Egész éjszaka azon járt az agyam, hogy mit tehetnék, hiszen nem akartam sem lemondani a találkozót, sem pedig Germannal és az új barátnőjével lenni. Végül arra a döntésre jutottam, hogy megpróbálom olyan messziről elkerülni őket, amennyire csak lehetséges. Reggel szokatlan csend uralkodott, amit természetesen szóvá tettem.
- Történt valami?
- Igen Angie. - Vilu szinte ledobta a pirítósát. - Apa történt. Nem akar elengedni Leónhoz.
- Kicsit fiatal vagy ahhoz, hogy egy fiúnál aludj. - vágott vissza German.
- Ha te döntenéd el, életem végéig egyedül lennék. - forgatta a szemét unokahúgom.
- Violetta menj a barátnőidhez, ne pedig egy fiúhoz.
- Mégis mi a baj azzal, ha barátom van? - csattant fel Vilu. - Hamarosan 18 leszek. Ha azt szeretnéd elérni, hogy elköltözzek, akkor gratulálok, jó úton jársz.
- Violetta! - kiáltott fel exem idegesen.
- Apa! - kiabált vissza a lány, majd felrohant az emeletre.
- Igaza van. - sóhajtottam, mire German rámnézett.
- Ne kezd te is, kérlek.
- Csak annyit mondok, hogy tényleg úgy kezeled, mintha alig múlt volna öt. - válaszoltam higgadtan.
- Megengedem, hogy elmenjen a barátnőihez, sőt nem kémkedtem utána és León után. - ellenkezett.
- Nézd, Vilu okos lány. El kéne engedned Leónhoz.
- Ez majd én döntöm el. - csattant fel.
- Félre tudnád tenni a személyes nézeteltéréseinket, és tudnál egy pillanatra Violettára gondolni? - vágtam vissza hasonló hangsúllyal.
- Nem nézeteltérésnek nevezném azt ami közöttünk van. - mondta nyugodtabban.
- Most nem rólunk van szó. - sütöttem le a szemem, amikor Olga lépett be, egy dobozzal a kezében, ami mellé két szál rózsa járt.
- Angie, ez neked jött. - nyújtotta felém a csomagot, amit döbbenten vettem át. A kísérőkártyát olvasva egészen egyértelmű lett, hogy ki küldte.
- Történt valami?
- Igen Angie. - Vilu szinte ledobta a pirítósát. - Apa történt. Nem akar elengedni Leónhoz.
- Kicsit fiatal vagy ahhoz, hogy egy fiúnál aludj. - vágott vissza German.
- Ha te döntenéd el, életem végéig egyedül lennék. - forgatta a szemét unokahúgom.
- Violetta menj a barátnőidhez, ne pedig egy fiúhoz.
- Mégis mi a baj azzal, ha barátom van? - csattant fel Vilu. - Hamarosan 18 leszek. Ha azt szeretnéd elérni, hogy elköltözzek, akkor gratulálok, jó úton jársz.
- Violetta! - kiáltott fel exem idegesen.
- Apa! - kiabált vissza a lány, majd felrohant az emeletre.
- Igaza van. - sóhajtottam, mire German rámnézett.
- Ne kezd te is, kérlek.
- Csak annyit mondok, hogy tényleg úgy kezeled, mintha alig múlt volna öt. - válaszoltam higgadtan.
- Megengedem, hogy elmenjen a barátnőihez, sőt nem kémkedtem utána és León után. - ellenkezett.
- Nézd, Vilu okos lány. El kéne engedned Leónhoz.
- Ez majd én döntöm el. - csattant fel.
- Félre tudnád tenni a személyes nézeteltéréseinket, és tudnál egy pillanatra Violettára gondolni? - vágtam vissza hasonló hangsúllyal.
- Nem nézeteltérésnek nevezném azt ami közöttünk van. - mondta nyugodtabban.
- Most nem rólunk van szó. - sütöttem le a szemem, amikor Olga lépett be, egy dobozzal a kezében, ami mellé két szál rózsa járt.
- Angie, ez neked jött. - nyújtotta felém a csomagot, amit döbbenten vettem át. A kísérőkártyát olvasva egészen egyértelmű lett, hogy ki küldte.
Nagyon boldog lenné, ha ezt a ruhát vennéd fel.
Josh.
Josh.
- Na ez már túlzás. - motyogtam, majd a telefonomért nyúltam. Josh pár pillanat múlva felvette.
- Megkaptad a ruhát? - kérdezte, és hallottam a hangján ahogy mosolyog.
- Nézd, ezt igazán nem kellett volna. - sóhajtottam.
- Tudtam, hogy ezt fogod mondani. - nevetett fel. - Figyelj, tényleg semmiség a dolog, de ahogy elképzeltem rajtad eszméletlenül állna. - Észre sem vettem, amikor elpirultam.
- Nem fogadhatom el. - ráztam meg végül a fejem, miután összeszedtem a gondolataim.
- Próbált fel, aztán majd eldöntöd, hogy milyen.
- Josh én tényleg nem. - kezdtem bele, de félbeszakított.
- Fél nyolcra ott vagyok érted. - mondta, mielőtt kinyomott.
- Csak nem a szőkeherceg? - kérdezte gúnyosan German.
- Szőkének nem szőke. - javítottam ki. - Ott tartottunk, hogy gondolkodj el azon, hogy elengeded-e Vilut. Nagyot nőnél a szemében, ha elmehetne. - óvatosan megérintettem a vállát, majd a szobámba sétáltam. Ahogy leültem az ágyamra, rögtön a dobozzal kezdtem foglalkozni. Amint leemeltem a tetejét teljesen megdöbbentem. Egy halvány rózsaszínes -inkább fehér- ruha, tökéletesen összehajtogatva, egy pár hozzá illő cipővel.
- Megkaptad a ruhát? - kérdezte, és hallottam a hangján ahogy mosolyog.
- Nézd, ezt igazán nem kellett volna. - sóhajtottam.
- Tudtam, hogy ezt fogod mondani. - nevetett fel. - Figyelj, tényleg semmiség a dolog, de ahogy elképzeltem rajtad eszméletlenül állna. - Észre sem vettem, amikor elpirultam.
- Nem fogadhatom el. - ráztam meg végül a fejem, miután összeszedtem a gondolataim.
- Próbált fel, aztán majd eldöntöd, hogy milyen.
- Josh én tényleg nem. - kezdtem bele, de félbeszakított.
- Fél nyolcra ott vagyok érted. - mondta, mielőtt kinyomott.
- Csak nem a szőkeherceg? - kérdezte gúnyosan German.
- Szőkének nem szőke. - javítottam ki. - Ott tartottunk, hogy gondolkodj el azon, hogy elengeded-e Vilut. Nagyot nőnél a szemében, ha elmehetne. - óvatosan megérintettem a vállát, majd a szobámba sétáltam. Ahogy leültem az ágyamra, rögtön a dobozzal kezdtem foglalkozni. Amint leemeltem a tetejét teljesen megdöbbentem. Egy halvány rózsaszínes -inkább fehér- ruha, tökéletesen összehajtogatva, egy pár hozzá illő cipővel.
- Te jó ég. - suttogtam ámuldozva. Nem tudom, hogy Josh honnan tudhatta, de méretre is tökéletesen passzolt a cipő és a dressz is.
- Beszéltél apával? - kérdezte Vilu az ajtómból, mire odakaptam a fejem.
- Igen, miért?
- Azt mondta, hogy átgondolta az előző álláspontját, és elenged Leónhoz. - mosolyodott el.
- Ez nagyszerű. - léptem hozzá, majd megöleltem.
