Az érkezésem nem úgy sikerült ahogy azt elterveztem ezért levegőért kapkodva törtem a felszínre pár másoderc víz alatti kapálózás után.
- Jól vagy?- nyújtotta a kezét valaki.
- Igen- bólintottam, majd felnéztem az illetőre aki az unokahúgom volt.
- Baj van?- kérdezte gyanúsan mire megráztam a fejem.- Majdnem megfulladtál- közölte velem Vilu.
- Nem igaz, tudok úszni- tiltakoztam megszokásból.
- Angie- sóhajtott.- Mondd azt hogy nem akarsz beszélni, ne letagadd a dolgokat.
- Akkor nem akarok beszélni- tápászkodtam fel és kifele indultam a medencéből, tudva, hogy German bármelyik pillanatban megérkezhet.
- Apával volt valami?- fürkészett, én pedig úgy éreztem, hogy ideje terelni a témát.
- León?- kérdeztem gyorsan.
- Jégkrémet vesz- mosolyodott el.
- Te nem kísérted el?- húztam fel a szemöldököm.
- Nem, titeket kerestelek apával. Feltételezem ő is hamarosan jön- pillantott a csúszda felé, mire bólintottam. Pillanatokon belül a keresett is megérkezett és haragomat feltérképező tekintettel mért végig.
- Történt valami amiről nem tudok? - kérdezte Vilu.
- Nem. Semmi nem történt.- vágtam rá.
- Gondolom. - húzta össze a szemét. - Megyünk?
- Menj előre, egy perc és mi is indulunk. - válaszolt German helyettem. Unokahúgom bólintott, majd Leónhoz sétált. - Nézd, sajnálom. - kezdte exem.
- Nem, egy francot sajnálod. - fakadtam ki. - Nem bírod elviselni annak a gondolatát, hogy valaki mással legyek. Tudod mi javít a helyzeten? Az, hogy Buenos Airesben rengetek étterem van, és reményeim szerint nem ugyanabba fogunk menni. Ettől függetlenül szánalmas a viselkedésed. - fejeztem be nagyot sóhajtva.
- Csak nem akarom, hogy olyan emberekkel vedd körül magad, akik nem megbízhatóak. - nézett a szemembe egy hosszúra nyúlt másodpercig.
- Majd én döntök a saját életemről. - vágtam vissza határozottan.
Az aquaparkban töltött idő további részét napozással, és csúszdázással töltöttem, miközben próbáltam kizárni Germant a gondolataimból. A nap hamar elrohant, fél kilenckor értünk haza hulla fáradtan.
- Ez egy jó nap volt. - sóhajtott Vilu ahogy ledobtuk magunkat a kanapéra.
- Egyetértek. - bólintottam. - Kibékültetek?
- Abszolút. - mosolyodott el, jelezve, hogy több van a dolog mögött.- Nem nézünk valamit?
- Drágám nagyon szívesen néznék filmet, de itt alszok el. - nyomtam egy puszit a homlokára.
- Majd legközelebb. - vont vállat mosolyogva. - Szép álmokat.
- Neked is Vilu. - öleltem meg gyorsan, majd felsétáltam a szobámba. Lefürödtem és miután kényelmesen elhelyezkedtem az ágyamon előhúztam a telefonom ami 2 új üzenetet jelzett. Először azt nyitottam meg amit Pablo küldött, ami csak arról szólt, hogy másnap rendkívüli értekezletet tart, a másik pedig Joshtól jött.
- Jól vagy?- nyújtotta a kezét valaki.
- Igen- bólintottam, majd felnéztem az illetőre aki az unokahúgom volt.
- Baj van?- kérdezte gyanúsan mire megráztam a fejem.- Majdnem megfulladtál- közölte velem Vilu.
- Nem igaz, tudok úszni- tiltakoztam megszokásból.
- Angie- sóhajtott.- Mondd azt hogy nem akarsz beszélni, ne letagadd a dolgokat.
- Akkor nem akarok beszélni- tápászkodtam fel és kifele indultam a medencéből, tudva, hogy German bármelyik pillanatban megérkezhet.
- Apával volt valami?- fürkészett, én pedig úgy éreztem, hogy ideje terelni a témát.
- León?- kérdeztem gyorsan.
