2.évad 16.rész Exek éjszakája

Délután háromkor szállt fel Josh gépe, velünk a fedélzetén. Még láttam, ahogy unokahúgom vidáman integet nekünk a távolból. Talán ő volt a legboldogabb, hiszen apja is nászútra indult, így egyedül maradt Leónnal.
- Jól vagy? - kérdezte Josh halkan, miközben finoman megérintette karomat.
- Persze. - mosolyogtam rá, és gyorsan megcsókoltam. - Csak nem tudom, hogy álmodom, vagy ez a valóság.
- Azt még én sem. - nevetett fel. Mivel a Nap ragyogott az égbolton, nem tudtam aludni, így barátommal kezdtem beszélgetésbe. Amint besötétedett Josh hátrahajtotta az üléseket, szinte egy ágyat képezve. A mellkasára hajtottam a fejem, míg ő magunk köré csavarta egy takarót.
- Jó éjszakát. - suttogta, majd megpuszilta a homlokom. Igyekeztem elaludni, de nem ment, ezért inkább kibújtam az ágynemű alól, és egy pohár víz társaságában elhelyezkedtem az ablak mellett. Az alattunk elterülő végtelen víz az Atlanti-óceán volt, a Hold fénye néha megcsillant a vízfelszínen, ami még fentről is jóllátható volt. Akaratlanul is Germanra gondoltam. Ő is repülőn ült, útban egy számomra ismeretlen cél felé, újdonsült feleségével. Reméltem, hogy igazán boldog Priscilla mellett, és nem hagyja kihasználni magát. Egy pillanatra mintha éreztem volna a parfümét, ahogy belengi a levegőt, és láttam magam előtt a sötétbarna szempárt. Megráztam a fejem, és kortyoltam egyet a hideg vízből. A torkomat sikeresen lefagyasztottam, de exemet nem sikerült kivernem gondolataimból.
- Angie? - amikor Josh megszólított, majdnem kiugrott a szívem a helyéről. - Baj van? - mellém telepedett. Felé fordultam, és ekkor láttam meg meztelen felsőtestét.
- Felébresztettelek? - kérdeztem halkan.
- Nem voltál mellettem, kicsit megijedtem. - ismerte be. Egy sajnálomot motyogtam, majd szorosan megöleltem. - Semmi baj. - válaszolt, miközben megpuszilta a homlokom.
- Feküdj vissza nyugodtan. - néztem a szemébe, miután elengedtük egymást.
- Te nem jössz?
- De, mindjárt. - nyugtattam. Ő bólintott, egy másodpercig még elidőzött rajtam tekintete, végül elment. Halk sóhajtás közben az ablaküvegnek döntöttem a fejem, és becsuktam a szemeim. Elképzeltem, ahogy exem feleségével tölti éjszakáját egy idegen városban, és elöntött a féltékenység. Nem akartam úgy érezni, de nem tudtam ellene tenni. Joshra gondoltam, aki valószínűleg újra mélyen aludt, azonban az sem segített.
- Mindenre túl jól emlékszem. - suttogtam magamnak, remélve, Josh nem hallja meg. Hirtelen egy dallam született a fejembe, amit azonnal le kellett jegyeznem, így gyorsan felpattantam, és előkerestem egy lapot, amire a holdfényben kottázni kezdtem. Szöveg nélkül, csak az alapot írtam le, a fecnit összehajtottam, és a párnám huzatába rejtettem. Végül úgy gondoltam, ideje aludni, ezért bebújtam barátom mellé, és ő rögtön a derekam köré fonta karját.
- Nem sietted el. - suttogta a hajamba, majd abban a pillanatban vissza is aludt. Még nagyjából fél órát feküdtem ott, míg végül sikerült álomba merülnöm. Úgy négy órát pihentem, mivel éjfél körül feküdtem az ágyba, és mikor felébredtem kint már pirkadt. A repülő ablakából még gyönyörűbb volt. Az ágyból pont látni lehetett, ahogy a Nap lassan felfelé kúszott az égbolton. Elmosolyodtam a látvány hatására, mikor egy stewardess sétált a fekvőhelyhez.
- Hozhatok egy kávét, Ms. Carrara? - kérdezte egy kedves mosollyal.
- Igen, köszönöm. - válaszoltam, majd Joshra néztem. - Inkább kettőt.
- Rendben, máris. - bólintott, és távozott.
- Miért vagy fent ilyenkor? - pillantott fel álmos fejjel barátom.
- Nézd, milyen szép az ég. - mutattam ki az üvegen.
- Gyönyörű. - motyogta, miközben a fejére húzta a párnáját. - Aludj még.
- Már aludtam. - vágtam rá. A légiutaskísérő pont ekkor tért vissza két csésze gőzölgő kávéval.
- Ms. Carrara, Mr. Bomer. - nyújtotta át az italokat. Josh az illatra rögtön feléledt, és elvette a csészét. - Két óra múlva leszállunk. - tette hozzá.
- Gyorsan eltelt az út. - jegyezte meg partnerem.
- Szerintem is. - helyeseltem, bár nem értettem egyet. A kávé melegséggel töltött el, sokkal élénkebb lettem tőle.
- Azt hiszem, én visszaalszom. - mondta Josh, három perc múlva már újra szundított is. Halkan felnevettem látványa miatt, majd elvittem a csészéket, és előkerestem a lapot, meg a gitárom. Igyekeztem nem túl nagy zajt csapni, miközben a papíron lévő sorokat játszottam. A dallam pont olyan lett, mint ahogy képzeletem, ezért gondolatban vállon veregettem magam. Még párszor eljátszottam, javítgattam rajta, majd visszahelyeztem a hangszert a tokjába, és Josh mellé feküdtem.
- Angie illat van. - suttogta. Ijedten néztem rá, de miután helyreállt szívverésem elmosolyodtam.
- Ez jó vagy rossz?
- A lehető legjobb. - válaszolt halkan. Közelebb húzott magához, és finoman megcsókolt. - Imádni fogod Szicíliát.
- Remélem is, ha már ennyit utazok érte.- nevettem fel.
- Megéri az utat. - nyugtatott. Összekulcsolt ujjainkra néztem.
- Köszönöm. - mondtam alig hallhatóan. Ő csak elmosolyodott, nem szólt semmit.
- Én köszönöm. - nem fejtette ki bővebben, ez volt minden amit mondott, én mégis tudtam, mire gondol. Újra csend telepedett közénk, hosszú percekig csak egymás légzését hallottuk, és a gép motorjainak halk zúgását. Azon kaptam magam, hogy egyre álmosabb vagyok, másodpercek után pedig elaludtam. Arra ébredtem, hogy Josh óvatosan próbál felkelteni.
- Angie, mindjárt leszállunk. - súgta. Kómásan kinyitottam a szemem, de az álmosság azonnal eltűnt, amikor megláttam az ablakon át a sziget egyre élesedő körvonalait.
- Ez gyönyörű. - a látvány bámulatos volt. A víz átlátszó, fentről lehetett látni a hatalmas sziklák között elbújó, rengeteg, apró, titkos öbölt. Ahogy közelebb értünk megpillantottam egy óriási, tengerre néző villát, ahol akár egész életemet le tudtam volna élni.
- Oda megyünk. - mutatott egyenesen az építményre Josh, nekem pedig leesett az állam.
- Szóval, ha megöllek, akkor lakhatok itt? - kérdeztem, mire halkan felnevetett.
- Igen.
- Búcsúzz el a családodtól. - motyogtam, majd felé fordultam és hosszan megcsókoltam. Miután szétváltunk, ő visszaállította az üléseket, mivel a pilóta jelezte, hogy megkezdi a leszállást. Bekapcsoltuk magunkat, a gép abban a pillanatban ereszkedni kezdett.
  A vártnál gyorsabban földet értünk, átadták a csomagjainkat, majd a személyzet egy másik irányba indult el. Mivel a leszállópálya távolabb volt a villától, egy autó várt ránk.
- Uram, elkérhetem a bőröndöket? - kérdezte az előtte álló, maximum húsz éves fiú.
- Igen, köszönjük Adrian. - mosolygott rá barátom. A srác a csomagtartóba pakolta a holminkat, majd kinyitotta nekünk az ajtót, míg mi beszálltunk ő a vezetőülésen helyezkedett el.
- Tárgyalása lesz a közelben, Mr. Bomer? - érdeklődött, de végig az utat nézte.
- Mondtam már, hogy Josh. - sóhajtott partnerem. - Nem, csak nyaralni jöttünk.
- Ha jól tudom, Ms. Carrara, igaz? - csodálkozva néztem fel.
- Igen. - válaszoltam, még mindig nem igazán eszmélve fel.
- Martha elmondta nekünk, miután az édesanyja felhívta. - ecsetelte a fiú.
- Gondoltam, hogy mindenki tudni fogja. - motyogta Josh. Amikor az autó megállt, a fiú kiszállt, a csomagokért indult, Josh kipattant a járműből, és mielőtt feleszméltem volna, már ki is nyitotta nekem az ajtót.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá.
- Mr. Bomer, egy éve nem láttam. - rohant ki a házból egy nő. Úgy ötven éves lehetett, testalkata leginkább Olgára emlékeztetett. Megölelte barátom, majd rámnézett. - Ön pedig biztosan Ms. Carrara.
- Igen. - bólintottam egy óvatos mosollyal.
- Hívjon nyugodtan Marthanak, ha bármi kell azonnal értesítsen. - hadarta boldogan. - Viszont Mr. Bomer, mivel nem számítottunk az érkezésükre, kiadtuk a bal szárnyat egy házaspárnak. Őszintén sajnálom. - itt azonnal Germanra gondoltam, és elszorult a torkom. - Ők ebédre érkeznek.
- Rendben, semmi baj, majd megoldjuk. - nyugtatta a nőt. - Pakoljunk le, aztán körbevezetlek. - fordult felém mosolyogva.
- Én itt addig háromszor elveszek. - mondtam kínosan körbenézve.
- Majd megtalállak. - egy puszit nyomott a homlokomra, majd felemelte a bőröndöket. Én a gitáromat, és a táskámat vettem magamhoz, mivel minden mást vagy Josh, vagy Adrian cipelt.
A házba belépve elállt a lélegzetem. Régi stílus keveredett a modernnel, gyönyörű összképet alkotva. Márványlépcsők, tengerre néző nappali, apró, titkos folyosók, bel- és kültéri medence, szobák és fürdők sokasága, edzőterem, mozi, óriási étkező, hatalmas park és majdnem húsz főből álló személyzet tartozott a villához. Josh engedte, hogy válasszak egy lakosztályt a jobb szárny emeletén, én pedig természetesen egy vízre nézőt néztem ki. A franciaágy mellett mindkét oldalon éjjeliszekrények, szobából két út nyílt, az egyik a fürdőbe, a másik pedig egy gardróbba ment. A falnál minibár, kisebb fiókos szekrény, a félkör alakú kanapéval szemben TV, alatta DVD-lejátszó, házitelefon, néhány pohár és egy üveg bor. Emellett kanapék és fotelek, gigantikus erkély, széles ablakok és gyönyörű kilátás társult hozzá.
- Hogy tetszik idáig? - kérdezte barátom.
- Gondolatban eltévedtem. - ismertem be. Ő felnevetett, és megölelt.
- És még nem láttad a legjobb részt. - suttogta a hajamba. Újra átmentünk a nappaliba, majd Josh kinyitotta nekem az üvegajtót. Előttünk nem csak a tenger, de egy hihetetlenül nagy medence is elterült, körülötte napágyak.
- Szerintem tényleg meggyilkollak. - nem tudtam, hangosan kimondtam-e, de már láttam, ahogy életem végéig ebben a házban élek.
- Én is ezt tenném. - értett egyet. Hátulról átölelt, és belecsókolt a nyakamba.
- Fürdünk? - fordultam felé, mire bólintott. Mielőtt visszamentümk volna, még egy hosszú csókkal zártuk a körbevezetést.
Fent átvettük a fürdőruhánkat, majd egy-egy rendelt koktéllal a kezünkben beültünk a medencébe.
- Reggel játszottál valamit a gitárodon. - kezdte hirtelen. Bólintottan, ő pedig folytatta. - Gyönyörű volt.
- Köszönöm. - rögtön elpirultam, és az italomra néztem, remélve, Josh nem veszi észre a kis színátmenetet.
- Be fogod fejezni? - érdeklődött.
- Nem tudom. - ismertem be. - Szeretnék lezárni egy korszakot, de ha megírom, akkor egy lépéssel távolabb leszek annak a valaminek a befejezésétől.
- Szerintem fejezd be. Ha kész lesz, akkor elégetheted, és azzal végleg lezárhatsz mindent. - a sötétkék szempár mélyen az enyémbe fúródott. Tudta, hogy exemről beszélek.
- Nem könnyű elégetni egy dalt. - nevettem fel.
- Akkor vágd apró fecnikre, és temesd el. - ajánlotta mosolyogva.
- Pontosítok. Nem könnyű megsemmisíteni egy dalt. -válaszoltam.
- Ezzel kellett volna kezdened. - nevetett. Éreztem, ahogy az alkoholos koktéltól élénkebb leszek, ezért amint félreraktam a poharat, Josh felé fordultam, és bedőltem a vízbe. Ő egy fejessel csatlakozott hozzám. Amint felért a levegőre, magához húzott, és ráérősen megcsókolt.
- Mr. Bomer, megjött a másik pár. - kiáltott bentről Martha.
- Nem érdekel. - suttogta nekem, majd folytattuk ahol elkezdtük.
- Bemegyek még italért. - toltam el magamtól finoman.
- Rendben, megvárlak. - megajándékozott egy kacsintással, majd a medence falának támaszkodva nézte, ahogy felkapok egy törülközőt, és besétálok a házba. Gyorsan megszárítottam magam, megkerestem a konyhát -ami úgy öt percet vett igénybe-, a hűtőből kivettem a narancslét, amikor két kar fonódott a derekam köré.
- Azt hittem, valami alkoholosat iszunk. - motyogta a hajamba Josh. A mellkasára hajtottam a fejem, és a kezemben lévő italt kezdtem bámulni.
- Máris be akarsz rúgni? - kérdeztem, ő pedig csókolgatni kezdte a nyakam.
- Említettem én ilyet? - kérdezett vissza. Igazat kellett neki adnom, ezért kiemeltem egy Jack Daniel's-t is. Ő átvette tőlem azt, két pohárba töltött, jeget rakott bele, majd az egyiket nekem nyújtotta. - Szeretlek.
- Szeretlek. - válaszoltam. Az ajkaink rövid ideig összeértek, végül mindketten belekortyoltunk a whiskeybe. Elfintorodva nyeltem le, mivel nem voltam hozzászokva az ízéhez. Josh halkan felnevetett, mire vállba ütöttem. Megfogtuk a narancslével együtt az alkoholt is, és visszaindultunk a medencéhez. A nappaliban jártunk, amikor nyílt az előszobába vezető ajtó. Tökéletesen ráláttunk, automatikusan odafordultam, kishíján kiesett a pohár a kezemből.
- Ki a franc szórakozik velem? - emeltem az ég felé a tekintetem dühösen. Barátom inkább döbbenten nézte az érkezőket.
- Azt hiszem, van egy kis probléma. - sóhajtott German is.
- Nem kicsi. - vágta rá Priscilla.
  Öt perc múlva már mindannyian kanapékon ültünk, egymással szemben.
- Miért ez a villa? - kérdeztem hirtelen.
- Mert a tengerparton van, eldugott és hatalmas. - válaszolt exem.
- Gondolom, nem kis összegbe került. - motyogtam.
- Ahhoz képest, hogy mekkore, olcsónak számít. - vont vállat German. Egy másodpercig farkasszemet néztünk.
- Adhatnád drágábban. - súgtam Joshnak.
- Hidd el, kell hozzá pénz. - mondta barátom.
- Egy pillanatra elfelejtettem, hogy milliárdosokkal beszélgetek. - forgattam a szemem.
- Nagy ez a ház, meg tudunk lenni egymás mellett. - próbálkozott exem. Szerettem volna az arcába üvölteni, hogy puszta jelenléte is elég, nem kell egy helységben lennünk, ahhoz, hogy érezzem a közelségét.
- Meg kell próbálnunk. - sóhajtott Josh. Priscilla eközben engem fürkészett, gyilkos tekintettel. Kintről hallani lehetett, ahogy Marta beszélget valakivel, majd belépett a házvezetőnő és egy Joshhoz hasonlóan hihetetlenül helyes ember.
- Mindenki tud arról, hogy a kedvenc milliárdosom ide látogat, sőt barátnője is van, kivéve én. - sóhajtott a pasi drámaian. Partnerem nevetve felállt, és egy öleléssel üdvözölte a félistent.
- Azért nem szóltam, mert reméltem, hogy elkerüllek. - mondta barátom, miután eltolta magától az idegent.
- Azért nem szóltál, mert tudta, hogy másodpercek alatt elveszítenéd a barátnőd. - pillantott felém. German pillantása elidőzött az újonnan érkezőn. - Vagy már van konkurencia? - nevetett fel, miután feltűnt neki exem kissé féltékeny tekintete.
- Fogdd be. - ütötte vállba Josh. A férfi hozzám sétált, felemelte a bal kezem, és röviden megcsókolta.
- Dean Adler. Ha valaki jobbra, helyesebbre, viccesebbre vagy édesebbre vágynál, a szomszéd villa az enyém. - kacsintott végül.
- Angie Carrara, és köszönöm, jó nekem Josh. - utasítottam vissza finoman, mire az említett alig láthatóan megkönnyebbül.
- Ha tudnád, hogy mit hagysz ki. - válaszolt. Priscilla végigmérte Deant, majd felállt, és kezet nyújtott.
- Priscilla Ferro, örülök a találkozásnak. - mutatkozott be. A férfi habozva rázta meg a kezét. Szinte láttam, ahogy a gondolataiban máris undorodik a nőtől.
- Mi megyünk kipakolni. - jelentette ki German. Abban a pillanatban már fel is állt a kanapéról, és köszönés nélkül elment, aminek nem mondom, hogy nem örültem.
- Szóval neki felesége van, és mégis téged szeret? - kérdezte Dean. Döbbenten néztem rá, nem tudva, ezt miből szűrte le.
- Igen, valahogy így van haver. - bólintott Josh.
- Nem lehet kellemes helyzet. - nevetett fel sajnálattal a hangjában. - Igazából azért jöttem, hogy áthívjalak titeket a ma esti buliba. Koktélozunk beszélgetünk, csajozunk. - itt barátomra nézett, aki egy tizedmásodpercig elvigyorodott, majd amint meglátta az én tekintetem, megrázta a fejét.
- Én már nem szedek fel mindenkit. - közölte, mire egyetértően bólintottam.
- Több csaj jut nekem. - mosolyodott el.
- Jézusom. - sóhajtottam, ahogy elképzeltem, amint ez a két Adonisz az összes buliban minden nőt le akart dönteni a lábáról. - Borzalmasak vagytok.
- Csak ő. - mutogatott barátom. Szemforgatva felkaptam a törülközőm, majd az emeletre indultam. Fent megszárítottam a hajam, átvettem a fürdőruhám, és üzentem Vilunak. Nem akartam leírni a helyet, ezzel megelőzve, hogy elrepüljön Argentinából. Éppen letettem mobilom, amikor a házitelefon hangszórójából Martha hangja szólalt meg.
- Ms. Carrara, kész az ebéd. - mondta. Egy 'köszönömmel' válaszoltam, és lebaktattam az ebédlőben. Josh mellett foglaltam helyet, a másik páros pedig velünk szemben.
- Jó étvágyat. - helyezte elénk Martha a spagetti tésztát, és mellé a feltétet.
- Szedek neked. - ajánlotta fel partnerem, miután egy percen keresztül senki nem mozdult.
- Köszi. - motyogtam. Ő még sajtot is reszelt rá, tudva, mennyire imádom, végül ketchup smiley-t rajzolt az ételre. - Arra megy ki a játék, hogy Suzy és Tekergősen együnk spagettit? - kérdeztem gyanakodva.
- Átlátsz rajtam. - nevetett fel miközben a saját tányérját is megpakolta.
- Vagy sok Disney-t nézel. - pontosítottam nevetve. Megvártuk amíg exemék is szednek, majd enni kezdtünk. A feszültség tapintható volt, és a pillantáinkból lelehetett szűrni, hogy mennyire nem kellemes a helyzet egyikőnknek sem. Az ebéd befejeztével másfelé indultunk. Josh közölte, hogy mutatnia kell valamit, és az emeletre vezetett. A ház sokkal nagyobb volt mint gondoltam, erre akkor jöttem rá, amikor újabb lépcsősoron húzott felfele. A helység hatalmas volt, nem választották el falak, az óriási terület is bizonyíték volt a villa méretére. Két ablakon áradt be a fény, ez kissé misztérkiusabbá tette, de még így is remekül ki lehetett venni a zongora formáját.
- Ha bármikor énekelni szeretnél, itt nem hallja senki. Lent is van egy, de gondoltam, ez jobban tetszene. - mosolygott rám kicsit félve reakciómtól.
- Csak tudnám, hogy mit tettem, amivel kiérdemeltelek. - sóhajtottam fel. Ő felnevetett, és magához húzott.
- Pont ugyanezt szoktam magamtól kérdezni. - ismerte be, majd lassan  megcsókolt. - És, ha nem akarsz ma átmenni Deanhez, nem muszáj.
- Szeretném megismerni az ittenieket. - suttogtam vissza. A hajába túrtam, és újra egymáshoz értek ajkaink. Az este lassan közeledett. Miután Josh megmutatta nekem a titkos folyosókat, és rejtett helyeket nem volt túl sok dolgunk. Ő telefonokat intézett, mert valami gond volt a cégénél, én pedig úgy döntöttem, egyedül is felfedezem a terepet. Bár néhány nézőpontból úgy tűnhetett, hogy a házban folyamatos az élet, mindenki pörög, egy-két elhagyatott folyosón teljesen más volt minden. Végigfuttattam az ujjaim egy újabb festményen, amin Josh öt éves korában egy óriási franciaágyon fekszik, és egy plüssmacit szorongat, majd a következőhöz léptem. Ilyen képek mellett elhaladva bolyongtam a házban, míg végül azt sem tudtam, merre van a főbejárat. Minden kissé poros volt, de emiatt semmi nem veszített a szépségéből. A szobák nagy részét nem használták, csak családi összejövetelekkor barátom állítása szerint. Mindenhova benéztem, feltérképeztem a terepet, megjegyeztem utakat, és ezzel az idő nagy része el is telt. Nem tartott olyan sokáig visszaérnem a lakosztályunkba mint gondoltam.
- Nem tévedtél el? - kérdezte halkan nevetve Josh, amikor beléptem.
- Nem nyilatkozom. - hárítottam. - Hatalmas ez a ház.
- A nagyapámé volt. Amikor meghalt kiderült, hogy ezt a birtokát rámhagyta, a Kanadait pedig Nathanre. - lassan felállt a székéből. - Kiskoromban minden nyarat itt töltöttem. Lent ültem a parton, vagy egy-két elrejtett szobában és elképzeltem, hogy milyen lesz ha nekem is lesznek unokáim. - a mondat végi mosolya mindent elárult.
- Ezt most találtad ki? - nevettem fel.
- Az unokás részt igen, de a többi igaz. - ismerte be. - Nathannel a tenger mentén lovagoltunk, vagy átkutattuk a padláson lévő régi holmikat. Buenos Airesben nőttem fel, de itt voltam otthon.
- Sokat jelent neked ez a hely. - végigfuttattam az ujjaimat az arcán.
- Igen, és most végre megoszthatom veled. - mosolyodott el, mire alig láthatóan elpirultam. Ő lassan magához húzott, megcsókolt, majd együtt estünk az ágyra. A jelenetet a házitelefon szakította félbe.
- Mr. Bomer megérkezett a csomag, amit kért. - szólalt meg Martha. Josh sejtelmesen elmosolyodott, felállt, és magamra hagyott. Néhány perc múlva tért vissza, egy dobozt cipelve. Egy vörös szalag kötötte át az egészet, a tetején egy szál fehérrózsa feküdt.
- Valószínűnek tartom, hogy elfelejtettem megemlíteni, itt a koktélozás hírességeket jelent, elegáns ruhákat, és fotósokat. - nyújtotta felém a kezében lévő csomagot.
- Ezt az apró részletet kihagytad. - motyogtam és óvatosan leemeltem a tetejé. Egy vörös ruha feküdt benne, egyszerű volt, mégis gyönyörű. - Köszönöm. - pillantottam barátomra, aki egy mosollyal kombinált biccentéssel válaszolt. Egy órával a buli kezdete előtt megcsináltam a hajam, igyekeztem normális sminket készíteni, majd felvettem a ruhát. Az történetesen pont jó volt méretben, ezt Joshnak köszönhettem.
- Gyönyörű vagy. - suttogta a hajamba, aztán mellkasára vont, és megcsókolt. Esélyem sem volt válaszolni, mivel folytatta. - Ha filmsztár szeretnél lenni most szólj, van néhány ismerősöm.
- Ha világhírű tudós akarnék lenni, azt is lerendeznéd az ismerőseiddel, igaz? - tudakoltam nevetve.
- Bármit szeretnél, elintézem neked. - mondta halkan, mielőtt újabb hosszú csókot váltottunk.
   A ház előtt egy fekete autó parkolt, Adrian amint meglátott minket, már nyitotta is az ajtót, de előtte megjegyezte, mennyire elegánsak vagyunk. Amikor Dean azt mondta, a szomszéd villában lakik, azt hittem kicsit közelebb van. Miután két teniszpálya, kinti medencék, és egy kisebb farm mellett is elhaladtunk fogyatkozó türelemmel néztem Joshra.
- Rómába megyünk? - kérdeztem szarkasztikusan.
- Még úgy három perc. - pillantott ki az ablakon, miközben a térdemre helyezte az egyik kezét. Igaza volt, amint kiértünk a villa területéről, három percet mentünk, majd megláttuk a szomszéd nyaraló fényeit. A ház majdnem annyira hatalmas volt, mint Joshé, de az örülten bulizó emberek helyett, halk zene szólt, kiöltözött pincérek pezsgőt kínálgattak, és mindenfelé elegáns emberek beszélgettek. Ahogy kinyílt az autóajtó, fotósok tódultak körénk, akik azonnal hírt is a világnak, mi történik Szicíliában.
- Gyere. - barátom finoman megfogta a kezem, majd a ház bejárata előtti vörösszőnyegre húzott. - Ha Dean szervez bulit, a rengeteg fotós alapfeltétel. - súgta nekem, mielőtt vakuk százai villantak fel az azt követő néhány percben. Mosoly, integet, Joshra néz. Ezeket a cselekvéseket váltogattam roppant kreatívan. A mellettem álló lezser mosollyal nézett bele az összes kamerába, feltételeztem, ő már megszokta. - Oké, ennyi elég lesz. - mondta, nekem soknak tűnő idő után. A házba belépve a házigazda üdvözölt minket.
- Angie gyönyörű vagy. - nyomott két puszit az arcomra. - Haver, remek az ízlésed. - nyújtott kezet partneremnek, aki átkarolta derekam, majd megrázta Dean jobbját. - Élvezzétek az estét, ha bármire szükségetek van, csak jelezzétek. - búcsúzott, mivel újabb vendégek érkeztek.
- Miért van itt mindenkinek ekkora háza? - kérdeztem halkan.
- Nagyobb ház, nagyobb parti. - magyarázta. - Iszunk valamit?
- Persze. - egyeztem bele. A felállított bárnál nem sokan voltak, ezért le tudtunk ülni.
- Két pezsgőt. - adta le Josh a rendelést.
- Tudod, nem egészen így képzeltem el ezt az egészet. - néztem körbe.
- Hát én sem. - sóhajtott barátom, miután megakadt a szeme valakin. A szőke hajú nő, gyönyörű arany és fekete színű ruhában éppen felénk tartott. Először nem ismertem, majd egyszerűen elkerekedett a szemem. Natalie Graves. A világ egyik legsikeresebb színésznője.
- Ismered? - érdeklődtem, mivel partnerem minden mozdulatát figyelte. - Igen. - biccentett gyorsan, mielőtt felállt. A nő két lépéssel előttünk állt meg, egy hatalmas mosollyal. - Natalie, rég láttalak.
- Egy és fél éve. - pontosított az újonnan érkezett. - Jól nézel ki.
- Te is. - Josh félmosolyra húzta a száját, és megpuszilta az arcát.
- Készíthetünk néhány képet? - kérdezte néhány hirtelen csatlakozó fotós. Ők bólintottak, én pedig pár lépést hátrálva figyeltem az eseményeket. Egy idő után meguntam a bámulásukat, elindultam megkeresni a mosdókat, hátha ott távolabb lehetek a vakuktól. Amint beléptem megrezzent a telefonom. Unokahúgom írt.
Milyen a buli?
Igen, tájékoztattam az esti tervekről.
Remek. De legalább kaptam egy lenyűgöző ruhát.
Meg kell mutatnod. - írt vissza. Mivel óriási tükrök voltak a falon, úgy gondoltam, miért nem csinálhatnék néhány képet. Időzítésem természetesen borzalmas volt, és Natalie pont akkor lépett be. Néhány másodperc kínos csend volt közöttünk.
- Én.. - kezdtem habozva, nem tudva, mit mondjak. - Nem volt alkalmam bemutatkozni. Szerintem remek színésznő vagy, és úgy tűnik, jól kijöttök Joshsal szóval.. - nem hagyta, hogy befejezzem.
- Csak az időd vesztegeted - fordult felém. A zöld szempár hideg pillantással végigmért.
- Tessék? - kérdeztem, nem értve a szituációt.
- Nem kell bemutatkoznod, mert nem leszek a barátod, vagy valaki olyan, akivel beszélhetsz. - esélyem sem volt válaszolni. - Majd meglátod. Teljesen egyedül vagy. - döbbenten álltam, miután kisétált. Mély levegőt vettem, lehunytam szemeim, és vártam pár másodpercet. Amikor kiléptem a mosdóból, Josh keresésére indultam, de ő Natalievel beszélgetett. Nagyot sóhajtva kértem magamnak egy pohár pezsgőt, majd leültem a bárnál. Mivel nem volt jobb elfoglaltságom, elővettem a telefonom, és bepötyögtem Natalie nevét. A legfrissebb cikk már az itteni buliról számolt be. A színésznő barátom mellett mosolygott boldogan, akaratlanul is elöntött a féltékenység. Ahogy lejjebb görgettem, megállt bennem az ütő.
Másfél év után a világ kedvenc párosa újra találkozott. A majdnem Mr. és Mrs. Bomer ma Dean Adler buliján látták egymást viszont.
Majdnem Mr. és Mrs. Bomer, és úgy tűnt, én vagyok az egyetlen, aki nem tudott semmiről.