- Figyelj Angie. - kezdte halkan. - Én örülök annak, hogy Joshsal ennyire jól kijöttök, de amikor apa veled van, más ember lesz.
- Vilu. - sóhajtottam fel.
- Ne, várj. Hadd fejezzem be. - intett csendre. - Tudom, sok dolog történt közöttetek, és nem mondom, hogy nem értem meg, de adhatnátok egymásnak egy második esélyt.
- El sem tudod képzelni, mennyi esélyt adtunk már egymásnak. - válaszoltam halkan. - Elég egyértelmű, hogy nem működünk egy párként.
- De te nem látod, ahogy rád néz. Soha, senkire nem fog úgy nézni. - mondta Vilu.
- Figyelj, apukád szereti Priscillát, és ez ellen nem tehetek semmit. - ültem le az ágyamra.
- Tehetnél. - vágta rá. - De mindketten gyávák vagytok ahhoz, hogy cselekedjetek.
- Lehet. - értettem egyet halkan. - Vagy egyszerűen csak barátokként tekintünk egymásra.
- Barátokként? - nevetett fel. - Akkor lesztek ti barátok, amikor havazni fog Afrikában.
- Na jó, ezt a témát lezárom. - mondtam komolyan, de unokahúgom nem hagyta annyiban.
- Gondold át. - huppant le mellém, majd mély levegőt vett. - Szóval, honnan van ez a ruha? - örömmel nyugtáztam, hogy új tárgya lett a beszélgetésnek.
- Josh küldte estére. - mosolyodtam el büszkén.
- Ha megunnád a pasit, nekem jöhet. - mondta halál komoly arccal Vilu.
- Jelen pillanatban egyáltalán nem unom. - vigyorogtam rá.
A délután csigalassúsággal telt. Priscilla úgy döntött, beugrik meglátogatni Germant, ami azt eredményezte, hogy Viluval felvonultunk a szobámba Dirty Dancing-et nézni. Fél hét körül félre tettem a pattogatott kukoricát, és öltözködni kezdtem. A gyomrom akkora kisebb volt mint egy golflabda, de sikeresen felvettem a ruhát, az új cipőmmel, majd Vilu megcsinálta a hajam, és a sminkem.
- Gyönyörű vagy. - unokahúgom elégedetten szemlélte munkáját. - Ha ma nem csókol meg soha nem fog.
- Azért egy csók sok lenne. Néhány napja találkoztunk. - motyogtam.
- Ez a második randitok két napon belül. Én már megvenném az esküvői ruhát. - kacsintott, mire elpirultam.
- Ennyire azért ne rohanjunk előre. - mondtam halkan.
- Hányra jön érted? - kérdezte Vilu.
- Fél nyolc. - néztem a telefonom kijelzőjére. - Tíz perc.
- Gyere. - ragadta meg a karom, és lehúzott a földszintre.
- Mit csinálunk? - húztam fel a szemöldököm.
- Gyakorlunk. - mondta, majd megállt velem szembe. - Én vagyok Josh, te meg önmagad.
- Na jó Vilu. - nevettem fel. - Ezt felejtsd el.
- Na de komolyan. Képzeld azt, hogy én egy szexi pasi vagyok. - vigyorgott rám.
- Nem megy. - ráztam a fejem.
- A fantáziád nulla. - forgatta a szemét szomorúan.
- Rendben, rendben. Csináljuk. - adtam meg magam.
- Szia Angie, gyönyörű vagy ma. - kezdte unokahúgom.
- Köszönöm. - válaszoltam.
- Nem, nem, nem. - hunyta le a szemét Violetta. - Te is jól nézel ki.
- Te is jól nézel ki. - motyogtam unottan, miközben abban reménykedtem, hogy valaki jön és megment.
- Van kedved inni valamit?
- Persze. - bólintottam.
- Nem, nem persze. Mondd, hogy hozzon Vodkát. - javított ki Vilu.
