2.évad 14.rész Nem könnyű

Majdnem két hónap telt el a bejelentés óta, és Joshsal a kapcsolatunk csak erősebb lett. Minden időnket együtt töltöttük, néha leruccantunk a családja vidéki házába egy hétvégére, majd vissza a Buenos Aires-i nyüzsgésbe. Úgy döntöttünk, ideje hivatalosan is együtt járnunk. Egyszerűen jól éreztem magam mellette, mintha a sötét, és sérült Angie nem létezne, és mindig a jobbik oldalam jönne elő. Persze, voltak negatívumok is. Elsősorban, kiderült, Vilu és Ludmilla nem bírnak egy légtérben lenni fél óránál tovább, a szüleik rájuk nem gondoltak. Egyre kevesebbet jártam a Castillo házba, mivel minden alkalom veszekedést eredményezett Priscillával, ebből kifolyólag leginkább unokahúgom jött fel új otthonomba. Josh ilyenkor elvonult edzeni, vagy focit nézni, nem akart mindenről tudni, amit hihetetlenül értékeltem. A Studioban szerencsére megoldódtak a dolgok, ami mindenkit boldoggá tett. Az élet újra normális lett, és ebbe a normális életbe már Josh is beletartozott.
Reggel alapból jókedvűen ébredtem, amit az ágyam mellé helyezett kéttucat vörösrózsa tetőzött. A virágok egy kör alakú dobozva voltak tökéletesen beillesztve, és egy szalag kötötte át az egészet, amit Be My Valentine felirat díszített.
- Boldog Valentin- napot. - léptem ki a szobámból mosolyogva, miután felöltöztem.
- Neked is. - válaszolt Josh, majd hozzám lépett, és megcsókolt. Ekkor valaki a kanapéról egy 'aw' hangot hallatott, mire majdnem kiugrott a szívem a helyéről.
- Betörtek? - kérdeztem Joshtól, aki megrázta a fejét.
- Vilu ma unatkozott. Reggel nyolckor. - motyogta kicsit fáradtan.
- Ez így nem egészen igaz. - tiltakozott unokahúgom. - Csak gyorsabban sétáltam, mint gondoltam.
- És egy órával előbb ideértél. - vágta rá Josh. Az ő kapcsolatuk barátivá alakult, miután Violetta elfogadta, hogy nem rabolhatja el barátom.
- Itt mindig olyan jó kaják vannak, és láttad már a kilátást? Az egész Studio féltékenyen, amiért innen nézhetem a napfelkeltét. - érvelt a lány.
- Van benne valami. - adtam neki igazat.
- De nem azért jöttem, hogy erről beszélgessünk. - tért a tárgyra. - Apa szeretné, ha ma együtt vacsoráznátok.
- Persze. - bólogattam. Ők ketten és mi nem igazán jöttünk ki. - Használhatod a zongorát, nem kellenek indokok.
- Komolyan mondom. - erősködött. - Tegnap este hívott is, de nem vetted fel.
- Tényleg pont Valentin- napon akarnak velünk vacsorázni? - nem hittem el amit Vilu állított.
- Igen. Idézem "el akarják ásni a csatabárdot". - magyarázta, miközben felállt a kanapéról. - Apa csak békét szeretne kötni, hidd el nem fognak elrabolni. Kérlek Angie, ha másért nem, értem gyere el. - fogta könyörgőre. Joshra néztem, aki bár habozva, de bólintással adta tudtomra, hogy felőle rendben van.
- Rendben. - adtam meg magam. - De csak miattad.
- Köszönöm. - ugrott rám vigyorogva.
- Vilu, óvatosan. - szóltam rá nevetve, miután majdnem hátraestem. Ő rémülten nézett rám, majd a hasamra tette a kezét.
- Úristen, terhes vagy? - kérdezte döbbenten.
- Mi? Nem, dehogy. - ráztam a fejem elképedve.
- Kár. - itt alább hagyott a lelkesedése. - Én legyek az első akinek elmondod, ha az vagy.
- Te leszel. - biztosítottam. - De nem kéne neked a Studioba menni?
- Te is jössz?
- Igen, csak reggelizek. - bólintottam. - Te ettél?
- Kifosztotta a hűtőt, úgy fél órával ezelőtt. - Josh mosolyogva tudatta velem a dolgokat.
- McCsábító is kivette a részét. - védekezett Vilu.
- Azért drágám, - a pasi közelebb lépett unokahúgomhoz, mintha egy titkot osztana meg vele. - Mert ez az én hűtőm.
- Persze, vágj fel a hűtőddel. - vágott vissza Violetta nevetve. A beszélgetésük közben én leültem az asztalhoz, bekanalaztam egy tál müzlit, majd felhúztam a magassarkú csizmám, és a kabátom.
- Indulhatunk? - kérdeztem unokahúgommal, aki éppen Joshsal vitatta meg egy titkos hűtő előnyeit és hátrányait.
- Igen. - bólintott, de még felkapott egy üveg vizet, és elrohant a kabátjáért, amit a tetőn hagyott. Addig én elköszöntem Joshtól, ami egy sziá-t és egy csókot jelentett, amiből általában kettő, majd három vagy négy lett, és végül legtöbbször azon kaptunk magunkat, hogy mindketten késésben vagyunk.
- Cukik vagytok meg minden, de mennünk kell Angie. - Vilu idegesen kezdte a lifthívó gombot nyomkodni, míg én még mindig Joshsal voltam elfoglalva.
- Délután találkozunk. - mondtam egy utolsó csók előtt, majd szomorúan beszálltam a liftbe. Amint az ajtó becsukódott, unokahúgom vigyorogva fordult felém.
- Tippelj, ki randizik ma Leónnal.
- Remélem, hogy te és nem Ludmilla. - nevettem fel.
- Azt mondta, hogy elvisz valahova ebédelni, és utána együtt töltjük a napot. Ez olyan romantikus. Mintha mi is olyanok lennénk, mint te és Josh. - ecsetelte mosolyogva. Az utat beszélgetve tettük meg, majd beérve külön váltunk. Ő a lányokhoz ment, míg én a tanári felé vettem az irányt.
- Jó reggelt. - léptem be mosolyogva.
- Neked is. - válaszolt Pablo a papírok közül.
- Segítsek valamit? - érdeklődtem, miközben letettem a táskám.
- Nem, megoldom, de köszi. - lőtt felém egy mosolyt.
- Mit vettél a feleségednek Valentin- nap alkalmából? - kérdeztem, majd egy tiszta pohárba kávét töltöttem.
- Semmit. - vont vállat, de egy másodperc múlva sokkoltan fordult felém. - Ez megmagyarázza, hogy miért nem szólt ma hozzám.
- Majd én befejezem, indulj ajándékot venni. - nevettem fel. Ő felpattant, és elviharzott. Mosolyogva álltam neki az adminisztrációnak, ami alig öt percet vett igénybe. Pont mikor befejeztem, nyílt az ajtó és German lépett be.
- Korán itt vagy. - jelentette ki köszönésképp.
- A lányod reggel ébresztett minket, és gondoltam, bejövök. - mondtam. A tekintetünk találkozott, némán kérdezett a vacsoráról, én pedig hangosan válaszoltam. - Igen.
- Remek. - mosolyodott el boldogan.
- Az időzítés érdekes. - jegyeztem meg.
- Reméltem, hogy nincs programotok estére. - válaszolt gúnyosan.
- Nem volt. - ráztam a fejem. A szempárbajunk a csengő szakította félbe. Egyszerre álltunk fel, az órarendemre nézve rájöttem, hogy German is be fog velem jönni. A terembe a srácok már elő voltak készülve, és miután beénekeltünk, el is kezdtük az órát. Exem tekintete azonban a kották helyett leginkább engem fürkészett. Muszáj volt emlékeztetnem magam arra, hogy ő valaki vőlegénye, és hogy én együtt járok a világ legédesebb pasijával, de hiába próbálkoztam, nem tudtam kontrollálni az érzéseimet. Amint az engem megmentő csengő megszólalt, én csapot-papot hátrahagyva viharzottam ki a teremből, German pedig egyenesen utánam. Hiába próbáltam lerázni, nem ment, ezért egy szertárban akartam lenyugodni, de ő oda is követett. Nem hagyott más választást, én pedig forrófejűként azonnal nekiestem.
- Nem nézhetsz így rám mindenki előtt. - mondtam hangosabban a kelleténél.
- Nem néztelek. - tiltakozott.
- Igenis rám nézel. És figyelsz is. És Josh szeret engem, és én is őt. Ő tökéletes nekem, minden erőmmel próbálok boldog lenni mellette, de megfulladok, nem kapok levegőt ha így nézel rám, szóval ne csináld! - kiabáltam rá. Egy ideig nem szólt semmit, majd halkabb hangon belekezdett.
- Azt hiszed nézni akarlak? Azt hiszed, nem nézném inkább a menyasszonyom? El vagyok jegyezve, hamarosam esküvőm lesz, de Priscilla nem őrjít meg, nem nehéz mellette normálisnak érzezni magam, és soha nem rándul görcsbe a gyomrom a gondolattól, hogy egy másik pasi hozzáér a kezével. Tudod, bármit megadnék, ha nem téged néznélek. - válaszolt egy fokozódó hangerővel. Egy ideig csend volt közöttünk, alig két centiméter választott el minket, mégsem cselekedtünk. Joshra gondoltam. Arra, aki valószínűleg egy vagyont ajánlott fel a Studionak, a kedvemért. Ő, aki egy mosollyal megkaphatna bárkit, mégis engem választott. Josh, akivel mindig hosszabbra nyúlnak a csókjaink, és aki mellett boldogabb vagyok, mint bárki mással. Ez alig egy másodperc alatt futott át az agyamon, és tudtam, mit fogok tenni.
- Szeretem Josh-t. Jobban, mint bárkit ezelőtt, és hiába próbálsz ezen változtatni, nem tudsz. Ha nézni akarsz, rendben, tedd, de én nem fogom azzal tölteni az életem, hogy valami olyat próbálok elkapni, ami nem is létezik. Mi nem létezünk German, fogdd fel, és fogadd el! - mondtam higgadtan, majd kiléptem a szertárból. Nem tudom, ő meddig maradt még, de a vacsora hangulatára kihatott a beszélgetésünk. A társalgás főleg munkáról szólt, vagy családról, szerelmeről azonban szó sem esett. Mindannyian kínosan kerültük a témát.
- Ki kér még desszertet? - kérdezte Olga, aki minden szót hallani akart, így újabb és újabb indokokat keresett azért, hogy az asztal közelében lehessen.
- Szerintem, mi hamarosan megyünk. - Joshra pillantottam, ő egyetértően bólintott. Neki sem tetszett, hogy egy beosztottjával kell töltenie az estéjét.
- Köszönjük, hogy itt voltatok. - Germannal egy pillantaig találkozott a tekintetünk, de én rögtöm elkaptam szemeim.
- Mi köszönjük a meghívást. - válaszolt Josh illedelmesen. Ahogy kiléptünk a házból megkönnyebbültem, mintha több tonna szakadt volna le rólam.
- Ezen is túl vagyunk. - sóhajtottam a liftben állva.
- Legalább a kaja jó volt. - nevetett fel. Helyeselve bólintottam, majd elkomolyodott az arcom. - Történt valami. - jelentette ki váratlanul. Nem tudtam, honnan tudja, de csak reméltem, hogy nem lesz mérges.
- Majdnem csókolóztam Germannal. De rád gondoltam, és rájöttem, milyen fontos vagy az életemben. Az egyik legfontosabb. Szeretlek Josh, melletted boldogabb vagyok. Neked köszönhetem, hogy nem lettem fagyit evő, húsz macskával élő nő, és ezért hihetetlenül hálás vagyok. - nem tudtam befolyásolni a szavaim, ki kellett adnom őket magamból.
- Szóval, - itt szünetet tartott. - Húsz macskával akartál megöregedni? - elvigyorodott, mire megkönnyebbülten engedtem ki a levegőt.
- Komolyan ez a reakciód? - csattantam fel nevetve.
- Nem. - megrázta a fejét, és közelebb hajolt. - Ez a reakcióm. - ahogy megcsókolt, mintha megfordult volna a világ. Más volt mint az eddigi csókot. Sokkal szenvedélyesebb, hosszabb. A hátam a lift egyik oldalának támaszkodott, miközben az ujjaimmal kigomboltam Josh ingét. A liftajtó kinyílt, mi pedig villámgyorsan kiszálltunk, de nem engedtük el egymást. Lerúgtam a cipőm, ő ledobta a felsőjét, majd felkapott, és a szobájába vitt. A csókjai a nyakamra vándoroltak, mire a dereka köré fontam a lábaim. Innentől kezdve ami történt, az csak kettőnkre tartozott.
Reggel Josh mellettem feküdt, és a karomon húzogatta fel-le az ujjait.
- Jó reggelt. - mosolygott rám.
- Neked is. - válaszoltam, egy álmos vigyorral.
- Fáradt vagy? - kérdezte vigyorogva.
- Miért nem csináltuk ezt eddig? - kérdeztem vissza, mire megcsókolt.
- Majd bepótoljuk. - végül megajándékozott egy kacsintással.
- Elmúlt már hét óra? - próbáltam megfordulni, de ő megelőzött.
- Fél tíz van. - szembesített a tényekkel. Rémülten ültem fel. - Ne aggódj, szóltam Pablonak, hogy ma később mész be.
- Köszönöm. - mosolyodtam el hálásan, majd visszadőltem mellé. Ő bekapcsolta a tv-t, és szorosan felsőtestéhez húzott.
- Vannak terveid mára? - kérdezte úgy tíz perc után.
- Miután sikerül kimásznom ebből az ágyból?
- Igen. - felnevetett, én pedig megráztam a fejem.
- Csak le kell tanítanom az óráim a Studioban, de utána szabad vagyok.
- Remek. - látni lehetett a szemében, hogy tervez valamit.
- Fel kell öltöznöm. - mondtam szomorúan, majd fel akartam ülni, de ő finoman visszarántott, és megcsókolt. Josh egy másodpercen belül felém hajolt, de még mielőtt bármi történhetett volna, én elhúzódtam.
- Mennem kell a Studioba. - hangoltam le.
- Megértem. - bólintott kicsit szomorúan.
- Sajnálom. - egy utolsó csókot nyomtam a szájára. - Majd este jövök.
- Addig én itt fekszek, és várlak. - mondta vigyorogva, mire szemforgatva otthagytam. Kihalásztam a szekrényemből a lehető legegyszerűbb ruhát, majd belebújtam az egyik magassarkúmba, és visszamentem barátomhoz. Ő éppen félmeztelenül feküdt, a tvben lévő főzős műsort bámulta.
- Megyek. - gyorsan megcsókoltam, és igyekeztem leküzdeni azt az érzést, hogy visszafekszem mellé.
- Hiányozni fogsz. - szólt utánam.
- Foglald el magad, amíg visszajövök. Például süthetnél valamit. - ajánlottam, majd becsuktam az ajtót. A Studioban minden csendes volt, mindenki a termekben volt, órán. A tanáriban egyedül az a személy ült, akivel nem akartam találkozni.
- Kicsit késtél. - fogadott.
- Este nem pihentem túl sokat. - motyogtam, válaszul egy fintort kaptam.
- Képzelem. - gúnyosan felnevetett. Természetesen tudta, mire célzok, és nem igazán értékelt, hogy Joshsal töltöttem az éjszakám.
- Szóval. - igyekeztem valami normális beszélgetést kezdeményezni, elterelve a témát rólam. - Hogy álltok az esküvővel?
- Ha ma visszaigazolják a helyszínt, akkor két hét múlva megtartjuk. - avatott be. Nem tudtam túl sok mindent kiolvasni a szeméből. Úgy tűnt, boldog, de nem voltam benne biztos.
- Hol akarjátok tartani?
- Van nem messze egy kastély, és annak az udvarán. - mesélte, bár öröme nem tűnt igazinak.
- Biztos szép hely. - be kellett látnom, neki mindig jó ízlése volt ilyen téren.
- Nem kell ilyeneket kérdezned, amikor nem is érdekel. - jelentette ki . Nem válaszoltam. Az elmúlt hetekben volt valami szinte tapintható feszültség kettőnk között. Mondhatnám, hogy ő generálta, de én is kivettem a részem. Ez a negatív energia azt eredményezte, hogy alig beszéltünk, ha mégis akkor Viluról esett szó, de nem rólunk. Néha úgy éreztem, rendesen meg kellene tárgyalnunk a közöttünk történő dolgokat, azonban ezt soha nem mondtam ki. Nem néztem a szemébe, úgy kezdtem rendezgetni az iratokat az asztalom. Éreztem, minden mozdulatom figyeli, és ezt nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Éppen szólásra nyitottam a szám, amikor megcsörrent a telefonom.
- Josh ég a ház? - szóltam bele, miután megláttam a hívó nevét.
- Olyan rosszul érzem magam. - kezdte drámai hangon.
- Hívd Robertet. - German tekintetével egy másodpercre találkozott az enyém. Mintha féltékenységet láttam volna a szemében. Lefagytam miattam, a vibrálást tapintani lehetett közöttünk. Hosszú másodperceimbe telt, amíg az agyam újra működni kezdett, és reakicóként az asztal kezdtem bámulni.
- De rád van szükségem. - mondta Josh, ami visszahozott a saját kis világomból. Éreztem, ahogy teljesen elpirulok, amit barátom is nagyon jól tudott, ezért hozzá tette. - Édes, amikor elpirulsz. - erre természetesen rákvörösbe váltottam.
- Figyelj, nekem dolgoznom kell. - sóhajtottam, miután kicsit lejjebb hagyott az arcom lángolása. - Még három órát bírj ki.
- Kérlek, könyörgöm gyere vissza, utána annyit dolgozol amennyit akarsz, csak ma legyél itthon. - nem tudtam mit mondani. Legszívesebben hazamentem volna, de nem tudtam megtenni. Nem akartam Pablora hagyni minden terhet. Muszáj volt visszautasítanom a világ legcsábítóbb javaslatát.
- Én annyira sajnálom, de nem lehet. - válaszoltam szomorúan.
- Akkor majd megyek én. - szinte láttam, ahogy mint a rajzfilmekben egy lámpa gyúlt a fejében.
- Rendben, gyere. - adtam be a derekam.
- Máris indulok. - válaszolta lelkesen, majd kinyomott.
- Idejön McCsábító? - kérdezte German egy gúnyos mosollyal. Igen, ők ketten még mindig utálták egymást. Csak azt nem tudtam,hogy ha olyan egyértelműen elmondtam exemnek a kapcsolatom Joshsal, miért nem fogadta még el a helyzetet.
- Honnan tudsz a McCsábító névről? - kérdeztem vissza.
- Van egy lányom, aki többet van a nagynénje barátjaval mint az apjával. - mondta, megint Josh ellen szólva.
- Arra nem gondoltál, hogy ez azért van, mert nem tud együtt élni Ludmillával? - vágtam vissza. Nem akartam megint veszekedni, de nem tudtam megállni, hogy ne mondjak valamit.
- Violettának meg kell tanulnia kezelni a helyzetet. - válaszolt ingerülten.
- 18 éves elmúlt, örülhetnél, hogy még nem költözött el. - motyogtam. Unokahúgom egy hónapja töltötte be a felnőttkor határát.
- Hogy bírtuk mi egymás mellett? - kérdezte halkan. Be kell látnom, ez a kérdés engem is foglalkoztatott.
- Gőzöm sincs. - sóhajtottam. Igazából tényleg nem tudtam. Az utóbbi időben annyira távol álltunk egymástól. Ha én fehéret mondtam, ő feketét, ha ő ellenzett valamit, én azonnal támogattam az ötletet. Úgy taszítottuk egymást, mintha a köztünk lévő távolságon az életünk múlna rajta. A tekintetem a papírokra tévedt, amit olyan szépen, de felületesen elrendeztem. Az egyik alól egy kotta pár hangjegye látszott ki. Rögtön érte nyúltam, ahogy German is. Nem tudtam, miért reagált ilyen hevesen, de ezzel csak felkeltette az érdeklődésem. A ujjaink összeértek, libabőrös lettem, és hagytam, hogy másik kezével végigsimítson az arcomon. Képtelen voltam tenni ellene, csak sodródtam.
- Ne. - suttogtam. Ez volt minden, amit ki tudtam préselni magamból.
- Sajnálom. - válaszolt, és leengedte a kezét. - Tudom, hogy Josh tökéletes neked, tudom, hogy mennyire szeretem, és azt is tudom, hogy el kell engedjelek, de nem könnyű. - mielőtt válaszolhattam volna az említett lépett be, a tőle megszokott hihetetlenül szexi mosolyával.
- Sziasztok. - köszönt mindkettőnknek. German nem szólt semmit, egyszerűen kisétált a teremből, kettesben hagyva engem Joshsal.
- Tényleg nem bírod nélkülem? - néztem rá mosolyogva.
- Lásd be, te is hiányoltál engem. - nevetettt fel, majd megcsókolt. - Ha hazaérünk, van neked egy meglepetésem.
- Alig várom, hogy lássam. - a vállára hajtottam a fejem, és mélyen belélegeztem az illatát. Bármennyire próbáltam tenni ellene, agyamban folyton exem szavai kattogtak. Nem könnyű elengedni egymást.