- Jégkrémet vesz- mosolyodott el.
- Te nem kísérted el?- húztam fel a szemöldököm.
- Nem, titeket kerestelek apával. Feltételezem ő is hamarosan jön- pillantott a csúszda felé, mire bólintottam. Pillanatokon belül a keresett is megérkezett és haragomat feltérképező tekintettel mért végig.
- Történt valami amiről nem tudok? - kérdezte Vilu.
- Nem. Semmi nem történt.- vágtam rá.
- Gondolom. - húzta össze a szemét. - Megyünk?
- Menj előre, egy perc és mi is indulunk. - válaszolt German helyettem. Unokahúgom bólintott, majd Leónhoz sétált. - Nézd, sajnálom. - kezdte exem.
- Nem, egy francot sajnálod. - fakadtam ki. - Nem bírod elviselni annak a gondolatát, hogy valaki mással legyek. Tudod mi javít a helyzeten? Az, hogy Buenos Airesben rengetek étterem van, és reményeim szerint nem ugyanabba fogunk menni. Ettől függetlenül szánalmas a viselkedésed. - fejeztem be nagyot sóhajtva.
- Csak nem akarom, hogy olyan emberekkel vedd körül magad, akik nem megbízhatóak. - nézett a szemembe egy hosszúra nyúlt másodpercig.
- Majd én döntök a saját életemről. - vágtam vissza határozottan.
Az aquaparkban töltött idő további részét napozással, és csúszdázással töltöttem, miközben próbáltam kizárni Germant a gondolataimból. A nap hamar elrohant, fél kilenckor értünk haza hulla fáradtan.
- Ez egy jó nap volt. - sóhajtott Vilu ahogy ledobtuk magunkat a kanapéra.
- Egyetértek. - bólintottam. - Kibékültetek?
- Abszolút. - mosolyodott el, jelezve, hogy több van a dolog mögött.- Nem nézünk valamit?
- Drágám nagyon szívesen néznék filmet, de itt alszok el. - nyomtam egy puszit a homlokára.
- Majd legközelebb. - vont vállat mosolyogva. - Szép álmokat.
- Neked is Vilu. - öleltem meg gyorsan, majd felsétáltam a szobámba. Lefürödtem és miután kényelmesen elhelyezkedtem az ágyamon előhúztam a telefonom ami 2 új üzenetet jelzett. Először azt nyitottam meg amit Pablo küldött, ami csak arról szólt, hogy másnap rendkívüli értekezletet tart, a másik pedig Joshtól jött.
Mihez lenne kedved holnap? Valami puccos hely, vagy egy kis étterem, egy eldugott utcában?
Josh.
Josh.
Elmosolyodtam, ahogy olvastam. Meglepett a figyelmessége. Ő szervezte a vacsorát, mégis törődött azzal amit én szerettem volna.
A második jobban tetszik, de ha te egy elegánsabb helyre szeretnél menni, nekem az is jó.
Angie.
Angie.
Ahogy elküldtem, már érkezett is a válasz.
Én is valami családiasabb helyre gondoltam. Tudok egy kis éttermet, ahol remek a pizza, és nincs messze.
Josh.
Josh.
Jól hangzik.
Angie.
Angie.
Akkor holnap látlak. Hétre érted megyek.
Josh.
Josh.
Rendben. Addig jó éjszakát.
Angie.
Angie.
Neked is. Álmodj velem.
Josh.
Josh.
Halkan felnevettem, az utolsó üzenetet olvasva, majd leraktam az éjjeli szekrényemre a mobilt. Joshnak végül igaza lett, tényleg szerepelt az álmomban, amit az ébresztő hangja tett tönkre. Előretekintően este beállítottam, hogy ne legyen szundi gomb, így akarva-akaratlanul ki kellett szállnom az ágyból. Éppen elkészültem, amikor Vilu nyitott be a szobámba.
- Ilyen is csak egyszer van. A kedvenc nagynénim képes volt felkelni időben. - nevetve megölelt.
- Mi ez a hirtelen vidámság?- kérdeztem tőle egy mosollyal.
- Nem tudom. Egyszerűen így keltem fel. - vont vállat. - Olga szólt, hogy kész a reggeli.
- Egy pillanat és megyek. - bólintottam. Beledobáltam a táskámba a dolgaimat, majd felkaptam a telefonom, és lementem az asztalhoz. Unokahúgomon kívül senki nem ült ott, úgyhogy megkönnyebbülve huppantam le.
- Elkérhetem a telód?- mosolygott rám Vilu. Már akkor sejtettem, hogy tervez valamit, de odaadtam neki. - Itt van. - nyújtotta vissza egy perc múlva.
- Mit csináltál? - ráncoltam a szemöldököm.
- Megszereztem a jóképű pasid számát. - vigyorodott el.
- És mostantól zaklatni fogod. - sóhajtottam fel.
- Mit írjak neki? Megvan. - csillant fel a szeme. - Karácsonykor legyél a fa alatt. - pötyögte.
- Neked nincs véletlenül barátod?
- León nem fog haragudni. - vont vállat.
- Kinek a számát mentetted el?
- Azt hiszem, hogy valami G♡.- gondolkozott. - Mindegy, elküldtem.
- Elfelejtettem kitörölni a szívecskét apád neve mellől. - húztam el a számat, mire a mellettem ülő megfagyott. - Nem ismerted fel a számát?
- Ha kérdezné, már régen elmentem. - motyogta.
- Violetta! - nevetve figyeltem, ahogy Vilu felpattan, és kirohan az ajtón, miközben German a lépcsőn jön lefelé a lányát szólongatva.
- Már kora reggel elment. - tettettem az ártatlant.
- Gondoltam. - horkant fel, de végül leült mellém. Hirtelen némaság telepedett közént, amit nem akartam megtörni. - Elvigyelek? - kérdezte halkan hosszú percek után.
- Köszönöm, inkább sétálok. - válaszoltam ridegen.
- Tehetek valamit azért, hogy enyhüljön az irántam érzett dühöd?
- Igen. Megoldható lenne, hogy nem szólsz bele a saját dolgaimba? Azt megköszönném.- vetettem rá egy mérges pillantást.
- Sajnálom Angie. Komolyan.
- Én is. - bólintottam, majd felálltam. - Majd a Studióban találkozunk. - leemeltem a táskám az asztalról, és a suliba indultam.
- Baj van? - érdeklődött tapintatosan Pablo, amikor beléptem a tanáriba.
- Nem, dehogy. - ráztam a fejem. - Tényleg ennyire komoly problémák vannak?
- Valahogy meg fogjuk oldani. - ült le sóhajtva. - Beszéltem Germannal, és azt mondta, hogy ő tudna segíteni.
- Nincs rajta kívül más opció? - határozottan önzően hangzott, hogy exemmel való kapcsolatomat előrébb helyezem mint a Studiót.
- Felnőtt emberként félre tudjátok tenni a nézeteltéréseiteket?- kérdezett vissza csípősen.
- Igazad van. - fújtam ki lassan a levegőt. - Megyek órára. - szedtem össze a cuccaim, majd a tantermembe mentem. Az órák után a srácokkal együtt a nagyteremben gyűltünk össze, hogy megbeszéljük a dolgokat.
- Srácok, tudom, hogy rengeteget készültetek a turnéra, és higgyétek el, ha rajtam múlna már a színpadon állnátok. Viszont van egy jóhírem is. Néhány elég neves lemezkiadó meglátogat majd minket a közeljövőben, azért, hogy néhány ember leszerződtessenek. - ezt a kijelentést hatalmas taps fogadta. Pablo folytatta, én pedig érdeklődve hallgattam egészen addig, amíg megrezzent a telefonom. Eleinte nem akartam mindenki előtt elővenni, de végül úgy helyezkedtem, hogy a zongora takarásában legyek, így meg tudtam nézni az üzenetet.
- Ilyen is csak egyszer van. A kedvenc nagynénim képes volt felkelni időben. - nevetve megölelt.
- Mi ez a hirtelen vidámság?- kérdeztem tőle egy mosollyal.
- Nem tudom. Egyszerűen így keltem fel. - vont vállat. - Olga szólt, hogy kész a reggeli.
- Egy pillanat és megyek. - bólintottam. Beledobáltam a táskámba a dolgaimat, majd felkaptam a telefonom, és lementem az asztalhoz. Unokahúgomon kívül senki nem ült ott, úgyhogy megkönnyebbülve huppantam le.
- Elkérhetem a telód?- mosolygott rám Vilu. Már akkor sejtettem, hogy tervez valamit, de odaadtam neki. - Itt van. - nyújtotta vissza egy perc múlva.
- Mit csináltál? - ráncoltam a szemöldököm.
- Megszereztem a jóképű pasid számát. - vigyorodott el.
- És mostantól zaklatni fogod. - sóhajtottam fel.
- Mit írjak neki? Megvan. - csillant fel a szeme. - Karácsonykor legyél a fa alatt. - pötyögte.
- Neked nincs véletlenül barátod?
- León nem fog haragudni. - vont vállat.
- Kinek a számát mentetted el?
- Azt hiszem, hogy valami G♡.- gondolkozott. - Mindegy, elküldtem.
- Elfelejtettem kitörölni a szívecskét apád neve mellől. - húztam el a számat, mire a mellettem ülő megfagyott. - Nem ismerted fel a számát?
- Ha kérdezné, már régen elmentem. - motyogta.
- Violetta! - nevetve figyeltem, ahogy Vilu felpattan, és kirohan az ajtón, miközben German a lépcsőn jön lefelé a lányát szólongatva.
- Már kora reggel elment. - tettettem az ártatlant.
- Gondoltam. - horkant fel, de végül leült mellém. Hirtelen némaság telepedett közént, amit nem akartam megtörni. - Elvigyelek? - kérdezte halkan hosszú percek után.
- Köszönöm, inkább sétálok. - válaszoltam ridegen.
- Tehetek valamit azért, hogy enyhüljön az irántam érzett dühöd?
- Igen. Megoldható lenne, hogy nem szólsz bele a saját dolgaimba? Azt megköszönném.- vetettem rá egy mérges pillantást.
- Sajnálom Angie. Komolyan.
- Én is. - bólintottam, majd felálltam. - Majd a Studióban találkozunk. - leemeltem a táskám az asztalról, és a suliba indultam.
- Baj van? - érdeklődött tapintatosan Pablo, amikor beléptem a tanáriba.
- Nem, dehogy. - ráztam a fejem. - Tényleg ennyire komoly problémák vannak?
- Valahogy meg fogjuk oldani. - ült le sóhajtva. - Beszéltem Germannal, és azt mondta, hogy ő tudna segíteni.
- Nincs rajta kívül más opció? - határozottan önzően hangzott, hogy exemmel való kapcsolatomat előrébb helyezem mint a Studiót.
- Felnőtt emberként félre tudjátok tenni a nézeteltéréseiteket?- kérdezett vissza csípősen.
- Igazad van. - fújtam ki lassan a levegőt. - Megyek órára. - szedtem össze a cuccaim, majd a tantermembe mentem. Az órák után a srácokkal együtt a nagyteremben gyűltünk össze, hogy megbeszéljük a dolgokat.
- Srácok, tudom, hogy rengeteget készültetek a turnéra, és higgyétek el, ha rajtam múlna már a színpadon állnátok. Viszont van egy jóhírem is. Néhány elég neves lemezkiadó meglátogat majd minket a közeljövőben, azért, hogy néhány ember leszerződtessenek. - ezt a kijelentést hatalmas taps fogadta. Pablo folytatta, én pedig érdeklődve hallgattam egészen addig, amíg megrezzent a telefonom. Eleinte nem akartam mindenki előtt elővenni, de végül úgy helyezkedtem, hogy a zongora takarásában legyek, így meg tudtam nézni az üzenetet.
Ettől a pillanattól kezdve mindennél jobban vártam, hogy vége legyen az értekezletnek.
- Srácok holnap találkozunk. - búcsúzott Pablo, mire olyan hévvel álltam fel a székről, mint egy iskolás a nyáriszünet előtti utolsó nap végén. - Angie egy percre.
- Mondd. - mosolyodtam el, és éreztem ahogy hatalmába kerít a boldogság.
- Mennyire emlékszel abból amit mondtam?
- Az elejére és az utolsó mondatra. Nézd Pablo sajnálom, de nem tudtam koncentrálni. - sóhajtottam.
- Legközelebb azért próbálj figyelni. - mondta komolyan, én pedig bólintottam. - Reggel találkozunk.
- Igen. Reggel. - intettem, majd felkaptam a táskám, és kifelé indultam. A Studió előtt Josh egy motornak támaszkodva állt, egy szál vörös rózsával a kezében, ami olyan látványt nyújtott, mint egy félisten, aki leruccant a Földre pihenni.
- Rég láttalak. - mosolyodott el amint meglátott, majd átnyújtotta a virágot.
- Sok idő telt el tegnap óta. - nevettem fel. - Köszönöm. - néztem a rózsára.
- Nekem soknak tűnt. - kacsintott. - Ugye nem félsz a motorozástól?
- Amíg nem végzem egy teherautó szélvédőjén, addig nem. - ráztam a fejem.
- Nagyszerű. - mondta és a kezembe nyomott egy sisakot.
- Angie. - German mindig a legmegfelelőbb pillanatot választja.
- Egy pillanat. - adtam vissza Joshnak a fejvédőt, majd exemhez fordultam.
- Ugye nem terveztél felülni arra a motorra? - kérdezte German, én pedig hihetetlenkedve néztem rá.
- Na jó, erre nincs időm. - mondtam dühösen, de mielőtt felszállhattam volna a járműre, ő óvatosan visszahúzott.
- Csak annyit akartam, hogy láttad-e Vilut? - nézett rám, mire megráztam a fejem.
- Nem. Szerintem elment valahova Leónnal.
- Helló. - lépett mögém Josh, majd kezet nyújtott Germannak. Úgy éreztem, két tűz közé szorultam. German, aki mindig romantikus és elegáns, és Josh aki a tipikus rosszfiú, aranyszívvel. - Josh Bomer.
- German Castillo. - válaszolt. A feszültség szinte tapintható volt közöttük. - Ha esetleg nem motorozni szeretnél, hazadoblak. - ajánlotta fel exem. Josh egy pillanatra felvonta a szemöldökét, majd visszaült a motorjára.
- Nem, de köszönöm. - mosolyodtam el hidegen. - Otthon találkozunk.
- Vigyázz magadra. - mondta halkan, mire komoran bólintottam.
- Nem vagy az apám. - tettem hozzá, majd felraktam a sisakot a fejemre, és felpattantam Josh mögé.
- Kapaszkodj. - mosolygott rám, mielőtt elindult volna. Imádtam, ahogy a táj elsuhant mellettünk, éreztem, hogy ellazulok, ezért behunytam a szemem, és kizártam a külvilágot. Alig egy napja találkoztam Josh-sal, mégis úgy éreztem, mintha évek óta ismerném. Néhány perc múlva megállt valahol. Az első amit megláttam, az egy apró étterem volt, ahonnan áradt kifelé a pizza-illat.
- Imádni fogod. - nézett rám bíztatóan.
- Felültem érte egy életveszélyes járműre. Ajánlom, hogy megérje. - motyogtam, amire halk nevetéssel válaszolt.
- Gyere. - Josh kinyitotta előttem az ajtót, én pedig ámuldozva fordultam körbe a családias étteremben. Minden a nyolcvanas éveket idézte fel benne, az asztalok, a pult, a kockás csempével borított fal, még egy zenegép is volt az egyik sarokban.
- Miért nem tudtam erről a helyről? - kérdeztem sokkal inkább magamtól, mint a külvilágtól.
- Foglalj helyet, addig rendelek valami italt. - húzta ki nekem Josh a széket.
- Semmi alkoholos. - figyelmeztettem.
- Narancslére gondoltam. - nevetett fel.
- Az tökéletes.- mosolyogtam vissza. Alig két percen belül elém csúsztatott egy pohár narancslevet, szívószállal, majd leült velem szembe.
- Szóval mivel foglalkozol? - kérdezte hirtelen.
- Énektanár vagyok. - vontam vállat egyszerűen. - Te?
- Vezérigazgató. Nem olyan menő szakma, mint a tanítás. - mosolyodott el. Innentől kezdve fel sem tűnt ahogy elrepül az idő. A társasága egyszerűen magával ragadott, és elfeledtett velem minden mást. Amikor kiléptünk az étteremből már sötét volt.
- Nagyon jól éreztem magam. - mosolyogtam rá, miután megállt a ház előtt a motorral.
- Én is. Holnap lesz egy buli a Palmer Tech.-nél. Van kedved jönni? - húzta félmosolyra a száját.
- Hánytól van? - kérdeztem.
- Nyolctól. Lesz műsor, meg vacsora, és az irodám az épület tetején van, úgyhogy belátni az egész várost. - szinte biztos voltam abban, hogy Josh tudta, az utolsó érv végérvényesen meg fog győzni.
- Benne vagyok. - bólintottam boldogan.
- Nagyszerű. Fél nyolcra érted jövök. - nyomott egy puszit az arcomra.
- Alig várom. - mosolyogtam rá. - Jó éjt Josh.
- Neked is. - kacsintott, mire nevetve csuktam be az ajtót.
- Megnyerted a lottót ezzel a pasival nénikém. - sóhajtott Vilu a kanapén.
- Tudom. - huppantam le mellé.
- Hol voltál egész délután?
- Elmentünk ebédelni, utána pedig maradtunk vacsorázni is. - ecseteltem a történteket.
- Komolyan, bármit megteszek azért, hogy megadd a számát. - nézett rám könyörögve.
- León nem elég jó? - vontam fel a szemöldököm.
- Angie, ezt a pasit a Mennyből küldték. És pont te fogtad ki. Az élet szívás. - biggyesztette le a száját.
- Épp itt volt az ideje annak, hogy találjak valakit. - motyogtam.
- Tudod mit? - kérdezte Vilu, és megfogta a kezem. - Te jobban megérdemled őt.
- Te vagy a kedvenc unokahúgom. - mosolyogtam rá.
- A kedvenc, és egyetlen. - tette hozzá, mielőtt megölelt.
- Szóval történt valami amíg nem voltam itt?
- Igen. Priscilla és Ludmilla velünk vacsoráztak. Azt hittem, apa elviszi valahova, de itthon ette.- sóhajtott.
- Még mindig itt vannak? - kérdeztem, remélve, hogy a válasz 'nem' lesz.
- Priscilla még apával van az irodában, de Ludmilla szerencsére hazament. - Vilu fáradtan hunyta le a szemét egy pillanatra.
- Menj aludni. - mosolyogtam rá.
- Jó ötlet. - bólintott, majd felállt. - Jó éjt Angie.
- Neked is. - pusziltam meg az arcát. Miután unokahúgom a szobájába ment, egy óriási mosollyal az arcomon ültem egyedül. Ez a boldogság azonban alig három percig tartott, akkor azonban a szőkeség lépett ki German dolgozószobájából, exemmel a nyomában.
- Holnap találkozunk a bulin. - búcsúzott Priscilla.
- Felveszlek fél nyolc körül. - egyikőjüknek sem tűnt fel jelenlétem.
- Rendben. Tudod hol lakok. - mosolygott a nő. - Jó éjt.
- Jó éjt. - ahogy German becsukta az ajtót felálltam a kanapéról.
- Szóval mégsem mentetek vacsorázni? - kérdeztem, mire felém kapta a fejét.
- Mikor jöttél? - kérdezett vissza.
- Körülbelül tíz perce. - pillantottam az órámra.
- Elhúzódott a dolog a motoros pasival? - nevetett fel keserűen.
- Josh. De igen. Elég jól kijövünk. - bólintottam visszagondolva az együtt töltött időre.
- Eddig messziről elkerültél minden pasit, aki egy pillantással levarázsolja a ruhát az összes nőről, most meg elmész egy ilyennel vacsorázni. - mondta gúnyosan.
- Az emberek változnak, de ezt te is tudod. - húztam össze a szemem.
- Holnap is mentek valahova? - kérdezte mosolyogva.
- Igen. Meghívott egy Palmer Tech.- es buliba. Remélem, nem kell az engedélyeded kérnem. - vágtam vissza.
- Palmer Tech.?
- Mi van vele?
- Priscillával mi is egy ottani buliba megyünk. - válaszolt.
- Kérlek, mondd hogy viccelsz. - sóhajtottam fel.
- Komolyan mondom. - nézett a szemembe. Pont amikor azt gondoltam, hogy megúsztam a velük közös randit, természetesen mindig van valami ami tönkretesz mindent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése