szemem, amit Josh valószínűleg úgy vett, hogy elaludtam. Felemelt, az ágyra fektetett, és betakart. Tényleg elálmosodtam, így pillanatokon belül már az álmok világában jártam. 

  Az éjszaka közepén mintha felerősödött volna a vihar, hiszen az esőcseppek hangosan kopogtak az ajtó üvegén. Hiába próbáltam nem a hangra figyelni képtelen voltam visszaaludni. Belebújtam egy köntösbe, és az erkélyre mentem. A hideg levegőre kilépve vissza akartam fordulni, de volt valami hívogató a tenger látványában, ami maradásra késztetett. Némán, kissé dideregve figyeltem a hullámokat, míg mozgolódásra lettem figyelmes a bal oldalamon. Pár pillanat múlva exem jelent meg néhány méterre tőlem. Nem gondoltam, hogy ennyire közel van az ő szobájuk. Tekintetünk szinte azonnal találkozott, majd mindketten végigmértük a másikat. Ő egy fekete pólót, és pizsomanadrágot viselt. Úgy tűnt, German sem aludt túl sokat.

- Boldog születésnapot. - mondta, mire elmosolyodtam. Reméltem, hogy nem látja ahogy kissé elpirulok szavai hallatán. 

- Már születésnapom van? - kérdeztem halkan. Szerencsére hallotta, mert azonnal bólintott.

- Elmúlt éjfél, szóval lényegében igen. - bólintott bizonytalanul.

- Akkor köszönöm. - válaszoltam. Hosszú percekig kínos csend állt be közénk, amit meg kellett törnöm. - Felébresztett a vihar? 

- Melegem volt bent. - javított ki. - Kinyitottam az ajtót szellőztetni, aztán láttam, hogy itt állsz, és gondoltam csatlakozom. - vont vállat.

- Priscillát nem zavarja? - nem tudtam megállni, hogy feltegyem a gúnyos kérdést.

- Nem itt alszik. - közölte, mire döbbent tekintettel néztem rá. - Külön szobában vagyunk, mert neki így kényelmesebb. 

- Házasok vagytok. - jegyeztem meg. 

- Ti együtt alszotok Buenos Airesben a pasiddal? - kérdezte csípősen. Igazat kellett adnom neki, hiszen gyakran, mikor Josh sokáig dolgozott és nem akart felébreszteni, a saját szobájában aludt. 

- Rendben, megadom magam. - tettem fel a kezem lemondóan. Ő egy halk nevetéssel díjazta.

- Angie Carrara megadja magát? Szokatlan ez a helyzet. - legszívesebben hozzávágtam volna egy párnát, de ehelyett csak vállat vontam. 

- Kezdek elgyengülni. - magyaráztam. Megint csend. Miután a némaság kezdett kínos lenni, úgy gondoltam, ideje elköszönni. - Kezdek fázni itt kint, szóval jó éjt. - búcsúztam habozva. 

- Jó éjt. - válaszolt. Visszamásztam Josh mellé, aki szorosan körém fonta karjait.

- Jól vagy? - mormogta, alig hallhatóan. 

- Igen. - válaszoltam. Úgy tűnt, megelégedett a válasszal, mert gyorsan visszaaludt, míg én órákig feküdtem álmatlanul. 

  Reggel később keltem, mint terveztem, de még így is nagyon fáradt voltam. Fél óráig csak feküdtem és a mennyezetet bámultam, mikor nyílt az ajtó.

- Boldog születésnapot! - lépett be Josh, majd megcsókolt. - Lent vár valami.

- Ugye nem meglepetésbuli? 

- Az annyira sablonos lenne. - rázta a fejét. A földszintre érve már hevesen dobogott a szívem, amit Josh is érzett, ezért bátorítóan megszorította a kezem. A nappali helyett a konyhába mentünk, ahol egy torta fogadott. Látszott, hogy barátom minden tőle telhetőt beleadott a dekorációba. Az egészet apró marcipán szívecskék díszítették, középre pedig egy "szeretlek" felirat volt illesztve. - Én nagyon próbálkoztam. - biccentett műve felé. 

- Köszönöm. - fordultam felé. Ajkaink hosszú másodpercekig találkoztak. 

- Ez még nem minden. - a zsebébe nyúlt, és egy apró dobozt húzott elő. Amint kinyitottam, majdnem kiesett a kezemből. A nyakékről több kisebb-nagyobb gyémántból kirakott lánc lógott.

- Ezt nem fogadhatom el. - suttogtam teljesen ledöbbenve.

- Ajándékot visszautasítani nem szép dolog. - nevetett fel. 

- Josh ez a nyaklánc többet ér mint az autóm, és egy évi fizetésem. - sóhajtottam, finoman visszacsukva a dobozt. 

- Oké, akkor azt mondom, hogy hamisítvány. Mostmár nyugodtan elfogadhatod. - nyitotta ki újra, és elmosolyodott. - Jut eszembe. Vennék neked egy új kocsit. Kicsit öreg már a mostani.

- De én szeretem. - tiltakoztam, mire ő felnevetett. - Visszatérve a nyakláncra. A szülinapodon én nem tudok neked ilyeneket venni.

- Nem kérlek arra, hogy az autód és egy évi fizetésed értékű ajándékot vegyél nekem. - válaszolt. - Ha sütsz egy tortát, és nem hívod meg a bátyámat, hogy tönkretegye a sütit, az bőven elég. 

- Nekem is elég lett volna a torta. - tiltakoztam, de ő kivette a kezemből a dobozt, magához húzott, és lassan megcsókolt. 

- Előbb is mondhattad volna. - kacsintott, majd elengedett. - Na gyerünk, kóstold meg! - egy késért nyúltam, aztán bizonytalan mozdulattal belevágtam. Josh két tányért vett elő, én pedig mindkettőre raktam egy szeletet. Az első falat után kiderült, hogy kicsit sem annyira jó, mint amilyennek kinéz.

- Milyen? - kérdezte barátom, arcomat tanulmányozva.

- Nagyon szeretlek, de ez borzalmas. - töröltem meg számat egy szalvétával.

- Nem kéne erőltetnem a sütést. - mondta nevetve. 

- Ez így igaz. - helyeseltem, mielőtt rövid csókot nyomtam a szájára. - De legalább jól néz ki.

- Pozitívum a negatívumban. - mosolygott rám. - Nem kínáljuk meg Priscillát?

- Nem süllyedünk annyira mélyre. - nevettem. - Bár értékelem az ötletet. 

   A nap további részét együtt töltöttük. Sétáltunk a parton, beszélgettünk, és Martha híres epres tortáját ettük, amit születésnapom alkalmából sütött. Este felé Joshnak valami "hihetetlenül fontos" dolga akadt. A mosolyából feltételeztem, hogy ellenem tervez merényletet. Hét körül Martha szólt, hogy barátom lent vár. 

- Csukd be a szemed. - mondta azonnal. 

- Nem igazán szeretem a meglepetéseket. - tiltakoztam. 

- Ezt szeretni fogod. - nyugtatott, és bátorítóan rámnézett. - Bízz bennem.

- Remélem, hogy nem fogom megbánni. - sóhajtottam, és lehunytam szemem. Ő kisegített az udvarra, le a lépcsőn, onnan a partra. Nagyjából öt perc sétálás után megállt. 

- Itt vagyunk. - mondta. A homokban egy hatalmas szív volt kirakva gyertyákból, a közepén pedig egy pavilon állt egy asztallal, és két székkel.

- Nem tudom, hogy tudnám ezt megköszönni. - kapkodtam fejem Josh és a látvány között. 

- Boldog születésnapot. - válaszolt nevetve, majd felemelt, egyszer megpörgetett, végül megcsókolt.

- Köszönöm. - suttogtam két csók között. Az asztalon csak egy üveg bor, plusz poharak voltak.

- Műsor is lesz? - érdeklődtem, meglátva a gitárt Josh székének támasztva.

- Igen.. igen, fogjuk rá. - dadogta idegesen, mire elmosolyodtam.

- Te Bomer vagy, nehogy már egy gitártól félj. - néztem a szemébe. Ő habozva biccentett.

- Csak mondom, hogy még sosem írtam dalt, és nem gondoltam, hogy valaha is fogok, de úgy tűnik tévedtem. - amint felemelte a hangszert, éreztem, ez többet fog érni, mint bármelyik ajándéka. - Szóval nem lett sláger, de neked írtam, és remélem, hogy jobb mint a tortám. - mindketten felnevettünk, majd Josh megpengette a húrokat. 

Close your eyes

Let me tell you the reasons why

Think you’re one of a kind

Here’s to you

The one that I suppose is true

Do what you got to do

You’re one of a kind

Thank god your mine

You’re an angel dressed in armor

You’re the fair in every fight

You’re my life and my safe harbor

Where the sun sets every night

And if my love is blind

I don’t want to see the light

It’s your beauty that betrays you

Your smile gives you away

'Cause you’re made of strength and mercy

And my soul is yours to save

And when this much is true

When my world was dark and blue

I know the only one who rescued me was you

Close your eyes

Let me tell you all the reasons why

You’re never going to have to cry

Because you’re one of a kind

Yeah here’s to you

The one that always poses true

You always do what you got to do babe

Because you’re one of a kind

When your luck was down in me

I know I’m finally free

So I tell you gratefully

Yes you’ll be in my heart

Is yours to keep

Close your eyes

Let me tell you all the reasons why

You’re never going to have to cry

Because you’re one of a kind

Yeah here’s to you

You’re the one that always poses true

You always do what you got to do babe

Because you’re one of a kind

You’re the reason why I’m breathing

With a little look my way

You’re the reason that I’m feeling

It’s finally safe to stay

Észre sem vettem, hogy könnyezni kezdek. 

- Ennyire rossz? - kérdezte aggódva, miután befejezte a dalt.

- Nem. - suttogtam szipogva. - Ez gyönyörű. - újra elcsuklott a hangom.

- Angie, jól vagy? - felpattant, és a székem elé guggolt.

- Igen. Ez a legnagyszerűbb ajándék amit valaha kaptam. - mondtam, miközben folyamatosan szememet törölgettem.

- Örülök, hogy tetszik. - mosolygott rám, majd megfogta kezem, és puszit nyomott kézfejemre.

. - Mondtam már, hogy szeretlek?

- Nem zavar, ha még néhányszor elismételed. - nevettem fel. 

    Tíz körül értünk haza, vizesen, kicsit ittasan, de nevetve. Gyorsan lezuhanyoztam, majd lementem a nappaliba, míg barátom volt a fürdőben.

- Leülhetek ?- a csendet hirtelen megtörő hang hallatán egy másodpercre megrémültem, és miután összeszedtem magam arrébb csusszantam, helyet adva Germánnak.

- Lehet, hogy egy kicsit részeg vagyok. - motyogtam, a barna szemekbe nézve.

- Születésnapod van, senki nem szólhat semmit. - nyugtatott mosolyogva.

- Láttad mit vett nekem Josh? Gyémántból van a medálja. Ha eladnám egy évig eléldegélhetnék belőle.- egész váratlanul tört rám a beszélhetnék, de exem nem panaszkodott miatta.

- Azért ne add el. Ajándékba vette. - válaszolta, bár éreztem, nem biztos abban, hogy mit mondjon.

- Nagyon szeretem, de a milliókat érő kedvességei kiborítanak.- sóhajtottam.

- Szerintem, ezt nem velem kellene megbeszélned.- mondta, de még mielőtt felállhatott volna elkaptam a kezét.

- Ennyivel jössz nekem.- érveltem. - Még mindig hihetetlenül dühös vagyok rád.

- Megtudhatom, hogy miért?- érdeklődött finoman.

- Mert elvetted Priscillát. És a barátom villájába hoztad nászútra. - mondtam, majd a vállának dőltem. - Féltékeny vagyok. Nagyon féltékeny. Meg voltam győződve arról, hogy mi majd együtt öregszünk meg, de az univerzum megint gyomorszájba vágott. Lehet, hogy valaki utál odafent. Nem mintha panaszkodnék. Mármint Josh tökéletes. Több, mint tökéletes, és ezért rettegek attól, hogy egyszer majd ennek is vége lesz, én pedig megint egyedül maradok. 

- Angie, holnap úgy fogok tenni, mintha ezeket nem is hallottam volna.- figyelmeztetett, mire én folytattam.

- Még egy dalt is írtam neked. Nem akartam megmutatni, de most jó kedvem van, szóval ha szeretnéd eljátszhatom.-ajánlottam fel, egy meggyőző mosollyal.

- Felkísérlek a szobádba, és te ágyba fogsz bújni. Nem kellene innod.- mondta,és felállt. A szobában csend volt, egyedül a fürdőből hallatszott vízcsobogás. Miután kényelmesen elhelyezkedtem az ágyban, Germanra néztem. 

- Josh még fürdik,én meg egyedül leszek. Nem akarsz itt maradni?- kérdeztem reménykedve, ő pedig bizonytalanul megrázta a fejét.

- Nem túl jó ötlet.- fel sem tűnt, hogy nyílik a fürdőszoba ajtaja.

- Angie?- nézett rám barátom, magyarázatot várva.

- Sokat ittam.- válaszoltam, és magamra húztam a takarót.- Jó éjt fiúkák.

   Reggel enyhe fejfájással ébredtem, ami egy óra alatt elviselhetetlenné erősödött. A földszintre mentem, egy Aspirin reményében, de ehelyett egy sokkal rémesebb látvány tárult a szemem elé. Már majdnem szégyenkeztem köntösöm miatt, miközben Natalie kihúzott háttal, egy Red Valentino blúzban és szaténnadrágban ült a kanapén. Sikerült észrevétlenül a konyhába surrannom, ahol Josh állt, feltűnően sokat babrálva a borospoharak kiválasztásával.

- Van arra bármi esély, hogy halucinálok, és Natalie még véletlenül sem ül a nappaliban? - kérdeztem reménykedve.

- Bárcsak így lenne. - sóhajtott. Ő sem igazán lelkesedett a hirtelen látogatásért. Egy bögréért nyúltam, de Josh megelőzött és pár másodperc múlva már nyújtotta is nekem a még gőzölgő kávét.

- Ha tegnap bármit is mondtam, akkor azt máris visszaszívom, mert nem gondoltam komolyan.- fordultam felé egy korty után. 

- Ezt majd később  megbeszéljük, rendben?- kérdezte, de nem csengett túl bíztatóan hangja. 

- Rendben.- bólintottam. - Ha kell valami, itt leszek.

- Nagyából tizenöt perc múlva behoznád a telefonom, azzal a szöveggel, hogy az apám keres, és valami nagyon fontos ügyről van szó?- átnyújtotta a készüléket miután bólintottam, majd gyorsan megcsókolt. - Nem lehetne szebb reggelem.- motyogta kifelé menet. 

  Azt a negyed órát azzal töltöttem, hogy felöltöztem, helyrehoztam a hajam, és megittam a kávém. A nappaliba lépve azonnal éreztem, hogy Josh és Natalie között szinte vibrált a levegő, a feszültség miatt. 

- Josh - köszörültem meg a torkom. Barátom azonnal felém kapta tekintetét, és hálásan elmosolyodott. - Apád hívott, valami fontosról van szó. 

- Ne már Josh. - sóhajtott Natalie. - Tényleg azt hitted, hogy ez be fog jönni?

- Tessék? - fordult vissza.

- Micsoda véletlen, hogy pont most lett szükség rád. Hallottam már ennél jobb kifogást is. 

- Nem mondhatom az arcodba, hogy nem akarlak látni botrány nélkül.- vágott vissza.

- Ezért az aktuális barátnődet használod ürügyként. - nevetett fel gúnyosan.- Bocsi, hogy is hívnak? Nem tudom megjegyezni az exem barátnőinek nevét, mert túl sok van belőlük.- pillantott rám. Mielőtt válaszolhattam volna, Josh dühösen közbeszólt. 

- Kifelé!

- Hogy mondod?- kérdezett vissza a nő.

- Tűnj el a házamból Natalie, most!

- Tényleg nyilvános balhét akarsz ebből?- mosolygott rá fenyegetően.

- Ha az kell ahhoz, hogy felfogd, nem akarlak a házamban, és az életemben.- válaszolta Josh hidegen, mire Natalie egyenes háttal felállt, és vállára akasztotta táskáját.

- Meg kell hagyni, elég jól választasz partnert. Ha jól számoltam, jövő héten a vörösök lesznek soron, légyszíves, mutass majd be neki is. 

- Ne feszítsd túl a húrt.- most már barátom is fenyegető hangra váltott.

- Igazad van, nem jegyezném meg a nevét.- egy mosolyt lőtt felém a válla felett, majd távozott. Percekig nem szóltunk semmit. 

- Josh.- kezdtem halkan. 

- A francba!- kiáltott fel, majd azzal a lendülettel lesöpört mindent az előtte lévő asztalról.

Annyira hirtelen történt, hogy hátratántorodtam. Felállt és öklét a falnak támasztva mély levegőt vett.

- Ha valakivel beszélsz, az megnyugtat.- javasoltam halkan. Egy pillanatig sem nézett rám. - Beszélj velem Josh.- ajánlottam fel. Végre találkozott tekintetem az óceánkék írisszel.

- Angie, kérlek - kezdte, minden erejével visszafojtva haragját.

- Az emberiség alapja a kommunikáció. Neked is ezt kell tenned.- próbáltam meggyőzni.

- Vannak dolgok, amiket nem veled fogok megtárgyalni. - mondta ridegen.

- Ha most nem bízol bennem, akkor mi lesz később? Josh a kapcsolatok a bizalmon, és egymás segítésén múlnak. Hagyj segíteni.- szinte kérleltem.

- Nem tudsz segíteni.- szűrte fogai között.- Ne próbálj mindent megoldani. Nőj fel végre Angie, az élet néha olyat dob, amit nem tudsz megoldani. Fogadd el!- megrökönyödve néztem rá. Óráknak tűnő ideig néztünk farkasszemet, majd ő megtörte a csendet.- Sajnálom - kezdte óvatosan.

- Valakinek ki kellett mondania.- vágtam közbe nagyot nyelve. Lesütött szemmel próbáltam összeszedni gondolataim, de csak annyira jutottam, levegő kell. - Sétálok egyet.- közöltem vele végül. Nem ellenkezett, nem kérte, hogy meghallgassam, egyszerűen bólintott, és elfordult.

  A partra érve rögtön megcsapott a sós levegő, amit mélyen belélegeztem. A hullámokon kívül semmi nem zavarta a csendet. Letelepedtem az egyik szikla takarásában, és felhúzott térdeimet átkarolva bámultam a tengert. 

  Nem Josh volt az, akire dühös voltam, hanem magamra. Neki volt igaza. Fel kellett volna nőnöm, már nagyon rég, és miután Germannal szakítottunk, majdnem meg is tettem, de jött Josh, a fehér lovon, és viszarántott abba világba, amiből ki akartam szakadni. Egyszerűen nem tudtam nem azt hinni, hogy ami történik velem az egy tündérmese. Mintha befogták volna a szemem, nem vettem észre, hogy ez a nagybetűs élet, amiben semmi nem megy rendeltetésszerűen, és közel sem mindig nyernek a jók. Egyedül magamnak köszönhettem, hogy amint láttam a napfény legapróbb jelét is, az ég újra elsötétült. 

2.évad 17.rész Vihar előtti csend

- Szép pár lettek volna, nem? - szólalt meg hirtelen egy hang mellettem. A mellettem álló nő felé kaptam a fejem. Hosszabb, barna haja keretbe foglalta arcát, és kiemelte szemeit. Látszott, hogy órákig csinálták a sminkjét és frizuráját. Nagyjából annyi idős lehetett mint én, és ő sem tűnt tapasztaltnak a csillogás világában. - Megan Morrison. - nyújtotta felém a kezét barátságosan. Egy másodpercig haboztam mielőtt elfogadtam volna.
- Angie Carrara.
- Kivel jöttél? - érdeklődött, majd kért magának is egy pohár pezsgőt.
- Joshsal.- ismertem be.
- Ó basszus. - szitkozódott nagyot sóhajtva. - Nem úgy értettem amit mondtam. Mármint nem lehet máshogy érteni, de ha tudtam volna, nem mondok semmit.
- Semmi baj. - nyugtattam mosolyogva. - Tényleg jól mutatnak együtt. Te kivel jöttél?
- Kyle. - biccentett egy férfi felé, aki két másikkal beszélgetett valamiről. - Nem kispályás színész. - jegyeztem meg, felismerve a pasit. Legendákat zengenek róla a rendezők, annyira jó. Nem mellesleg pedig nem néz ki rosszul.
- Hátrány és előny is. - mondta Megan, kissé gondterhelten. Nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzek rá.
- Hogy érted?
- Nincs semmi féle magánéletem azóta, amióta vele vagyok. Fotósok követnek hazáig, pletykákat terjesztenek, kétszer meg kell gondolnom, hogy kivel és miről beszélek. - avatott be. Fogadni mertem volna, hogy másnap az újságokban már az én képem is benne lesz. Josh nem arról volt híres, hogy nyaralni viszi a barátnőit. Vagyis, inkább a  barátnőiről volt híres. Arról, hogy gyakrabban váltogatta őket, mint egyes emberek az alsóneműt. Argentínában már természetes volt, hogy egy ideje együtt vagyunk, de Európában senki nem tudott róla, kivéve anyámat, aki maximum a baráti körében pletykált. - A jó oldala pedig Kyle. Nem csak zseniális színész, de egész életemben ilyen pasira vágytam.
- Megértem. - válaszoltam fanyar mosollyal.
- Ne foglalkozz Natalievel. Amennyire jól játszik, annyira borzalmas a személyisége. - Megan undorodó pillantással mérte végig a nőt. Feltételeztem, volt már köztük összetűzés. - Az emberek előtt eljátsza az ártatlan, de a legrosszabb ember akit ismerek. Ha ismersz olyan embert, aki gonosz, hozzá képest semmi.
- Akkor Josh miért volt vele? - fordultam felé érdeklődve.
- Üzlet. Natalie az oltár előtt hagyta ott Josht. Bár az egész kapcsolatuk egy hazugság volt, ismered őt, nem az elköteleződés híve. Annak a - összezsorította állkapcsát, visszafojtva a feltörekvő szót. - nőnek volt képe úgy otthagyni. - válaszolt. Úgy éreztem, nem igazán bírja a hollywoodi fényűzést.
- Nem igazán rajongsz ezért, igaz? - kérdeztem rá, mire gúnyosan felnevetett.
- Szánalmas az, amit egyes celebek művelnek. Az egész helyet néhány hihetetlenül gazdag ember irányítja, és ők manipulálnak mindenkit. Ezek az emberek azt csinálják, amit előírnak nekik. Nem igazán díjazom, ha meg akarnak fosztani a szabadságomtól. Valószínűleg ezért utálnak engem a "nagyok". - rajzolt idézőjeleket a levegőbe. Most nekem húzódott mosolyra a szám, de a gondolataim már máshol jártak. Az imént elhangzott információk száguldoztak az agyamban. Eddig úgy tűnt, itt mindenki a maga ura. Csak olyanokkal buliznak, akikkel akarnak, azokkal beszélgetnek, akikkel szeretnének, olyan szerepeket fogadnak el, amik tetszenek nekik. Legalábbis ezt látja a külvilág. Mégis a felső tízezernek van a legszigorúbb élete, ami nem mellesleg tele van intrikával.
  Nem vágytam arra a figyelemre, amit azok az emberek kapnak. Buenos Airesben egy idő után már senki nem foglakozott azzal, amit mi csináltunk, feltételeztem, ez itt nem fog működni. Natalie meddig menne el, azért, hogy még több figyelmet kapjon? Mire lenne képes a pénz érdekében? Reméltem, hogy sosem tudom meg.
- Én is így reagáltam, amikor először bepillantást nyújtottak ebbe a világba. - jegyezte meg Megan. Fel sem tűnt, hogy percek óta csak a pezsgőmet bámulom.
- Mára elfogadtad? - pillantottam rá, mire ő hezitálva bólintott.
- Vagy ez, vagy mehetek vissza éttermekbe asztalokat mosni. - sóhajtott. Meg tudtam érteni. Két nem kedvező lehetőség közül kellett választania, de az egyiket csábítóbbá varázsolták Kyle-t felhasználva. - Így legalább van egy kis esélyem a filmiparban. - húzta keserű mosolyra száját.
- Színésznő vagy? - érdeklődtem.
- Valami olyasmi. - bólintott habozva. - Te is?
- Nem, dehogy. - nevettem fel. - Éneket tanítok.
- Hogy találkoztatok Joshsal? - kérdezve, furcsállva a helyzetet. Őszintén, én sem tudtam hogy kerülhetek barátom mellé. Annyira szürreális volt az egész. Egy énektanár meg egy milliárdos. Ha két évvel ezelőtt valaki azt mondta volna, hogy ilyen fordulatot vesz majd az életem, kinevettem volna az illetőt.
- Megszólított, amikor az utcán sétáltam. Elég hosszú estém volt, lehet egy kicsit sokat is ittam, mert más esetben nem álltam volna le beszélgetni. - emlékeztem vissza arra a napra. Automatikusan elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott.
- Máshogy képzeltem el. - ismerte be nevetve Megan. - Azt hittem meglátott egy koncerten, valahogy kiderítette a neved és a címed, elkezdett virágokat küldözgetni, de csak hetek után hívott el randizni. - vázolta fel az ő verzióját, amit nevetve hallgattam.
- Nem, nem volt ilyen romantikus. - ráztam a fejem, majd kértem egy újabb pohár pezsgőt.
- Szerinted miről beszélgetnek? - bökött oldalba a mellettem ülő. Felnéztem az italomból, és megakadt a tekintetem Joshon, aki már nem Natalievel folytatott csevelyt. Helyett Kyle társaságát kereste, és néha sokat mondóan felénk pillantottak.
- Arról, hogy melyik szigetet kellene legközelebb megvenni. - válaszoltam halál komolyan. Ugyanabban a pillanatban tört ki belőlünk a röhögést. A hirtelen jött zajra mindenki felénk kapta a fejét.
- És Madagaszkár eladva a fekete öltönyös férfinek. - adta elő Megan az arisztokratát.
- Kinézem belőlük, hogy ezt megtennék. - nevettem, mire ő is heves bólogatásba kezdett. Fel sem tűnt, hogy barátomék elindultak felénk, csak akkor amikor mosolyogva megálltak előttünk.
- Jól szórakoztok? - kérdezte Josh szórakozottan.
- Remekül. - vágtam rá, majd kezet nyújtottam Kyle-nek. - Angie Carrara.
- Kyle West. Örülök a találkozásnak. - ajándékozott meg egy barátságos mosollyal.
- Szintén. - mosolyogtam vissza.
- Nem iszunk valamit? - ajánlotta fel barátom, mire Megannel felemeltünk poharunk, jelezve, ők lemaradtak a buliról. Ez Josht nem zavarta, és kért még egy kört, most mindannyiuknak.
- Le akarsz itatni? - kérdezte Megan vigyorogva. Barátom ártatlanul megvonta vállát, majd elmosolyodott.
- Ha hagyod magad. Azt hittem többet bírsz Morrison. - eddig nen tűnt fel, hogy milyen közvetlenek egymással. Régóta ismerhették a másikat. Josh mintha a gondolataimban olvasott volna.
- Együtt jártunk gimnáziumba, és még fiatal korunkban egy lakásban éltünk. - avatott be, miközben a nő helyeselve bólogatott.
- A régi szép idők. - mosolyodott el. Kyle-lal összenéztünk, nem akarva megzavarni a visszaemlékezést. Amint kezünkbe került az italunk, koccintottunk és felhajtottuk.
- Te tényleg le akarsz itatni. - nézett Joshra Megan.
- Lebuktam. - nevetett az illető. - Még egy kör?
- Kiszállok. - tettem fel a kezem. - Valakinek józannak is kell maradni. - a többiek ezzel nem nagyon foglalkoztak, és még három kört lenyomtak.
- Szerintem mi megyünk, mielőtt teljesen lerészegedünk. - kezdtek szedelőzködni Meganék, fél egy körül. Miután elköszöntek, Joshsal megegyeztünk abban, hogy ő beszél egy kicsit Deannel, de utána mi is elindulunk.
- Jól kijöttél Megannel. - jegyezte meg Josh kifelé menet. Csak az autóba beszállva válaszoltam.
- Igen. Nagyon jófej. - mondtam, azon tűnődve, beszámoljak-e Natalieről. Végül úgy ítéltem meg, jobb ha nem teszem. Amit hallottam róla, az alapján csak meg akart ijeszteni, és nem akartam hagyni, hogy ilyen könnyen megkapja Josht.
- Áthívhatnánk őket vacsorázni. - ajánlotta fel barátom, mire egyetértően bólintottam.
- Remek ötlet. - vállára hajtottam a fejem, míg ő összekulcsolta ujjainkat. Fel sem tűnt, ahogy egyre hosszabbakat pislogok, végül elaludtam. Nagyjából hét perc múlva megállt a kocsi, nyílt az ajtó, Josh pedig nemes egyszerűséggel felemelt, és úgy szállt ki a kocsiból.
- Tudok sétálni. - motyogtam félálomban.
- Azért hagydd, hogy ilyen lovagiasan bevigyelek. - nevetett fel. A házba lépve megcsapott a meleg levegő, ami még altatóbban hatott rám. Az emeletre érve Josh letett az ágyra, levette a cipőm, és betakart.
- Mi lesz a ruhával? - kérdeztem alig hallhatóan, mire ő megpuszilta homlokom, és gyorsan végigfuttatta ujjait az arcomon.
- Ha szeretnéd, leveszem. - nem kellett látnom ahhoz hogy tudjam, vigyorog.
- Ezt meg sem hallottam. - válaszoltam unottan, bár gondolatban díjaztam frappáns válaszát.
Reggel a kávé illatára ébredtem. Az esti ruhám lecseréltem, és elindultam megkeresni az aroma forrását. Josh a konyhában állva készítette az italt. Hátulról átöleltem, fejemet a vállára támasztva.
- Jó reggelt. - köszönt, majd nekem is töltött egy csésze kávét.
- Neked is. - nyomtam egy rövid csókot a szájára, mielőtt együtt kimentünk a nappaliba és elhelyezkedtünk a kanapén. - Mi a terv mára?
- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk lovagolni. - ötletelt.
- Soha nem ültem még lovon. - ismertettem az egyetlen problémát.
- Majd megtanítalak. - kétségem sem volt affelől, hogy Joshnak rengeteg lova van, és imád lovagolni. - De mielőtt elmegyünk, Russel még átjön.
- Russel? - kérdeztem vissza.
- Ő foglalkozik a médiához kapcsolatos dolgaimmal. - avatott be. - Plusz ha Robert nincs a közelben amolyan asszisztens szerű.
- Hány ember szolgál téged ki? - néztem rá nevetve.
- Ne kérdezz, élvezd a kényelmet. - nyomott egy puszit a homlokomra nevetve.
Tíz óra körül csengettek. Egy negyvenes évei elején járó férfi lépett be, öltönyben. Elég egyértelművé vált, hogy Russel az.
- Russel, ő Angie, Angie, ő Russel. - miután Josh bemutatott minket, gyorsan kezet fogtunk. Ők a nappaliba kezdtek beszélgetni, én pedig készítettem három csésze teát. Bár az első tíz percet nem hallottam, feltételeztem, Natalieről van szó. Leültem Josh mellé a kanapéra, és az italomat vettem kézbe.
- Új filmje lesz, neked pedig új ügyfelek kellenek. Mindenkinek megéri. - érvelt a férfi egy számomra ismeretlen ok mellett.
- Biztos, hogy nem. Nem lesz médiacirkusz akkor sem, ha becsődöl a cég. - szögezte le Josh határozottan.
- Egyetlen vacsora. Ennyi kell, és garantálom, hogy ezután is több millió/hó lesz a fizetésed. - próbálta újra Russel. Barátom idegesen felállt, és oda -vissza kezdett járkálni.
- Nem. Határozottan nem. Angie a barátnőm, Natalie oldja meg a dolgait nélkülem. - szólalt meg percek után. Óvatosan elmosolyodtam, bár a szituáció nem volt szórakoztató senkinek.
- Fent kell tartanunk annak a látszatát, hogy jóban vagytok. - keresett új okokat a menedzser.
- Az esküvőnkön hagyott ott. Nem én leszek az, aki támogatja. - Josh idegesen a hajába túrt.
- Ahogy gondolod. - sóhajtott Russel, majd a másik dologra tért. -
- Szeretnék kérdezni néhány dolgot. - nézett rám, mire aprót bólintottam. - Használtál valaha drogokat?
- Nem. - ezt azonnal le is írta.
- Probléma rendőrséggel? Közbiztonság veszélyeztetése?
- Nem.
- Nyilvános botrány? Túlzott alkoholfogyasztás?
- Nem, és igen, voltam már részeg, de nem vagyok alkoholista. - válszoltam, kicsit furcsállva a kérdéseket.
- Ruha nélküli fotók? - kérdezte, mire Josh arcára pimasz mosoly ült ki. Vállba ütöttem, és visszafordultam Russelhez.
- Nincsenek. - mondtam. Barátom éppen szólásra nyitotta a száját, amikor German újdonsült feleségével lesétált a lépcsőn, megmentve engem egy nem nyilvános hozzászólástól.
- Jó reggelt. - köszöntek nekünk.
- Nektek is. - válaszoltunk azonnal, de nem fordult senki feléjük. Ők szerencsére nem kérdezősködtek, egyszerűen a konyhába mentek.
- Kapcsolat exekkel?- a következő kérdés már jött is.
- Felhőtlen. - nevettem fel szárazon. - Inkább baráti. - javítottam ki magam, mielőtt lejegyezhette volna.
- Családi probléma?
- Nincs.
- Bármilyen illegális ügy?
- Nem tudok róla.
- Voltál már letartóztatva?
- Nem.
- Bármilyen kapcsolat a maffiával?
- Azt nem mondhatnám el. - nevettem fel, de úgy tűnt ő nem találja viccesnek. - Nincs. - komolyodtam el újra.
- Eltitkolt gyerek?
- Nincs. - szűkült össze a szemem, a rengeteg furcsa kérdés hallatán. Russel bólintott, és becsukta a füzetét.
- Köszönöm az együttműködést. - mondta udvariasan.
- Megkérdezhetem, mire kell? - tudakoltam.
- Meg kell bizonyosodnom arról, hogy Josh barátnőjének nincsenek múltbeli ballépései. - ez kicsit meghökkentett.
- Mindenki hibázott már. - motyogtam.
- Drágám, a showbusiness eltér a közemberek életétől. - vágta rá a férfi.
- Ez lekezelően hangzott. - jegyeztem meg.
- Ez az igazság. - válaszolta, mire úgy gondoltam, jobb, ha nem beszélek. Ő visszafordult Joshoz.
- Ami Nataliet illeti, gondold át.
- Nincs mit átgondolnom. - rázta a fejét barátom.
- Rendben. - bólintott Russel, és felállt. - Hívlak, ha valami fejlemény van.
- Lehet, hogy nem akarok tudni róla. - sóhajtott a mellettem álló, majd kezet nyújtott. - Később beszélünk.
- Jó pihenést. - tette hozzá, mielőtt távozott.
   - Van egy öböl, innen nem messze. Húsz perc lóval. Ha szeretnéd, megmutatom. - Josh a fürdőszobában állt, és onnan beszélgetett velem.
- Akkor rakok be fürdőruhát. - kiabáltam vissza, csak hogy biztos hallja. - Nem kell. Nem lát senki.
- Borzalmas a fantáziád. - nevettem, míg egy táskába behajítottam egy bikinit, majd barátomnak egy fürdőgatyát. Ő három percen belül kilépett a fürdőből, egyedül egy dereka köré tekert törülközőt viselt. A mögötte lévő helységből kiáramló köd még inkább olyan megjelenést kölcsönzött neki, mintha a Mennyből érkezett volna. Fel sem tűnt, hogy bámulom, csak amikor félmosolyra húzta száját. Gyorsan megráztam fejem, és felkaptam egy tiszta pólót. Josh nevetve állt félre az útból, mielőtt bezártam a fürdőszoba ajtaját, mélyeket lélegezve és elpirulva indultam zuhanyozni.
Mikor kiléptem, barátom valakivel hevesen beszélgetett. Fel sem tűnt neki, hogy végeztem.
- Soha nem akartam elköteleződni, de te rávettél a házasságra, pedig elhiheted, nem szerepelt a terveim között, erre az oltárnál közölted velem, hogy átgondoltad. Remek sajtófogás, be kell ismernem. Rögtön megugrott a filmed nézőinek száma, de átélni kevésbé volt pozitív. Nem fogom mégegyszer végig játszani az egészet. - szünetet tartott, csak motyogást hallottam a vonal másik végéről, de úgy gondoltam, valami durvát mondhatott Natalie, mivel barátom idegesen vágott közbe. - Nem fogok szakítani vele, mert szeretem őt, és a pénz nem számít. Felőlem bájcseveghetünk amikor akarod, de soha nem leszünk egy pár. - mély levegőt vett, majd hozzátette. - És Angiet hagyd ki ebből. - válaszra nem várva kinyomta a hívást. - A francba! - dühösen felkiáltott, és eldobta a készüléket. - Basszus! - gyors mozdulattal a hajába túrt, majd meglátott engem. - Sajnálom. - sóhajtott még mindig nem higgadtan, miközben közelebb lépett.
- Én sajnálom. - motyogtam, utalva arra, hogy hallottam az egészet.
- Ebben a szituációban te vagy az utolsó, akinek elnézést kellene kérni bármiért. - finoman végigsimított az arcomon, és lehunyta szemét. - Natalie és az ügynöke azt akarják, hogy jöjjünk újra össze. - először nem tudtam reagálni. Tisztában voltam azzal, hogy Natalie rengeteg szempontból jobb párja lenne Joshnak, de így kimondva még jobban fájt.
- És te.. - próbáltam kicsikarni belőle valamit, de csak percek után kaptam választ.
- Én milliókat kapnék érte. - ismerte be. Egy pillanatra úgy éreztem, eljött kapcsolatunk vége, és már indulhatok is vissza Buenos Airesbe, amikor Josh folytatta. - De nem kell a pénz. Engem az sem érdekelne, ha egy faházban kellene leélnem az életem, addig, amíg mellettem vagy. Anya utálta Nataliet, de most azt mondja, hogy ne merjek más nővel hazaállítani rajtad kívül - felnevetett, és én is elengedtem egy mosolyt. - Engem nem izgat a pénz, vagy a hollywood-i fényűzés, de ha tetszik, ha nem ebből a helyzetből nem tudunk kimászni, meg kell várnunk, hogy vége legyen a három napos csodának.
- Josh - kezdtem, de ő közbe szólt.
- Én annyira sajnálom Angie. Pihenni jöttünk ide, több a baj, mint Buenos Airesben. - mikor biztos voltam abban, hogy befejezte újra neki futottam.
- Amikor a nővérem befutott, 13 éves voltam. A fél életemet kamerák előtt éltem le. Megtanultam nem foglalkozni másokkal. Ez a mi nyaralásunk, és remélem, hogy nem tudja senki sem elrontani. - ő szó nélkül magához húzott és megcsókolt.
- Ígérem, hogy senki nem fogja elrontani.
   Körülbelül fél órával később már az istállóban álltam, és néztem ahogy Josh felnyergel egy szürke lovat. Hiába ajánlottam fel segítségem, ő visszautasította. Ennek belül egy kicsit örültem is, mivel nem kellett prezentálnom picike tudásom a lovak terén.
- El fog bírni minket? - kérdeztem kételkedve.
- Persze. - vont vállat, mintha ez egyértelmű lenne. Felém nyújtotta kezét, mikor felnyergelte, és az állat nyakára helyezte. - Ő Queenie. Amikor csikó volt meghalt az anyja. Én akkor voltam úgy tizennyolc. Az egész nyaramat vele töltöttem. Már akkor tudtam, hogy ő különleges.
- Gyönyörű. - a ló hófehér szőrén megcsillant a napfény.
- Segítsek felülni? - nézett rám barátom, mire bólintottam. Miután feltornáztam magam Queenie hátára, Josh egy másodperc alatt felpattant mögém. Megfogta a szárakat, és kellemes tempójú lépésre ösztönözte a lovat. Amint kiértünk a villa területéről, egy főútról leágazó ösvényen folytattuk utunkat. Queenie békésen nézegetett a faleveleken áttörő fény játékát, miközben minden egyes madár csicsergésére hegyezni kezdte fülét.
- Imádom ezt a helyet. - súgtam Joshnak. Nem akartam megzavarni az erdőben uralkodó csendet.
- Én is. - válaszolt. Mellkasára hajtottam fejem, és csak hallgattam a némaságot. Minden olyan nyugodt volt. Annyira tökéletes. Egy régen nem érzett melegség töltötte fel testem.
   Egyfajta vihar előtti csend.