- Akkor már inkább bor. - húztam el a számat.
- Violetta egyiket sem fog inni Leónnál. - szólalt meg German a lépcsőről.
- Persze, hogy nem apa. - mondta unottan. - Még a végén részegen felhívom a tudakozót.
- Eszedbe se jusson. - figyelmeztette exem.
- Csak poén volt. - vágta rá unokahúgom. - Megyek összepakolok. Jussatok el a csókig. - suttogta nekem.
- Nem fogunk. - válaszoltam. Amint Violetta távozott, kínos csönd telepedett közém és German közé.
- Úgy tűnik van divatérzéke a barátodnak. Gyönyörű vagy. - törte meg a némaságot exem.
- Köszönöm. - egy halvány mosoly jelent meg az arcomon, ami azonnal óriásira nőtt ahogy meghallottam a csengőt. - Egy, kettő, három. - számoltam magamban, mielőtt kinyitottam az ajtót.
- Biztos voltam abban, hogy nagyon dögös leszel. - mosolyodott el Josh.
- Még mindig úgy gondolom, hogy nem kellett volna ruhát venned nekem. - sütöttem le a szemem.
- Abszolút megérte az árát. - kacsintott rám, miután újra ránéztem. - Megyünk?
- Persze. - bólintottam, majd Germanra pillantottam aki szomorú arccal kereste tekintetem. - Ott találkozunk. - búcsúztam. A ház előtt egy hatalmas fekete autó parkolt, mellette pedig egy ember ácsorgott.
- Ms. Carrara, Mr. Bomer. - mondta, mielőtt kinyitotta előttünk az ajtót.
- Köszönöm. - kicsit kínosan éreztem magam, mivel egyáltalán nem voltam hozzászokva az ilyen életstílushoz. Kényelmesen elhelyezkedtem a puha ülésen, és Joshra mosolyogtam.
- Ha tehetek érted valamit, szólj. - nézett a szemembe, én pedig German óta először éreztem azt, hogy elveszek valaki tekintetében. A sötétkék szempárból melegség, és törődés áradt.
- Eleget tettél eddig is. - mondtam halkan.
- Ez még csak a kezdet. - újra rám villantotta azt a mosolyát, amibe mindenki másodpercek alatt beleszeretne. - Mindjárt ott vagyunk.
- Mindenki a nagyfőnököt fogja nézni? - kérdeztem, mire felnevetett.
- Sokkal inkább téged fognak nézni. - lehajtottam a fejem, hogy ne lássa ahogy elpirulok. - Ott van. - mutatott ki az ablakon, amikor elhaladtunk egy óriási felhőkarcoló mellett.
- Oda megyünk? - döbbenten néztem az épületet.
- Igen. - bólintott, majd az autó megállt egy 'Josh Bomer' tábla előtt, ami valószínűleg a kifejezetten neki fenntartott parkolóhely volt.
- Ms. Carrara, Mr. Bomer. - az ajtó újra kinyílt és a sofőr kisegített.
- Köszönjük Alfredo. - mondta Josh.
- Köszönöm. - ismételtem el.
- Gyere. - Josh óvatosan a derekam köré fonta a karját, majd a bejárat felé indultunk. - Ne figyelj a fotósokra, csak hajtsd le a fejed. - figyelmeztetett, mielőtt fényképezők hada támadott le minket.
- Mr. Bomer kivel érkezett ma? - kiáltotta valahonnan egy nő.
- Mr. Bomer már nincsenek együtt a polgármester lányával? - hallottam a másik irányból.
- Nem is voltunk. - motyogta Josh, mire halkan felnevettem.
- Mr. Bomer, Ms. Carrara. - egy öltönyös ember kedvesen ránk mosolygott, mielőtt beléptünk a felhőkarcolóba. Mindenhol emberek nyüzsögtek, szólt a zene és villogtak a fények.
- Honnan tudják a nevem? - kérdeztem Joshtól.
- Ezek az emberek többet tudnak az FBI-nál. - válaszolt nevetve. - Gyere bemutatlak néhány embernek. - mutatott egy csapatra.
- Mr. Bomer, a Japánok nem akarják megkötni az üzletet. - lépett ki a tömegből egy férfi hirtelen.
- Robert, a hölgy előtt nem beszélünk üzletről. - Josh egy gyilkos pillantással ajándékozta meg a pasit aki visszahúzódva végigmért
- Rendben uram. A szülei már várnak önre. - mondta óvatosan.
- Azt hittem a szüleid Afrikában vannak. - néztem rá döbbenten.
- Az év legnagyobb buliját soha nem hagynák ki. - mosolyodott el. - Ne aggódj, imádni fognak. - mintha tudta volna, hogy mire gondolok. Gyorsan összeszedtem a gondolataimat, és megigazítottam a ruhámat, éppen mielőtt megálltunk volna két ember előtt. - Anya, apa. - ahogy megfordultak, elmosolyodtak és megölelték a fiukat. - Ő itt Angie.
- Jó estét Mr. és Mrs. Bomer. - köszöntem a lehető legilledelmesebben.
- Csak Brad és Kate drágám. - mosolygott rám a nő. - Egy jótanács, ha Josh sajátkészítésű sütivel kínál, soha ne fogadd el.
- Ezt megjegyzem. - nevettem fel, érezve, hogy oldódik a hangulat.
- Miért nem mutatod be a hölgyet az unokaöcsédnek? - kérdezte Brad a fiától.
- Itt van Jesse? - Josh arcára meglepettség ült ki.
- Szerintem a csokiszökőkútnál tömi magát. - mutatott a hátunk mögé Kate.
- Gyere. - Josh megragadta a kezem, és az ételes pult felé húzott, ahol egy kissrác álldogált. - Hé kishaver. - szólt oda neki partnerem.
- Josh. - ahogy a fiú hátrafordult, szinte unokabátyja nézett vissza rám kicsiben.
- Nagyon hiányoztál. - mondta Josh, miután felemelte a kisgyereket.
- Te is nekem. - motyogta a kisebbik Josh. - Te ki vagy? - ahogy újra talpra állt felém fordult.
- Angie. - mosolyogtam rá.
- Én Jesse. - mosolygott vissza. - Motoroztál már Joshsal?
- Igen. Te is?
- Igen. Múltkor azt is megengedte, hogy vezessem az autóját. - mondta büszkén, majd megfogta a kezem. - Gyere, van egy csomó csoki.
- Előtte nem kéne vacsorázni? - kérdezte tőle Josh.
- Nem vagyok éhes. - válaszolt.
- Kár, pedig ehettél volna velem, de ha nem akkor nem. - vont vállát Josh, majd egy apró mosolyt lőtt felém.
- Várj, várj mégis éhes vagyok. - pontosított a kissrác.
- Akkor gyere, együnk valamit. - Jesse unokabátyja kezét is megfogta, így hármasban mentünk sült csirkét, és krumplisalátát szedni.
- Te mit kérsz? - fordult felém Josh, mire megráztam a fejem.
- Köszönöm, semmit. - mosolyogtam rá.
- Ne mutass rossz példát a kisebbeknek. - nézett Jessere aki már nagyban evett.
- Rendben. - adtam be a derekam.
- Mit szedjek?
- Salátát. - böktem az egyik tál felé.
- Jó étvágyat. - Josh kihúzott egy széket nekem, annál az asztalnál, ahol a kisfiú is evett.
- Képzeld Angie nekem már van barátnőm. - újságolta Jesse. - Úgy hívják, hogy
Kelly, és ő a legszebb lány. Neked van barátod?
- Alakul valami. - sejtelmesen elmosolyodtam, és a szemem sarkából láttam, hogy Josh is így tesz.
- Majd elmehetünk együtt vacsorázni. - csillant fel a szeme.
- Nem vagy te még egy kicsit fiatal ilyesmihez? - borzolta össze a haját Josh.
- Oké, akkor játszótérre. - javította ki magát a kiskölyök.
- Na látod, ez már neked való. - mosolygott rá a mellettem ülő.
- Mr. Bomer. - lépett mellénk Robert. - Fontos hívás Olaszországból.
- Robert, hacsak nem haldoklik valamelyik családtagom, nem érdekel. - némán hallgattam a beszélgetést.
- Uram, ez tényleg fontos. - próbálkozott az asszisztens.
- Robert, elmondom megint, és utoljára. Nem érdekel, akkor sem, ha egyenesen az olasz elnök keres. Mondja meg nekik, hogy elfoglalt vagyok. - mondta Josh, komoly hangszínen.
- Rendben Mr. Bomer. - motyogta Robert, majd elment.
- Jól elvagytok? - kérdezte Kate, mielőtt leültek hozzánk a férjével.
- Igen. - bólintott feszülten Josh.
- Baj van?- fordultam felé, amikor a két idősebb a gyerekkel foglalkozott.
- Nem szeretem keverni a magánéletemet a cég dolgaival. - válaszolta, majd elmosolyodott. - De ne aggódj.
- Magatokra hagyunk titeket egy kicsit. - álltak fel a szülei Jesse-vel.
- Kérdezhetek valamit? - néztem Joshra, aki bólintott. - Dolgozik itt valaki, akinek Priscilla Ferro a neve?
- Igen. - húzta el a száját undorodva. - Az a nő a cég.. Hogy mondjam finoman?
- Ribanc? - kerestem a szót, ő pedig helyeslően bólogatott.
- Igen, a cég ribanca. Miért? Ha kell, kirakathatom innen. - ajánlotta kedvesen.
- Nem, de köszönöm. Amíg nem jön ide, nem érdekel. - sóhajtottam, majd megpillantottam exemet Josh háta mögött. - A falra festett ördög.
- Hé főnök. - lépett hozzánk a szőkeség egy elég kivágott ruhában.
- Hello Priscilla. - mondta unottan parnerem.
- Angie, te mit csinálsz itt? - nézett rám lesajnálóan, amit Josh is észrevett.
- Ő a partnerem. - kelt a védelmemre.
- Komolyan? - a nő arcára kiült a döbbenet.
- Teljesen komoly vagyok. - válaszolt Josh. - De mi most megyünk is. Jó szórakozást.
- Hova mentek? - szólt utánunk exem, aki eddig csendben állt.
- Táncolni. - mondtam a vállam fölött.
- Kell egy nyitótánc. - mosolyogott rám.
- A miénk lesz a nyitótánc?- kérdeztem rémülten.
- Gyere. - megfogta a kezem, és finoman a terem közepére húzott, majd intett a zenekarnak, akik keringőt kezdtek játszani. Éreztem, ahogy a teremben lévő összes szem ránk tapad, de Josh annyira szorosan tartott, hogy nem volt esélyem elesni. - Nyugalom. - mosolyodott el, majd óvatosan megsimogatta az arcom, amitől libabőrös lettem. Azelőtt, soha senkivel nem táncoltam még úgy, mint vele. Egy idő után, fel sem tűnt az emberek mennyisége, és csak hagytam, hogy Josh vezessen.
- Mindenki minket néz. - suttogtam, de ő megrázta a fejét.
- Téged néznek. - válaszolt halkan, majd újra megforgatott.
Amikor abbahagytuk, a többi vendég is a parkettre vonult, és újabb táncba kezdett.
- Nem iszunk valamit? - kérdezte Josh, az italos pult felé vezetve, mire beleegyezően bólintottam. - Két pezsgőt.
- Itt is vannak. - nyújtotta át nekünk az italokat a kiszolgáló.
- Köszönjük. - mosolyogtam rá.
- Ígértem neked valamit, nem? - nézett rám Josh.
- Ígértél? - ráncoltam a szemöldököm.
- Akkor meglepetés lesz. - mosolyodott el, ami azt eredményezte, hogy a szívem háromszor gyorsabban kezdett verni.
- Hova megyünk? - kérdeztem, miután megálltunk a lift előtt.
- Az titok. - kacsintott. A felvonóba Josh megnyomta a 65- ös gombot, nekem pedig tátva maradt a szám.
- Oda megyünk? - néztem rá döbbenten.
- Igen. - mondta, mielőtt belekortyolt pezsgőjébe. - Nem félsz a magasságtól, igaz?
- Nem. - ráztam meg a fejem. - De ugye nem akarsz kilökni az ablakon?
- Hosszú évek óta, először hoztam egy buliba olyan vendéget, akit anyáék bírnak, Jesse nem akart leköpni, és én is szeretek. Mit nyernék azzal, ha leesnél? - nevetett fel. Éreztem, ahogy szavai hallatán elpirulok. - Édes, amikor elpirulsz. - tette hozzá.
- Ne mondj ilyet. - kértem kínosan.
- El sem tudod képzelni, hogy mióta nem voltam együtt olyan nővel, akin nem volt hatszáz réteg smink. - sóhajtott.
- Ez bók? - néztem rá.
- Igen. - bólintott, halkan felnevetve. - Tudod, lehet hogy ez furcsa lesz, mert alig néhány napja találkoztunk, de úgy érzem, mintha évek óta ismernénk egymást.
- Én is pontosan így gondolom. - ismertem be.
- Nem lenne kedved holnap valamihez? - kérdezte mosolyogva.
- 3 nap alatt három randi. - néztem a szemébe beleegyezésként.
- Érted megyek négy körül. - mondta, pont ekkor állt meg a lift. Kilépve belőle, egy hatalmas lakosztály tárult elém, üvegablakkal, ahonnan be lehetett látni az egész várost. Tökéletesen elrendezett bútorok, középen egy zongora, az ablak előtt pedig egy fekete íróasztal, előtte néhány székkel.
- Ez a te irodád? - fordultam felé.
- Sokkal inkább a lakásom. - nevetett fel a hajába túrva. - Még nem láttad a legjobbat. - mutatott egy felfelé kanyarodó lépcsősor felé. A lépcső a tetőre vezetett, ahonnan Buenos Aires legtávolabb zugai is kivehetőek voltak. A szél belekapott a hajamba, ahogy lassan körbefordulva szemügyre vettem minden apró részletet. A szomszédos üzleti központokban égő lámpák bevilágították az épületeket, míg a kisebb házak a távolban már kisebb fénnyel ragyogtak.
- Ez gyönyörű. - suttogtam ámuldozva.
- Imádok itt lenni. - mosolygott rám, miközben közelebb lépett. Tudtam, hogy történni fog valami. - Nem akarok semmit elsietni. - kezdte halkan, majd megérintette az arcom. - De nem tudok tovább várni.
- Akkor ne tedd. - lehunytam a szemem, és egy pillanaton belül az ajkai az enyémet érték. Semmihez nem volt fogható az az érzés. Abban a pillanatban tudtam, hogy valami új és nagyszerű kezdődik közöttünk. Láttam magam előtt a szikrákat, amik körülöttünk pattogtak, ahogy az éjszaka közepén, egy felhőkarcoló tetején csókolózunk. Gyengéd volt, és mégis határozott, a testemet melegség járta át, amikor Josh finoman a derekamra helyezte kezeit. Éreztem, hogy percről percre egyre jobban bele szeretek, és onnantól kezdve biztos voltam abban, hogy lezártam mindent ami German és közöttem volt. Az a múlt, és nekem a jelenben kell élnem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése