Az i Latina természetesen tele volt. Mindenhol családok, barátok, párok vacsoráztak, ezért nehéz volt elképzelnem, hogy nekünk is szorítottak helyet.
- Mr. Bomer az asztaluk. - a pincér egy eldugottabb asztalhoz vezetett minket, majd kihúzta nekem a széket. Mikor Josh is leült a srác elénk rakott két étlapot. - Megkérdezhetem, hogy mit szeretnének inni?
- Angie? - Partnerem érdeklődve nézett rám.
- Vörösbort. - válaszoltam.
- Amit a hölgy kért nekem is. - mondta a fiúnak Josh. Ő bólintott, majd eltűnt.
- Még mindig nem tudom, hogy tudtál asztalt foglalni. - sóhajtottam, miközben végigvándorolt a tekintetem az étkező embereken.
- A tulaj közeli barátom, nem volt nehéz. - vont vállat. Felnevettem, ő pedig a kezem után nyúlt. Beleborzongtam az érintésébe, mintha áram rázott volna meg. Összekulcsolta ujjainkat, és egyenes a szemembe nézett.
- El sem tudom mondani, hogy mióta keresek valakit, aki nem azért van velem, mert rengeteg dolgot tud venni a pénzemből. - mondta halkan. Éreztem, ahogy elpirulok szavai hallatán. - Veled, mintha megállna az idő, nem számít semmi más. Tudom, azt mondtad egy hétig maradsz, de szeretném ha nem mennél el. Szeretem amikor mellettem vagy.
- Josh ne, nem kell ezt mondanod. - lesütöttem a szemem.
- Azért mondom, mert ezt érzem, és tudom, borzalmasan csinálom, de még sosem voltam ilyen helyzetben. - nem gondolkoztam, egyszerűen áthajoltam az asztalon, és megcsókoltam. Alig néhány másodpercig tartott, majd mindketten belemosolyogtunk, és szétváltunk.
- Remekül csinálod. - mosolyogtam rá.
- Mondtam már, hogy gyönyörű vagy ma este? - kérdezte hirtelen, miközben végigmért.
- Az autóban, az étterem előtt, és amikor kijöttem a szobámból. - soroltam vigyorogva.
- Akkor elmondom most is. - nevetett fel. Ekkor ismerős hangot hallottam a hátam mögül. Amikor odafordultam Pablo állt ott, mellette Jackie, German és Priscilla.
- Angie! - Pablo meglepetten nézett rám, amikor találkozott a tekintetünk.
- Hogy, hogy itt vagytok? - kérdeztem érdeklődve.
- A Studio dolgait beszéljük át. - válaszolta, majd Josh felé intett. - De úgy látom, randid van, szóval mi megyünk is. - itt egy vigyort küldött nekem. Kivételesen örültem, hogy megint egyedül lehetek partneremmel, így bólintottam, de csak akkor fordultam el amikor ők leültek a mögöttünk lévő asztalhoz.
- Szeretsz a Studioban lenni, igaz? - mosolygott rám Josh.
- Honnan tudod? - húztam fel a szemöldököm, mosolygva.
- Csillog a szemed. Mindig csillog a szemed, amikor valami számodra fontosról van szó. Általában akkor, mikor az unokahúgodról beszélsz. - ecsetelte, én pedig lenyűgözve néztem rá.
- Tudod, a Studioban nőttem fel. Ott tanultam meg zongorázni, ott írtam a dalaim legnagyobb részét, az a hely az életem. Most viszont anyagi gondjai vannak, és talán be kell zárni. Nem tudom elképzelni, milyen lenne a suli nélkül. - úgy gondoltam, ha tényleg komoly dolgot akarok Joshsal, őszintének kell lennem és elmondani mindent. - A nővéremre emlékeztet a hely. El sem tudod képzelni mennyire fájdalmas elveszíteni a testvéredet, és ha a Studio bezárna akkor mintha végleg elengedném Maria-t. - a végét szinte suttogva mondtam. Josh megszorította a kezem, és együttérzően bólintott.
- Soha nem meséltél még a nővéredről. - sokkal lágyabb hangszínre váltott.
- A tökéletes nő. - röviden összefoglalva. - Gyönyörűen nézett ki, és csodálatosan énekelt. Tudta, mennyi mindent kaphat meg, ezt pedig kihasználta. Kicsit öntelt volt, de nagyon szerettem. Bárkit el tudott csábítani, azután megismerte Germant, és megváltozott. Addig mindent megosztottunk egymással, majd egyik napról a másikra csak az idegesítő húga voltam. Megszületett Violetta, de sosem anyaként viselkedett. Mintha a lánya csak teher lett volna neki. Nem tudott énekelni mellette, de jött a lehetőség egy utolsó turnéra, és ő gondolkodás nélkül elfogadta. Apa csak tett a tűzre azzal, hogy támogatta. Legközelebb akkor hallottunk róla, amikor autóbalesetben meghalt. - Josh nem szólt semmit. Úgy tűnt, nem tudja mit mondjon, de nem vártam el tőle, hogy beszéljen.
- Köszönöm, hogy bízol bennem. - ez volt minden, de mégis rengeteget jelentett. - Csak mondd meg mennyi pénz kellene a Studionak, és megoldom. - annyira hirtelen jött, hogy nem tudtam azonnal reagálni.
- Nem Josh, nem kérhetek tőled pénzt. - tiltakoztam, miután összeszedtem magam.
- Dehogynem. - bólintott mosolyogva. - De ha te nem mondasz semmit, akkor majd holnap bemegyek.
- Nem kell ezt tenned. Megoldjuk. - hiába jött volna jól a segítség, nem tudtam elfogadni.
- Segíteni szeretnék, mert fontos neked az a hely. - Josh kék szemei mélyen az enyémbe néztek. Nem tudtam mit mondani, egyszerűen ültem ott, és képtelen voltam szavakba önteni a hálám.
- Tényleg? - kérdeztem végül, ő pedig bólintott.
- Jobb, mintha egy újabb hajót vennék, amit irányítani sem tudok. - nevetett fel halkan.
- Ez már majdnem romantikus volt. - mosolyodtam el én is.
- Holnap bemegyek veled a Studioba, és megbeszélem a nagyfőnökkel a dolgokat. - tért vissza a tárgyra.
- Nem tudom, hogy háláljam meg. - sóhajtottam.
- Majd keresünk rá alkalmat. - mondta, és az étlapért nyúlt. - Szóval, mit eszünk?
- Van specialitásokból összeállított tál.- javasoltam.
- Ha neked jó, nekem is. - mosolygott rám.
- Nekem tökéletes. - válaszoltam.
Este tíz körül egy együttes lépett a színpadra, és halkan zenélni kezdtek.
- Táncolunk? - kérdezte Josh egy apró mosollyal az arcán. Nem túl sok ember volt, így nem sokat gondolkodtam válaszomon.
- Persze. - bólintottam, mire ő kivezetett a parkettre. A kezei a derekoman pihentek, miközben közelebb húzott magához, majd keringőzni kezdünk.
- Mr. Bomer az asztaluk. - a pincér egy eldugottabb asztalhoz vezetett minket, majd kihúzta nekem a széket. Mikor Josh is leült a srác elénk rakott két étlapot. - Megkérdezhetem, hogy mit szeretnének inni?
- Angie? - Partnerem érdeklődve nézett rám.
- Vörösbort. - válaszoltam.
- Amit a hölgy kért nekem is. - mondta a fiúnak Josh. Ő bólintott, majd eltűnt.
- Még mindig nem tudom, hogy tudtál asztalt foglalni. - sóhajtottam, miközben végigvándorolt a tekintetem az étkező embereken.
- A tulaj közeli barátom, nem volt nehéz. - vont vállat. Felnevettem, ő pedig a kezem után nyúlt. Beleborzongtam az érintésébe, mintha áram rázott volna meg. Összekulcsolta ujjainkat, és egyenes a szemembe nézett.
- El sem tudom mondani, hogy mióta keresek valakit, aki nem azért van velem, mert rengeteg dolgot tud venni a pénzemből. - mondta halkan. Éreztem, ahogy elpirulok szavai hallatán. - Veled, mintha megállna az idő, nem számít semmi más. Tudom, azt mondtad egy hétig maradsz, de szeretném ha nem mennél el. Szeretem amikor mellettem vagy.
- Josh ne, nem kell ezt mondanod. - lesütöttem a szemem.
- Azért mondom, mert ezt érzem, és tudom, borzalmasan csinálom, de még sosem voltam ilyen helyzetben. - nem gondolkoztam, egyszerűen áthajoltam az asztalon, és megcsókoltam. Alig néhány másodpercig tartott, majd mindketten belemosolyogtunk, és szétváltunk.
- Remekül csinálod. - mosolyogtam rá.
- Mondtam már, hogy gyönyörű vagy ma este? - kérdezte hirtelen, miközben végigmért.
- Az autóban, az étterem előtt, és amikor kijöttem a szobámból. - soroltam vigyorogva.
- Akkor elmondom most is. - nevetett fel. Ekkor ismerős hangot hallottam a hátam mögül. Amikor odafordultam Pablo állt ott, mellette Jackie, German és Priscilla.
- Angie! - Pablo meglepetten nézett rám, amikor találkozott a tekintetünk.
- Hogy, hogy itt vagytok? - kérdeztem érdeklődve.
- A Studio dolgait beszéljük át. - válaszolta, majd Josh felé intett. - De úgy látom, randid van, szóval mi megyünk is. - itt egy vigyort küldött nekem. Kivételesen örültem, hogy megint egyedül lehetek partneremmel, így bólintottam, de csak akkor fordultam el amikor ők leültek a mögöttünk lévő asztalhoz.
- Szeretsz a Studioban lenni, igaz? - mosolygott rám Josh.
- Honnan tudod? - húztam fel a szemöldököm, mosolygva.
- Csillog a szemed. Mindig csillog a szemed, amikor valami számodra fontosról van szó. Általában akkor, mikor az unokahúgodról beszélsz. - ecsetelte, én pedig lenyűgözve néztem rá.
- Tudod, a Studioban nőttem fel. Ott tanultam meg zongorázni, ott írtam a dalaim legnagyobb részét, az a hely az életem. Most viszont anyagi gondjai vannak, és talán be kell zárni. Nem tudom elképzelni, milyen lenne a suli nélkül. - úgy gondoltam, ha tényleg komoly dolgot akarok Joshsal, őszintének kell lennem és elmondani mindent. - A nővéremre emlékeztet a hely. El sem tudod képzelni mennyire fájdalmas elveszíteni a testvéredet, és ha a Studio bezárna akkor mintha végleg elengedném Maria-t. - a végét szinte suttogva mondtam. Josh megszorította a kezem, és együttérzően bólintott.
- Soha nem meséltél még a nővéredről. - sokkal lágyabb hangszínre váltott.
- A tökéletes nő. - röviden összefoglalva. - Gyönyörűen nézett ki, és csodálatosan énekelt. Tudta, mennyi mindent kaphat meg, ezt pedig kihasználta. Kicsit öntelt volt, de nagyon szerettem. Bárkit el tudott csábítani, azután megismerte Germant, és megváltozott. Addig mindent megosztottunk egymással, majd egyik napról a másikra csak az idegesítő húga voltam. Megszületett Violetta, de sosem anyaként viselkedett. Mintha a lánya csak teher lett volna neki. Nem tudott énekelni mellette, de jött a lehetőség egy utolsó turnéra, és ő gondolkodás nélkül elfogadta. Apa csak tett a tűzre azzal, hogy támogatta. Legközelebb akkor hallottunk róla, amikor autóbalesetben meghalt. - Josh nem szólt semmit. Úgy tűnt, nem tudja mit mondjon, de nem vártam el tőle, hogy beszéljen.
- Köszönöm, hogy bízol bennem. - ez volt minden, de mégis rengeteget jelentett. - Csak mondd meg mennyi pénz kellene a Studionak, és megoldom. - annyira hirtelen jött, hogy nem tudtam azonnal reagálni.
- Nem Josh, nem kérhetek tőled pénzt. - tiltakoztam, miután összeszedtem magam.
- Dehogynem. - bólintott mosolyogva. - De ha te nem mondasz semmit, akkor majd holnap bemegyek.
- Nem kell ezt tenned. Megoldjuk. - hiába jött volna jól a segítség, nem tudtam elfogadni.
- Segíteni szeretnék, mert fontos neked az a hely. - Josh kék szemei mélyen az enyémbe néztek. Nem tudtam mit mondani, egyszerűen ültem ott, és képtelen voltam szavakba önteni a hálám.
- Tényleg? - kérdeztem végül, ő pedig bólintott.
- Jobb, mintha egy újabb hajót vennék, amit irányítani sem tudok. - nevetett fel halkan.
- Ez már majdnem romantikus volt. - mosolyodtam el én is.
- Holnap bemegyek veled a Studioba, és megbeszélem a nagyfőnökkel a dolgokat. - tért vissza a tárgyra.
- Nem tudom, hogy háláljam meg. - sóhajtottam.
- Majd keresünk rá alkalmat. - mondta, és az étlapért nyúlt. - Szóval, mit eszünk?
- Van specialitásokból összeállított tál.- javasoltam.
- Ha neked jó, nekem is. - mosolygott rám.
- Nekem tökéletes. - válaszoltam.
Este tíz körül egy együttes lépett a színpadra, és halkan zenélni kezdtek.
- Táncolunk? - kérdezte Josh egy apró mosollyal az arcán. Nem túl sok ember volt, így nem sokat gondolkodtam válaszomon.
- Persze. - bólintottam, mire ő kivezetett a parkettre. A kezei a derekoman pihentek, miközben közelebb húzott magához, majd keringőzni kezdünk.
Halkan énekeltem a dallammal, és úgy tűnt a dalnak sosem lesz vége. Ahogy a zene végül elhalkult, Josh finoman megcsókolt. Nem tartott sokáig, mégis melegséggel töltötte el a testem, és azt kívántam, bárcsak örökre úgy maradhatnánk.
De ahogy mindennek, az estének is vége lett, így búcsúzóul elköszöntünk Pabloéktól, akik még mindig ott voltak, majd hazamentünk. Lefürödtem, és felmentem a tetőre, ahol Josh állt, és nézett maga elé.
- Köszönöm a vacsorát. - mondtam halkan, mire felém kapta a tekintetét.
- Nincs mit megköszönnöd. - válaszolta. Odasétáltam mellé, és az előttünk fekvő várost néztem. - Minden este kijövök ide, és csak figyelem a fényeket.
- Elmegyek, ha szeretnéd. - ajánlottam fel, de ő megrázta a fejét.
- Maradj, kérlek. - mondta alig hallhatóan. Némán álltunk, hagyva, hogy a csend beszéljen helyettünk. Nem gondoltam, hogy Joshnak, aki hihetetlenül magabiztos van egy ilyen oldala is. Sokáig álltunk, néztünk, ahogy fel-le kapcsolódnak a lámpák a szemközti épületben. A város teljesen kihaltnak tűnt, mintha az a felfordulás, ami napközben van csak álca lenne, és valójában senki nem lakna itt. Néha egy kisebb szellő csapta meg a hajam, és ezekbe minden alkalommal beleborzongtam. Egyikőnk sem szólt, csak bámultunk magunk elé, a napfelkeltét várva. Az idő egyre hűlt, én pedig a köntösöm alatti vékony pizsiben fázni kezdtem, így úgy döntöttem, bármennyire is fáj, de bemegyek a hálószobámba, és ledőlök aludni.
- Jó éjt. - néztem Joshra, megtörve a kellemes csendet.
- Jó éjt. - elmosolyodott, majd megpuszilta az arcom. Örültem a sötétnek, így legalább nem látta, ahogy elpirulok. A szobámban megálltam a hatalmas panoráma ablak előtt, és vártam, hogy felmelegedjek. Az utca fényei felszűrődtek, de nem volt zavaró. Olyan volt, mintha már évek óta ebben az épületben laknék. A párnák fenyőillata, az ágy kellemes puhasága, az óriási szekrény, és a virágokkal teli váza csak hab volt a tortán. Végighúztam az ujjaimat az ablak tükörsima felületén, és lehunytam a szemem. Tudtam, hogy bármelyik pillanatban elaludhatok, ezért leeresztettem a kezem, és ágyba bújtam. Álmomban megint az ablak előtt álltam, de azon törések futottak végig. Ahogy megérintettem, az egész darabokban hullott le a járdára. Döbbenten álltam, lesokkolva a magasságtól. El akartam távolodni, de nem tudtam. Egyre közelebb és közelebb kerültem a széléhez, míg végül elhagyta a lábam a talajt. Zuhantam lefelé, sikítozva, segítségért kiáltva, de semmi nem történt. Valaki a nevemet szólongatta, mire rémülten kinyitottam a szemem. Josh aggódva ült az ágyon, és az arcomat simogatta.
- Csak álom volt. - mondta halkan. A szívem erősen lüktetett, a póló megcsavarodott rajtam, nem tudtam megnyugodni. Ő befeküdt mellém, és hajta, hogy a mellkasára hajtsam a fejem. Nem bántam a közelségét, örültem a jelentlétének. A hajamat simogatva megvárta amíg újra normális lett a légzésem, majd feltápászkodott, de én elkaptam a kezét.
- Maradj. - kérleltem suttogva. Habozás nélkül visszabújt a takaró alá, szorosan magához húzott, és megpuszilta a homlokom. Lehunytam a szemem, és vártam, hogy újra elaludjak.
Reggel álmosan ébredtem, és semmire nem vágytam jobban egy pohár kávénál. A konyhában Josh ült, pirítóst evett, és teát kortyolgatott.
- Hogy aludtál? - kérdezte, miután lehuppantam mellé.
- Egész tűrhetően. - mosolyogtam rá, miközben egy szelet kenyérért nyúltam. - Te?
- Remekül. -kacsintott, mire szemforgatva beleharaptam a kajámba.
- Szóval. - kezdtem bele, miután lenyeltem a falatot. - Hogy is van ez a dolog? Csak napközben játszod a McCsábítót, este pedig visszaváltozol átlagos emberré?
- McCsábító? -nevetett fel. - Ez az új becenevem?
- Igen. - mosolyodtam el én is.
- Nehéz téged lenyűgözni, tudod? - húzta fel a szemöldökét hirtelen.
- Magasra tették a mércét. - vontam vállat egy kósza mosollyal.
- Majd én még magasabbra teszem. - rámnézett, mintha nem lenne biztos abban, hogy meg tud nyerni.
- Kitartást hozzá. - mondtam, mire ő magabiztosan elmosolyodott, majd felállt.
- Kávét? - kérdezte, miközben megtöltötte a saját bögréjét a konyhapultnál.
- Igen. - bólintottam, és visszafordultam a reggelimhez. Hamarosan meg is érkezett az ital, a tetején hab, és benne egy szívecske. - Próbálsz lenyűgözni? - pillantottam rá, de nagyon tetszett, hogy kaptam rá díszítést.
- Igen. - ismerte be mosolyogva.
- Jó úton jársz. - néztem rá, mire felcsillant a szeme.
- Egy pohár kávé elég is?
- Nem mondtam, hogy le vagyok nyűgözve, csak azt hogy jó úton kezdted el. - hangoltam le, egész jól szórakozva az összezavart arcán. - Akkor bejössz ma?
- Igen, amikor szeretnél, indulhatunk. - bólintott.
A Studioban egyenesen a tanáriba mentünk, és szerencsére Pablo is bent volt.
- Jó reggelt. - nézett ránk mosolyogva. - Segíthetek?
- Angie mesélte, hogy a sulinak anyagi problémái vannak, és szeretném felajánlani a segítségem.- mondta Josh. Pablo lényegében lefagyott. - Annyi pénz tudok adni, amennyit csak kell, egy feltétellel. - a feltételről eddig nem esett szó.
- Bármi is lenne az, megoldható. - válaszolt legjobb barátom.
- Néha szeretném elrabolni Angiet nap közben egy-két órára. - itt nekem ugrott az egekig a szemöldököm.
- Vidd nyugodtan. - egyezett bele Pablo, mire méginkább megdöbbentem.
- Mi van akkor, ha sorozatgyilkos és meg akar ölni? - csattantam fel.
- Reménykedem abban, hogy megoldod. - vont vállat. Josh nevetve hallgatott minket, egészen addig, amíg Priscilla lépett be a terembe.
- Jó reggelt. - mondta, miközben végigmért engem, és Josht.
- Priscilla. - partnerem csak egy biccentéssel ajándékozta meg, én pedig elmotyogtam egy sziát.
- Az összegről pedig.. - Josh nem tudta befejezni a mondatot.
- Nagyon sok. - mondta Pablo, mire a mellettem álló előhúzta a csekkfüzetét, lefirkantott egy összeget, majd az igazgató elé tolta.
- Ennyi elég? - kérdezte végül egy apró mosollyal.
- Ez kicsit több, mint ami kell. - válaszolt Pablo, de a piros arcáról leolvasva, sokkal több volt a szükségesnél.
- A többit költsétek arra, amire szeretnétek. A Palmer Tech mostantól bármiben támogatja a sulit. - jelentette be Josh. Ez hihetetlenül kedves húzás volt tőle, még akkor is, ha csak értem tette. - És ha szeretnétek felvenni dalokat, egy kedves barátomnak van egy lemezkiadója, nem messze innen. Ha kell, megadom a számát.
- Köszönjük a segítséget, pont akkor jött, amikor a legnagyobb szükségünk volt rá. - mondta hálásan Pablo, és kezet fogott a támogatóval. A társalgást a csengő szakította félbe, jelezve, hogy órára kell mennem.
- Majd otthon látlak. - nyomtam egy puszit Josh arcára, majd felkaptam a cuccaimat, de kifelé menet ő még utánam szólt.
- Szerintem még maradok egy kicsit. - mondta lazán.
- Tényleg?
- Most órád lesz? Szívesen bemennék. - mindketten Pablora néztünk. Ő beleegyezően bólintott, így Josh búcsút intett a többieknek, és mellettem lépkedve indult a terem felé.
- El fogod vonni a figyelmet. - pillantottam rá, kicsit dühösen.
- Kinek a figyelmét?
- Az egész osztályét. - sóhajtottam.
- És a tiédet? - kérdezte a tőle megszokott hihetetlenül szexi, de pimasz mosolyával.
- Az enyém lesz az élen. - ismertem be.
- Akkor majd nem nézek rád. - ajánlotta fel, mire szarkaztikusan felnevettem.
- Igen, sokkal jobb lesz ha valamelyik lányt nézed, úgy majd képes lesz figyelni. - forgattam a szemem.
- Oké, - megállt, és a karom után nyúlt. - Mi a baj?
- Nincs baj. - ráztam a fejem.
- De, van. Ma mindent jól csináltam, rá sem néztem egyetlen csajra sem, most megérdemlem, hogy elmondd.- igaza volt.
- Akkor alszok együtt pasikkal, amikor már járunk, nem akkor, mikor rosszat álmodod. - ez szinte egész nap az eszembe volt, de nem tudtam, hogy tálaljam.
- Ha szeretnéd lassíthatok. - az arcomra helyezte az egyik kezét, és végigfuttatta ujjait a járomcsontomon.
- Csak azt nem tudom, hogy barátok vagyunk, randizgatunk, vagy járunk-e. - mondtam halkan, eközben az órámról természetesen késésben voltam.
- Mit szólnál ahhoz, hogy randizgatunk? - kérdezte mosolyogva. - Aztán később eldöntjünk, hogy mi legyen.
- Rendben. - bólintottam, és egy apró mosoly ült ki az arcomra. - Most gyere, mert máris elkéstünk.
Az osztály halkan beszélgetve várt rám, de amint meglátták Josh-t mindenki elnémult.
- Srácok, ő Josh Bomer, és meg szerette volna nézni az egyik óránkat. - ismertettem a helyzetet. - És ha mindenki idefigyel, akár kezdhetejük is. - hogy erősítsem a hatást, kettőt tapsoltam, mire a gyerekek rámnéztek. Az óra alatt Josh nem szólt egy szót sem, de elég volt jelenléte is ahhoz, hogy ne tudjak koncentrálni. A lányok többségben a vendéget bámulták, így egyedül a fiúkkal tudtam foglalkozni. Óra után még néhányan maradtak, akiket nem kötött le Josh látványa, és velük átbeszéltem pár dolgot, majd ők is elmentek.
- Mondtam, hogy nem lesz jó vége. - sóhajtottam, miközben az asztalom tetejére ültem.
- Pedig nem csináltam semmit, csak álltam az ajtóban. - tiltkozott.
- Láttad már magad? - kérdeztem nevetve. - A lányoknak a jelenléted is elég volt.
- Nem tehetek arról, hogy így nézek ki. - mondta tettetett szomorúsággal. - Maradhatok a következő órádon is?
- Viluékkal lesz. Körülbelül négyen férjül akarnak majd venni. - szembesítettem a tényekkel.
- Nem baj. - vont vállat. Eddig fel sem tűnt, hogy milyen közel áll. - Már foglalt vagyok.
- Tényleg? Ki a szerencsés? - kérdeztem egy kisebb vigyorral.
- Barna hajú, Callienek hívják, és egész kedves. - itt vállba ütöttem, mire elmosolyodott. - Te vagy az a szerencsés. - mondta pimasz mosollyal, majd lehajolt és meg akart csókolni.
- Nem McCsábító. - ráztam a fejem, és finoman ellöktem magamtól. - Felejtsd el.
- Miért? - nézett rám értetlenül.
- Callie miatt. - mérges arcot vágtam, és leszálltam az asztalról.
- Ne már. - nevetett fel. - Nem is létezik.
- Ezt már nem mosod le magadról. - hihetetlenül élveztem a helyzetet.
- Callie nem jelent nekem semmit. - mondta, és DiCaprio-t megszégyenítő előadással játszotta az ártatlant. - Te vagy az egyetlen nő az életemben, ő csak egy hiba volt.
- Remek színész lennél. - nevettem fel. - De válaszolva egy régebbi kérdésedre, nem maradhatsz.
- Callie miatt?
- Nem, azért, mert ők a legjobb osztály, és nem akarom, hogy a bámulásoddal foglalkozzanak egész órán. - magyaráztam.
- Csak egy kicsit hadd maradjak. - fogta könyörgőre.
- Na jó. Mi foglalkoztat annyira az énekórákban? - kérdeztem.
- Te. - válaszolta egyszerűen, mire lángba borult az arcom.
- Meg kell ígérned, hogy a lehető legrosszabb formádat hozod, és senkire nem nézhetsz rá. - soroltam a szabályokat, ő pedig beleegyezően bólogatott.
- Megértettem főnökasszony. Nem vagy szomjas? - kérdezte hirtelen.
- Olvasol a gondolataimban? - kérdeztem vissza, mivel ölni tudtam volna egy kávéért.
- Kávé? - mosolyodott el.
- Igen. - bólintottam, és előhúztam a pénztárcámat.
- Azt tedd szépen vissza. - előzött meg. - Inkább azt a csókot szeretném behajtani, amit ki kellett hagynom Callie miatt.
- Te minden alkalmat kihasználsz arra, hogy McCsábító legyél. - forgattam a szemem nevetve.
- Ez így igaz. - ismerte be, majd a derekamra helyezte a kezeit, és megcsókolt.
Nem volt rövid, de nem tartott percekig sem. Éppen a pillanathoz illett. Ő csak elmosolyodott, nem szólt semmit, egyszerűen kisétált. Én az asztalomon kezdtem rendezgetni a dolgokat, előkészültem a következő órámra, eközben pedig egy óriási vigyor ült ki az arcomra.
- Összeilletek. - a hang megijesztett, de tudtam, csak German áll mögöttem.
- Gondolod? - kérdeztem, de már nem mosolyogtam olyan vidáman.
- Ő tökéletes neked. Látszik rajta, hogy szeret. - mondta halkan.
- Én is szeretem. - válaszoltam azonnal.
- Tudom. - bólintott szomorú mosollyal.
- Miért jöttél? - néztem rá.
- Szeretném, ha tőlem tudnál meg egy dolgot. -mély levegőt vett, ami csak idegesebbé tett.
- Mit?
- Szeretem Priscillát. - jelentette ki. Éreztem, hogy a durvább fele csak most jön. - Tegnap beszélgettünk, és rájöttünk arra, hogy szeretnénk összekötni az életünket.
- Elveszed. - nem kérdés volt, nem kellett rá válasz, hiszen tudtam, hogy így van. Mégsem éreztem azt a várva várt fájdalmat. Igazából nem éreztem semmit. Se öröm, se szomorúság nem volt bennem. Szinte várható volt valami ilyesmi. Nem lepett meg. - Gratulálok. - a hangszínem monoton volt, érzelemmentes.
- Nem kiabálsz velem, nem borulsz ki? - kérdezte döbbenten.
- Miért tenném? Felnőttek vagyunk, saját életünk van. Nem szólhatok bele a te dolgaidba, és nem is fogok, mert nem rám tartozik, és éppen ezért elvárom tőled ugyanezt. Örülök neked. - ez életem legnagyobb hazugságai közé tartozott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése