- Tessék ? - nézett rám döbbenten .
- Igen . Ő is megkérdezte és igent mondtam - rögtönöztem . Az aprócska probléma az volt hogy Justin még csak meg sem említette a bált . Hogy ebből mekkora botrány lesz . - Vidd el Priscillát , ő úgyis annyira örül az új kapcsolatotoknak . - mosolyodtam el gúnyosan .
- De Angie mi nem járunk együtt - magyarázkodott .
- Megcsókoltad , ő azt mondja hogy jártok - sóhajtottam unottan - Először és utoljára de neki hiszek German .
- Nem én csókoltam meg - próbálkozott a lehetetlennel .
- Tegnap mást mondtál - nevettem fel keserűem majd felálltam és az ajtó felé intettem .- Megtennéd hogy kimész ? - kérdeztem ő némán kisétált az ajtón én pedig bezártam mögötte . Alig ültem vissza az ágyamra újra kopogtak . - Gyere - sóhajtottam fáradtan .
- Ez így nem jó Angie - Vilu lépett be - Nem oké hogy te meg apa folyton veszekedtek . Utálom ha szomorúak vagytok - mondta idegesen .
- Violetta ez a mi dolgunk - válaszoltam higgadtan .
- Gondolkodj kérlek - nézett rám könyörgően én pedig bólintottam - Viszont - ragyogott fel az arca - Mit veszel fel holnap a bálban ?
- Nem tudom - mondam . - Kicsit kezd elegem lenni a bál-témából .
- Az nem baj viszont le kell nyűgöznöd apát - jelentette ki .
- Vilu kérlek hagyd abba - sóhajtottam - Vége van . Ennyi volt . Szakítottunk .
- Blah , blah , blah - motyogta majd megrántotta a vállát - Mindegy ugorjuk a témát . - a szekrényemhez lépett . - Keresek valami ruhát neked - mondta mire én bólintottam .- Ez milyen ? - kirángatott egy vörös , rövid ruhát én pedig elképedve néztem rá .- Felejtsük el - rázta a fejét majd visszaakasztotta . Pár perc múlva kihúzott egy újabbat . - Ez jó lesz - bólintott vigyorogva majd a kezembe nyomta .
- Ha ezt veszem fel akkor leszállsz az apukád és én témáról ? - kérdeztem .
- Igen - vigyorgott majd közelebb lépett - Csak apa nem fog leszállni rólad - suttogta a fülembe majd vigyorogva kiment .
- Violetta - szóltam utána elképedve de nem válaszolt ezért újra a ruhara tévedt a pillantásom . Nem volt rossz bár nem az én stílusom de néha kell valami új . Miután arra a döntésre jutottam hogy ezt fogom felvenni az órámra néztem . Három percen belül Olga kiabálni fog hogy kész a vacsora ezért inkább lementem . Egyedül ültem az asztalnál pár percig amikor megjelent Violetta és lehuppant mellém .
- Hogy van a kedvenc nagynénim a világon ? - vigyorgott .
- Mit szeretnél Vilu ? - kérdeztem nevetve .
- Azon kívül hogy te és apa újra együtt legyetek semmit . - mosolygott .
- Violetta - szóltam rá .
- Angie - vágta rá .
- Kérlek szállj le erről a témáról - könyörögtem ő pedig bólintott . - Köszönöm .
- Ti már itt ? - lépett ki Olga a konyhából a vacsorával .
- Még beszélgettünk egy kicsit Angievel - mosolyodott el Violetta .
- Miről ? - kérdezte German aki akkor érkezett .
- Arról hogy milyen jó lenne ha összejön - Vilu nem tudta befejezni mert finoman a bokájába rúgtam jelezve hogy fejezze be - Ha összejönne a két főszereplő a kedvenc sorozatomban - módosított .
- Elég ha azt mondod hogy csajos téma - ült le German nevetve majd rám szegezte a tekintetét . Három másodpercig bírtam a szemébe nézni és utána lehajtottam a fejem . Most Violetta rúgott meg engem jelezve hogy az apja figyel.
- Milyen volt a napotok ? - kérdezte German hirtelen .
