2.évad 21.rész Our Last Kiss

Még két hetet töltöttem Josh társaságában, a Föld egyik legszebb szigetén, ahol a napok villámgyorsan teltek, mégis egy örökké valóságnak tűnt, mire végre felszállt velünk a repülő. Próbáltam elhitetni magammal, hogy csak egy rossz álom volt az egész, de az üzenet túl élesen rajzolódott ki, minden egyes alkalommal, amikor becsuktam a szemem. Joshnak nem szóltam egy szót sem, hiszen nem akartam feszültséget generálni, amíg nem volt biztos a dolog. Az óceánt bámulva próbáltam mindent kizárni a fejemből, de a gyűrű az ujjamon nem hagyta. Egy gyors mozdulattal levettem, és a zsebembe csúsztattam. Ki akartam dobni, egyenesen a vízbe, de képtelen voltam akár egy másodpercnél több ideig a kezembe tartani. Josh majdnem az egész út alatt dolgozott, kivéve, mikor aludt, így nem aggódtam amiatt, hogy meglátná az ékszer hiányát. Este volt, mire Buenos Aires repterén landolt a gép. Ott már Alfred várt ránk, és egyenesen a felhőkarcolóhoz vitt minket. Amint újra Josh lakosztályába voltam, emlékek százai lepték el az agyam, és nem tudtam elhinni, hogy minden tönkre mehet.
- Jól vagy?- kérdezte barátom, látva leblokkolásom, mire gyorsan bólintottam.
- Csak egy kicsit álmos vagyok. hazudtam, majd elléptem tőle. - Megyek alszok egyet.- mondtam halkan.
- Még el kell intéznem néhány dolgot, de utána csatlakozok hozzád.- nyomott puszit a homlokomra, és az asztala felé vette az irányt.
   Gyorsan lefürödtem, majd felkészültem egy újabb álmatlan éjszakára. Josh fél tizenegy körül jött be, és bebújt mellém.
- Miért nem alszol? - motyogta. Tudtam, felesleges megjátszanom magam.
- Csak jó itthon lenni - válaszoltam.
- Nekem is hiányzott.- csókolt a nyakamba.
- Köszönöm az utazást. - tettem hozzá. Nem reagáltam arra amit ezután mondott, remélve, megérti, nem vagyok beszédes hangulatban.
   Reggel kávé illat szállt be a konyhából. Az óra hét órát mutatott, jelezve, fél óra múlva a Studióban kellene lennem.
- Jó reggelt.- léptem ki, miután felöltöztem, és visszahúztam a gyűrűt az ujjamra. Josh megajándékozott egy mosollyal, és az asztal felé pillantott, ahol már minden készen állt a reggelihez.
- Violetta azt mondta, tíz perc múlva érkezik. - informált. Bólintottam, majd mindkettőnknek kentem egy- egy nutellás kenyeret. - Minden rendben?
- Persze. - bólintottam nagyot nyelve. - Miért ne lenne?
- Csendes vagy. Alig beszélgetünk. Ez kicsit megijeszt. - ismerte be.
- Csak nem vagyok olyan hangulatban. - válaszoltam.
- Rendben. - bólintottam, és leült mellém. - De mondd el, ha van valami. - nem szóltam semmit. Talán Joshnak semmi köze nem volt hozzá. Esetleg valaki rákényszerítette az esküvőre. Nem tudtam, Natalienek meddig ér el a keze, és a hatalmával esetleg meg tudja-e zsarolni barátomat. Nem akartam felhozni a témát, amíg nem volt bizonyítékom, ezért inkább elviseltem a némaságot. Szerencsére nem kellett sokáig csendben ülnünk, hiszen unokahúgom egy perc múlva meg is érkezett.
- Jó reggelt. - mosolygott ránk, mielőtt leült az asztalhoz. - Csendkirályt játszunk?
- Nem.- ráztam meg a fejem. - Reggelizünk.
- Aha, oké. Angie, ha egy kicsit sietnél azt nem bánnám, mivel nem sokára a suliban kell lennünk. - Vilu okot adott arra, hogy az átlagnál gyorsabban végezzek a reggelivel, és kevesebb időt kelljen Joshssal töltenem.
- Este látlak.- mosolygott rám.
- Este.- egyeztem bele, és megcsókoltam. Ahogy a lift ajtaja becsukódott megkönnyebbülve dőltem az oldalának.
- Mi folyik köztetek? - kérdezte Violetta néhány másodperc után. Óráknak tűnt, mire végre összeszedtem mondandóm, és mindenről beszámoltam unokahúgomnak.
- Te jó ég. - suttogta, mikor az utca kellős közepén befejeztem a történetet. - Szétrúghatom Natalie seggét?
- Felőlem.- nevettem fel keserűen.
- Figyelj, lehet, hogy valami másról van szó. Talán Natalie küldte, szóval így közétek tud állni. - gondolkozott.
- Nem hiszem, hogy bemocskolná a kezét. Inkább fizet le embereket.
- Russelt is lefizethette. - próbált felvidítani, kevés sikerrel.
- Vagy az egész univerzum megint ellenem játszik, és Josh-t csak azért küldték, hogy többet lehessen nevetni a hiszékenységemen.- jegyeztem meg, mire Vilu megállított és magával szembe fordított.
- Angie, talán apával nem működött a dolog, de Joshsal még van remény. Csak ki kell derítened, mi folyik itt. Ha pedig vele sem jön össze, akkor majd lesz valaki, akit neked teremtettek. A lényeg az, hogy ne add fel. - nézett rám komolyan, mielőtt szorosan megölelt.
   A Stúdióban elfogott az ismerős "otthon" érzés, ami valahogy megnyugtatott. A tanáriban Pablo üdvözölt, majd gratulált az eljegyzéshez. Sikerült kikényszerítenem magamból egy mosolyt, ő viszont azonnal tudta, hogy nem őszinte. Nem kérdezett semmit, csak átnyújtotta az órarendem, és magamra hagyott. Főztem magamnak egy teát, átnéztem az óráim, papírmunkát csináltam annak érdekében, hogy ne lássam magam előtt a mélykék szempár átható pillantását. Nyolcig lassan telt az idő, de végre eljött, én pedig boldogan sétáltam a tanterembe. Egész nap csak ebédelni hagytam el a helységet. A nap végén fáradtan mentem vissza a tanáriba, ahol German ült, papírokba mélyedve. Ő és Priscilla egy héttel előttünk jöttek haza. Azóta már visszaszokott a rendes kerékvágásba, így nem volt annyira kimerülve mint én.
- Szia.- mondtam halkan. Ő felém kapta a fejét és biccentett.
- Szia. - válaszolt. Lehuppantam vele szembe, és a saját tantervemet kezdtem nagy odafigyeléssel méregetni. Minnél több időt töltök a Stúdióban, annál kevesebbet kell Joshsal. Bár legbelül tudtam, nem kerülhettem el a sorsot, azért meg akartam próbálni. Nagyot sóhajtva dobtam le a tollam az asztalra, majd hátra dőltem és lehunytam a szemem.
- Jól vagy?- teljesen elfelejtettem, hogy nem vagyok egyedül, ezért ijedten néztem fel.
- Persze, csak..- kezdtem, de elhallgattattam magam. Ezt nem Germannal kellene megosztanom. - Minden rendben.
- Mit szólnál, ha fegyverszünetet kötnénk, és elmondanád, mi a baj?- kérdezte finoman. Sokáig hezitáltam, mielőtt feleltem volna.
- Csak Josh. De ezt nem veled kellene megbeszélnem.- ráztam a fejem.
- Barátok vagyunk, vagy nem? Azt mondasz el, amit szeretnél. - mosolygott rám, én pedig úgy döntöttem, ideje tényleg barátként tekinteni rá.
- Sosem veszem észre, ahogy minden újra és újra tönkre megy. Előttem történnek a dolgok, és mégsem látom őket. A végén pedig én maradok a földön, egyedül, megint ugyanabban a szituációban. - hadartam, és először fel sem tűntek a könnycseppek.
- Hé, semmi baj. - German felállt, hozzám sétált, és leguggolt előttem. - Erősebb vagy mint gondolod.
- Nem. Egy idióta vagyok, egy címeres ökör. Mindig ez van. Azt hiszem, hogy végre van valaki nekem, és kiderül, hogy mekkorát tévedtem. Először te, és most Josh.- nem akartam sírni előtte, ezért bár remegő kézzel, de letöröltem könnyeim. - De mindegy.- ráztam meg a fejem. - Valakinek örökbe kell fogadnia az összes macskát a menhelyekről. - mondtam, beletörődve sorsomba. Szánalmasan éreztem magam előbbi kiborulásom miatt, ezért kínomban elmosolyodtam és felálltam. - Kérsz egy kávét? - fordultam a kávéfőző felé.

- Angie.- sóhajtott.

- Te hogy vagy? - kérdeztem, mielőtt bármit mondhatott volna. Mikor újra ránéztem tűnt fel közelsége. Megakadtam levegővétel közbe, ahogy folyamatosan a szemét fürkésztem. Óráknak tűnt míg ott álltunk, centiméterekre egymástól. Hirtelen erősebben tört rám hiánya, mint bármikor ezelőtt. Még egy másodpercig várt, majd megcsókolt. Először nem tudtam reagálni, de végül én is visszacsókoltam. Ujjaimmal az asztal szélébe kapaszkodtam, a csók pedig egyre szenvedélyesebb lett. Azt kívántam, bárcsak meg tudnám állítani.

- Hiányzol.- suttogta, nyakamat csókolgatva. - Hiányzik, ahogy reggel felébredsz, hiányzik a mosolyod, a nevetésed, hiányzik ahogy a zongoránál ülsz, hiányzik, hogy az illatod belengte a szobánkat, hiányzik minden ami te vagy. Hiányzol. 

- German.- toltam el magamtól finoman. - Nős vagy. 

- Nem érdekel. - súgta, mielőtt újra megcsókolt.

- De engem igen. - szakítottam félbe újra.- Nem akarok az a lotyó lenni, akivel néha találkozgatsz, lefekszel vele, és visszamész a feleségedhez. Mellesleg, már így is ribancnak hívtál, ezután mi lennék? 

- Angie.- finoman az arcomra helyezte a kezét. - Elvenni Priscillát életem legnagyobb hibája volt. Csak rád van szükségem. Bármit megtennék azért, hogy adj még egy esélyt. 

- Szeretem Josht. - tettem kezére a sajátom. - De ez már így is egy szerelmi háromszög, amit nem szeretnék tovább bonyolítani. Nekünk amúgy sem szabadna - mielőtt folytathattam volna, újabb csókkal hallgattatott el.

- Hagyd ezt a 'nem szabad' szöveget.- súgta fülembe, miközben kezei a fenekemre vándoroltak. - Nem érdekel semmi más rajtad kívül. Semmi és senki. - még egyszer hagytam, hogy ajkai az enyémet érjék, majd elléptem tőle. 

- Valakinek kettőnk közül tisztán kell látnia.- magyaráztam, értetlen arckifejezését nézve. - Köztünk sosem működött a dolog. Ha Priscilla nem az igazi, később találsz valakit, de én Joshsal vagyok. Nem tudom meddig, vagy hogy fog alakulni a kapcsolatunk, de szeretem őt, és egy viszonyért nem adnám fel. Sajnálom.- fejeztem be halkan. - Sajnálom.- ismételtem el magam, mielőtt hezitálva megpusziltam az arcát, felkaptam a táskám és kisétáltam a szobából. Az illatát még mindig éreztem a ruháimon, kezei melegét az arcomon, száját pedig a sajátomon. Mintha élve égtem volna, vissza akartam menni, befejezni, amit elkezdtünk, de tudtam, hiba lenne. Nem működne. Ez mondogattam hazafelé, de nem segített. 

  Otthon Joshsal találtam magam szemben. Ő éppen ebédelt, és közben dolgozott. 

- Szia.- intettem neki, mire hasonlóan válaszolt. - Milyen napod volt?

- Túl hosszú, és még nincs vége. - sóhajtott, majd rámemelte kék szemeit. - Nincs kedved velem vacsorázni? 

- Sajnálom, kismillió bepótolni való papírmunkám van. - utasítottam vissza. Egy pillanatig kétkedően elidőzött rajtam a tekintete, de végül bólintott. A hirtelen beálló csendet telefonom szakította meg. 

- Bocsi, ez Vilu. - néztem mobilomra, mielőtt a szobámba sétáltam. - Szia.- szóltam bele, és kihangosítottam, hogy közben át tudjak öltözni. 

- Szia Angie. Rosszkor hívlak? 

- Dehogy. - hajítottam pulóverem a még mindig kipakolatlanul álló bőröndre. 

- Holnap Pablo gyűlést tart a végzősöknek, és megkért, hogy szóljak neked, mivel a tanárok is kelleni fognak. - mondta. Lehangoltan sóhajtottam.

- Azt hittem,  valami érdekesebb miatt hívtál.- jegyeztem meg. Ő halkan felnevetett, és szinte láttam magam előtt ahogy megrázza a fejét.

- Nem. Nem igazán történnek mostanában érdekes dolgok. 

- Ha te mondod. - vontam vállat. A telefon kijelzője újra felragyogott, és German neve jelent meg. - Vilu, leteszem, mert apád keres, valami hasonlóan fontos okból.- tudtam, exem egész más miatt hív, és nem voltam biztos abban, hogy hallani akarom. 

- Rendben, holnap látlak.- búcsúzott unokahúgom, majd letette, én pedig fogadtam a bejövő hívást. 

- German.- szóltam bele. Válaszul egy száraz nevetést kaptam.

- Semmi szia?- kérdezte szarkasztikusan. 

- Mint mondtam, nem áll szándékomban a lotyódnak lenni.- suttogtam, remélve, Josh nem hallja. 

- Nem kértelek rá. - tiltakozott. Most én nevettem fel. 

- Sajnálom, félreértettem azokat a csókokat délután. 

- Angie.- fújta ki a levegőt lassan. 

- Szeretem Josht. Szeretem őt, German. Teljes szívemből szeretem. Mi már végeztünk, felejtsük el egymást örökre, és ne  szórakozzunk a másikkal többé.- súgtam belefáradva a szituációba. 

- Komolyan ezt szeretnéd? 

- Igen. - válaszoltam. Reméltem, hangom magabiztosabb, mint éreztem.

- Rendben. - mondta hosszú percek után. - Szia Angie. - mielőtt válaszolhattam volna, kinyomta a hívást. Mozdulatlanul álltam, megfagyott az idő. 

- Istenem. - temettem a tenyerembe a fejem. Mintha minden megváltozott volna. Hirtelen ötlettől vezérelve felkaptam a táskám és a telefonom, de amint kiléptem az ajtón, megtorpantam. 

- Russel, szeretem őt, és ha ő nem szeretne engem, nem jönne hozzám. Natalie még nem tett közzé semmit erről, de szerintem kellőképp összezavartuk. - lemerevedtem. A tüdőmből az összes levegő kipréselődött és a torkomból nem jött ki hang. Csak álltam ott, mint egy szobor, és Josht néztem. Nem gyűlt a szememben, számítottam erre. Túl szép volt, ahhoz, hogy igaz legyen. - Figyelj, majd hívlak, mindjárt tárgyalásom van. - mielőtt lerakhatta volna a telefont, visszamentem a szobámba, és becsuktam az ajtót. Ő néhány másodperc múlva kopogott be. 

- Gyere.- szóltam neki, nyugodtságot színlelve. 

- Megyek egy tárgyalásra, de egy óra és jövök. - mosolygott rám. Bólintottam, viszonozva mosolyát. 

- Jó szórakozást.- tettem hozzá. Egy gyors csókot nyomott a számra, majd kisétált. 

   Azt az egy órát azzal töltöttem, hogy összepakoltam a cuccaim, és egy bőröndbe gyömöszöltem őket, és kitaláltam, mit akarok mondani Joshnak. Mikor ő visszaért, én az egyik bárszéken ültem, az ujjaimmal babrálva. Amint nyílt a  liftajtó, felpattantam, és megköszörültem a torkom.

- Szia.- köszönt, de megtorpant a bőröndömet látva.- Hova mész?

- Haza.- válaszoltam, enyhén remegő hangon. 

- Miért? - kérdezte döbbenten.

- Az elkerülhetetlen miatt. Az is csoda, hogy eddig tartott. - mondtam.

- Ez új, szakítottunk volna?- ráncolta a szemöldökét, mire keserűen felnevettem.

- Josh.-  rövid szünetet tartottam. - Minden jó volt, de mi egészen más emberek vagyunk. 

- Ne beszélj úgy, mintha ezt nem tudtad volna. - rázta a fejét. 

- Igaz.- mosolyodtam el. 

- Na ugye? - húzta halvány mosolyra ajkát, aztán újra elkomorodott. - Ha jól sejtem, rájöttél a jövőnk zálogára.- hallgatásom mindent elmondott. - Pedig klassz lett volna. 

- Tudom. - suttogtam, a könnyeimmel küszködve. - Josh, te a fellegekben élsz, míg én Buenos Airesben. 

- Van ott fent még egy hely. - mondta szomorúan.

- De nem nekem.- ráztam a fejem, és lehúztam a gyűrűt az ujjamról. - Nagyon kérlek vigyázz magadra Bomer.- csúsztattam tenyerébe, majd még egyszer, utoljára megcsókoltam. Nem néztem vissza rá, ahogy beszálltam a liftbe. Úgy éreztem, kitéptek belőlem egy darabot. Ez a darab Joshhoz tartozott, és vele is maradt örökre. Az álomvilágában, a drága éttermekben, a rózsákban, az ékszerekben, Szicíliában, és minden emlékben, ami hozzá köthető. Sosem kaphattam vissza. Elveszett a feketelyukban, amit az utolsó csókunkkal hoztunk létre. 

2.évad 20.rész Marry me Juliet!

- Josh.- sóhajtottam, még mindig mellkasán feküdve. Mielőtt bárhogy is folytathattam volna, trappolás törte meg a csendet, majd egy pillanat múlva egy női hang is csatlakozott.
- Nathan, akkorát fogsz esni, hogy leszakad a lépcső.- kiabálta lentről Vanessa, férje azonban nem figyelj és másodperceken belül megjelent a lépcső tetején.
- Helloka.- mosolygott ránk, majd mikor meglátta, testtartásunk vigyorogva elfordult. - Legyetek gyorsan és csendesek.
- Barom.- küldött felé egy párnát Josh, ami fejbe is találta. Gyorsan talpra álltam, és megvártam amíg barátom is megteszi ezt. - Mit keresel itt?
- Anya mesélte, hogy leruccantatok nyaralni, és gondoltuk, beugrunk. Apáék csak holnap jönnek.
- Ők is jönnek?- döbbente le Josh.
- Még szép. Hogy lenne családi grillezés nélkülük?- tette fel a költői kérdést bátyja.
- Hol fogtok aludni?- kérdezte a mellettem álló.
- Itt. Minimum húsz szoba van, ne mondd, hogy mindegyiket használjátok. - forgatta a szemét a nagyobbik.
- Legközelebb azért dobhatnál egy üzenetet, amikor átjöttök.- válaszolta Josh.
- Hé, direkt hangosan jöttem, hogy ha kell gyorsan be tudjátok zárni az ajtót.- védekezett Nathan.
- Szívem, ezt meg sem hallottam.- csatlakozott hozzánk felesége, és Jesse is.
- Még szép, hogy nem drágám.- motyogta.
- Angie, remélem nem baj, hogy beugrottunk. - fordult felém Vanessa, mire gyorsan megráztam a fejem.
- Nem, dehogy.- mosolyodtam el végül.
- Josh, ugye téged sem zavar?- kérdezte magát barátom.
- Fogd be, te Bomer vagy, nálatok mindent nők intéznek.- vágott vissza Vanessa.
- Ez van tesó. Szokj hozzá.- vont vállat Nathan.
- Anya, elmegyünk gelatot enni?- szólt közbe Jesse. Érdeklődve fordultam Josh felé, nem tudva mit jelent a gelato kifejezés. Ő egyből értette pillantásom.
- A gelato olyan, mint a fagyi, de az olaszok ezerszer jobban csinálják, mint bárhol máshol a világon. Az olasz fagyit ha egyszer megkóstolod, másodpercek alatt beleszeretsz.
- Szóval olasz fagyi.- összegeztem.
- Nem.- ingatta a fejét Jesse.- Ez gelato.
- Rendben.- adtam be a derekam.
- Történetesen a legjobb gelateria itt van Taorminan.- mesélte Vanessa.- Jöttök?
- Igen.- feleltem Josh helyett is. Ő egy bizakodó mosollyal nézett rám.
- Igen?
- Nem.- vágtam rá gyorsan.- Nem nem. Nem tudom. - suttogtam.
- Valamiről ti ketten szavak nélkül beszélgettek, amire lehet, hogy nem vagyok kíváncsi, szóval megkérdeztem még egyszer. Jöttök? - kérdezte újra Vanessa.
- Megyünk.- válaszoltam
   Fél óra múlva már Taormina zegzugos utcáit róttuk, a titkos gelateriát keresve. Az út nagy részén vagy Jesset szórakoztattam, vagy Josht bámultam és próbáltam kitalálni, mit válaszoljak. Örökre nem kerülhettem a témát. Igent, és nemet is akartam mondani. Mindkettő mellett voltak érveim. Joshsal akartam lenni, miközben egyedül is. El akartam köteleződni, de szükségem volt a szabadságomra. Ha Buenos Airesben lettünk volna, mindent hátrahagyva rohantam volna olyan messze Joshtól, amennyire csak lehetséges, de itt Szicíliában nem volt menekülési lehetőség. Szembe kellett néznem az akadállyal, bármennyire is ijesztő volt. Josh óvatosan kezemért nyúlt. Bár habozva, de végül összekulcsoltam ujjainkat.

Vanessáék előtt nem igazán akartam szóbahozni a dolgot, hiszen amint tudomást szereznének róla, máshogy néznének rám. 

- Semmi baj.- súgta Josh, mintha érezné, mire gondolok. Azt akartam mondani, hogy de, nagyon is van baj, mivel fél órája megkérted a kezem, és nem tudok mit válaszolni, ezeket a szavakat azonban visszaszívtam, és csak megszorítottam a kezét. - Hé, - gyorsan megállított, majd megvárta, amíg Nathanék előre mennek. - Mindenhogy szeretlek. Gyűrűvel, és anélkül is.
- Josh.- döntöttem a homlokom az övének. - Csak had gondolkodjak.
- Annyit, amennyit szeretnél.- mondta, mielőtt megcsókolt.- Nem megyek sehová.
- Reméltem is.- nevettem fel, majd újra elindultunk. Újabb utcákba befordulva végre megálltunk egy apró gelateria előtt, ami bejárata felé a "Giorgio's" feliratot helyezték, bent pedig barátságos mosollyal egyenesen a tulaj fogadott minket.
- Mr. Bomer, micsoda öröm.- nyújtott kezet először Nathannek, majd Joshnak is. - Jesse, - fordult a kisfiú felé, erős akcentussal ejtve a nevet. - Nagyra lettél kisember.
- Giorgio bácsi.- vigyorgott az említett.
- Vanessa drága, unokahúgom érdeklődni az új ruhái után. Alba azt mondta,te volt Rómában beszélni a kollekcióról.
- Már készül. Ha minden jól megy egy hónap múlva lesz a bemutató.- informálta a férfit, aki végül felém fordult.
- Te pedig biztos lenni Angie. Josh sokat mondott rólad.- mosolygott rám, amit azonnal viszonoztam.
- Remélem, nem rosszakat.
- Nem, dehogy. Azt mondta, te lenni élete szerelme. - nagyot nyelve fordultam barátom felé, aki az ajtónak dőlve állt. - Josh mindig igaza lenni. Ti ketten aranyos együtt.
- Köszönjük.- mondtam, teljesen elpirulva.
- Kérhetek először én?- érdeklődött Jesse türelmetlenül.
- Mondd mit kérni kisember.- állt vissza Giorgio a pult mögé. A kisfiú nagyjából fél percig méregette a 20 féle gelatot, míg végül döntött.
- Mindegyiket.
- Azt nem lehet, szüleid mérgesek lenni utána. - rázta a fejét az idősebb. - Mit szólsz, én választok neked hármat?
- Rendben.- csillant fel a szeme. Az úr komótosan három gombócot rakott egy tölcsérre, majd magyarázni kezdett.
- Legalsó lenni fekete erdő, középső csokis keksz, felső szeder. - mutogatta, mielőtt átadta mind a három óriási gombócot. Miután mindannyian megettük a gelatot - Giorgio kihangsúlyozta mennyire lényeges tudni a különbséget a gelato és a fagyi között- elköszöntünk a tulajtól, és haza indultunk. Az út beszélgetve telt, majd újra a villába érve Josh és Nathan eldöntötték, hogy a régi idők emlékére kimennek lovagolni, Jesse leült tv-t nézni, én pedig egyedül maradtam Vanessával, aki átható tekintettel fürkészett.
- Megkérte a kezed.- jelentette ki végül. - Ne próbáld letagadni, velem választott gyűrűt.
- Tényleg?- húztam fel a szemöldököm. Hiába próbáltam elterelni a témát, nem sikerült.
- Tíz éve vagyunk házasok Nathannel, tizenegy éve ismerem Josht, és te is tudod, milyen karizmatikus. Mindig az volt, és a világnak mindig az lesz. De ott voltam, amikor Natalie összetörte a szívét, és láttam sírni. Ott voltam, amikor minden éjszakát más csajjal töltött, és láttam a kamumosolyt, minden alkalommal amikor azt mondta, jól van. De még soha, soha nem hallottam dadogni, aztán találkozott veled, és bármikor rólad volt szó dadogott, és nem tudott mást mondani azon kívül, hogy szeret. Nem arra kérlek, hogy menj hozzá. Azt nem tehetem. Egyszerűen imádom, hogy nem találja a szavakat, mikor szóba kerül. Te vagy élete szerelme. Lehet, hogy neked nem ő az, de neki te jelented a világot, és Josh Bomer világa még sosem forgott saját magán kívül más körül. Tudod mikor választottuk ki azt a gyűrűt? - nem tudtam költői kérdés volt- e, de azért megráztam a fejem. - Két nappal a bál után. Egy hónapja esküvőkről sem akart hallani, és mégis már akkor tudta, hogy mit jelentesz neki. Tudom, milyen kevés ez a három hónap, tudom, még vannak kérdéseid, de csak a pillantásból, amivel ránézel azt is tudom, hogy szereted. Van egy hely Josh mellett a családi asztalnál, megítélésem szerint neked volt odarakva.- mosolyodott el.
- Három hónap. Három hónap után összekötnéd valakivel az egész életed?
- Szívem, Bomerekről beszélgetünk. Még szép, hogy megtenném. - nevetett.
- Én, én nem tudom.- hadartam, majd tenyerembe temettem fejem.
- Nem kell most tudnod. Csak ne várasd sokáig.- gyorsan megölelt, és felállt a kanapéról. - Na megyek, megnézem Jesset.- búcsúzott, végül eltűnt a lépcsőfordulóban. Hosszú percekig csak ültem, és gondolkodtam, azon amit Vanessa mondott, de arra a következtetésre jutottam, hogy még egy ember tanácsa szükséges. Felkaptam telefonom, és tárcsáztam Pablo otthoni számát. Szerencsémre nem ő vette fel, hanem az akit kerestem.
- Haló?- szólt bele a női hang mire megkönnyebbülten sóhajtottam.
- Jackie, szia, Angie vagyok.
- Angie? Nem Szicíliában vagy? - kérdezte, furcsállva a hívást.
- De, csak lenne egy kérdésem. - válaszoltam halkan.
- Hívjam Pablot?
- Nem, ez....- egy másodpercig elgondolkoztam a helyes befejezésen.- Csajos téma.
- Ha te mondod.- sosem voltunk nagy barátnők, de most értékeltem segítségét.
- Három hónap után hozzámennél valakihez? - hosszú szünet. Már éppen el akartam ismételni magam, mikor újra megszólalt.
- Attól függ, mennyire szeretem.
- Nagyon szereted. Talán ő életed szerelme.
- Akkor igen. Miért? - érdeklődött.
- Ezt majd később elmesélem.- mosolyodtam el.- Még ne szólj róla Pablonak, ha kérhetem.
- Nem fogok.- hallottam a hangján ahogy elmosolyodik..- Szurkolok nektek.
- Köszi.- válaszoltam.- És a tanácsot is.
- Bármikor. - mondta, majd bontotta a hívást. A készüléket magamhoz szorítva igyekeztem dönteni fekete és fehér között, miközben csak egy mondtad járt a fejemben. Ő életem szerelme. Ezt a legelső pillanattól kezdve tudtam, ámbár nem akartam beismerni. Viszont most hogy biztos vagyok benne, a döntő érv is megvan. Túl rövid az élet ahhoz, hogy életed szerelmét hagyd elmenni, nem igaz?
  - Josh! Josh!- kiabálva rohantam végig az istálló mögötti mezőn, de ő sehol nem volt. - Josh!
- Angie?- jött a távolból egy hang, majd megpillantottam a keresett személyt, ahogy leszáll Queenieről, és felém indul. - Baj van?
- Nem csak, - újra futásnak eredtem - Igen Josh!- kiabáltam, de elfogyott a levegőm.
- Igen? - kiáltott vissza, de csak akkor feleltem amikor bár méter választott el minket.
- Igen.- suttogtam végül.

 

- Szeretlek.- nem tudtam válaszolni, mert ajkait máris az én számra tapasztotta. 

- Szerintem nem.- csatlakozott hozzánk Nathan, megtörve a pillanat varázsát.

- Fogd be tesó, épp most lett menyasszonyom.

- Az emberkereskedelem tiltva van Szicíliában, nem? 

- Nathan.- sóhajtottam fel. - Átfogalmazom neked. Eljegyeztek.

- Josh, őt is bebuktad.- mindkettőnk unott arckifejezését látva, elvigyorodott, majd megölelt minket. - Gratulálok.

    A villába visszaérve, rögtön Vilut hívtam, aki néhány csengés után vette fel. 

- Nagyon fontos kérdésem van.- szóltam bele azonnal.

- Jézus, mondd.- válaszolt idegesen, mire drámaian nagy levegőt vettem. 

- Történt néhány dolog, és nem tudom, mit fogsz hozzá szólni, de - hosszú szünet.- Leszel a koszorúslányom? 

- Te jó ég!- kezdett sikítozni, és talán ugrálni, de abban nem voltam biztos. - Úristen Angie, esküvőd lesz!  Mikor történt, vagy hogy, mesélj el mindent!- követelte. 

- Egy kicsit összevesztünk, és aztán megkérte a kezem.- fogtam rövidre történetet, miután meghallottam, hogy valaki a háttérben Vilut szólongatja. - Rosszkor hívlak? 

- Nem, dehogy, csak egy pillanat.- válaszolta hevesen. Bárkivel is folytatott hívást gyorsan megszakította, majd újra beleszólt a mobilba. - Na mesélj.

   Csak fél óráig beszéltem unokahúgommal, mivel ezzel is eléggé megugrott a telefonszámla. A telefont az éjjeliszekrényemre raktam, és elterültem a franciaágyon. Nem tudom, meddig feküdtem ott, arra figyeltem fel, hogy valaki az ajtóban halkan nevet. Értetlenül felültem, Josh pedig arcomról olvasva már válaszolt is.

- Semmi nincs, csak aranyos vagy. - mosolygott, majd leült mellém. - És hoztam valamit. 

- Josh.-sóhajtottam.- Nem szeretem az ajándékokat. 

- Ez nem az.- nyugtatott, mielőtt egy kis, piros dobozt húzott elő.- Remélem tetszik.- nyitotta ki. A kis tokban az univerzum legszebb gyűrűje feküdt. Egy nagyobb, de nem óriási, kör alakú gyémántot több kisebb vett körbe, és a drágakő mellett is apróbb kövek borították a karikát. 

- Josh, ez gyönyörű.- suttogtam, teljesen lenyűgözve. Ő magához húzott, és megcsókolt.

- Beszéltem az anyukáddal, azt akartam, hogy az áldását adja. Apa azt mondta mikor

 kisebb voltam, hogy az úriemberek kérnek engedélyt a szülőktől, és bár nem vagyok teljesen úriembert, azért ezt a szabályt gondoltam, betartom. - mesélte, majd felállt és féltérdre ereszkedett. - Emellett az eljegyzés nem úgy történt ahogy terveztem, szóval megkérdeztem újra. Angeles Carrara megtisztelnél azzal, hogy velem éled le életed hátra lévő részét? - alig bírtam visszatartani könnyeimet, mikor ezek a szavak elhagyták ajkait. 

- Igen Josh Bomer, veled töltöm életem hátralévő részét.- bólintottam. Ő az ujjamra húzta a gyűrűt, végül felállt és hosszan megcsókolt. - Szeretlek.

- Én is szeretlek.- súgta, még mindig nem engedve el.

  Az este fennmaradó részét Nathanékkel töltöttük, társasjátékokat játszva, és beszélgetve. Vanessa szinte azonnal meglátta a gyűrűt, utána pedig egy büszke mosollyal ajándékozott meg. Tizenegy körül már mindenki aludt, én viszont ébren feküdtem Josh mellett, az ujjamon lévő karikát tapogatva. Azt hittem, egyszer el fog tűnni, és felébredek Buenos Airesben, összetört szívvel, és Josh Bomer nélkül. Minden eltelő perccel biztosabb lettem a valóságban, bár még így is maradtak kérdéseim. Mi lesz ha Kate nem fog majd támogatni? Vagy ha kiderül, hogy mégsem illünk össze. Ezek a gondolatok nem hagytak aludni, és idegességemet valószínűleg érezte a mellettem fekvő is, mivel néhány pillanat múlva szorosabban ölelt magához.

- Tudod mire jó az alvás?- kérdezte kómásan. Válaszra nem várva folytatta.- Arra, hogy elfelejtsd az aggodalmaid. Szóval kérlek, aludj egyet Angie. - suttogta a hajamba. Bólintottam, és gyorsan lehunytam szemeim.

- Felébresztettelek? - motyogtam.

- Nem aludtam. Vártam, hogy te elálmosodj végre.- nevetett fel rekedten. - Szeretnéd, hogy énekeljek neked? 

- Igen.- bólintottam, félig komolyan véve ajánlatát. Megdöbbentem amikor tényleg elkezdett énekelni, ráadásul a hangja újra lenyűgözött. Ahogy a Desperado szövege a vége felé közeledett, én is teljesen elfelejtkeztem mindenről. Nem sokára már aludtam.

   Reggel remek időzítésemnek köszönhetően pont akkor ébredtem, amikor Josh kilépett a fürdőből, egyetlen törülközővel a dereka körül. 

- Jó reggelt.- mosolyogtam rá. Ő visszamászott az ágyba és felém hajolt. 

- Neked is.- mondta, mielőtt megcsókolt. Éreztem, hogy nem akar megállni, de én mégis finoman eltoltam magamtól.

- A szüleid hamarosan jönnek. 

- Nem, már itt vannak, de csendben leszünk.- mosolyodott el kihívóan.

- Josh, te jó ég. Ők lent vannak, és te tényleg most akarsz lefeküdni velem? - kérdeztem idegesen. Ő finoman végigsimított arcomon, majd megpuszilta homlokom.

- Nyugalom, már beszéltem velük, és nagyon örülnek nekünk. - mondta, mielőtt átölelt.

- Nekem kellett volna elmondani nekik. Josh, mi van akkor, ha titokban utálnak? - leginkább saját magamat hergeltem, amit barátom is észlelt, ezért felhúzott az ágyról, és karjait szorosan körém fonta. 

- A szüleim imádnak. Apa közölte, hogy végre hoztam egy jó döntést, és használom is valamire az életem, ami azért egy kicsit fájt, de megértem. Anya pedig elkezdett bőgni, ami jót jelent. Nagyjából fél órája vannak itt, nem akartalak felkelteni, nekik is ezt mondtam, és talán azt, hogy tegyenek úgy, mintha nem tudnának semmiről, mivel úgyis te akarod majd elmondani nekik. Bár ez azt hiszem, már tárgytalan.- mosolygott rám bíztatóan. - Szóval ne aggódj, öltözzünk fel, és hadd mutassalak be anyáéknak úgy, mint a menyasszonyom.- csókolt meg. Gyorsan felvettem egy halványkék nyári ruhát, megfésültem a hajam, és a kanapén vártam, míg Josh is elkészül.

- Mehetünk?- nyújtotta felém a kezét. Megfogtam azt, ő felhúzott és ráérősen megcsókolt. - Na most mehetünk. 

    Lent Josh szülei az üvegasztalnál beszélgettek, majd elhallgattak, amint meghallották a lépteket. 

- Angie, drágám, gratulálok. Annyira boldog vagyok!- ugrott fel Kate azonnal, majd hozzám rohant és megölelt. 

- Köszönjük. - válaszoltam. Észre sem vettem, hogy Brad is csatlakozott hozzánk. 

- Igazából, meg kellene köszönnünk, hogy Josh- t normálissá változtattad. - mindannyian felnevettünk, kivéve az említett. 

- Nem is tudtam, hogy ennyi probléma volt veled.- fordultam felé mosolyogva. 

- Nem volt.- tiltakozott.

- Nem értek egyet.- karolt belém Kate, majd mesélni kezdett. 

  A grillezés közben remekül éreztem magam, egészen addig, amíg egy újabb adag üdítőt keresve a konyhába nem mentem. Nem láttam Josh telefonját, míg meg nem csörrent. Felemeltem, hogy megnézzem, ki kereste, de későn jöttem rá, hogy mekkora hiba volt. Az üzenet Russeltől jött, és túl világos volt, ahhoz, hogy félreértsem.

Szép volt az eljegyzés, Natalie kezdi feladni a harcot. Tudtam, hogy megoldod.