- Jó , Angievel kiválasztottuk a ruháinkat a bálra - mosolygott én pedig felhorkantam - Én választottam ki Angie ruháját a bálra - pontosított .
- Neked Angie ? - fordult felém German .
- Borzalmas - mosolyodtam el . - Képzeld , délután odajött hozzám valaki , és elhívott a bálba . - mondtam gúnyosan mostmár egyenesen a szemébe nézve .- Az illető nem egyszer törte össze a szívemet és jelenleg egy másik nővel van de engem hív meg . - húztam gúnyos mosolyra a számat .
- Az illető jelenleg egyedül van - vágott vissza German azonnal .
- A barátnője nem ezt mondja - válaszoltam .
- De nincs barátnője - mondta dühösen .
- Nem hiszem el - a vacsoráért nyúltam , ahogy ő is . A vége az lett hogy mindeketten elkaptuk a kezünket .
- Fúú , ez egy hosszú este lesz - motyogta Vilu .
- Nem vagyok éhes - álltam fel az asztaltól hirtelen .
- Angie maradj - kérlelt Vilu én pedig egy pushit nyomtam a homlokára .
- Ha végeztetek mutasd meg a ruhád - mosolyogtam rá majd a szobámba mentem . Felkaptam a telóm és beütöttem Justin számát . Három csörgés után vette fel .
- Szia Angie - szólt bele .
- Szia - válaszoltam .
- Miért hívtál ? - kérdezte .
- Hogy - sóhajtottam - van kedved velem menni a bálba ? - pár másodpercnyi csend .
- German elhívott , igaz ? - egyből rátapintott a lényegre .
- Igen - ismertem be .
- Azért akarsz velem menni hogy féltékennyé tedd ? - nem tudtam válaszolni .
- Csak szeretnél vagy nem ? - kerültem ki a kérdést .
- Ha csak azért akarsz velem menni hogy féltékeny legyen akkor nem szeretnék részt venni a játékodban - közölte diplomatikusan .
- Rendben - bólintottam . - Akkor megyek egyedül . - elmosolyodtam , mert tudtam hogy úgyis eljön velem .
- Utálom hogy fpbefolyásolható vagyok - hallottam motyogást a vonal végéről . - Oké , rendben , elkísérlek - egyezett bele végül .
- Köszönöm , imádlak - vigyorogtam .
- Bár jobb lett volna ha személyesen kérdezed meg , egy csokor virággal - fantáziált .
- Jó , majd holnap is megkérdezlek - nevettem fel .
- Jó éjt Angie - mondta fél perc csend után .
- Jó éjt - mosolyogtam majd kinyomtam a hívást és elterültem az ágyamon . Körülbelül tíz perc múlva valaki kopogott majd Violetta lépett be egy ruhával a kezében .
- Szia Angie - mosolygott rám .
- Szia Vilu - mosolyodtam el én is majd odasétáltam és kivettem a kezéből a ruhát .
- Ugye milyen szép ? - kérdezte csillogó szemekkel .
- Nagyon - mondtam majd odatartottam Vilu elé . - Jól áll - mosolyogtam rá .
- Köszi - vette ki a kezemből majd letette az ágyamra . - Van programod holnapra ?
- Nincs , a Studion és a bálon kívül semmi - gondolkoztam .
- Nagyszerű , akkor holnap nem megyünk a suliba és elmegyünk egy Jade-túrára - vigyorgott én pedig felhúzott szemöldökkel néztem rá .
- Jade-túra ? - kérdeztem .
- Sminkes , fodrász , manikűrös - sorolta . - Na mit szólsz ?
- Nem is tudom Vilu - bizonytalankodtam .
- Olyan régen voltunk kettesben - mondta szomorúan .
- Akkor itt az ideje - mosolyogtam majd megöleltem .- Holnap korán indulunk - mondtam nevetve .
- Apát intézem - vigyorgott .
- Én meg szólok Pablonak - pusziltam meg a homlokát . Violetta kiment én pedig felhívtam Pablot .
- Szia Angie - szólt bele .
- Szia , figyelj nem baj ha Vilu és én holnap nem megyünk be ? - tértem a lényegre .
- Nem , dehogy - válaszolt .
- Rendben . - mosolyodtam el . - Holnap este találkozunk . - tettem le a telefont . Gyorsan lezuhanyoztam és befeküdtem az ágyba és elaludtam . Egy szobában ébredtem . A lámpa alig pislákolt a fejem felett . Lassan felültem . Violetta ott állt mellettem pár méterre .
- Vilu - szólítottam meg , de ő eltűnt . Leszálltam az ágyról és a szoba egyetlen ajtajához sétáltam majd kinyitottam . German állt ott , mosolyogva nézett rám miközben kitárta a karját . Ekkor Priscilla jelent meg egy késsel German háta mögött . Sikítani akartam de egy hang sem jött ki a torkomon . Elfordultam és rohanni kezdtem de rájöttem hogy nem haladok . Visszafordultam Priscilláék felé . German ott feküdt , körülötte minden tiszta vér volt , míg a nőt nem láttam sehol . Egy sikítást hallottam , és megpördültem . A szőkeség állt mögöttem a véres késsel .
- Angie - újabb kiáltást hallottam , de nem figyeltem rá mivel tudtam hogy ha elfordulok akkor vége az életemnek . Álltam és sikítottam majd a kés hideg pengéje a hasamhoz ért .
- Angie , Angie - hirtelen valaki megrázta a vállam . Azonnal kinyitottam a szememet . German ült az ágyam szélén és aggódva nézett rám . A hajam csapzott volt , a torkom pedig fájt mivel valószínűleg tényleg sikítottam . - Semmi baj - húzott magához finoman . - Itt vagyok , csak egy álom volt - nyugtatott majd megölelt . A hajam simogatta én pedig némán a vállára döntöttem a fejem . - Jól vagy ? - kérdezte halkan .
- Igen - motyotgtam . - Hány óra ?
- Hajnali három - válaszolt majd kisimított egy kócos ticset az arcomból . Lassan felálltam és az ajtó felé indultam - Hova mész ? - kapta el a karom German .
- Csinálok egy kávét . Ma már nem akarok aludni - mondtam halkan , de ő finoman visszahúzott és ledöntött az ágyra .
- Itt maradok , rendben ? Csak aludj . Holnap hosszú napod lesz - hajolt felém majd finoman megpuszilta a homlokom .
- Nem fogok tudni aludni - a mellkasára tévedt a tekintetem . Csak most vettem észre hogy nincs rajta felső .
- Elmeséled mit álmodtál ? - kérdezte majd elmosolyodott amikor meglátta hogy a felsőtestét bámulom .
- Nem - ráztam meg a fejem . Nem akartam újra felidézni .
- Akkor aludjunk - mondta halkan én pedig a mellkasára döntöttem a fejem .
- Kérdezhetek valamit ? - motyogtam .
- Most ? - nevetett fel halkan - Nem ér rá holnapig ?
- Nem - válaszoltam - Akkor nem merem majd megkérdezni .
- Akkor mondd - mosolyodott el .
- Miért szakítottál velem ? - néztem rá . Ez a kérdés már nagyon régóta motoszkált a fejemben .
- Én is ezt kérdezem magamtól - mondta halkan . - De talán azért mert fájt hogy mással láttalak . - gondolkozott .
- Én sajnálom - suttogtam .
- Nincs mit . Neked nincs - finoman a derekam köré fonta a karjait .
- Jó éjt German - egy puszit leheltem az arcára majd elaludtam . Reggel Vilu hangja ébresztett .
- Angie kelj már fel - rángatott - Hívom a szőke herceget - vigyorgott mire én ijedten néztem fel . - Apa - üvöltött Violetta .
- Mondd kicsim - lépett be a szobába German .
- Kéne egy csók Angienek hogy felébredjen - húzta Vilu az apját ágyamhoz .
- Violetta - szóltam rá . German tétlenül állt közöttünk .
- Jó , menj apa - nyomott egy puszit az arcára . Ő némán kiment és becsukta maga mögött ah ajtót .
- Ezt nem gondoltad komolyan - meredtem rá döbbenten .
- De , teljesen komoly vagyok - vigyorgott . - Tíz perc múlva lent várlak - dobott nekem egy puszit majd kiment . Gyorsan felöltöztem , felraktam egy sima sminket és megcsináltam a hajam majd lementem . Violetta már várt rám .
- Mehetünk ? - mosolygott rám én pedig bólintottam . - Elmentünk - kiabált be az apja dolgozószobájába .
- Jó szórakozást - válaszolt German . Először fürdőbe mentünk , majd a fodrászhoz és végül a sminkeshez .
- Tudod mit Violetta ? - kérdeztem csukott szemmel , miközben élveztem hogy masszírozzák a hátamat .
- Mit tudok ? - kérdezett vissza .
- Kezdtem megérteni Jadet - vigyorogtam .
- Én is . Hozzá tudnék szokni ehhez - vágta rá . Miután kijöttünk a sminkestől , úgy döntöttünk hogy egy kis vásárlás még belefér ezért két óra múlva mindkét kezünk tele volt szatyrokkal . Fogtunk egy taxit ami hazavitt minket otthon pedig Olga várt .
- Jól szórakoztatok? - kérdezte mosolyogva .
- Igen - dőltem le a kanapéra . Alig két óránk volt mielőtt indulni kellett volna a bálba . Pablo megint kitett magáért , mivel az egyik rokonának Buenos Aires határában egy hatalmas telke van , óriási házzal , medencével , szőkőkúttal ezért megbeszélte vele hogy tarthatnánk ott . A jegyek elkeltek úgyhogy 3000 emberre számíthatunk amiből simán kijön a félévi show . Violettával segítettünk egymásnak a ruhákkal majd fél órával a kezdés előtt indulásra készen álltunk . Nyílt az ajtó és German lépett ki a szobájából egy fekete szmokingban . Megfagytam . Tényleg képtelen voltam bármit is csinálni .
- Angie - hadonászott az orrom előtt Vilu amire feleszméltem - Mi történt ? - vigyorgott .
- S.semmi - dadogtam .
- De szépek vagytok - törte meg a csendet German aki éppen akkor sétált le a lépcsőn . Én természetesen elpirultam és lehajtottam a fejem .
- Köszi apa - mosolygott Violetta . - Indulunk ?
- Még várok valakit - vágtuk rá egyszerre Germannal amire mindketten felkaptuk a fejünket .
- Rendben - bólintott furcsállva Vilu . Abban a pillanatban csengettek . Olga odasietett és kinyitotta . Justin és Priscilla állt ott .
- Justin - mosolyogtam léptem hozzá .
- Priscilla - sietett a nőhöz German . - Justin - mondta kicsit kedvetlenebbül majd kezetfogott vele .
- Priscilla - sóhajtottam .
- Mehetünk ? - türelmetlenkedett Vilu .
- Igen - bólintottunk mind a négyen egyszerre . Egész úton néma csend uralkodott a kocsiban ami kezdett kínossá valni amikor megérkeztünk . Az egész olyan volt mint egy álom . Hatalmas , fehér ház ami már inkább palota volt . A hozzá vezető utat formáranyírt bokrok szegélyezték , közében egy hatalmas szökőkúttal . Minden ki volt világítva , bentről már zene hallatszódott . Gyorsan kiszálltunk a kocsiból és egy pillanatra találkozott a tekintetem Priscilláéval . Vörös , rövid és testhez simuló ruhát viselt , fekete magassarkúval és vörös szájfénnyel míg a haját kiengedve hagyta . Úgy nézett ki mintha a kifutóról érkezett volna . Germannal tökéletes párt alkottak . Elindultunk befelé , Justin mellettem lépkedett , ő is fekete szmokingban mint German . Bent Pablo várt minket Jackievel .
- Hello - mosolygott ránk .
- Szia Pablo - mosolyodtam el majd két puszival köszöntöttük egymást .
- Megmutassam az asztalotokat ? - kérdezte .
- Igen - bólintott German . Ha mi négyen egy asztalhoz ülünk abból harmadik világháború lesz .
- Ugye nem raktál minket egyhez ? - kérdeztem suttogva Pablotól aki nem válaszolt - Megöllek - mondtam neki úgy hogy csak ő hallotta .
- Nyugi ott lesz Beto is - bíztatott .
- Hurrá - forgattam a szemem . Az asztalunk a 309-es volt . German mellett foglaltam helyet , Justinnal szemben . Beto már ott ült és az étlapot lapozgatta . Az asztalra néma csend telepedett hosszú percekig .
- Megkeresem a lányomat - állt fel Priscilla majd eltűnt a tömegben .
- Táncolunk ? -nyújtotta felém a kezét Justin én pedig azonnal elfogadtam . German egy pillanatra nézett rám majd újra a lányát figyelte aki éppen egy fiúval táncolt . A tekintete csalódottságot és féltékenységet tükrözött . - Jössz ? - kérdezte Justin.
- Igen - bólintottam majd kimentünk a parkettra .
- Jól vagy ? - kérdezte miközben elkezdtünk lassúzni .
- Persze - erőltettem mosolyt az arcomra .
- Nem úgy nézel ki - mondta komolyan .
- Éreztél már olyat hogy valami belülről vonzz hozzá , de nem tudsz a közelében lenni ?- néztem rá szomorúan .
- Hiányzik ? - emelte fel az államat .
- Nagyon - bólintottam és szorosan megöleltem . Ekkor tűnt fel hogy German és Priscilla pár méterrel mellettünk táncolnak . A nő az exem vállára hajtotta a fejét de German engem figyelt . Tekintete az enyémet fürkészte , de az arcáról semmit nem tudtam leolvasni . A zene lassan halkult majd egy sokkal gyorsabb ütemre váltott ezért Justinnal leültünk az asztalhoz . Hamarosan Priscilláék is csatlakoztak . Némán ültünk amíg Vilu nem szaladt oda hozzánk .
- Apa gyere - húzta fel a székről Germant .
- Hova megyünk ? - kérdezte .
- Apa-lánya tánc lesz - vigyorgott majd táncolva eltűntek a tömegben .
- Angie - szólalt meg mögöttem Pablo .
- Igen ? - fordultam felé .
- Felkérhetlek ? - kérdezte én pedig bólintottam .
- Megleszel ? - néztem Justinra aki elmosolyodott .
- Menj csak - kacsintott . Pablo kivezetett a parkettra majd megfogatott és elkezdtünk táncolni .
- Régen beszéltünk - mosolygott rám .
- Talalkozunk a Studioban és ott szoktunk beszélni . - ráncoltam a szemöldököm.
- Tudom , de beszélgetni régen beszélgettünk - magyarázta . - Szóval hogy vagy ?
- Jól - hazudtam .
- Angie bízhatsz bennem - mosolygott rám kedvesen .
- Tudom - sóhajtottam - Igazából nem vagyok jól Pablo . Nem tudom hogy kívül mi látszik de belül teljesen össze vagyok törve .
- Aggódom érted - mondta -Lehet hogy mást könnyen átversz egy kis sminkkel de engem nem . Napok óta azt látom hogy szomorú vagy . German csinált valamit ?
- Igen vagyis ő szakított velem de most nem csak az a baj - magyaráztam .
- Angie hányszor kell még megbántani ahhoz hogy észrevedd hogy játszik veled ? - kérdezte halkan .
- Nem bántott meg - védtem azonnal .
- Kérlek nekem ne hazudj - vágta rá .
- Sajnálom - mondtam halkan .
- Csak arra jérlek hogy gondolkodj és ne hagyd hogy bárki összetörjön - a hangjából törődés hallatszott . Megöleltem és egy puszit nyomtam az arcára .
- Köszönöm - suttogtam . A szám véget ért és Pablo ment a saját sztalához én pedig az enyémhez .
- Most pedig megkérnék minden férfit hogy kérjen fel egy nőt , de ne azt akivel jött a Thousand years című keringőre - mondta be Maxi . Justin Priscillához lépett és felé nyújtotta a kezét . Egy másodpercig őszintén sajnátam a partneremet . Ők elmentek táncolni én pedig tétlenül álldogáltam amikor valaki finoman megérintette a vállamat . German állt ott .
- Szabad ? - kért fel . Elmosolyodtam és biccentettem . Megfogta a kezem és behúzott a táncparkettre . Az érzés amikor átölelte a derekamat leírhatatlan . Közelebb léptem hozzá és mélyen beszívtam az illatát . Még mindig ugyan azt a parfümöt használta . Elkezdődött a zene mi pedig elkezdtünk táncolni . Minden tökéletes volt . Csak forogtunk és annyira közel volt hozzám de mégis annyira távolinak éreztem .
Nincs rá szó hogy akkor mit éreztem amikor felemelt . Azt hogy különleges vagyok , és azt hogy valakinek jelentek valamit de ezek a szavak nem írják le azt az érzést . A dal a végéhez közeledett . German pár centire állt tőlem . Felemelte az államat és mélyen a szemembe nézett . Becsuktam a szemeimet és vártam .
- Lekérhetem ? - szakított meg minket Prsicilla .
- Igen - motyogtam és elengedtem a kezét . Justin egy korombeli nővel táncolt ezért nem akartam zavarni . A lépcsőhöz sétáltam ami a hátsó ajtóhoz vezetett de egyszer még visszanéztem . Egyetlen pillanat elég volt ahhoz hogy könnyek lepjék el a szememet és hogy érezzem hogy bármelyik pillanatban hisztérikus zokogásban törhetek ki . Priscilla lábujjhegyre állva megcsókolta Germant aki nem tolta el magától hanem visszacsókolta . Egy másodperc alatt megfordultam és elkezdtem rohanni . El mindentől , el a valóságtól . Amikor megálltam egy szökőkút peremén ültem . A ház fényei látszódtak és halkan kiszűrődött a zene is de attól függetlenül távol volt . Egyedül voltam , és csak sírtam . Hiába próbáltam , nem tudtam abbahagyni . Egy idő után szinte fulladoztam a könnyektől amikor lépteket hallottam . Nem fordultam meg mert azt hittem hogy az illető majd elmegy , de nem tette . Leült mellém és némán nézett majd valamit előhúzott a zsebéből .
- Úgy tudtam hogy a hercegnők nem sírnak - mondta German halkan majd egy zsepit nyújtott felém .
- Mit keresel itt ? - kérdeztem és kifújtam az orrom .
- Téged - válaszolt egyszerűen . - Láttam hogy elrohantál . Otthagytam Priscillat és jöttem utánad .
- De már vagy 20 perce eljöttem . - motyogtam .
- Igen . Azóta egy tőled kb 10 méterre lévő padról figyeltelek . Tudom mit érzel Angie és azt is tudom hogy most magányra van szükséged - adott még egy zsebkendőt .
- Nem akarok veled beszélni - néztem a szemébe .
- Tudom - állt fel - És nem akarsz többet látni sem - mosolyodott el szomorúan .
- Igazad van - bólintottam . - De nem tudok távol lenni tőled szóval ezt megint bebuktam - nevettem fel keserűen .
- Gyere vissza ha van kedved vagy szólj és hazaviszlek - közelebb hajolt , pár pillanatig az ajka megállt fél centire az arcomtól majd finoman megpuszilt . Lassan elindult visszafelé amikor utána szóltam .
- Ne menj - mondtam halkan , de meghallotta . Visszaült mellém , én pedig a vállára hajtottam a fejem .
- Miért ilyen nehéz a szerelem ? - kérdeztem suttogva .
- Nem tudom - válaszolt . - De ha egyszer újra az enyém leszel soha többé nem engedlek el - mosolygott rám amire én is elmosolyodtam. - Egyébként mondtam már hogy őrülten szexi vagy ? - suttogta a fülembe .
- Nem - pirultam el .
- Akkora hülye vagyok hogy szakítottam veled - motyogta .
- Ebben egyetértek - válaszoltam , egy óvatos mosollyal . Egy pillanatig egymás szemébe néztünk majd mielőtt bármit tehettem volna az ajkait az enyémekre tapasztotta .